Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

2018. január 17., szerda

A faknyúz (fél?) éve



Leleplező írást közöl a 168 óra, „Vizitdíjat szednek a pilisi betegektől, fizetniük kell a szegényeknek, a kismamáknak és a gyerekeknek is” címmel. A hír gyorsan végigszántott a baloldali médián.
Az igazság az, hogy ez elsőre engem is képen vágott: ilyen törvénytelenséget nehezen képzel el az ember, hiszen a kötelező társadalombiztosításról szóló törvény egyértelműen kimondja, hogy tilos pénzt kérni a biztosítottól olyan ellátásért, ami jár neki. Ha ez igaz, akkor az nagyon durva törvénytelenség. (De hát láttunk mi már karón TAJ kártyát…) Elolvastam még néhányszor a cikket, de nem derült ki belőle semmi konkrét, csak az, ami a vastagbetűs kiemelés.
Az írás a Pilisi Civilek beszámolása alapján bemutatja a pilisi romák tényleg elkeserítő helyzetét. Szakértő nyilatkozik, hogy a romák között gyakoriak az asztmatikus megbetegedések, a felfekvés, az ekcéma és a TBC is, ezért a szegényeket, a roma lakosságot hatványozottan sújtja az önkormányzat által kiszabott 300 Ft-os egészségügyi költség-hozzájárulás, vagy, ahogy az emberek hívják: vizitdíj. Van ugyan felmentési lehetőség, de: „a hosszú betegségben szenvedő emberek polgármesteri kegyben részesülnek, és megkapják a díjfizetés alóli felmentést, de …… az emberek valójában nem is tudnak arról, hogy élhetnének a kedvezménnyel, a polgármesteri hivatal pedig – nemtörődömségből vagy szándékosan – nem igyekszik a díj megfizetése alól mentesíteni a rászorulókat.” Nincs mese: az ilyen polgármester „monnyon le!”. De: ha a rászorultak kaphatnak felmentést a díj alól, csak a rászorultak információhiányból nem élnek ezzel, akkor (ha van ott) roma önkormányzat, akkor az is mondjon le, és a Pilisi Civilek számára hasznos feladat lenne, ha arra koncentrálnak, hogy segítenek a kérvény megírásában a rászorultaknak.
A tanulság: igen, ilyenek a rossz és gonosz önkormányzatok. a pilisiek most jól megkapták a 168 órától! Mert ugye van rendes önkormányzat is, pl. a 13. kerületi. Ott bezzeg az önkormányzat saját pénzből vett egy nagyon korszerű CT-t, és miután a társadalombiztosítás nem finanszírozza, az önkormányzat saját pénzéből működteti a kerületi lakosok javára, akik így ingyen vehetik igénybe. Ez igen! Ilyen a rendes önkormányzat, micsoda különbség!
A különbség egyébként 300 Ft. De összesen ennyi. Mert ettől a névleges díjtól eltekintve ugyanarról van szó, csak az egyik önkormányzatot dicsérjük, a másikat meg gyepáljuk ugyanazért. Mind a két önkormányzat saját költségén fenntart TB finanszírozás nélkül egy szolgáltatást, csak az egyik teljesen ingyen adja, a másik névleges térítésért. Hogy értsük: a helyzet azzal analóg, mintha a kormányközeli média elkezdené ekézni a 13. kerületet, hogy a beteg, nehezen mozgó embereknek taxin kell CT-re menni, mert a szemét önkormányzat nem oldja meg a szállítást, és a kis nyugdíjból erre nem telik.
Az alapellátás (háziorvosi rendszer) Pilisen is ingyenes. De a háziorvosnak nem dolga a vérvétel a laborvizsgálatokhoz, mert a laborvizsgálatok a szakellátás keretébe tartoznak, azt pedig Pilisen nincs. Így a vérvételt sem finanszírozza ott az egészségbiztosítás. Ezt oldotta meg az önkormányzat: ott, a saját rendelőjükben a saját pénzükön leveszik a vért, és ezért kérnek 300 Ft. hozzájárulást. Akinek ez nem tetszik, akit ez sért, az utazzon be Ceglédre reggel 8-ra, éhgyomorra, saját útiköltségen. 65 év felett ugyan ez ingyenes, de a 65 alattiaknak az útiköltség nem jön ki abból a 300 Ft-ból, és akkor az időmegtakarítástól nem is beszéltünk. Ennyi. Nem nagy dolog, viszont jó. Pilisen semmilyen jogtalanság nem ér senkit. A 168 óra mégis azt sugallta, hogy itt valami szörnyű törvénytelenség, méltánytalanság történt.
