Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

Fotóalbumaim itt érhetők el: https://gyulakincses.smugmug.com/ Nézzen be hozzám!



2015. április 27., hétfő

Végre valami jó irány. Talán.



Gyógypedagógus családból származó fül-orr-gégészként nálunk nagy becsben állnak a süket/némákról szóló viccek. Álljon itt most egy, ha nem is a legjobból.
A grófi család ifjú sarja születésétől fogva néma. Cseperedik, mindent ért, de egy szót se szól. Néma, egy mukkot se.
Már 19 éves múlt, amikor reggelizés közben megszólal:
- Anyám, ez a tojás büdös.
- Kisfiam, hát Te tudsz beszélni??? Hát miért nem szólaltál meg eddig????
- Eddig minden rendben volt.
Valahogy így, csak épp a fordítottja.
Mert én mindig szóltam, semmi nem volt rendben, és minden tojás büdös volt. 2010 óta egyedül a népegészségügy területén történt előrelépés (ezt meg is írtam), de az egészségügyi ellátásban 2010 óta csak a mélyrepülés, nemcselekvés, elbizonytalanodott rögtönzés, és még ahhoz is szegény volt a kormány, hogy legalább ígérjen. (Pedig politikus ehhez sose szokott elég szegény lenni.) A folyamatos pénzkivonás, értelmetlen – szinte a gyógyulást lehetetlenné tevő mértékűre – növekvő várólisták, és főleg a működést veszélyeztető elvándorlás (pontosabban: exodus) ellenére az egészségügyieknek – ellentétben a tanárokkal, rendőrökkel, NAV-osokkal – még beígérve se lett egy életpályamodell, vagy legalább egy többlépcsős és beépülő béremelés. A Semmelweis terv (2010) bár vitatható volt, de legalább volt és egy koherens gondolkodást takart, nem is lett belőle semmi. Most már terv sincs, csak konferencia-elszólások, ebből rakosgatjuk ki a mozaikot, puzzlet mi, akik azt hisszük, hogy van kép, vízió.
Ebbe a helyzetbe jött az új bejelentés: „A daganatgyanús betegnek 14 napon belül időpontot kell kapnia diagnosztikai vizsgálatokra. Az időpontot a háziorvos asszisztense kérné számára a területi egészségügyi szolgáltatótól.” A bejelentés része az is, hogy "volumenkorlát-mentessé válik az egynapos sebészeti ellátás, ami átalakíthatja a fekvőbeteg-ellátás egy részének finanszírozhatóságát”. Mindez tényleg fontos, és tényleg jó. Hagyjuk figyelmen kívül, hogy gyanús, politikai kommunikációs ízű az áthallás a horvát kormány hasonló jellegű bejelentése és eközött a hír között. Nem baj, mert a politika sose akarjon rosszabb eszközzel sikert, másrészt a magyar tüsténkedés szakmaibb a horvátnál, mert nem az a fontos, a legszűkebb keresztmetszet, hogy a diagnosztizált betegnél három napon belül kezdődjön meg a terápia, hanem, hogy időben legyen meg a diagnózis. Ez tehát jó irány. Azt meg majd meglátjuk, hogyan tovább. Mert ehhez akkor rendet kell teremteni, és el kel jutni oda, hogy a várólistáknál főbb betegségeknél meg kell határozni a kritikus várakozási időt, és főleg, hogy mi van akkor, ha ezt az élet túllépi. De előbb legyen szabály, és majd utána talán megoldás is.
