Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

Fotóalbumaim itt érhetők el: https://gyulakincses.smugmug.com/ Nézzen be hozzám!



2016. február 26., péntek

Itt élned, és főleg halnod kell



1989-ben MDF alapítóként azzal szereztem (helyi) ismertséget, hogy a WHO adatbázisa alapján arról beszéltem, hogy álságos a szocializmus humanitása, emberközpontúsága, hiszen a magyar (és általában a szocialista) ember életesélye sokkal rosszabb, mint az átkos kapitalista rendszerben élő elnyomott kizsákmányoltaké. Mint az 1. ábrán is látható, 1970-ben még alig 2 évvel volt alacsonyabb a születéskor várható átlagos életkor Magyarországon, mint a fejlett európai államokban, de 1990-ben már 7 évvel éltünk kevesebbet. Tehát hiába volt a „teljeskörű – magas színvonalú - ingyenes egészségügy” szlogenje mantrázva, ahhoz, hogy tovább éljünk, kormányt, sőt rendszert kellett váltani.

Most megint érdemes körülnézni. Balog Zoltán szerint a magyar egészségügy európai színvonalú. No, akkor nézzük meg helyünk a világban.
Elöljáróban két megjegyzés (merthogy ez is egy szakma). Az első, hogy ezek a képek nem pillanatfelvételek a mai helyzetről, azaz nem (csak) az „elmúlthatév” felelőssége a jelen helyzet, hanem az elmúlt 25 év leképezése. De a helyzet most olyan, amilyen, így mindegy, hogy ki mennyiben osztozik a felelősségben, a mindenkori (azaz a mostani) kormánynak kellene lépni, prioritásnak, „nemzeti ügynek” tekinteni az egészségügyet. A másik, hogy persze hogy tudom azt, hogy az itt bemutatott ábrák egy része az egészségi állapotot elemzi, és az csak részben (sőt: kisebb részben) az egészségügy állapotának következménye. Igen. De ugye az egészséget alakító körülményekért is a kormányok a felelősek, és a társadalmi különbségek növekedése, a mélyszegénységben élők tömegének növekedése igenis meghatározó a populációs szintű egészségi állapotban. A WHO 2012-es felmérése szerint Magyarországon a legjobb helyzetű megyében élő magasabb iskolai végzettségű férfiak több mint 13 évvel hosszabb életre számíthatnak, mint a legrosszabb helyzetű megyében élő alacsony végzettségűek, és a KSH 2013-as adata szerint egy 1000 fő alatti településen 7102 a 100.000 lakosra jutó elveszett életévek száma, ami 45,7%-kal magasabb, mint a fővárosban (4875). Mindez nem az egészségügy sara.
Akkor a számok.
Az első, hogy a születéskor várható élettartamban megállt a leszakadás, de felzárkózás sincs. Ami viszont durvább: a magyar emberek életesélye rosszabb, mint a velünk, vagy utánunk csatlakozott volt szocialista országok átlaga. Az egészséggel kapcsolatos talán legfontosabb állítás, hogy nem merjük felfogni, nem akarjuk érteni: ma Magyarországon minden harmadik ember rákban hal meg. (2. ábra) Tudva azt, hogy a rák ma már nem halálos ítélet, azaz egyre nagyobb arányban gyógyítható, ez azt jelenti, hogy 35-45% az esélye annak, hogy valaki életében találkozik a rákkal.

Ezzel a durva ténnyel csak ketten nem törődünk igazán: az egészségpolitika, és mi, potenciális betegek. A WHO adatbázisában talán a legsúlyosabb ténnyel a 3. ábra szembesít. Mert nem az az igazán sokkoló, hogy ennyien halnak meg hazánkban rákban, hanem hogy milyen fiatalon. A 65 év alatti halálozásban Magyarország adata kb. annyival rosszabb a környező volt szocialista országokénál, mint amennyivel a régiónk átlaga (benne a magyar adat…) rosszabb a fejlett államokénál. 

A szakirodalom használja az elkerülhető (azaz „felesleges”, jobb gyógyítással elkerülhető) és a megelőzhető (megfelelő életmóddal, védőoltással, szűréssel megelőzhető) halálozást fogalmát. E kettőt én összeadhatónak tartom, és együtt „felesleges” halálozásnak hívom. A 4. ábra mutatja, hogy Magyarország itt is igen jól teljesít: dobogósként a lista elején állunk, az EUROSTAT által vizsgált 34 országból csak kettőben (Lettországban és Litvániában) rosszabb a helyzet. 

