Mindebből két dolog következik.
Az első, hogy hibás az a gondolkodás, amelyik a baloldal vereségét személyi kérdésként
(ki lett volna a jó/jobb vezető)
vagy szövetségkötési kérdésként kezeli. Nem. Ez gondolati, tartalmi kérdés.
Majtényi László mondta szépen és alaptalanul optimistán 2010-ben: a dal majd megszüli énekesét. Ma már
egyre többen látják: azért nincs énekes,
mert nincs dal, azaz nem vezetőt
kell keresnie a baloldalnak, hanem gondolatot, üzenetet, filozófiát, társadalmi
ajánlatot. Mert a mai demokratikus ellenzék nem fogja fel: a FIDESZ új világképet hozott, és
világképre csak világképpel lehet válaszolni, technikai módosításokkal nem.
De továbbmegyek: azt gondolom, azért
nincs dal, mert nincs rá fül. Etekintetben ma még hiányzik az „igény pedig vóna rá”, azaz a társadalomban nem
érett meg tömegében a változás igénye, még jól elvan az új rend befogadásával,
bűvöletével. Nem ennek a bejegyzésnek a kerete, de úgy tűnik, ez nem (csak) a magyar
baloldal sajátos problémája, hanem a baloldal Európában általában nem tud új
válaszokat találni a megváltozott politikai környezetre.
A másik elvégzendő feladat: megérteni
azt, hogy min alapul a FIDESZ komoly és valós támogatottsága, miért működik ilyen
jól Orbán Viktor politikai rendszere. Erre a megértésre teszek most egy, a
teljesség igénye nélküli kísérletet, kihagyva pár közhelyszerű választ, miszerint
jól és profin kommunikálnak, okosan, tudatosan és mindent lesöprően építik a
hatalmat stb. Nem a manipuláló, hanem a manipulált, a befogadó oldal érdekel
most, hogy miért kell az embereknek az új rend. Íme néhány válasz.
Az első:
Ők tényleg tudták, merték, tették.
Az alapérzés: az erő végre tényleg velük/velünk van. Az
emberek okkal érezhetik, vége van annak a demokráciára fogott, sehova nem
vezető tökölésnek, hogy „ezt nem lehet, azt nem lehet, mert a jog, az alkotmány
meg az EU, vagy a fékek ellensúlyok + konszenzus-kényszer”, meg ilyenek. Mert
nehogymár egy alkotmánybíró mondja meg egy miniszterelnöknek, hogy merre van
előre. Nem. Ami jó, azt meg kell tenni,
és pont. És megtették, moralizálás
és fenntartás nélkül, lazán élnek a kétharmaddal, át- és kiírnak bármit és
bárkit. Komcsik megzabolázva, bankok kussban, és akinek ez nem tetszik,
ráküldjük a NAV-ot. De a cselekvés, az erő, a tett, nemcsak szimbolikus, hanem
konkrét és kézzelfogható: hosszú évek téblábolása (más szóval: spontán és
evolutív fejlődése) után csomó minden láthatóan épült. Saját képükre formált
Ország Főtere, Várbazár, átadott négyes metró, és persze stadionok, stadionok
szanaszét. Lehet finnyogni az üzeneten és stíluson, számon lehet kérni a
prioritásokat (stadionok versus mélyszegénység), ki lehet számolni, hogy
mennyit kaszált ezen a KÖZGÉP, de egy vitathatatlan: EZ MIND OTT VAN. (És amúgy
szép az a debreceni stadion, tényleg, és oda talán kellett is.) A károgók azt
is hozzáteszik, hogy mindez az ellenség pénzén, és sok esetben még a gyűlölt
előd által eldöntve és indítva, de ez lényegtelen. A professzionális
kommunikáció megoldja ezeket az áthidalásokat, fényképről kiretusálásokat. Ez a
határozott, el nem rettenő produktivitás azért fontos, mert számtalan,
ideológiákra kevésbé fogékony embert ez vonz: a cselekvő erő[1], ami
nem szisszen minden szilánkhoz…
A második:
Apa védj meg
1990-ben az emberek jelentős része nem kiteljesedett, hanem
árva lett a rájuk szakadt államtalanító szabadságtól. 40 évig arra voltunk
szocializálva, hogy van apánk, aki ha néha érthetetlen és igazságtalannak
tűnik, de erős és megvéd, és rendet tart. Beosztja, elrendezi az életünk,
nekünk nincs erre gondunk. A ’90-es rendszerváltás elhozta azt, hogy szabad
lett bírálni, bántani, korlátozni, gyengévé tenni az Államot, a Hatalmat. Igen,
de akkor ki véd meg, ha Ő gyenge, és nem kell Őt tisztelnem, félnem? Külön
blogban írtam egy éve, hogy a
rezsicsökkentés nem arról a nyamvadt havi 900 vagy 2500 Ft-ról szól, hanem hogy
végre (23 év után) az
állam megint minket véd. Van
apánk, aki kiáll értünk, aki rászól arra aki bánt, nem vagyunk magunkra hagyva, azaz van
aki megvéd és ERŐS. És ez mindennél fontosabb ebben a kilátástalan,
magunkra-utalt világban. Úgy tűnik, ez működik.