A hír turbósodik, az EMMI ki is adta a közleményét: „Alapellátás keretében végzett gyógyító tevékenységért térítési díj nem kérhető. A költségeket a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató részére az egészségbiztosítási pénztár téríti meg. A sajtóhírekben hivatkozott pilisi intézmény nem az Emmi fenntartása alatt áll. A közigazgatási hatóság részletes vizsgálatának kell kideríteni, hogy a fenti előíráshoz képest történt-e jogsértés. Az Emmi elfogadhatatlannak tartja, hogy közfinanszírozott egészségügyi közszolgáltatásért vizitdíjat szedjenek.” Ez korrekt, tényszerű és semmitmondó. De az EMMI sem mond többet, mint én legelőször: ha ez közfinanszírozású szolgáltatás volt, akkor tilos, de hogy az-e, azt a cikk alapján nem tudni. A különbség annyi, hogy az EMMI meg tudta volna tudni a NEAK-tól (OEP-utód) és az ÁNTSZ-től, hogy az inkriminált rendelés közfinanszírozott-e, és akkor nemcsak annyit tett volna, hogy elutasítja a felelősséget, mondván, hogy nem ő a fenntartó, hanem el is oszlatta volna a tévhíreket.
Maradnak a kérdések: Milyen ellátásokért kell fizetni? A háziorvosnál is van vizitdíj Pilisen? Az a bizonyos szolgáltató, aki leveszi a vért, szerződésben áll-e a társadalombiztosítással? Ezek az alapkérdések még problémafelvetésként sem jelennek meg a hírekben, írásokban, nemhogy tisztázott válaszként.
.
Szóval itt tartunk. Sikerült elérni azt, hogy a mediatizált térben népnyúzónak állítanak be egy önkormányzatot, csak azért, mert az mélyen az önköltség alatti áron többletszolgáltatást kínál a lakosainak, és rásütik, hogy fizetőssé tette a tb ellátást. Fogalmam sincs, hogy Pilisen milyen színű az önkormányzat vagy a polgármester, de etekintetben ennek semmi jelentősége. Annak lenne, hogy a rendelésnek van-e közfinanszírozású szerződése, de ezt úgy a média, mint az EMMI homályban hagyta. Az egyetlen (általam ismert) normális megszólaló ebben a témában Komáromi Zoltán volt.
Ne értse félre senki: az nem jó, ha egy önkormányzati szolgáltatáshoz pont a leginkább rászorultak nem jutnak hozzá. És nagyon nem jó, ha egy településen gettósodó mélyszegénység van. Lehetne írni arról egy korrekt cikket, hogy hiába jószándékú az önkormányzat, ha a juttatásokhoz csak a „rendes emberek” juthatnak hozzá, és lehet vizsgálni azt, hogy ez az önkormányzat figyelmetlensége, tehetetlensége, vagy rejtetten tudatos kiszorítása a szegényeknek, romáknak. Lehet (és kell) írni az ország kettészakadásáról, a mélyszegénység gettósodásáról, és arról, hogy ez az egészségben mekkora esély-különbséget jelent. (Tessék elolvasni a Mérték tanulmányt.) Hogy működik a járni jár, csak nem jut elv, és ebbe emberek halhatnak bele. De ha valaki erről egy konkrét eset kapcsán ír, akkor az alap-tényeket tisztázni és rögzíteni kell, ezek pedig nagyon ellentétesek azzal, amit a cikk sugall. Pilisen nem vezettek be vizitdíjat, a település kötelező feladataiba tartozó ellátások, a háziorvosi rendszer ott is, továbbra is ingyenes, de az önkormányzat bevezetett ez többletszolgáltatást, amiért egy nem jelentős hozzájárulást kér. A lakosság zöme számára ez jó, a szegényeken sajnos nem segít. És innentől kellene azzal foglalkozni, hogy mit lehetne tenni a mélyszegénység felszámolásáért, illetve legalább azért, hogy ehhez az önkormányzati szolgáltatáshoz a rászorultak ne csak elvben juthassanak hozzá. Ezeket a tényeket kellett volna tisztázni, mert tények nélkül ez nem tényfeltáró az újságírás, hanem bulvár, vagy „pol-bulvár”.
.
De az igazi problémát senki nem vetette fel: a két önkormányzat példája azt bizonyítja, hogy a közösségi egészségügy porladása, szétesése, alulfinanszírozása miatt az ellátási hiányok ma nagyok, és ezért sok helyen az önkormányzatoknak kell saját erőből beszállni. Már ahol tudnak. Így marad az, hogy tovább nőnek az egyenlőtlenségek, tovább nő a gazdagabb és szegényebb településeken élők életesély-különbsége, mert az állam nem teszi a dolgát.
.
 
