Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

Fotóalbumaim itt érhetők el: https://gyulakincses.smugmug.com/ Nézzen be hozzám!



2015. október 23., péntek

FESZtelenül



Ebben a politikailag apatikus térben, amikor a létező pártok nem jelentenek rövid távon semmilyen garanciát (vagy reményt) az életünk megváltoztatására – sőt: a levegőben kifejezetten egyfajta párt-ellenesség zizeg –, a civil mozgalmak jelenthetik az új válaszok, új szervezetek megszületésének reményét. Vagy egyáltalán bárminek, ami kizökkent a kijelölt útról. Persze az apátia köde ezt is belepi: hol van ma már a NETadós tüntetés százezres tömege… A rezsicsökkentés csak a szájakat tömte be, de a menekült-kérdés kezelése tömegekben alakított ki mély érzelmi közösséget az illiberális demokráciával. És ugye, mint Ferenc Jóska, Horthy vagy Kádár alatt: végre megint van apánk, aki erős, és megvéd minket.
Úgyhogy a mai nap (október 23.) csak egy a fizetett szabadnapok közül. Szerencsére jó az idő, lehet kirándulni, kiskertbe menni, avart égetni. Más tűz nincs, nem lesz. Magyarország csendes, újra csendes.
És ugyanígy nem érthető az a belenyugvás, amivel mi (orvosok, betegek, lakosok) viseljük az egészségügy állapotát. Jól tűrjük a növekvő várólistákat, a másod- harmadállásban elgyötört nővér és orvos apatikus hozzáállását, és azt, hogy ma már nem azért megyünk a „magánba” mert ott tisztább a WC és kedvesebb az orvos, hanem mert gyógyulni, élni akarunk. És az ágazatban remény sincs: még hitegetni se hajlandók az egészségügyi dolgozókat egy tisztességes jövőképet megalapozó életpályamodellel, még a retorika szintjén sem deklarált prioritás az egészségügy, marad a maradványelv, maradvány nélkül. És az Orvosi Kamara kulturáltan hümmög, és bár megérti a kormányzat nehéz helyzetét, de időről időre halkan emeltebb hangon több pénzt követel, de azzal a feltétellel, hogy ne változzon semmi. Az elnök meg miniszteri fizetést kap, tehát jól van ez így, hiszen újraválasztják, akár Cser Ágnest, az EDDSZ elnökét. (Az bájos, hogy most a megpuccsolt Gaskó akarta megpuccsolni. De nekünk, az egészségügyieknek jó Ő így is.)
Ebben a helyzetben két szervezet volt, ami reményt adott bármilyen változtatásra[1]. Az egyik a Magyar Rezidens Szövetség, amelynek elnöke okos, precíz, szókimondó, és bár mértéktartó, de konzekvens és abban amit mond, eltántoríthatatlan. Dénes Tamás tehát jó, és szerencsére sokat is szerepel. (Ha nem sokall be, vagy nem jön meg az esze, akkor a jövő jelentős egészségpolitikusa lehet.) De Ő sajnos egyszemélyes vállalkozás. A rezidensek per definitionem sem lehetnek sokan (nem lehet százezres tömegük…), és főleg vagy kézbentartottak a későbbi jobb állások miatt, vagy már a kinti helyeket nézik, és nem érdeklik őket a hazai gondok. Tehát rájuk, mint tömegre, nem lehet számítani.
Így valós és cselekvő érdekérvényesítő szervezetként maradt a Független Egészségügyi Szakszervezet, a FESZ. Új arcok, új elszántság, új eszközök. Tüntetés, összefogás, és a Szegény Kórház a PM bejárata elé. De ami ebben az új volt: az a vidám elszántság, életteliség, amivel a kórházat építették, ügyelték, és a nyitottság, ahogy mindenkivel beszélgettek. Fantasztikus csapat, fantasztikus emberek.
Ebbe a (már létező) térbe robbant be az év elején Sándor Mária, aki fekete pólójában ikonikus alakja lett az egészségügy dolgozók látványos, de nem a betegeket sújtó tiltakozásának. Ő volt az, aki feltette az ismertség, a „médiás lét” térképére a FESZ-t, és ami még fontosabb: aki az országos ismertségét kihasználva el tudta magyarázni mindenkinek, hogy itt nem (csak) az egészségügyi dolgozók bérharcáról, megalázóan alacsony fizetésének javításáról van szó, hanem arról, hogy az egészségügy dolgozói az alacsony bér miatti elvándorlás okozta munkaerő hiány miatt olymértékben kizsigereltek, hogy ez már a betegellátás minőségét, azaz a mi életünket veszélyezteti. Tehát nemcsak magukért, de értünk is szólnak.
És úgy tűnt, hogy az mozdul inkább, akinek nincs vesztenivalója: az orvoskamarával ellentétben a májusi tüntetésen a szakdolgozói kamara (MESZK) is nagy tömeget mozgósítva, bátor kiállással volt jelen. És látványos akcióként tömegek helyezték letétbe felmondásukat arra az esetre, hogy ha szeptemberig nem javul a helyzet.