Pár apró kérdés azért van. Kinek a kérésére lehet két héten belüli vizsgálatot kérni? Mindenki kérhet, akiben okkal felmerül a daganat esélye, vagy csak olyan szakorvosok, aki "amúgy is" kérhetnek CT-t, MR.-t. És hogy dől el, hogy ez a beutalás/időpont kérés valóban megalapozottan daganat megállapítására vonatkozik, vagy nem, mi az alapos gyanú”. Mi a különbség, hol a határ a daganat megállapítása és az esetleges rákos megbetegedés kizárása között? Mindegyik a sürgősségi szabály alá esik? És persze a kis magyar rutin: ha így lehet időponthoz jutni, akkor az a gyanús, aki nem gyanús…. És ha nem lesz sokkal több pénz a diagnosztikai kasszán, nem lesz elég kapacitás, akkor a „sima” esetek várólistája fog még elviselhetetlenebbre nőni.
De mondom: ezek rendezetlen kérdések, amit el kell rendezni. De az irány jó, és főleg van irány.
Szintén nagyon örvendetes az egynapos sebészet TVK-jának eltörlése, ami magyar nyelven azt jeleníti, hogy nem lesz megszabva, hogy egy hónapon hány műtétet végezhetnek a rendelők, hanem amennyit bírnak, amennyire igény van. Ez jó. Amit tudni kell: pénz nélkül ez se működik, és főleg hiú ábránd azt gondolni, hogy ez „átalakíthatja a fekvőbeteg-ellátás egy részének finanszírozhatóságát”. Önmagában nem. Egy kórházi ágy költségének kis része a betegellátás, a költség jó háromnegyede akkor is ott van, ha nincs beteg. (A béreket akkor is ki kell fizetni, ha üres az ágy, fűteni, világítani ugyanúgy kell, őrzés-védés, igazgatás – nem sorolom.) A legdrágább ágy tehát az üres ágy, mert a költsége majdnem teljes, bevételt viszont nem hoz. Az egynapos sebészet tehát csak akkor megtakarítás a kórházi szférában, ha az így kiváltott ágyakat felszámolják, és ez is csak akkor, ha nem az ágyat tolják ki a kórteremből – ez csak a takarítónő dolgát könnyíti meg –, hanem részleg, telephely, vagy kórház aktív része zár be. Ez kell, de Tapolcán láttuk, hogy nem olyan egyszerű ez, és főleg a szakma meg értelem sutbadobva, ha választás jön.
A hírnek van egy figyelemreméltó mondata, ami elsikkadt. „Ha a háziorvos a CT-, MR- vagy összetettebb laboratóriumi vizsgálatra nem kapja meg a betege számára a 14 napon belüli időpontot a területileg illetékes szolgáltatótól, azonnal jelzi az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP). Ezt követően az OEP intézkedik, másik szolgáltatóhoz irányítja a beteget.” Ez azt jelenti, hogy az OEP mintegy 20 éves számlavezetői szerepben eltöltött mélyálom után elkezd egészségbiztosítóként viselkedni, és ellátásszervezéssel foglalkozni. Egy korábbi írásomban felhívtam már arra a figyelmet, hogy a 2014 utáni változások fontos eleme, hogy az OEP átveszi az ellátás-szervezési, kapacitás meghatározási feladatokat, és most az ellátásszervezés is ide kerül. Ez megint lehet jó, főleg, miután a GYEMSZI gyászos elkullogó véget ért, és az utódszervezet Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK)-nak nincs ilyen ambíciója, mezei fenntartóként bóklászik.