És persze Apa nemcsak megvéd, de
meg is mondja, mit kell tennem. Rögzített pályák vannak, és egyszerű (ha nem is
mindig legális) szabályok. A „megmondják, mit kell tennem” nemcsak mentesít az
egzisztencialista szabadság felelősségétől, de egyszerűvé teszi az igazodást:
tudom miért jár korbács és miért jutalomfalat, és főleg: ezzel a közösség része
vagyok, tehát duplán erős.
A harmadik
A Nemzeti büszkeség
Nagy hiba ezt alul/lebecsülni. Mert nemcsak kenyéren és vízen
él az ember (egyre többen tényleg ennyin) hanem az öntudat, az önértékelés is
fontos. Sőt, sokszor: a legfontosabb.
Erről
is írtam már. Hogy igen, végre megint jó
magyarnak lenni. A bal/liberális oldal alábecsüli a nemzeti büszkeség, az
önbecsülés és az irigység erejét. Egyrészt, mert az egészséges nemzettudat
nemcsak koherencia-képző, de GDP termelő is, másrészt az önbecsülésre kiéhezett
tömegek igenis kihúzzák magukat, hogy végre
jó magyarnak lenni, nem vagyunk a világ kapcarongya, kiebrudaltuk a
Világbankot, móresre tanítottuk az EU-t, elűztük a külföldi (=multi=zsidó)
bankokat stb. Ez az érzés sok mindent kompenzál, sok nehézségen átvisz. És
ne feledjük: Ceaușescu Romániájában is tartósan
jó volt románnak (nem romániainak, hanem románnak) lenni, hiszen
megvolt a nemzeti büszkeség a dákó-román kontinuitástól, a csehszlovák
bevonulás szabotálásán keresztül az adósság visszafizetéséig, és persze
kék-sárga-piros szalag minden alsónadrágon.
Igen, lehet erről némi cinizmussal
írni, mert belénk nevelték, hogy a nemzeti büszkeség a nacionalizmus előszobája,
és egy ilyen történelmű és szomszédságú országban igen vékony a határ és a jég.
Mert: Magyarország a magyaroké! Jó.
De akkor Románia a románoké, és Szlovákia a szlovákoké? Szóval nem egyszerű ez,
legalább is itt nem. Pedig milyen jó lenne ugyanolyan természetesen kitenni a
magyar zászlót, mint az USA-ban az amerikait[2], vagy
felhang, „üzenet” nélkül úgy hordani a kalocsait, ahogy a sógorok a bőrgatyát.
Ettől még messze vagyunk.
De ami a fontosabb: az emberek nem moralizálnak ezen, hanem
örülnek és büszkék, hogy megmondjuk az EU-nak, nem kell szégyelleni, hogy
lenézzük a szőröstalpút, és persze azért ha jól megnézzük, van abban valami,
hogy Szűz
Mária magyar…
A nemzeti büszkeség, integritás magyarázza azt, hogy az
emberek igen elnézőek a nemzeti burzsoázia kialakításának eszközrendszerével
kapcsolatban. Ezért nem haladja meg az ingerküszöböt a trafik vagy a földmutyi,
a KÖZGÉP vagy Mészáros Lőrinc közpénzből konvertált hatalmas osztaléka. „Érted
lopunk elvtárs, nem ellened” címmel írtam erről már.