Zárásként két állítás.
Az egyik: a 168 óra nagy tradíciókkal rendelkező, sokunk számára fontos újság. Egy időben a progresszió szimbóluma és mérték volt. Történelmi szereppel, hírnévvel, márcsak a legendás rádióműsor miatt is. Eddig inkább csak a hatásvadász, tartalomtól független címadással simult bele a terjengő pol-bulvár piacba, de ez most tipikus bulvár-újságírás, a tartalomfeltárás nélküli szenzációkeresés. Kár, mert a 168 óra név kötelez. (Persze én vagyok a naiv: olyan nagynevű újságoknál, mint Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, nem kértük számon a „név kötelez” tisztességét.)
A másik: az egészségügyet ki kellene vonni a turbósodó fake news világából. Félreértés ne essék: az egészségügy kritikus állapotban van, és ennek következményei hol méltatlanok, hol meg a szó szoros értelmében tragikusak. Van elég valós probléma az egészségügyben, nem kellene politikai haszonlesésből, példányszámemelésből, vagy csak nettó lájkvadászatból álhírekkel kavarni. Mert ez még paradox hatású is lehet: a zaj elfedi a tényleges segélykiáltásokat.

2017. december 22., péntek

Játék tőlem, karácsonyra



Kaptok tőlem egy játékot karácsonyra. Pontosabban: egy 1987 körül született, és közben megsemmisült játék leírását próbálom rekonstruálni és közreadni. „Annakidején” ez a játék fizikailag is létezett, jónéhány estét/ügyeletet végigjátszottunk vele. Ezt is, mint több fontos dolgomat elsodorta a Pestre költözés, és sajnos a leírás, játékszabály még a Commodore-os korszakomban készült, tehát a játék leírása sincs meg. Sajnálom, mert talán életem legszellemesebb ötlete volt ez a játék. És a fiatal idealizmusé. Most megpróbálom – legalább egy blogbejegyzés erejéig – rekonstruálni ezt a társasjátékot.
Az előzményekről. A ’80-as éveknek volt egy izgalmas és idealista személyisége: Liska Tibor. Világképét otthon „UtóLiska Szocializmusnak” hívtuk: a létező szocializmus társadalmi igazságosságát, tulajdon-nélküliségét akarta működőképessé, versenyképessé tenni a piacgazdaság motivációs rendszereinek átültetésével[1]. Pontosabban: a magántulajdon alapú társadalmat (kapitalizmus) elvetette, de a tulajdon magánérdekeltségű működtetésének racionalizáló, versenyösztönző, „evolúcióserkentő” szerepét mindenek felett elismerte és vágyta. A működtetett tőkét be akarta vezetni, annak minden érdekeltségével, hasznával együtt, de a tulajdont a társadalmi vagyon, a társadalmi örökség részének tekintette, ami nem örökölhető, azaz nem privatizálgató, csupán a működtetése magánosítható piaci alapon. Tibor, akivel családi kapcsolatok révén jó beszélgetésekbe keveredtem, nagy hatással volt rám abban az időben. Ha Debrecenben adott elő, akkor nálunk aludt, fél éjszakákat beszélgettünk át.
Amennyit akkor felfogtam a modellből, és amennyit abból ma vissza tudok adni: születésekor mindenki megkapja társadalmi örökségét, annak rá jutó részét egy (virtuális) számlán. Ezt a tőkét nem lehet fogyasztással felélni, csak a jövőbe való beruházásra lehet használni és vállalkozni lehet belőle, illetve a kamatait lehet (bizonyos esetben és megszorításokkal) folyó kiadásokra költeni. Innentől minden piaci alapon megy, még az általános iskola is fizetős, piaci áron. Van pénz a számlán, abból telik erre is, meg a kötelező (?) egészségbiztosításra, és az én döntésem, hogy a pénzemen befektetésként tudást vásárolok (fizetős továbbtanulást), vagy beszállok egy vállalkozásba, céget alapítok stb.