1989-ben MDF alapítóként azzal szereztem
(helyi) ismertséget, hogy a WHO adatbázisa alapján arról beszéltem, hogy álságos a szocializmus humanitása,
emberközpontúsága, hiszen a magyar (és általában a szocialista) ember
életesélye sokkal rosszabb, mint az átkos kapitalista rendszerben élő elnyomott
kizsákmányoltaké. Mint az 1. ábrán is látható, 1970-ben még alig 2 évvel
volt alacsonyabb a születéskor várható átlagos életkor Magyarországon, mint a
fejlett európai államokban, de 1990-ben már 7 évvel éltünk kevesebbet. Tehát
hiába volt a „teljeskörű – magas színvonalú - ingyenes
egészségügy” szlogenje mantrázva, ahhoz, hogy tovább éljünk, kormányt, sőt
rendszert kellett váltani.
Most megint érdemes körülnézni. Balog Zoltán szerint a magyar egészségügy európai
színvonalú. No, akkor nézzük meg helyünk a világban.
Elöljáróban két megjegyzés (merthogy
ez is egy szakma). Az első, hogy ezek a
képek nem pillanatfelvételek a mai helyzetről,
azaz nem (csak) az „elmúlthatév” felelőssége a jelen helyzet, hanem az elmúlt 25 év leképezése. De a helyzet
most olyan, amilyen, így mindegy, hogy ki mennyiben osztozik a felelősségben, a mindenkori (azaz a mostani) kormánynak
kellene lépni, prioritásnak, „nemzeti
ügynek” tekinteni az egészségügyet. A másik, hogy persze hogy tudom azt,
hogy az itt bemutatott ábrák egy része az
egészségi állapotot elemzi, és az csak részben (sőt: kisebb részben) az
egészségügy állapotának következménye. Igen. De ugye az egészséget alakító
körülményekért is a kormányok a felelősek, és a társadalmi különbségek növekedése, a mélyszegénységben élők tömegének
növekedése igenis meghatározó a populációs szintű egészségi állapotban. A
WHO 2012-es felmérése szerint Magyarországon a legjobb helyzetű megyében élő
magasabb iskolai végzettségű férfiak több mint 13 évvel hosszabb életre
számíthatnak, mint a legrosszabb helyzetű megyében élő alacsony végzettségűek,
és a KSH 2013-as adata szerint egy 1000 fő alatti településen 7102 a 100.000
lakosra jutó elveszett életévek száma, ami 45,7%-kal
magasabb, mint a fővárosban (4875). Mindez nem az egészségügy sara.
Akkor a számok.
Az első, hogy a születéskor várható
élettartamban megállt a leszakadás, de felzárkózás sincs. Ami viszont durvább: a magyar emberek életesélye rosszabb, mint a
velünk, vagy utánunk csatlakozott volt szocialista országok átlaga. Az
egészséggel kapcsolatos talán legfontosabb állítás, hogy nem merjük felfogni,
nem akarjuk érteni: ma Magyarországon
minden harmadik ember rákban hal meg. (2. ábra) Tudva azt, hogy a rák ma
már nem halálos ítélet, azaz egyre nagyobb arányban gyógyítható, ez azt jelenti,
hogy 35-45% az esélye annak, hogy valaki életében találkozik a rákkal.
Ezzel a durva ténnyel csak ketten nem
törődünk igazán: az egészségpolitika, és mi, potenciális betegek. A WHO adatbázisában talán a
legsúlyosabb ténnyel a 3. ábra szembesít. Mert nem az az igazán sokkoló, hogy
ennyien halnak meg hazánkban rákban, hanem hogy milyen fiatalon. A 65 év alatti
halálozásban Magyarország adata kb. annyival rosszabb a környező volt
szocialista országokénál, mint amennyivel a régiónk átlaga (benne a magyar adat…)
rosszabb a fejlett államokénál.
A szakirodalom használja az elkerülhető
(azaz „felesleges”, jobb gyógyítással elkerülhető) és a megelőzhető (megfelelő
életmóddal, védőoltással, szűréssel megelőzhető) halálozást fogalmát. E kettőt
én összeadhatónak tartom, és együtt „felesleges” halálozásnak hívom. A 4. ábra
mutatja, hogy Magyarország itt is igen jól teljesít: dobogósként a lista elején
állunk, az EUROSTAT által vizsgált 34 országból csak kettőben (Lettországban és
Litvániában) rosszabb a helyzet.