A negyedik:
Ellenségkép, ami
összetartja a nyájat
Apa akkor tud megvédeni, ha van kitől, ki ellen. Ha nincs
ellenség, akkor kreálni kell, és lehet, hiszen a nemzetközi helyzet fokozódik… De
jó ez, mert a folytonos háborús retorika összetartja a nyájat, és elnyomja az
apró sérelmeket, egyéni fájdalmakat, sérüléseket. Itt nem rólam van szó, nem az
én kicsinyes boldogságom, egyke légypiszkos életem a tét, hanem az a kérdés, hogy
mi lesz a Nemzettel. És ahol faragnak, ott hull a forgács, tehát belefér. A
folytonos hadiállapot ugyanakkor mentesít bizonyos formaságok alól (lásd még:
jogállamiság, nyilvánosság kontrolja meg ilyenek), hiszen itt nagyobb dologról van
szó, mint pár elszánt jogvédő individualista magamutogató ambíciójáról.
És persze a háború pénzbe kerül, mindenkinek meg kell
értenie, hogy ezért áldozatokat kell hozni.
Az ötödik
Kimondják a valós
problémákat
Ahogy a baloldalt ideológiai gátak akadályozták meg az egészséges
nemzeti büszkeség, nemzettudat „használatában”, ugyanúgy nem illett bizonyos
kérdésekről beszélni, mert nem píszí. Pedig ezek a kérdések nagyon benne voltak/vannak
az emberek mindennapi gondolkodásában, és nem kaptak rá választ, sőt: a kérdést
is letagadták előlük, mondván, hogy ilyet még gondolni sem szabad. Tipikusan ilyen
a cigánykérdés, vagy a mélyszegénység és a „megélhetési/cigánybűnözés” és
hasonlók. (Mert attól, hogy a szó nem PC, még van cigánybűnözés, mint ahogy van
orvos-bűnözés, politikai bűnözés stb, azaz vannak egyes társadalmi csoportokra jellemző
elkövetési formák. Ezt szégyellően tagadni majdnem akkora bűn, mint
általánosítani, hogy akkor minden cigány – vagy inkább roma? -, minden
orvos, minden politikus bűnöző lenne.) A
baloldali politikának minderre nem volt érvényes válasza.
Ezeknek a kimondhatatlan kérdéseknek (cigánykérdés, a
trianoni sokk, a „rend” a demográfiai trendek és halálbüntetés visszaállítása
stb.) pedig a magyar társadalom élő, sokakat foglalkoztató alapkérdései. Ennek
ellenére az emberek nem érezték azt, hogy a hatalom megoldja ezt, sőt: a
baloldali politika sok esetben még a megfogalmazástól; a kérdésfeltevéstől is ódzkodott. Most ezek a kérdések az asztalra
kerültek, legalábbis a Nagy Közmondásos beszédek szintjén. Valójában persze
ezeknek a kérdéseknek a kimondását sok esetben a FIDESZ is átengedi a Jobbiknak,
de az ügyesen ellejtett összekacsintós pávatánc itt is működik. És ugye a
tettek, a szegényellenes politika, a „dolgozzanak, ha enni akarnak, ne a
markukat tartsák”, a hajléktalanok eltakarítása stb, mind összevágó üzenet.
És mindez átvezet egy másik kérdéscsoportba.
Hatodik:
A primitív/aljas
ösztönök kihasználása.
Elsőre majdnem kiszolgálását
írtam, pedig nem. Nem kihasználja, de használni használja mindezt a FIDESZ.