[2] Ha ez nem megy nekem, akkor alkalmazottként dolgozok, és a tőkém kamata a jövedelem-kiegészítés, vagy az időskori biztonság. De azt is lehet, hogy semmit nem csinálok, csak élek a társadalmi tőkém kamataiból, valahol a létminimum környékén. (Az FNA elődje…)[3] De mindennek (valós!) ára van, nincs a szocializmus piactorzító árszabászata, és van értelme tanulnom, befektetnem, vállalkoznom, jól dolgoznom, mert enyém a haszna (meg a kockázata). Enyém, míg meg nem halok, mert utána a vagyon visszaszáll a társadalomra, a gyerekem csak a kedvenc személyes tárgyaimat öröklik, a vagyonomat nem. A családi (kis)vállalkozást persze a társadalmi örökségéből kivásárolhatja a fiam, de ez csak egy bizonyos méretig működik, tehát a vagyonkoncentráció kizárt. Így mindenki elölről kezdi a saját karrierjét, de engem is korlátoz az értelmetlen felhalmozásban: úgysem örökíthető, inkább csak annyit dolgozzak, szerezzek, amit még élvezni is tudok. Valami ilyesmi rajzolódott ki nekem belőle, aminek a lényege az önszabályzás volt az állami kézi vezérléses irányítás helyett. Engem ez fogott meg az egészségügy (akkori) anomáliái miatt. Abban az időben ismerkedtem az úgynevezett homogén betegségcsoportok elvű kórházfinanszírozással, a teljesítmény/szükséglet alapú, alulról vezérelt forrásallokációval. Tisztán láttam, hogy a felülről vezérelt tervutasításos móka sem az országban, sem az egészségügyben nem életképes[4], illetve hogy ez hatalmas holt-teher. Nagyjából ekkoriban készült Liska főműve, az Ökonosztát, és ez adta az alapötletet, inspirációt. Szeretném egyértelműsíteni: ennek a bejegyzésnek nem Liska életművének az elemzése a célja, hanem egy társasjátékot szeretnék ismertetni, amihez le kellett írni, hogy milyen filozófiai-életszemléleti háttér motiválta. De ennyi. És elnézést minden közgazdásztól és Liska-rajongótól a szubjektív és pontatlan interpretációért. 
.
Az ötlet az volt, hogy ennek a filozófiának a megértettetése, terjesztése érdekében kellene egy társasjátékot csinálni a „Gazdálkodj Okosan” mintájára (mert akkor még a Monopoly ugye zömmel ismeretlen volt), de attól teljesen eltérő értékrenddel, filozófiával. Így született meg az Ökonosztát gazdasági –életszemléleti társasjáték.
.
Maga a játék – mint a Gazdálkodj Okosan – táblajáték, de csak 12 mezővel (egy – egy hónap), és 3X4-es osztásban. A négyes blokkok (nem emlékszem hogy hívtam őket) egy - egy termelési fázist, szektort jelképeztek: az alapanyag-termelés, a feldolgozás és a „realizálás”, azaz értékesítés, végfelhasználás. Ha már táblajáték, akkor dobókocka is van, ráadásul rögtön három.
A játékhoz tartoztak a „beruházások” illetve a vásárolható dolgok, és persze pénz. (Volt valami jó neve, de elfelejtettem. Jobb híján legyen most Nikkelbatka, a továbbiakban NiBa.) A beruházások kártyáin ilyesmik voltak, mint földterületek, mondjuk 5 -10 – 20 hektáronként, olajkút, szénbánya vagy egyéb naturáliák. A második szektorban feldolgozóipar volt: malom, olajfinomító, textilüzem, gyógyszergyár stb. A harmadik szektor volt a kereskedelem és szolgáltatás: a pékség, kórház, étterem, benzinkút, ruhaszalon, gyógyfürdő stb.
Ezekből fel lehetett építeni termelési láncot is, mint például: földterület – malom - pékség, vagy olajkút -  olajfinomító – benzinkút és kőfejtő –aszfaltüzem – autópálya üzemeltetés, föld­terület – textilüzem - ruhaszalon, vagy akár a hőforrás - gyógyfürdő páros. (Ezeket kapcsolt vállalkozásnak hívtam.)
Vásárolni sok mindent lehet: autót, házat, színházbérletet, vacsorát, egyetemi tanulást, ebédet, ösztöndíjat roma gyerekeknek, nyugdíj- vagy egészségbiztosítást, síelést, nyaralást vagy kutyát, de még Sting vagy akár Mága Zoltán koncertet is. Bármit, ami nekem tetszik, épít, vagy csak örömet okoz. A jótékonykodás (adományozás, CSR kiadás) is vásárlásnak számít.
Induláskor minden játékos kap, mondjuk 20.000.000 NiBa nemzeti örökséget, ebből gazdálkodik, ezzel játszik. Eddig ez akár egy Monopoly klón is lehetne. De itt jön a csavar.
Bár a játék táblajáték és van dobókocka, mégis minden játékos mindig csak egyet lép, nem pedig annyit, amennyit dobott. És minden lépésnél minden játékos dönt:
  •  vagy beruház,
  • vagy „termel” (azaz dob),
  • vagy vásárol.
Aki a termelést választja, az 3 kockával dob, és ha az év adott hónapján (ahol áll) van valamilyen beruházása, akkor nyereségként annak annyi %-át kapja, ahány pontértéket dobott. (Értelemszerűen: ha az adott mezőn nincs még beruházásom, akkor a termelést nem választhatom, vagy beruházok, vagy vásárolok, vagy passzolok.) Tehát, ha van azon a mezőn egy játékosnak egymillió értékben egy olajkútja, és a három kockával összesen 12-t dobott, akkor ez 120.000 Nikkelbatka nyereség. De ha van olajfinomítója is, szintén egy milláért, akkor ennek is számít a negyede, és ez újabb 30.000. Ha ehhez még van 400.000-ért benzinkútja is, akkor az még újabb 12.000, tehát ebben a szerencsés esetben egy dobással 162.000 Nikkelbatka nyereséget termelt. Jobb dobás (15) esetén ez már 202.500 NiBa, de egy gyenge 7-es dobás esetén csak 94.500. (A kapcsolt vállalkozás csak „előre” termel, visszafelé nem, azaz a benzinkútnál nem fizet az olajkút.)
Van rosszabb eset is: ha a 3 kockából kettő 1-es lett. Akkor bizony „balsorsjegyet” kell húzni. Ebben mindenféle rosszak vannak: „Nem permetezte mezőgazdasági területét, 500.000 NiBa kár érte”, „Autóját 150.000 NiBa kár érte, és nincs CASCO biztosítása”, „Vegyi üzeme környezetszennyező, 1.500.000 NiBa büntetést fizet”, és pl.: „Könyvelője „kreatív” volt, így az adóhatóság 2.000.000 NiBa büntetést szabott ki”, és hasonlók. (Ha nincs földem, autóm vagy vegyi üzemem, akkor azt megúsztam). És ne feledjük: lehet olyan büntetés is, hogy „öt mezőt előre lépsz”, mert ezzel 5 hónapnyi termelés – beruházás - költés lehetősége esik ki, változatlan adófizetési kötelezettség mellett…
Év végén jön az elszámolás. Realizálom a hasznaimat, és a termelőeszközeim (vállalkozásaim) után egységes 5%-os „használati díjat[5]” kell fizetni. A vásárlások után nincs adófizetési kötelezettség.
Ha elfogytak a banktól megvásárolható vagyonelemek, vagy a kapcsolt vállalkozások miatt nagyon kellene egy bizonyos (a banktól már nem vásárolható) vagyonelem, akkor egymástól is lehet vásárolni. A banktól vett beruházások névértéken vásárolandók, a játékostárstól vásárolt javak már piaci árúak. De lehet „rablóultit” is játszani, ez a hardcore Liska: ha egy lépésnél a vásárlást választottam, akkor bárki vagyonelemére licitálhatok. Ha az eredeti tulaj tartja a licit összegét, akkor az övé marad, ha nem: vittem.
A „költés” is lehet szofisztikált. Két csoportra bontható: társadalmilag hasznos, és hedonista. „Hasznos” költés a tanulás, a kulturális költés, a síelés, az előtakarékosság, a biztosítás, vagy hasonló költések. Hedonista a sportautó, a buli stb. A hasznos költések után adókedvezmény érvényesíthető. (A hedonizmus egyáltalán nem büntetendő, de adókedvezményt se érdemel…)
Ez így nagyon bonyolultnak tűnik, de már 1988-ban írtam erre a C-64re egy programot, ami intézte az elszámolást. És ma lehet, hogy eleve számítógépre, telefonra írva kellene megcsinálni az egész játékot.
Hogy meddig tart a játék? Nincs fizikai korlát, mert egymástól is lehet vásárolni, és csak nagyon lassan és ritkán történne meg, hogy a játékosok – egy kivételével – becsődölnek, vagy valaki mindenkit kivásárol, kilicitál. De ez nem is lehet a játék célja. Ezért előre meg kell állapodni, hogy hány év (ciklus) a játék. Emlékeim szerint a játék 20 -30 év körül volt izgalmas és játszható. A játék eleje alapvetően deficit-termelő, kb. 5-10 év után mentünk át kollektív nyereségbe. A játék nehézsége, hossza, gyorsasága az alapparaméterek (a társadalmi örökség nagysága, a kapcsolt vállalkozások többletnyeresége, a vagyonadó mértéke) tologatásával finom-hangolható. 
.
És most jön a lényeg.
.

