Momentán a Momentum

Értetlenséggel vegyes szomorúsággal látom, hogy kor- és értékrendtársaim egy része, illetve egyes éltes ballib körökhöz köthető médiumok defenzív gyanakvással, idegenkedő kioktatással tekintenek a Momentum Egyesületre/Pártra.
 .

A „vádak” (az utálkozási alapok) két csokorba szedhetők

•  hogyhogy összemossák az elmúlt 27 évet, hogyhogy az egészet ki akarják dobni?
• mi az, hogy le hazátlanozzák a baloldalt????

Az elmúlt hónapban több alkalommal volt lehetőségem részt venni olyan fórumon, rendezvényen, ahol magukról, céljaikról, eszméikről beszélhettek. Fogadatlan prókátorként ezek alapján írom le, hogy miért (pontosabban: mit) ért félre, torzít néhány „ballib” média/személyiség.

Az elmúlt 27 évről

Az első: igen, ezek a gyerekek az elmúlt 27 évet egyben dobnák a kukába. Pontosabban: vállalhatatlannak, folytathatatlannak, újrakezdhetetlennek tartják. Etekintetben nem differenciálnak, múltidőbe teszik az egészet. A fórumon kérdésre válaszolva elmondták: nem mossák egybe, éles különbséget tesznek a 2010 előtti és utáni korszak között, pontosan látják a különbséget. De ettől még a 2010 előtti korszakot sem tartják folytathatónak, visszatérési, újraindítási pontnak. Korszakokról, és nem emberekről beszéltek. Azaz elmondták, hogy nem arról van szó, hogy karanténba mindenkivel, aki bármilyen párt- vagy állami funkciót vállalt, hanem, hogy mindenkit szakpolitikai tudása alapján ítélnek meg, és önmagában azért, mert funkciót vállalt az elmúlt 27 évben, senkit nem diszkreditálnak.

A nincs visszatérési ponthoz két dolog. Az első, a lényegtelenebb: de most őszintén, azon kívül, hogy fiatalabbak voltunk és hittel, jóakarattal csináltuk, mire is vagyunk olyan büszkék? Nekem is nehéz volt szembesülnöm azzal, hogy a 2010 utáni új rendhez kellett az „elmúltnyócév” is, azaz az eltéblábolt 20 év következménye is a fülkeforradalom sikere, széleskörű befogadása. De akkor csak a magam nevében beszélek: az csak az én egyéni szociális problémám, hogy mi mindent tettem 20 év alatt az egészségügy átalakításáért, reformjáért, igazságosságáért, mert aki ma nézi az egészségügyet, okkal mondja, hogy hát öreg, ezért kár volt ennyire törnöd magad. Meg kell érteni, hogy 26 évesen onnan így, és ezt látják. De a fontosabb: a 2008-as világválság óta megváltozott a világ. Új kérdések és új válaszok kellenek. (Sokszor írtam már, hogy vigyázat: Orbán jól és jót kérdezett, csak rossz válaszokat adott. De a rossz válaszok miatt nem szabad a kérdéseket is kidobni.) A lényeg: tényleg azt érzem, hogy egy megváltozott világ új kihívásaira csak új emberek új gondolatai adhatnak új válaszokat, nem pedig a nagy idők nagy tanúi.

És akkor a baloldal nemzetietlenségéről.

Először is: a mondás az, hogy a kialakult sémák szerint „a baloldal nem elég nemzeti, a jobb oldal nem elég szolidáris, és ezen akarnak változtatni”. A mondás arra született, hogy elvetik a klasszikus jobb-bal dichotómiát, helyette valami olyat akarnak, ami a jelenlegi „hivatalos” baloldalnál felvállaltan nemzetibb, a jobboldalnál pedig szolidárisabb. Minden új formáció köteles kijelölni a helyét, és köteles valami megkülönböztetést tenni, hogy mitől is mások. Ők azt találták ki, hogy az eddigi vagy-vagy helyett egyszerre akarnak szolidárisak és nemzetiek lenni. Ennyi. Lenne, de ha összességében, a politikai deklarációk, programok szintjén nem lenne ebben valami igazság. Csak azt kell hozzátenni, hogy a baloldal nem azért nem „hazafi”, mert kozmopolita, meg a liberalizmus kizárja a nemzethez tartozást, hanem mert a jobboldal kisajátította a nemzet fogalmát. Sikerült belevinni a baloldalt abba a játékba, hogy csak az a nemzeti, aki a NER része, és miután a baloldal nem akar a NER része lenni, ezzel felvállalja a nemzetietlenség bélyegét. (Lásd még: aki nem támogatja az olimpiát, az hazaáruló.) Tehát itt és most nem a baloldaliságból fakad a „nemzettelenség”, hanem a kirekesztettségből.

