Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

Fotóalbumaim itt érhetők el: https://gyulakincses.smugmug.com/ Nézzen be hozzám!



2013. április 30., kedd

A szép trafikosné esete Tóth Marival




1.      Ha jól tudom – és jól tudom –, a trafik-tender értékelésében a legnagyobb (döntő) súllyal az üzleti terv szerepelt. Nem számit a tapasztalat, vagy hogy van-e trafikja a pályázónak, és apró segéd-pontocska csak a rászorultság, család, szociális szempontok. Egy számít: az okos és reális üzleti terv.
2.      Ha jól tudom – és jól tudom, mert Lázár János mondta: – azok nyertek, akik jobb üzleti tervet készítettek. (Értve: reklamálás, tüntetés helyett tetszettek volna jobb üzleti tervet írni…)
3.      A pályázat értékelése objektív és igazságos volt. (Ez is igaz, mert Lázár János mondta)
4.      Egy üzleti terv vélhetően a kiadások és bevételek okos egymásra-építésén alapul, de mindenképpen meghatározó tétele (mondhatni fundamentuma) a várható és pontosan becsült bevétel.
5.      A Ha a bevételi kalkuláció alapjául (szinte kizárólag) szolgáló jutalékot utólag több, mint háromszorosára emelik, akkor a beadott üzleti tervek felborulnak, érvénytelenek.
6.      Innentől egy megoldás van: az összes üzleti tervet érvénytelennek kell nyilvánítani, és a pályázatok pontszámát az egyéb pontok alapján kell újraszámolni.
7.      Ez alapján ki kell hirdetni az új nyerteseket.

Ugye milyen egyszerű ez? És főleg korrekt.

Már csak egy probléma marad: hogy lehet megoldani, hogy így is ugyanazok nyerjenek. De ezen mát törje a fejét Habony Árpád, meg a helyi alapszervezetek. 


2013. április 12., péntek

A gondosan odakészített gereblye, avagy lássuk Uram Isten, mire megyünk ketten




Van olyan, hogy valaki gondosan odakészíti a gereblyét, majd fütyörészve belelép. De ha jól orrbavágta, akkor csodálkoznia, vagy másra haragudnia nem nagyon illene.

Írtam már párszor az egészségügyi munkaerőhelyzetről, arról, hogy ezer oka van annak, hogy baj van az egészségügyi ellátással, de a harang ma már nem a pénz, hanem a nővér és az orvos. És arról is írtam már, hogy ez a kényszernyugdíjazás nagy érvágás lehet a kivérzett betegen.

Úgy tűnik, megint Sándor Györgynek lett igaza: „túúúlzottan optimista minden pesszimista várakozás”, azaz a vártnál is kevesebben folyamodtak felmentésért. Meglett megint a kétharmad, de most a távozók oldaláról. A Világgazdaság írása szerint a mintegy 6000 nyugdíjkorú foglalkoztatottból kevesebb, mint a harmada, csupán 1910 dolgozó adta be a továbbfoglalkozatási kérelmét. Az EMMI tájékoztatása szerint 11 főigazgató, 908 orvos, 497 egészségügyi dolgozó, 92 egyéb diplomás, 328 gazdasági-műszaki dolgozó és 74 egyéb dolgozó kért mentességet a kényszernyugdíjazás alól. Az 1910 továbbfoglalkoztatási kérelem mellett az intézmények 818 álláshely megtartását is kérelmezték. A hiány ezek szerint most megint a nővér oldalról lépett előrébb.
Tényleg nem értem. Mindenki egyetért abban, hogy az egészségügyi munkaerőhiánynak mélyebb, és „páneurópai” okai vannak. (Mint írtam) nem életszerű az, hogy egy londoni kórházigazgató felesége hajnalban arra ébred, hogy a férje csatakosan hánykolódik az ágyban, és átszellemülten suttogja: „Édes jó Istenem, csak egyszer lenne egy igazi magyar orvosom!” Hát nem. Angliában is azért kell annyira a magyar (szlovák, szerb, lengyel, cseh, román stb.) orvos, mert ott sincs, azaz a fejlett államokban is általános orvoshiány van. És a migrációs irány mindig a jövedelmeket, és az ahhoz kapcsolt szakmai körülményeket követi.
A baj tehát kódolt, nagy társadalmi összefogással megmentett kórházak sodródnak munkaerőhiány miatt a bezárás szélére, és ebben a helyzetben adminisztratív eszközökkel küldik el azt, aki még dolgozni akar.
Érthetetlen. És még valami, ami fontos: a Szakma szemében nem csak a pénz, de a megbecsülés is fontos. Most lett volna egy lehetőség, hogy a Kormány ingyengesztust tesz: megadja az ágazati kollektív mentességet és kimondja, hogy az egészségügy egy kiemelt társadalmi fontosságú, külön elbírálást érdemlő ágazat. De ez elmaradt.
Hogy mi jön ezután? Mi lesz a 4000 egészségügyi dolgozóval?
Az életkori sajátosságok miatt Ők nem fognak tömegesen útnak indulni. És ismerve azt a tényt, hogy az egészségügyben a nyugdíj az előző évek átlagához képest érdemi életminőség romlást okoz (a hálapénztől a gyógyszerkutatásokig terjedő skála miatt), az orvosok kis eséllyel mennek nyugdíjba (a nővérek már inkább). Marad a tovább-dolgozás. Itt is két eset van. Az egyik a szokásos: hoztunk egy nagy rendelkezést, majd államilag megteremtjük/elnézzük a kiskaput: vállalkozóként foglalkoztatják tovább a dolgozókat, és akkor már minden rendben. Majdnem. Mert egyrészt ugye a színlelt szerződés az mégiscsak színlelt szerződés, másrészt seperc alatt meg-szüntethető, nulla munkajogi védelem, meg hasonlók.
A másik: az éledő magánszféra szívja fel a tudásuk, tapasztalatuk csúcsán levő „kora-idős” korosztályt. Csak ugye ez tovább növeli a veszélyt, erősíti az egészségügy kettészakadásának esélyét. És innentől nem tudni, kit vág orrba a gereblye.