Ezután jött az elmagyarosodás.
Először a nővérkamara állt ki saját tagjai mögül: kezdődött azzal, hogy etikai vizsgálatot kezdeményezett az Elnök Sándor Mária ellen. Ekkor még békíteni akartam, de kiderült, esélytelenül. Szeptemberben azután a MESZK meakulpázott: elnézést kértek a radikalistásért, visszavonták a letétbe helyezett felmondásokat, és közölték, hogy tovább alkarnak tárgyalni. Az az apróság, hogy nincs kivel és miről, az nem zavarta őket. (Épp a hosszas államtitkártalanság közepén tettek biankó hűségnyilatkozatot.)
És persze mindez a FESZ-en belül is végbement.
A Facebookon (és médiákban) legtöbbet keringő fényképem már nem ismételhető meg. A fekete és fehér ruhás nővér (a FESZ régi és új ikonikus alakja) már sose lesz egy képen fotózható. A FESZ „konzervatív szárnya” a MESZK-hez hasonlóan tárgyaláspárti lett, és egyáltalán nem zavarja őket az a tény, hogy a FESZ nem reprezentatív szakszervezet, és az, hogy egyáltalán az asztalhoz engedték őket, az csak Sándor Mária radikalitásának és Zombor Gábor taktikai bölcsességének volt köszönhető. A lényeget, ami a FESZ létalapját adta és reménnyel kecsegtetett, azt Mária fogalmazta meg a legpontosabban:
„Mi az utcán kikényszerítjük azt, amit a többiek az asztalnál aláírhatnak” (Tehát Mária nem veti el a tárgyalás, a megegyezés fontosságát, csak itt és most kevésnek tartja.) A FESZ-nek fel kellett volna fogni, hogy a langyosság pályája már foglalt: erre ott az EDDSZ és MESZK.
De nem ez történt: A szakszervezet tisztújító közgyűlésére – amelyik dönthetett volna arról, hogy a FESZ elnöksége megújulva továbbviszi a radikális vonalat, vagy besimul a középszerbe – formai okokra hivatkozva be se engedték Sándor Máriát, és azokat, akik Mária miatt léptek be a szakszervezetbe.
Ennyi.
Ma Mária új szervezetet alapít. Akkor október 23.-án a kiskerti avarégetésen kívül mégis van egy pici szikra?


[1] Elnézést azoktól, akiket nem sorolok fel.

