Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

Fotóalbumaim itt érhetők el: https://gyulakincses.smugmug.com/ Nézzen be hozzám!



2018. december 7., péntek

Nem a CEU költözött Bécsbe, hanem az a remény, hogy a 21. századhoz tartozunk


Kedves népszokásommá válik, hogy a Magyar narancsban megjelent írásom – némileg túlírva – a blogomban is másodközlöm. Különös aktualitás, hogy a bejegyzés írásakor az MTA-t csak, mint egy másik, független, és csak nemzetközi integrációban hatékony szervezetet kevertem a szövegbe. De az élet mindig jó rendező: az MTA tegnap megkapta a maga helyretevő megalázását Palkovics (MTA tag) miniszter úrtól.
És tudjuk: a tudás hatalom, de ez a kormány nem híve a hatalommegosztásnak.

 Ím a MNancson megjelent szöveg.

Aki belesétál abba a csapdába, hogy a faház az egy faház-e, vagy kő alapra rakott ház fából, avagy, hogy a kinti CEU diplomát ad-e, vagy csak oklevelet, az nagyon nem látja, miről szól a CEU ügy. 
.
Mindez csak ürügy, és főleg terelés. Nem egy egyetem sorsáról van szó, abból marad még itt elég. (Bár abból kiindulva, hány magyar egyetem fért be a világ 500 legjobb egyetemébe, önmagában egy jó egyetem elüldözése is veszteség, de ez a kisebbik kár.) A tét az, hogy egy bezárkózó, retrográd, múltba révedő ország leszünk/vagyunk-e, vagy szellemileg és kulturálisan integrálódunk a 21. századba.
Modern Európa, vagy keleti despotizmus: e között választunk, mert itt és most két világkép küzd egymással. A CEU nem egy önálló történet, hanem egy háború fontos vesztett csatája, egy végvár eleste. Ezért ügy a CEU, ezért ügy az akadémia függetlensége, mert mindez nem egyes intézmények sorsáról, hanem két világszemlélet harcáról szól

Az ellenzék (inkább az értelmiség) hatalmas felelőssége, hogy hagyták a közbeszédet a FIDESZ által tematizálni, hagyták, hogy ráégjen Sorosra a „migránsokat akar betelepíteni, meg akarja változtatni Európa demográfiai összetételét” hazugsága, hagyták, hogy a „liberális” szitokszóvá, a pederaszta uzsorás szinonimájává váljon, mindez szalonzsidózással leöntve. Nem magyarázták el, hogy mi a vita valós lényege, és főleg, hogy mindez a sovén restauráció háborút, vagy akár világégést kockáztat. Ehelyett beleállunk abba, hogy de, a CEU igenis teljesítette a törvényes előírásokat. Köszike. (Egyedül Hiller István tett érvényes kísérletet arra, hogy a CEU ügy lényegéről beszéljen. (A vonatkozó rész 6:20 körül kezdődik.)

Igen, Magyarország egy regresszív, múltba révedő, az „ősi értékeken” alapuló, bezárkózóan megmerevedett országnak készülődik, ahol „visszaáll a világ ősi rendje”. Ahol az úr az úr, a paraszt az paraszt, a munkás pedig kiszolgáltatott, a lehetőséget szépen köszönő célszerszám. Az „akinek semmije sincs, az annyit is ér” Lázárnál még elszólás volt, ma a kormányzati politika alapelve. Minden intézkedés, szabály a társadalmi mobilitás, az integráció ellen szól.


A nők helye a konyha, dolga a szülés, és a köztes időben szolgálja ki szépen az urát, folyamatos csodálat mellett. (És tartsa a száját, ha „megnevelték”.) A gender studies ebbe rondít bele, mert az a változó világban változó nemi szerepeket vizsgálja, de változó világra, és főleg változó nemi szerepekre ma (kormányzati szinten) nincs szükség.
 
A sokszínűség erejének felismerése, tolerancia a mássággal szemben, társadalmi mobilitás az egyik oldalon, bezárkózó homogenitás, sovén nemzettudatba burkolózás a másikon. Együttműködés helyett nemzeti büszkeségen alapuló körkörös gyűlölet. Kultúra helyett látványsport – az ész helyett az erő tisztelete –, és ha mégis kultúra, akkor az legyen historizáló, történelmünket eufemizáló. (Mottó: „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?”) Ez az irány, ez az áfium.

Az a baj a CEU-val, hogy ablak volt a világra. És ez a baj az Akadémiával is: a korszerű tudományt – hacsak nem magyar őstörténetről, sumerológiáról, rovásírás-kutatásról van szó – nem lehet bezárkózva művelni, csak nemzetközi integrációban. 

Nagyjából ennyit jelent a CEU ügy. Talán már értitek: nem a CEU költözött Bécsbe, hanem az a remény, hogy a 21. századhoz tartozunk.