Az eddig idézett adatok a halálozásból indulnak ki. De vannak az életminőséget, a gyógyítás körülményeit is vizsgáló komplex mérési módszerek is. Ilyen az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index. A stockholmi Health Consumer Powerhouse (HCP) által nemrég nyilvánosságra hozott 2015. évi jelentés 35 ország egészségügyét értékelte, és ezen a listán Magyarország egy év alatt hat helyet rontva a 27. helyre került. Romániánál, Bulgáriánál, sőt: Lengyelországnál ugyan jobbak vagyunk, de Szlovákia és főleg a csehek jóval előttünk állnak. A fejlett biztosítási rendszert működtető csehek egyébként a ma mintának tekintett állami egészségügyű Egyesült Királyságot is megelőzték. (5. ábra.).

És a legújabb: a Blomberg is elkészítette a maga komplex, összesített mutatója alapján a THE WORLD'S HEALTHIEST COUNTRIES elnevezésű rangsorát. Itt se nagyon dicsekedhetünk: 54.-ek vagyunk a világ-rangsorban, és a régióban a 10. helyre kerültünk. (6. ábra) Némileg öntudatot sértő, hogy Albánia 5, Bosznia-Hercegovina 7 hellyel előz meg minket a régión belül, de mit tegyünk: a WHO adatbázisának utolsó elérhető adata szerint Albániában több, mint három évvel tovább élnek az emberek, és ugye minden tengerparti és oliva-termelő országban egészségesebb az életmód. 


Ezt látja rólunk a világ, de a hazai adatok, hírek se megnyugtatók. Nincs olyan médium, hírcsatorna, hogy ne ömlene ránk kórházi fertőzéssel, orvos- és nővérhiánnyal, vagy valamilyen más egészségügyi rendszer zavarral kapcsolatos hír. És közben a KSH is közzétette a 2015-ös népmozgalmi adatokat: 2015-ben 190 gyermekkel több született, mint 2014-ben, de 5.292-vel többen haltak meg, ami békeidőben szokatlanul magas, 4,2%-os emelkedés.
A helyzetkép tehát lehangoló. Egy magyar embernek rosszabbak az életkilátásai, mint amit az ország gazdasági, kulturális fejlettsége lehetővé tenne. És a komplex felmérések azt is mutatják, hogy hiába áll rendelkezésre Magyarországon szinte minden terápiás eszköz, az eredmények mégis rosszak, ha a betegek egy része nem időben, és nem megfelelő módon jut hozzá. A nemzetközi mérések számára fontos az, ami itthon még nem: a betegjogok, a tájékozott és jogtudatos fogyasztói magatartás kialakulása, hogy ne maradjunk véglegesen „ketteskék”.
Az egészség és a gyógyítás körülményei az életminőségünket alapvetően meghatározó tényezők, és ugyan nemzeti büszkeséggel, múltba révedéssel, pán-magyarsággal, olimpiai lázzal, jó kommunikációval ideig-óráig lehet ezt pótolni, de ez is olyan, mint a fájdalomcsillapítók: csak elfedik a bajt, nem pedig gyógyítják. Visszaértünk oda, ahonnan az írás indult: egy nemzeti kormánnyal szemben alapvető elvárás lenne, hogy a nemzet tagjainak életét ne csak a gaz külső ellenséggel szemben védje, de a valós bajok, az értelmetlen és felesleges „honi okú” halálozások ellen is küzdjön.

Változtatásra: több pénzre és kormányzati szemléletváltásra van tehát szükség, mert a kettő csak együtt ér valamit. Az egészségügyre nem mint feneketlen zsákra, kudarcgyárra, követelődző, mindig-éhes szájra kellene tekinteni, hanem mint az életminőséget leginkább meghatározó, és a humánerőforrás teljesítményét leginkább befolyásoló társadalmi - gazdasági tényezőt kiemelt nemzeti ügynek, feltétlen prioritásnak kellene tekinteni. Igen, átfogó változásra van szükség, de ennek az is előfeltétele, hogy a lehetséges szövetségeseket, a változásban tényleg érdekelteket, Sándor Máriát, vagy az 1001 orvos a hálapénz nélkül csoportot nem ellenségnek, hanem partnernek kellene tekinteni.