2015. október 1., csütörtök

Kutya vagy macska, avagy Orbán igaza



Régóta gondolkozok azon, hogy a politikának komolyabban kellene venni az etológiát, azaz etológiai szakértőket kellene bevonni a politikakészítésbe, merthogy könnyebb az emberi természetet, a viselkedés kódolt szabályait felhasználva sikeresen politizálni, mint az ellen. (Fontos felismerés volt ez annak idején sízésben is: ha lehet, a gravitációt kihasználva, és ne ellene, mert különben izomláz + folyamatos esés…)
Ezért régóta foglalkoztat az a kérdés, hogy az ember (mint olyan, mint faj), kutya vagy macska. Azaz mi, emberek individualista, személyiségünket, függetlenségünket mindenáron őrző, önmegvalósításra törekvő macskacsorda vagyunk, amelyik csak folyamatos kompromisszumok árán képes együttműködni, vagy kulturálisan a falka hierarchiájára, biztonságára szocializálódott kutyafalkák halmaza vagyunk. Válasz nincs, mert vélhetően ez nem kétbites, nem vagy - vagy jellegű kérdés. Az emberben mindkettő benne van, hiszen az emberiséget az alfahím alkatúak vezéregyénisége mellett zömmel a macska alkatúak individualista zsenialitása viszi előre, de vélhetően az „emberek” jobban vágynak a hierarchikus beágyazódás egyértelmű, könnyen követhető, és védelmet nyújtó szabályaira, mint ahogy azt mi, az „értük fáradozók” gondoljuk. (A szabadság a gyakorlatban és az általános helyzetekben kevésbé megélt prioritás, mint azt a versekben nagyjaink megénekelték, és azt ünnepeinken önfeledt szavaljuk.)
Sok reménykedés után egyszer végre tudtam beszélni erről a hazai etológia méltán nagy öregjével, Csányi Vilmossal, de ebben (kutya vagy macska) nem akart állást foglalni. Ugyanakkor jónéhány éve tanultam valami mást, fontosabbat Csányitól. Azt, hogy az egy hazug mítosz, hogy létezik egy mindenek (ideológiák, korszakok, kormányok stb.) felett álló „objektív” igazságként létező etika, amelyik önmagában, a társadalmak (csoportok) felett állva érvényes és örök. Ilyennek gondoljuk pl. a Tízparancsolat norma-rendszerét, hiszen ez a zsidó-keresztény kultúra alapja, de hasonló állításokat fogalmaznak meg más (konkurens) vallások alapvetései is. Hát nem. Merthogy ugyan vannak ezek a megfellebbezhetetlen etikai normák, amik felette állnak a napi politikának, egyéni önzéseknek és uralkodói szeszélyeknek, de ezek a normák csak csoporton belül érvényesek. A ne ölj, ne lopj (ne rabolj), ne hazudj, csak a csoporton belül érvényes: kifelé, a másik csoporttal szemben nem. Aki csoporton belül szegi meg ezeket a normákat, annak bitó vagy börtön, esetleg élve elégetés, de aki csoporton kívül teszi ugyanezt, az nem bűnös, hanem köztiszteletben álló hős. (Lásd a győztes hadvezéreket, akik öltek, raboltak, erőszakoltak. Nem börtönt, bitót, hanem szobrot nekik.) Másként: a leleményes Odüsszeusz a görögök (és a szellemi utódaik) szemében a zseniálisan okos, fifikás hős, de a trójaiak vélhetően aljas cselvető görénynek gondolták, aki férfiatlanul megfutott a nemes küzdelemtől, és gyávaságát csalással, fondorral kompenzálta. (És elnézést a görényektől, mert aranyos állatkák.)
Fontos tudás ez, mert így értettem meg, hogy miért értelmetlen (pontosabban: reménytelen) az, amit pl. blog írás címén művelek. Mindig az a hiú remény fűt, hogy nem (csak) a belterjes tábornak beszélek, hanem a túloldalon is meghallanak ebből valamicskét, át-át tudok kiabálni a falon. De a Csányi tétel alapján ez teljesen reménytelen. Hiszen az, amikor megpróbáljuk elmagyarázni, hogy Orbán hogyan hazudott az EU-ban, miként oszt a saját haveroknak másoktól ellopva, körülbelül olyan vállalkozás, mintha megpróbáltuk volna Trója után a görögöknek elmagyarázni, hogy az, amit Odüsszeusz csinált, az unfair, megsérti a nemzetközi pánhellén normákat, és Ő alapvetően egy csavargó hazug csaló. Nem. Az Orbánisták normája szerint Orbán becsületes, hiszen (azt hiszik, hogy) értük, az igazi magyarokért hazudik, lop, csal. (Lásd még: érted lopunk elvtárs, nem ellened…)
És igen, igaza van abban Csányinak, hogy Orbán „csak” ennek a szellemében, az etológia szabályai szerint cselekszik, ezért démonizálja a másokat, az idegeneket, a bevándorlókat.