Ettől persze meg lehet kérdezni, hogy a 2012 nyarán létrehozott Térségi Egészségszervezési Központok (TESZK)-ek akkor mit is csináltak eddig, kinevezett vezetőjük miért is kapta a nemkevés fizetését, de rendszerelméletileg én tudok örülni annak, hogy az OEP végre egészségbiztosításként kezd működni. Az már csak okvetetlenkedés, hogy akkor miért szüntették meg az egészségbiztosítást, illetve annak alkotmányos alapját a fülkeforr idején, de nem kell nekem mindent érteni, és most tényleg dicsérni akartam[1].




Szomorú utóirat
Nem szoktam utólag bele/hozzáírni a bejegyzésekhez, most mégis kénytelen vagyok.
Mert olyan jó lett volna végre dicsérni, valami jót nyugtázni, hogy „Naa, végre valami jó irány, végre valami a betegről, életek megmentéséről szól”. És ha valami végre jó, akkor meg miért ne mondja ki az ember. Ezért írtam meg ez a blog-bejegyzést.
Sajnos korai volt az örömöm, és fel nem merült bennem hogy ezt is pénz nélkül, illetve a mi pénzünkből, és ráadásul hihetetlenül bután/perverz módon gondolják.
Az új hírek szerint a kassza védelme érdekében az új kéthetes szabály alapján végzett vizsgálatoknál csak akkor fizeti ki az OEP a CT vagy az MR vagy a speciális laborvizsgálat árát, ha az valóban daganatnak bizonyult. Hogyis? Valaki (vélhetően zömmel alapos gyanú –de csak gyanú- alapján) megrendel egy vizsgálatot, és az, hogy aki a vizsgálatot elvégzi, az nem jut a pénzéhez az elvégzett munkáért, ha a vizsgálat eredménye negatív, azaz nincs daganat? Ezt még kitalálni is nehéz lehetett. Hogy a Neoprimitív együttes örökbecsű mondását idézzem: ezek tényleg deréktájon agyközpontúak… 
Mert az egyértelműség kedvéért három dolgot tudni kell. Az egyik, hogy CT-t, MR-t nem rendelhet üptre bárki (háziorvos pl. egyáltalán nem, és aki rendelhet, az is csak szigorú szakmai szabályok alapján. A másik: éppen ezért a diagnoszta nem bírálhatja felül a kérést, nem mondhatja, hogy szerinte ez indokolatlan, nem végzi el. Tehát az viseli a pénzügyi kockázatot, akinek a folyamatra nincs ráhatása. (Ügyes, mondta annak idején Kohn bácsi). És a harmadik, amit tudni kell: amennyiben igaz az, hogy egy nemzeti konzultáció egymilliárd Ft.-ba kerül, akkor ebből 50.000 CT vizsgálatot, vagy 20-25.000 MR vizsgálatot lehetne elvégezni. Ezzel nemcsak a daganatos betegek várakozásmentességét lehetne megoldani, de ez a nagyságrend az éves CT-MR forgalom 10%-a, tehát általában is normális szintre lehetne ilyen kis pénzből (negyed stadion) csökkenteni a várólistákat.

Egyébként kis rápihenések végiggondolva a szakmailag korrekt megoldás az lenne, ha a kormányzat az alábbi jellegű célkitűzést fogalmazná meg:
Cél, hogy 2015. október 1. után
  • a daganatgyanús betegek 75%-a két héten belül végleges diagnózishoz jusson, és 80%-uknál egy héten belül kezdődjön meg az érdemi terápia
  • és a daganatgyanús betegek 90%-a három héten belül végleges diagnózishoz jusson és 95%-uknál két héten belül kezdődjön meg az érdemli terápia.

A százalékok és időpontok a fenti példában maximum kormányzati pontosságúak, azaz még szakértői becslésnek sem tekinthetők, csupán azt szemlélteti, hogy milyen jellegű, szerkezetű célkitűzés lenne a korrekt.
Tudom ez nem olyan látványos, de eggyel reálisabb. Mert van olyan, hogy 2 hét alatt nem lehet diagnózishoz jutni, és van olyan hogy egy héten belül nem lehet megkezdeni a terápiát. És nemcsak pénztelenség, vagy emberhiány miatt, de olyan is van, hogy a beteget előbb olyan állapotba kell hozni, hogy  kibírtja a műtétet, kezelést. Szóval a szándék jó, de az élet eggyel bonyolultabb.

De értem én: kormányzati bejelentésnek ez nem lenne elég ütős és hosszú. A habonyi kommunikáció nem ismeri az összetett mondatokat, ezért az egyszerű, ütős, és szakmailag értelmezhetetlen mondatok maradnak.
 


[1] Ahogy a népi mondás/dakota közmondás tartja: Dicsérjen meg Téged a Kincses…

2015. április 8., szerda

Amit nem tudsz megszüntetni, azt legalizáld



Az új egészségügyi kormányzat első erős ígérete a hálapénz felszámolása volt. Mára eljutottunk odáig, hogy a hírek a hálapénz legalizálásáról szólnak. A felvezetés pikírt, de okkal: a hálapénz elleni érdemi lépések nemhogy késnek (mert az aláíratásos ötlet nem tekinthető annak), hanem 2014. szilveszterére olyan szabályozás született, ami garantálja a hálapénz továbbélését, hiszen megtiltja azt, hogy legálisan vásároljam meg azt, amit szeretnék. Marad az illegális vásárlás, zsebből zsebe.