A jobboldal szolidárisdeficitét én is szigorúbban ítélem meg. Mert igen, a jobboldal is szolidáris, de csak csoporton belül. (A „rendes” magyar a rendes magyarral, katolikus a katolikussal stb.) Épp ez a lényeg: a baloldali vagy liberális ember akkor is tud valakivel szolidáris lenni, ha nem érez vele valamilyen ideológiai, politikai vagy gazdasági érdekközösséget. (Lásd: a menekültek. Nem közösséget éreztünk a „migránsokkal”, egyszerűen csak szolidárisak voltunk velük.) A jobboldalra – mint csoportra, és főszabály szerint – ez nem jellemző. Az, hogy a jobboldal antiszolidáris, az nem vád, hanem öndefiníció. A szolidaritás leépítése kormányprogram az egykulcsos SZJA-tól a gázár-támogatáson át a családtámogatási rendszerig. Mind antiszolidáris, pro-rich rendelkezés, az „akinek nincs semmije, az annyit is ér” szellemében.

Ezt gondolom erről, illetve még azt, hogy a FIDESZ okozta megosztottságban csak nacionalizmus van vagy kozmopolitizmus, nincs egészséges, másokat nem kirekesztő patriotizmus. A Momentumosok arra a kérdésre, hogy milyen a magyarságtudatuk, egy fórumon ezt válaszolták: Mi büszke magyarok vagyunk! És tiszteljük a büszke szlovákokat, a büszke románokat is. Ennyi, ennek megfelelően tessenek háborogni.

Mielőtt félreértenék: fogalmam sincs, hogy a Momentum a jövő záloga, a megújulás zászlóshajója, vagy csak az ügyeletes reményformáció, méghozzá tiszavirágzása delén. Azt tudom, hogy egy tudatosan készülő, okosan építkező, elszánt társulatról van szó, akik talán a legígéretesebbek 2010 óta. Hogy ez mire elég, azt nem tudom, nem tudhatom. Amit tudok, az kettő. Az egyik, hogy a generációk összefogása nélkül, új erők, új szereplők nélkül nem lehet a NER-t leváltani. Ha az MSZP-s és DK-s barátaim félni akarnak a konkurenciától, akkor kezdjenek az új nyugdíjas párt ellen fenekedni, de azt be kell látniuk, hogy a fiatalokat nem tudják megszólítani. A másik: nem tudjuk, hogy mi a történet vége, hova fut ki, de az belátható, hogy rajtunk, idősebb demokratákon is múlik. Ha nem vagyunk elég toleránsan odafordulók, segítők, akkor kisebb az esély. Az esély pedig nem az övék, hanem az országé.

A politika tisztessége

Régi, és nem is túl ízléses vicc. Idősödő, elegáns úr tesz zavartan ajánlatot virága teljében levő hölgynek.
-  Drága Hölgy, Maga nagyon vonzó, Kegyed álmaim nője. Minden vágyam az, hogy férfiúi pályafutásomat Maga koronázza meg. Mit válaszolna, ha illő tisztelettel megkérdezném, hogy tízmillió forintért hajlandó-e velem tölteni egy éjszakát?

A hölgy meglepődve - vonakodva gondolkodik, de végülis tízmillió nagy pénz, egy alkalom meg csak egy alkalom, és zuhany is van a világon. Rebegő pillákkal válaszolja:

-    Tisztelt Úr, megfontolnám ajánlatát.

Az úr újra kérdez:

-    És ötezer forintért hajlandó lefeküdni velem?

A hölgy vérvörösen kéri ki magának:

-    Mit képzel rólam, mi vagyok én?

Mire az úr:

-    Hölgyem, ezt már az előbb tisztáztuk. Most az ártárgyalás folyik.

