Végleges és hivatalos az egészségügy kettészakadása?

Kásler Miniszter úr az „egészség nem üzlet” címmel magyarázta el, hogy hogyan tolják az üzleti szféra karmaiba a betegeket.

Most csak rövid, gyors reakció, mert remélem, a kormány a fű alatti beterjesztés ellenére nem ússza meg az ezzel kapcsolatos széleskörű vitát. Tekintsük ezt a rövid bejegyzést gyors vitaindítónak.

Látszólag apróság, és jelentéktelen/logikus az a most nyilvánosságra került módosítás, amely szerint „108/B. § A közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató közfinanszírozással lekötött kapacitásai terhére nem nyújthat nem közfinanszírozott ellátást”. 

Ez a rövidke módosítás végre tisztázza azt, hogy mit is ért a Kormány a „köz- és magán” szétválasztásán. 

Ez a módosítás véglegesíti az egészségügy kettészakadását gazdag és szegény egészségügyre, hiszen az állami (közfinanszírozott) egészségügy nem nyújthat legálisan többletpénzért többletszolgáltatást.

Egyszerű példa, hogy értsük. Tételezzük fel, hogy bérletünk van a MÁV-nál, de csak a személyvonat másodosztályra. Ha valamiért éppen nem jó nekünk a fapados, vagy nem is jön, akkor nem vehetünk kiegészítő jegyet a gyorsra, vagy ugyanazon a vonaton az első osztályra. Tessék átszállni egy magántársaság magán vonatára. Ott persze nem fogadják el a bérletet, nem kiegészítő jegyet kell vennünk, hanem a magánvonatra szóló többszörös árú "magánjegyet". Ha másként akarok utazni, akkor kétszer fizetek ugyanazért.

Ez jön az egészségügyben is:

Nem vásárolhatok kiegészítő szolgáltatást, és ha mást, máshogy, máshol akarok, akkor menjek el a magánba, és fizessem ki még egyszer magasabb áron azt, ami amúgy a társadalombiztosítás terhére ingyen jár nekem.

A pontosság kedvéért. Valós többletszolgáltatást eddig sem nagyon lehetett vásárolni a közintézményekben, de ez eddig nem aktív szándék, hanem a politikai gyávaság miatt volt, hiszen egyik kormány sem merte érdemben pontosítani az ellátási csomagot. A mostani sem, de legalább kimondja: Nem is fogom, hanem ha rendes ellátást akarsz, akkor tünés innen a magánellátásba.

A javaslat fő problémai kifejtés nélkül:

• A betegeket a magánegészségügy felé tereli, véglegesíti az egészségügy kettészakadását.
• Elvonja a magánforrásokat az állami egészségügytől, tovább élezi a finanszírozási és munka-erőmegtartási feszültségeket.
• Miután kizárja a legális piacot, a tisztességes, számla szerinti megoldásokat, konzerválja a hálapénzt, a korrupciót az állami egészségügyben
• Ha nem lehet kiegészíteni a társadalombiztosítás terhére nyújtott ellátásokat, akkor erre nem is lehet kiegészítő biztosítást szervezni, miniszterelnöki óhaj ide vagy oda: marad a párhuzamos, duplikáló magánfinanszírozás, ahol kétszer fizetünk ugyanazért.

Ne értse félre senki: a köz-és magán mai, orvos-érdek szerinti mutyizós, szürkezónás együttműködését fel kell számolni. De az együttműködés szabályozottságával, transzparenciával, a legális megvásárolhatóság megteremtésével, nem pedig az egészségügy kettészakításával, amerikanizálásával.

Persze, amit Miniszter Úr mond, az is működhetne, sőt: jó is lenne. Csak annak feltétele egy jóminőségű, az igényeket súlyos várakozási idők nélkül kielégítő közösségi egészségügy, és sajnos nem arrafelé oldalazunk mostanában.