Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

Fotóalbumaim itt érhetők el: https://gyulakincses.smugmug.com/ Nézzen be hozzám!



2015. szeptember 5., szombat

Gyurcsányahibás



Gyurcsány látványosan menekülteket – ráadásul feketéket – fogad be a lakásába. Ott is a TV rendesen, megy is egy csomó csatornán. Pedig Balog Zoltán is megmondta, hogy aki igazán segít, az csendben, nem látványosságra törekvően teszi. (Amúgy meg kár, hogy a KDNP-s miniszter szavából a Katolikus Egyház csak a „csendben-t” hallotta meg, és nem a segítést…) 
Így persze ne csodálkozzon Gyurcsány, ha azzal vádolják, hogy mindez a politikai PR része, ez nem is a menekülteknek szól, hanem a médiának, azaz belpolitikai üzenete van, hazai média-felhasználásra készül. Igen, így van, akár jogos.
De ugyanígy csak belpolitikai üzenete van annak, azaz hazai politikai felhasználásra készült az idegengyűlöletet előkészítő nemzeti álkonzultáció, ezt a célt szolgálták a „bevándorlóknak” szóló magyar nyelvű plakátok, de ennek a sorozatnak a politikai terméke a semmit meg nem oldó, de az Országos Mentőszolgálat egy éves költségvetését meghaladó pénzből épülő kerítés. Ami legalább pengés, hogy vágja fel a hasát annak a sok görénynek. (Valójában tényleg az állatokét fogja, mert mint látjuk, csak egy drótvágó és egy hálózsák – és volt-nincs.) A politikai haszonlesés versenyét

tehát utcahosszal a FIDESZ nyerte, és szüksége is van rá, mert a Jobbik azon az ideológiai mezőn, ahova most a FIDESZ tévedt, jobban teljesít.
Tetszik – nem tetszik, a politika ilyen: saját szabályai szerint működik, politikai sikerre tör. Ezt teszi Gyurcsány is, és Orbán is: ilyen a modern politika természete.
DE.
A két gesztus célja közé (politikai haszonszerzés) tehát tehettünk egyenlőségjelet, de a két gesztus közé semmiképpen. És végképp nem tehetünk egyenlőségjelet a két gesztus mögötti világkép közé. Az egyik mögött a magát önzéssel izoláló, vezér mögé bújó önistenítő magára-maradás van, a másik mögött egy együttműködésen, szolidaritáson, egymás tiszteletén és elfogadásán alapuló világkép áll.
E két jövőkép között kell választanunk. És ne higgyük, hogy „a népek viharának tengerében” egyedül, önmagunkban, egyenes derékkal mi maradhatunk állva egyedül. Ez csak együttműködéssel lehetséges.
És még két dolog
Az egyik: nem becsülöm alá a mostani bevándorlási hullám jelentőségét és elég régóta a közeljövő legnagyobb kihívásának tartom, amire ráadásul az EU-nak a mai napig nincs érvényes válasza. És az is igaz, hogy a közelgő problémahullámot Orbán Viktor „korát megelőzően” elsőnek ismerte fel. Épp ezért bűn, hogy ezt a felismerést belpolitikai előnyszerzésre, és nem a probléma (közös) megoldására használta.
A másik: én a jogállam híve vagyok, mert azt hiszem, hogy a jog és a független igazságszolgáltatás garantálja a biztonságot, igazságosságot, személyes szabadságot, az egyéni és közérdek harmonikus védelmét. De – és nem csak Erdő Péternek mondom –a jog nem öncél, hanem egy általános, magasabb rendű közjó: az erkölcsre épülő közösségi élet garanciális eszköze. És a cél mindig fontosabb, mit az eszköz. Magyarország egyszer már kivívta a világ figyelmét azzal, hogy 1989-ben nem a törvényt, a nemzetközi egyezményeket tartotta tiszteletben, hanem az e felett álló parancsot, az emberséget.
Most huszonöt év után ismét a világ figyelmének középpontjában állunk, de  ezúttal azzal, hogy most belpolitikai érdekből fontosabbnak tartjuk a törvény betűjét, mint a probléma megoldását és az emberséget.