Nemrég írtam arról, hogy a társadalom entrópiája
az önzés. A szolidaritás szép dolog, de itt
és most se elvként, se
szervezetként nem jön be. Az viszont bejön, hogy akinek nincs semmije, az
annyit is ér, és hogy nem mi fogjuk eltartani a társadalom szemetét. A szemét
nemmagyar (multi, oláh vagy tót, de inkább cigány vagy zsidó) meg húzza meg
magát, vagy fizessen, és örüljön, hogy egyáltalán szóba állunk vele, hogy
megtűrjük. De ebből a mély-zsigeri ösztönből jön a halálbüntetés igenlése is
(amit a FIDESZ pontosan mért kommunikáció alapján nem elutasít, csak nem tartja
visszaállíthatónak) és ugyanerre épül a tényleges életfogytig védelme is. Mert
kerül amibe kerül a nehezített tartás, legyen inkább drágább, de rohadjon el vasban
az a szemét… Vissza a szemet szemért-fogat fogért etikához. De az önzés
felszabadítása ennél fontosabb. Ez legitimálta egyes csoportoknak adott pofonok
társadalmi elfogadottságát kezdve a törvényes (újmagyarul: pofátlan) végkielégítések
utólagos visszafizettetésétől a rokkantak vegzálásán át a hajléktalanok
megregulázásáig. Azért lehet ezeket megtenni politikai kockázat nélkül, mert
erősebb bennünk az önzés, mint a szolidaritás.
A hetedik:
A tévedhetetlen
vezető (elég, ha Ő tudja)
Az orbáni politika sikerének van még egy fontos eleme: Orbán
Viktor személyisége, ami az igazi, Kiválasztott Vezető képét mutatja. Fontos
ebben a mindenki számára érthető plebejus érthetőségű közmondások amúgy üres-semmitmondó
rendszere, de fontosabb a népmesék legkisebb furfangos fiának néppel való cinkos
összekacsintása. (A mi fiúnk ez, akármilyen magasra is tette az Isten.)
De van egy még fontosabb: Ő tudja, Ő tévedhetetlen, ezért nem köteles
beavatni, nekünk ezt nem is kell érteni. Majd időben megtudjuk, de úgy lesz
minden jól, ahogy elrendezi. (És a Kádár-korszakban szocializált többségnek
ez ismét otthonos érzés, lásd fent.)
Ez a technika a 2010-es választások előtt vált meghatározóvá:
nem kell program, csak annyi, hogy én tudom, bízzatok bennem. Kimondta: viharos tengeren hánykolódik a hajó, ezért
biztoskezű kapitány kell, aki tudja, merre van a part. Most nem az a
dolgunk, hogy megvitassuk, jó felé megyünk-e, elég, ha tudjuk, hogy Ő tudja,
nekünk csak bíznunk és engedelmeskednünk kell. A mi dolgunk nem a tépelődés,
hanem a kötelek feszítése, szivattyúk pumpálása, utasítás szerint.
Ezért 2010-ben, a nyertes választás
után sincs program, csak puzzle elemek szanaszét lerakva. Az okosok és okoskodók
kárognak, hogy mi ez, ez káosz, ez lehetetlen, itt mindjárt bedől a forint,
kivonul a tőke, jön az összeomlás, elsöprő népharag stb. Minderre egyszavas válasz
van és magabiztos mosoly: Ez unortodoxia.
És telik az idő, az összeomlás késik (sőt!), ugyanakkor az újabb és újabb puzzle
elemek kerültek előbb le, majd a helyükre. És kiderül, hogy van (tér)kép, amit
kirajzol, és a NAGY TERV az elejétől ott rejtőzött a Hivatott Fejben, Ő végig
tudta, hogy hogyan áll ez majd össze rendszerré! Majd 2014.-ben összefoglalóan
el is mondta, mi volt a terv 2010-ben. Tehát Ő tudta, teszi, nekünk meg bízni kell, nem kérdezni vagy érteni. Különben
is: már Nostradamus is megjövendölte Orbán Viktor eljövetelét. [3]
Tanulságok
Mindebből két tanulság van.
Az első: a FIDESZ
népszerűsége megfejthető, de eszközeinek nagy része a baloldal számára nem
alkalmazható, nem másolható, mert ellenkezik (az amúgy sem tisztázott) identitásával.
Tehát a saját pályáján, saját
eszközeivel nem lehet megverni a FIDESZ-t. Ugyanakkor érdemes a dolgok
mélyére nézni. Azaz a baloldal nem lehet rasszistább a jobboldalnál, de meg
kell értenie például, hogy a nacionalizmus mélyén (akár a stadion lelátóján) a közösségi élmény, a közösség erejének
megtapasztalása húzódik meg. Ez (mármint a közösségi érzés, a közösség
erejének, védelmének megélése) már vállalható cél a baloldal számára is. (Azon
gondolkodok, hogy a baloldali pártok kulcsszakértői közé nem csak
politológusokat, kommunikációs szakembereket kellene választani, hanem
etológust is…)
A másik: a
baloldalnak újra kell építenie magát, ideértve megfelelő gondolat, megfelelő
személy és szervezeti forma megtalálását, de szembesülnie kell azzal, hogy erre
bőven van ideje. Most még maga a
társadalom nem alkalmas a befogadásra, érési folyamaton kell keresztül mennie.
