Azt, hogy az egészségügyben komoly baj van, azt már mindenki
érzi, látja.
Van aki szakszerű, és a mellékelt
grafikonnal érvel, van aki csak egyszerűen volt már beteg, volt kórházban, és
próbált mindenféle összeköttetéseket szerezni, hogy még az idén bejusson a
rendelésre, vizsgálatra. A kórházi adósság rendezése csúszik, illetve csak
nagyjából történik, és az egészségügy dolgozói is egyre hangosabban elégedetlenebbek.
Ki tüntet, ki a lábával szavaz és elmegy innen, messze. A jó pénzért, de a
kiszámítható és fejlettebb szakmai - jogi környezet miatt is. És ez az ágazat,
amelyiknek a beteg érdeke miatt fát lehet vágni a hátán, kezdi felemelni a
fejét. A nővérek megmutatták, hogy nincs tovább, és ugyan a Magyar Orvosi
Kamara nem mert csatlakozni a Szakdolgozói Kamarához, de a „nővér tüntetésen”
nagyon sok orvos-kollégát is láttam.
Úgy tűnik, nincs már hely a szőnyeg alatt, a paraván tovább
nem tartható, a győzelmi jelentések sajnos önmagukban nem gyógyítanak. Hogy nagy
baj van, azt pár embert kivéve mindenki tudja. A baj csak az, hogy ez a pár
ember véletlenül a Kormányban ül. Varga Mihály szerint „két ok miatt van, hogy arányaiban kevesebb a költségvetési forrás az
egészségügyre. Az egyik, hogy kevesebben leszünk 2016-ban”. Később a műsorban
arra a felvetésre, hogy miért nem mondja a miniszter, hogy többet kell költeni
a kórházakra, Varga úgy válaszolt: „Mindennek
oka van. Először is, a kórházak finanszírozása 2015-ről 2016-ra nem fog
változni. Az ún. teljesítményvolumen-korlát működni fog, ezt a helyzetet
tudomásul kell venni, ennyit tud költeni a kormány egészségügyre, kórházi
ellátásra. ……. Van, akinek az egészségügy fontos, van, akinek a honvédelem,
közbiztonság”. Tehát a kormány számára az egészségügy nem fontos. S hogy a
finanszírozás vesztesei, a kórházak vezetői ne tiltakozzanak, Varga Mihály megfenyegette
őket: „Az mégis csak egy lehetetlen
helyzet, hogy egy kórházigazgató fedezet nélküli kötelezettségvállalással
vállal kifizetéseket, ez költségvetési csalás, ha lefordítom magyarra”. Én
is lefordítom magyarra: ha nincs pénz, akkor az igazgató ne rendeljen gyógyszert,
életmentő eszközt, és egyáltalán, a hó végéig ne vegyen fel több beteget. Haljon
meg inkább a beteg, ha nem tudja, hogy hó végén, teljesítményvolumen-korlát felett
nem szabad betegnek lenni, mert különben a vajszívű igazgató mehet a börtönbe
költségvetési csalás miatt.
De nem a bajokról akarok írni, arról már sokan, sokszor. Én
mindig megoldás-kereső voltam, és próbálok reális kompromisszumokat javasolni,
kötni.
A kormány tehát eltökélt: költeni bármire, csak az
egészségügyre nem, főleg, ha az pénzbe kerül. OK, akkor tekintsük érinthetetlennek
a fő összegeket, az állami bevételeket. Jó. (A francokat jó, csak hát ez van.)
De van „nullszaldós” megoldás is. Varga Mihály nemzetgazdasági
miniszter éppen a napokban jelentette be, hogy a kormány tervei szerint 16
százalékról 15 százalékra csökkentenék az szja-t. Ez 100-120 milliárd forint
bevételkiesést jelentene a büdzsének.
Ha ennyi bevételkiesést kibír a költségvetés, akkor azt nem
SZJA csökkentésre kellene fordítani. Egyrészt, mert a személyes életvitelekben
az az 1% senkinek nem jelent érdemi változást: ahhoz nem elég, hogy a szegények
jobban, méltóbban éljenek, a gazdagok viszont könnyen le tudnak mondani az
egyszázalékos többletről, mert úgyis minden kedvezmény hozzájuk gurul. A fogyasztásnövelő – gazdaságélénkítő
hatás is éppen ezért fikció, és ne tessék nekem a versenyképességgel jönni egy olyan
országban, ahol a második legmagasabb az újraelosztási ráta az Unióban. Vicc.
Ami a lényeg: ebből a
100-110 milliárdból már érdemi, érezhető béremelést lehetne csinálni. Az
úgynevezett „gyógyító megelőző ellátásokra” szánt 1000 milliárdhoz képest a 100
milliárd kevéskének tűnhet, de ha friss pénzként tekintjük, akkor ezt nettónak
kell tekinteni, azaz az E.Alapba bérköltség szinten felbruttósítva kell
beletenni, hiszen a „hozzátett” adó és járulék mind visszajön. Másként számolva:
az egészségügyi költségek 60-70%-a bérköltség. A 650 milliárd bértömegnek bő
fele a nettó bér, azaz alig több mint 300 milliárd. Ehhez képest már érezhető többlet a nettó 110 milliárd Ft. Ebből az
„ágymellettieknek” már lehetne egy 50% körüli emelést adni, és ez, ha végleg
nem is old meg mindent, de komoly indítása lenhetne egy tartós, kiszámítható
bérrendezésnek. Magyarul: ezzel meg lehetne menteni az egészségügyet.
Ennek a posztnak a címzettje nem a kormány, hanem Ti: volt,
van, leendő betegek. Fogjunk össze, mentsük meg az egészségügyet. A kormány
felé ajánljuk fel, hogy lemondunk az
1% SZJA csökkentésről, ha ezt a pénzt mind az egészségügyi béremelésre
fordítják. Indítsunk mozgalmat, szervezzünk valós és virtuális csoportot,
békés tüntetést, riadóláncot, bármit. Hogy ezt hogy kell, ahhoz a Gulyás
Balázsok, Vajda Zolik, Juhász Péterek jobban értenek, mint én. Csinálják,
csináljuk, és hívjunk mindenkit, akinek ez fontos, pártsemlegesen. Én
mozgósítani nem tudok – az egy másik szakma –, csak azt tudom, hogy
nagy a baj, és ez a fenti levezetés alapján ez egy reális esély az egészségügy
megmentésére. Legyen
a mi döntésünk, hogy mit szeretnénk: alig érezhető „látvány-béremelést”, vagy
működő egészségügyet. És ez annál is fontosabb, mert bár nem kevés
pénzbe kerül az egészségügyi dolgozók itthon tartása, ha nem állítjuk meg az elvándorlást, szétesik az egészségügyi rendszer,
és a szétesett rendszer újraépítése később a sokszorosába kerül, ha egyáltalán
lehetséges.
Gyertek, fogjunk össze, találjuk ki együtt, mit lehet tenni.
Az ezzel kapcsolatos petíciót itt lehet aláírni.