PS.: Úgy tűnik, valaki fogja a gereblye nyelét. És az élet (+a Kormány) már megint Sándor Györgyöt erősíti: friss hír, hogy még az 1910 kérelmező sem mind kapja meg a mentességet, sőt.

2013. április 3., szerda

Miért nyomják Krahácsot?


Mert nyomják. Tényleg. Mindenféle EU biztosok szórakoznak velünk, igazságtalanul csicskáztatnak, sehol semmi egyenlő bánásmód, és még a német gyerekeket is velünk ijesztgetik. A mi szemünkben a gerendát, de a máséban a szálkát se…
Lássuk be, van ebben valami, azaz túlzott és fegyelmező figyelem övezi amúgy kis hazánkat.

De miért is?
Tisztán kell látni, hogy nem az unortodoxia és a tündérmese miatt, és még a gazdaságpolitikánk bizonytalansága se igazán érdekes. Méretünknél fogva nem tudjuk berántani az Eurót, márcsak azért sem, mert nem is vagyunk az Euro övezet tagja. Nem, nem ez a baj velünk, nagyon másról van szó.

Mert Orbán Viktor jól érzi, hogy a klasszikus európai érték- és világrend recseg - ropog, mondjuk ki: az, amit a múlt évezred végén Európának hívtak, az fenntarthatatlan. Szakértőként régóta mondjuk, írjuk, hogy a demográfiai folyamatok és a világtendenciák (a gazdaság, de általában az „élet” Keletre tolódása) elveszi hegemón szerepünket, a világ nem lesz hajlandó tartósan és önként finanszírozni jólétünket, szokásainkat. A „jóléti állam” a századvégi eszméjében nem tartható, szociális rendszerünk recseg - ropog, általános és nyomasztó a munkanélküliség, és a szolidaritás csak kényszer-szolidaritás. Ilyenkor szükségszerű, hogy az önzés az egyetlen hiteles érzés, a kaparj kurta, neked is jut az érthető, a befogadható filozófia (+ a dögöljön meg a szomszéd tehene is, főleg, ha zsidó).
Európa nem tud, nem mer szembenézni mindezzel, a válságot alapvetően még mindig pénzügyi válságként kezeli, holott ez már rég nem az. Vigyázat: Orbán Viktor – ellentétben az EU vezetésével – reális, valóban megválaszolandó kérdéseket jár körbe, a baj ezzel csupán kettő. Egyrészt nem fogalmazza meg nyíltan a valós kérdéseket, csak kikacsintósan, hunyorítóan népmesei elemekkel tarkítva körbejárja, mondván, hogy „akinek van füle, érti”, másrészt nem jó válaszokat ad: munkás megoldás helyett a politikai könnyebb ellenállás irányába megy. Az ”emberek” persze
tudják – érzik, hogy itt értékválság és „tarthatatlanság” van, és a maguk módján reagálnak: mindenütt erősödik a szélsőség, a nacionalizmus, a globalizáció- és EU ellenesség. Mély és sötét indulatokra alapozott ideológiák, eszmék élednek újra, csoda és bölcs vezér várásával kombinálva. Működik az entrópia törvénye, mentálisan is, és egyre nagyobb az igény az erő tiszteletére.

Az, hogy Európa vezetése nem néz ezzel szembe, nem jelenti azt, hogy ne látnák. Csak tehetetlenek, mint Antall József az MDF-ben Csurka megjelenésekor. Nem merik beazonosítani, kimondani a problémát, mert félnek, hogy ezzel legalizálják, eszkalálják a folyamatokat, azt meg tudják, hogy népszerűségvesztés nélkül nincs megoldás. Tehát nem az a baj, hogy mi hülyeségeket beszélünk, unortodoxak vagyunk, vagy, hogy Unión kívülre kacsintva pökhendien huzigáljuk az oroszán/medve bajszát/farkát. Hanem hogy mindaz, ami nálunk felszín-közeli, az máshol is fortyog a mélyben: Magyarország nem zárványszerű hiba, hanem a leggyengébb láncszem egy szakadozó sorban. Még nem a kormányzati politika szintjén, de máshol is jelen van mindennek a megválaszolatlansága, törékenysége. Ha Magyarország kilépne az EU-ból, az nem az EU „tisztulása” lenne, nem a fekete bárány kiközösítése, hanem az első buzgár. Ha itt valami kipukkan, akkor gátszakadás jön, és egész Európában felszínre törhet mindaz, amit Magyarországnak esetleg nem sikerül elnyomnia. Ettől félnek, ezért kiemelten fontos az ami itt történik, ezért akarja Magyarország szellemét mindenki visszatuszkolni a palackba. Mert azt is sokan tudják, hogy a magasabb szervezettségű állam-formációk (birodalmak, államszövetségek stb.) szétesése általában nacionalista egymásnak esésbe torkollik.