Az ellenzék (nem a pártokra, hanem az önállóan gondolkodó,
véleménnyel rendelkező polgárokra gondolok most) dolga ennek az érési
folyamatnak a segítése, gyorsítása. Ebben
egy igazi szövetségesük van ma: maga a FIDESZ. Mert a kontroll nélküli
hatalom kötelezően mindenkit elbizakodottá, pökhendivé, arrogánssá, gátlástalanná,
látszatra se ügyelővé tesz. És ez (ahogy közben amúgy is múlik az új örömök
varázsa) erodálni fogja a FIDESZ-t is.
A politika (politikusok számára)
legvacakabb tulajdonsága, hogy nem tudni mikor és mitől bukik meg valaki vagy
valami. Persze, a tendenciák láthatók, mérhetők, de a konkrét pontok, hogy hol van
az „elég”, az nem[4]. Olyan ez, mint a túltelített
oldat kikristályosodása. Egy darabig mehet bele az újabb kristály, semmi
változás, aztán egyszer csak egy egyetlen pici, jelentéktelen újabb kristálydarab,
és az egész átalakul, összeáll, és tovább már nem az, ami volt[5]. A
lényeg: nem lehet látni a pontot, mert a telített és túltelített oldat ugyanolyan
színű, állagú. A felcsúti kisvasutas stadion, Rogán hátizsákja, lakása,
jegyzőjének 300.000 Ft-os cipője, Mészáros Lőrinc és a KÖZGÉP tündöklése, a
civilek vegzálása, a jog kormányzati eszközzé silányítása: mind egy - egy adag
só a vízbe.
De a kikristályosodási pontra még várunk
kell, mert túltelítettségről még szó sincs. Addig pedig műveljük kertjeinket, kertészeinket.
[1] Gondolatok V. szakasz, 298. - Igazságosság, erő.
„Az igazság azt
követeli, hogy az igazságost kövessük, a szükség meg azt, hogy a legerősebbet.
A jog erő nélkül tehetetlen; az erő igazságosság nélkül zsarnoki. Az erőtlen
jogrenddel szembeszállnak, mert mindig akadnak gonoszak; …
Össze kell tehát
kapcsolni az igazságosságot az erővel, ezért vagy az igazságost kell erőssé,
vagy az erőset igazságossá tennünk. Az igazságosság vitatható, az erő azonban
nagyon jól felismerhető és vitathatatlan. Így aztán nem volt rá mód erőt adni
az igazságosságnak, mert az erő szembeszállt vele, kijelentvén, hogy ô az
igazságos. Mivel nem tudták elérni, hogy ami igazságos, egyúttal erős is legyen,
úgy intézték az emberek, hogy az legyen igazságos, ami erős.”
Mindezt
Blaise Pascal francia matematikus, fizikus, vallásfilozófus írta, aki 1623.
június 19-én született, és 1662. augusztus 19-én halt meg. Semmit nem
változtunk. És az igazság egyre halványodik, marad tehát az erő.
[2] Vigyázat: USA-t írtam, nem
Texast, Illinoist vagy Utah-ot…
[3] Ötven
esztendő lejártán új világ lesz,
a magyarok végre kézbe
veszik sorsuk.
Nem a pénz lesz az úr,
hanem a munka,
a törvény az uzsorásokat
sújtja.
Az ország még sokáig nem
lesz gazdag,
de többé senki sem hal
éhen,
a néppel új királyt is
választatnak,
s kezdődik elölről minden,
mint régen.
[4] Régóta készülődik egy írás
bennem a politika és a szerelem analógiáiról, közös irracionalitásáról,
megfejthetetlenségéről.
[5] Ezért van az, hogy a politikusok
zömmel jelentéktelen dolgokon buknak meg, miközben nagyokat megúsztak. De ott,
azzal az aprósággal vált túltelítetté az oldat, és innentől kész.