Ki nyer?

Nem az, akinek a játék végén a legtöbb pénze van, nem akinek a legtöbb gyára vagy legnagyobb vagyona van, hanem az, aki a játék során a legtöbbet költött, azaz a legtöbbet élt. Ez a játék (kicsit szájbarágós) üzenete, hogy a történet (az élet) nem a felhalmozásról, a hörcsög üzemmódról szól, hanem a megszerzett javak használatáról, az életről. De ha nem termelek, akkor nincs mit elkölteni, és ha nem fektetek be, akkor hiába termelek, kicsi a haszon. De ha nem tudom élvezni, akkor minek ez az egész. Tehát ennek a háromnak az ideális egyensúlyát kell megtalálni, hogy a költésre, azaz az életre tudjunk optimalizálni.

Ennyit tudok Nektek Karácsonyra adni. Legyen ez az élet-elvetek a jövő évre!
.




[1] Egyébként Liska Tibor a GMK-k atyja.
[2] Az eredeti Liska modell ennél sokkal szofisztikáltabb. Életműve lényegéről, szemléletéről ifjú Liska Tibor tanulmányát ajánlom http://epa.oszk.hu/00000/00017/00042/pdf/fliskatibor.pdf
[3] Tibor válasza: Nyugi. Beáll ez. A társadalmi örökség nem élhető fel, csak beruházásra való, csak a kamatai élhetők fel. Ha túl sokan választják ezt, csökken a GDP, csökken az örökség hozama, egyre kevesebbet ér. Egyre kevesebben akarnak csak ebből (egyre rosszabbul) élni, ezért munkát keresnek, vállalkoznak. Tehát működik az önszabályozás…
[4] Magának a szemléletnek volt később egy társadalmi megvalósulása: ezen a szemléleten alapult az úgynevezett Irányított Betegellátási Rendszer, az IBR is.
[5] Az eredeti Liska modellben nem tulajdonom van, hanem a közösségi tulajdont működtetem, „bérlem”. Ez is megvalósult a ’80-as években, ez volt a „szerződéses üzlet”, amikor egy étterem, kocsma működtetésére lehetett licitálni. A licit arról szólt, hogy mennyi nyereség befizetését vállalom a tulajdonosnak.