Egyenes Beszéd, 2017 február. Egymás után következve, előbb Csepreghy Nándor, majd Szanyi Tibor játszotta el hitelesen a sértődött ártatlan bárány szerepét. Mert szörnyű, hogy milyen lopások voltak, de ehhez neki és pártjának végképp semmi köze, és minden erejükkel az igazság kiderítésén munkálkodnak. Az OLAF jelentése 167 milliárdos károkozást tárt a fel a 4-es metró beruházásánál, és „szélső értékként” 76 milliárd Ft. visszafizetése várható. A jelentés első olvasatban a Fővárosi Önkormányzat, az Alstom és Medgyessy Péter érintettségét veti fel a 4-es metró körüli korrupciós ügyekben. De tudjuk (Ők magunk mondták vagy üzenték) hogy Medgyessy Péternek, Demszky Gábornak, Tarlós Istvánnak, Horváth Csabának, Gy. Németh Erzsébetnek és stb-nek semmi köze az egészhez. Ez érthető, hiszen érintettként mi mást is mondana bárki. (Érintettségen most a hírbehozást, és nem a csalás tényét értem.)

De az ügyben – közvetlenül, személy szerint – nem érintett bal-lib vagy jobb-illib tábor –a pártközeli sajtótól a kommentelőkig– ugyanígy csak a másik oldal ordas felelősségét látja és tolja, a saját oldallal való szembenézés fel nem merül. (Valami elhallgatás szagú csend azért van a dolog körül, mert nem kéne ezt kapargatni, mert mi van, ha más is a felszínre kerül? Maradjon csak a Gyurcsányozás, illetve Tállai öltönyének ekézése, abból nem lehet baj.) És ugye ez nem a balkán, és főleg nem Románia: itt senki nincs az utcán a 167 milliárd miatt. (Bár azt be kell látni, hogy a romániai 12 millió Ft. egy felfoghatóbb, reálisabb szám…) A Kossuth tér tehát üres, de azért egyre többen kérdezik, hogy „És mi belgák, mit gondoljunk erről?” Ha mindkét oldal egyformán (nem egyformán, de szintén), akkor kivel is váltom le ezt a mostani iparszerű lopást és hatalomépítést? Ha valakik nem értették, hogy annak ellenére, hogy nem sokat tudni a Momentumról vagy Lattmann Tamásról, miért gondolják egyre többen azt, hogy ha az egész politikai elitet le kell váltani, akkor Ők lehetnek egy alternatíva csirája: ebből megérthetik. Mert lehet, hogy üres a papír ami a kezükben van – amúgy meg nem is annyira üres[1] –, de legalább a múltjuk is üres, azaz tiszták, nincsenek beágyazva, beszorítva egyik létező volt/van hatalom környezetébe se.

Mielőtt bárki félreértene: én nem mosom egybe az elmúlt 27 évet, igen, én érdemi különbséget látok az akkori (2002-2010) és jelen politika elve és gyakorlata között. Az akkori politika a szociális érzékenységre és a fékek és ellensúlyok egyensúlyára épülő demokráciát akart, és legalább időnként elszégyellte magát, ha valami kiderült[2]. De nem tette ideológiai alappá, deklarált nemzetfejlesztési céllá a lopást. És persze mindez nemcsak érték, de mérték kérdése is: ha az OLAF továbbra is teszi a dolgát, akkor az M4 ügye történetileg a szolidabbak közé fog tartozni. Az elmúltnyócév és az elmúlthétév ügyeinek arányában vélhetően a 4-es metró és a felcsúti kisvasút kishasználtsági mutatójának arányszáma jön majd ki.

Ez mind igaz. Az attitűd is, és az arányok is. De mindez csak technikai kérdés, mert innentől már az ártárgyalásnál tartunk…
És ez értékeli fel azokat, akiről még nem szól a fenti vicc.

---

[1] Mert persze nem csak az szól mellettük, hogy ők még nem loptak. Egy megváltozott világ új kihívásaira új emberek új gondolatai adhatnak új válaszokat.

[2] Emlékszünk még Kiss Elemér esetére? Miután kiderült, hogy egykori munkahelye több állami megbízást is kapott, a kancelláriaminiszter néhány napos huzavonát követően lemondott posztjáról. Ma ez megmosolyogtatóan elképzelhetetlen.