De ez a mostani szabályozás(i ötlet) jó, szükséges és üdvözlendő. Nem oldja meg a hálapénz kérdést, de megold egy zavaros joghelyzetet, feloldja a törvények közötti ellentmondást és megszünteti az egészségügyi dolgozók indokolatlan fenyegetettségét. Ez tehát jó. 

De aki azt hiszi, hogy most legalizálják, vagy hogy megoldják a hálapénz kérdést, az téved. (Legyen szó blogolvasóról, vagy akár kormányzati tényezőről.) Vélhetően egy ellentmondásos joghelyzet feloldása jön, amivel visszaáll a "régi rend", azaz a mai (és többévtizedes) gyakorlat. És a hálapénz se több, se kevesebb nem lesz.



Hogy értsük:

Történetileg a közép-Kádár kortól az a politikai-társadalmi konszenzus működött, hogy a hála jellegű hálapénz, az szabad, de tilos kérni, tilos előre adni, és főleg tilos előnyért adni. Ennek megfelelő volt a jogi szabályozás is. A hálapénz annyira legális volt, hogy már az SZJA bevezetésekor (Kádár rendszer!) külön rovatban – együtt a fodrászok borravalójával – lehetett bevallani, és ez nem minősült önfeljelentésnek. (Működött, és az akkori kollegák között népszerű volt az a Commodore 64-re írt programom, amiben meg kellett adni, hogy mennyi adót vagyok hajlandó befizetni, és a program kiszámolta, hogy ehhez mennyi parát kellett  bevallani.)

Azt persze tudjuk, hogy azért nem pont így működött ez, nem volt ennyire tiszta, mert a parát sokszor előre adták, néha szürke a határmezsgye a hála és az előnyvásárlás között, de ezzel jól elvoltunk. (no para a para miatt...)



Ez a helyzet kavarodott meg a második Orbán kormány idején hozott jogszabályokkal. Mert egyrészt az egészségügyi törvénykezés intézményvezetői hatáskörbe utalta a hálapénz elfogadásának engedélyezését (vagy megtiltását…), másrészt a Büntető TörvényKönyv (BTK) 2012-es módosítása kategorikusan bűncselekménynek minősítette. Az olvasó kapkodja a fejét és tényleg nem érti: ha egy egy éve elfogadott törvény alapján az igazgatók engedélyezhették a hálapénzt – ami le is adózandó, mint legális jövedelem –, akkor miért jár érte börtön??? És ugye a BTK az egy erős törvény…

Ami a BTK változást illeti, előszöris tisztázni kell azt, hogy nem ágazati (nem egészségügyi) szabályozás született, hanem általános érvényű. A BTK 291. § (1) bekezdése szerint: „aki gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében végzett tevékenységével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja (...) bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Ez más ágazatokban lehet, hogy kevésbé problematikus, de az egészségügy szempontjából „veszélyes”. A kérdés innentől fogva az, hogy mi is tekinthető jogtalan előnynek? Egy tábla csokoládé? 10.000 Ft feletti boríték? Hol a határ, és van-e, illetve kell-e határ? Ez a szöveg bizony – határ-megjelölés nélkül – azt mondja ki, hogy jogtalan előnyt tilos kérni, elfogadni, (sőt: még ebben bizakodni is), és a fizetés feletti ilyen jellegű többletjuttatás (a hálapénz) jogtalan előnynek számít akkor is, ha az őszinte hála jele.

Szerencsére ezt a paragrafust az egészségügy területén azóta senkire nem alkalmazták. De ott van, bármikor elővehető és alkalmazható, ha netalán megint a statuálás lesz a lényeg.

Ezért nagyon tudnék örülni annak, hogy ha ez a lehetetlen helyzet és fenyegetettség megszűnne, és ha a törvényeket megint az élethez igazítják. Van elég baj ebben az ágazatban, nem kell ilyen felesleges dolgokkal is hergelni, frusztrálni az egészségügy egyre fogyó, alulfizetett és túlhasznált dolgozóit. Úgyhogy hajrá, tessenek csak törvénykezni!

Az örömöm persze még nagyobb lenne, ha a legalizálás mellett a visszaszorításáról is szó lenne, mégpedig a valós okok kezelésével. De az én koromban (2015) nem érdemes már mohónak lenni, meg kell becsülni a kis örömöket is.