Mert Csányi szerint:
Attitűdök és viselkedésformák a saját csoporttal szemben
·         Magukat erkölcsösnek és felsőbbrendűnek érzik
  • A saját csoport értékeit univerzálisnak és belsőleg adottnak tekintik,
    saját szokásaikat, mint eredendően emberit fogják fel
  • Magukat erősnek tartják
  • Elfogadják a lopás és a gyilkosság elleni szankciókat
  • Engedelmeskednek a saját csoport hatóságainak
  • A csoportjuk tagjaival együttműködnek. Hajlandóak a csoport tagjai maradni
·         Hajlandóak harcolni és esetleg meghalni a csoportért
Attitűdök és viselkedésformák az idegen csoporttal szemben:
·         Az idegen csoportot megvetendőnek, erkölcstelennek és alsóbbrendűnek tekintik
·         Az idegeneket gyengének tartják
·         Az idegen csoporttól megfelelő szociális távolságot tartanak
·         Az idegen csoportot gyűlölik
·         Elfogadják az idegen csoportban elkövetett lopás vagy gyilkosság esetleges büntetlenségét, elfogadnak olyan saját szankciókat, amelyek a lopást és a gyilkosságot elősegítik
·         Nem működnek együtt az idegen csoport tagjaival
·         Nem engedelmeskednek az idegen hatóságoknak
·         Nem hajlandóak az idegen csoport tagjaivá válni
·         Nem hajlandóak harcolni és meghalni az idegen csoportért
·         Háborúban erkölcsös dolognak tartják az idegen csoport tagjait megölni
·         Az idegen csoport mint rossz példa szolgál a gyermeknevelésben
·         A különböző problémákért az idegen csoportot vádolják. Félnek és nem bíznak az idegen csoportban
(Csányi Vilmos: Íme, az ember, 2015 Libri Kiadó)
Tehát érthető, hogy senkit nem érdekel a migráncsok valós képessége, végzettsége, egyénenkénti tudása: globálisan lecsürhézzük, le agresszív hordázzuk, lecsőcselékezzük őket. Igen, ez következik a belénk égett etológiai kódból, és aki így tesz, az mennybe megy. (Lásd Hunyadi Mátyástól Hitleren át Ceaușescuig.). Ez magyarázza, hogy az EU-n belül egyre többen gondolják azt, hogy Orbánnak igaza van, és általában erősödik a szélsőjobbos kirekesztés.
A program tehát adott, de nem ez az egyetlen program/parancs, és az etológia nem az egyetlen tudomány. Az etológia az állatvilágból velünk hozott ősi mintákat írja le, de az emberre nemcsak ezek, hanem a társadalmi törvények is vonatkoznak, és – szerencsére, és úgy- ahogy – ezek is ránk égtek. Ha elfogadjuk azt az állítást, hogy az élet nem más, mint anti-entrópiás tevékenység, akkor a társadalom elemi definíciójaként az önzés legyőzését/korlátozását kell állítani. Az élet léte nem cáfolja meg az entrópia törvényét – attól az még létezik –, de felülírja azt egy magasabb cél érdekében. Ezt kell tennünk időnként az etológiai örökségünkkel is.
A rosszabb hír, hogy abban vélhetően igaza van Csányinak, hogy migráns válság nem van, hanem lesz. Ez most csak egy szórakoztató előjáték, rosszul kivitelezett gyakorlatocska, az igazi próbatétel az lesz, amikor a klímamigránsok milliói kénytelenek útnak indulni. És az már tényleg az élet-térről (és ezt áthallás nélkül tessenek olvasni), a túlélésről fog szólni. És minél inkább az élet alapfunkcióiról szól a történet, úgy hullik rólunk a kulturális máz, és annál inkább az etológia, és nem az etika az úr.
Ebben áll Orbán igaza, amit címként emeltek ki a Csányi interjúból.
De Orbán legfőbb bűne, hogy rosszul húzza meg a „mi”, a falka határát. Ahol a világ mozdul meg, ott egy kis ország nem lehet képes megvédeni önmagát. Nem körkörös utálatra kellene berendezkedi, és az se hasznos, hogy Petiminiszter biankó felháborodásokat és kikérjükmagunknak-ot küld mindeninek, aki csak benne van a telefonjában. Túlélésre, megoldásra csak akkor van esélyünk, ha a „falka” (azaz az érdek- és kultúr-közösség) határát még Európánál is tágabban húzzuk meg. Ám Orbán nemhogy nem erre készül, de a magyarok fogalmát is kirekesztően, csak a FIDESZ szavazókkal azonosítja, hiszen amikor a „magyarok döntöttek”, a „magyarok azt akarják” szóvirágokat mantrázza, abba csak a saját tábor értendő bele. Fel kellene fogni, hogy a Békemenet az igazi a meccshez már kevés lesz.