Az eddig idézett adatok a halálozásból indulnak ki. De vannak az életminőséget, a gyógyítás körülményeit
is vizsgáló komplex mérési módszerek is. Ilyen az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index.
A stockholmi Health Consumer Powerhouse (HCP) által nemrég nyilvánosságra
hozott 2015. évi jelentés 35 ország egészségügyét értékelte, és ezen a listán Magyarország egy év alatt hat helyet rontva a
27. helyre került. Romániánál, Bulgáriánál, sőt: Lengyelországnál ugyan
jobbak vagyunk, de Szlovákia és főleg a csehek jóval előttünk állnak. A fejlett
biztosítási rendszert működtető csehek egyébként a ma mintának tekintett állami
egészségügyű Egyesült Királyságot is megelőzték. (5. ábra.).
És a legújabb: a Blomberg is elkészítette
a maga komplex, összesített mutatója alapján a THE
WORLD'S HEALTHIEST COUNTRIES elnevezésű rangsorát. Itt se nagyon dicsekedhetünk:
54.-ek vagyunk a világ-rangsorban, és a régióban a 10. helyre kerültünk. (6.
ábra) Némileg öntudatot sértő, hogy Albánia 5, Bosznia-Hercegovina 7 hellyel előz
meg minket a régión belül, de mit tegyünk: a WHO adatbázisának utolsó elérhető
adata szerint Albániában több, mint három évvel tovább élnek az emberek, és
ugye minden tengerparti és oliva-termelő országban egészségesebb az életmód.
Ezt látja rólunk a
világ, de a hazai adatok, hírek se megnyugtatók. Nincs olyan médium,
hírcsatorna, hogy ne ömlene ránk kórházi fertőzéssel, orvos- és nővérhiánnyal,
vagy valamilyen más egészségügyi rendszer zavarral kapcsolatos hír. És közben a
KSH is közzétette a 2015-ös népmozgalmi adatokat: 2015-ben 190 gyermekkel több
született, mint 2014-ben, de 5.292-vel többen haltak meg, ami békeidőben
szokatlanul magas, 4,2%-os emelkedés.
A helyzetkép tehát lehangoló. Egy magyar embernek rosszabbak az
életkilátásai, mint amit az ország gazdasági, kulturális fejlettsége lehetővé tenne.
És a komplex felmérések azt is mutatják, hogy hiába áll rendelkezésre
Magyarországon szinte minden terápiás eszköz, az eredmények mégis rosszak, ha a
betegek egy része nem időben, és nem megfelelő módon jut hozzá. A nemzetközi mérések
számára fontos az, ami itthon még nem: a betegjogok, a tájékozott és jogtudatos
fogyasztói magatartás kialakulása, hogy ne maradjunk véglegesen „ketteskék”.
Az egészség és a gyógyítás körülményei az életminőségünket alapvetően
meghatározó tényezők, és ugyan nemzeti büszkeséggel, múltba révedéssel,
pán-magyarsággal, olimpiai lázzal, jó kommunikációval ideig-óráig lehet ezt pótolni,
de ez is olyan, mint a fájdalomcsillapítók: csak elfedik a bajt, nem pedig gyógyítják.
Visszaértünk oda, ahonnan az írás indult: egy
nemzeti kormánnyal szemben alapvető elvárás lenne, hogy a nemzet tagjainak életét
ne csak a gaz külső ellenséggel szemben védje, de a valós bajok, az értelmetlen és felesleges „honi okú” halálozások ellen is küzdjön.
Változtatásra: több pénzre és kormányzati szemléletváltásra van tehát szükség, mert a
kettő csak együtt ér valamit. Az egészségügyre nem mint feneketlen zsákra,
kudarcgyárra, követelődző, mindig-éhes szájra kellene tekinteni, hanem mint az életminőséget leginkább meghatározó,
és a humánerőforrás teljesítményét leginkább befolyásoló társadalmi - gazdasági
tényezőt kiemelt
nemzeti ügynek, feltétlen prioritásnak kellene tekinteni. Igen, átfogó változásra
van szükség, de ennek az is előfeltétele, hogy a lehetséges szövetségeseket, a
változásban tényleg érdekelteket, Sándor Máriát, vagy az 1001
orvos a hálapénz nélkül
csoportot nem ellenségnek, hanem partnernek kellene tekinteni.
