Gyógypedagógus családból származó
fül-orr-gégészként nálunk nagy becsben állnak a süket/némákról szóló viccek.
Álljon itt most egy, ha nem is a legjobból.
A grófi család ifjú sarja születésétől
fogva néma. Cseperedik, mindent ért, de egy szót se szól. Néma, egy mukkot se.
Már 19 éves múlt, amikor reggelizés
közben megszólal:
- Anyám, ez a tojás büdös.
- Kisfiam, hát Te tudsz beszélni???
Hát miért nem szólaltál meg eddig????
- Eddig minden rendben volt.
Valahogy így, csak épp a
fordítottja.
Mert én mindig szóltam,
semmi nem volt rendben, és minden tojás
büdös volt. 2010 óta egyedül a népegészségügy területén történt előrelépés
(ezt meg is írtam), de az egészségügyi ellátásban 2010 óta csak a mélyrepülés,
nemcselekvés, elbizonytalanodott rögtönzés, és még ahhoz is szegény volt a
kormány, hogy legalább ígérjen. (Pedig politikus ehhez sose szokott elég
szegény lenni.) A folyamatos pénzkivonás, értelmetlen – szinte a gyógyulást
lehetetlenné tevő mértékűre – növekvő várólisták, és főleg a működést
veszélyeztető elvándorlás (pontosabban: exodus) ellenére az egészségügyieknek – ellentétben
a tanárokkal, rendőrökkel, NAV-osokkal – még beígérve se lett egy
életpályamodell, vagy legalább egy többlépcsős és beépülő béremelés. A
Semmelweis terv (2010) bár vitatható volt, de legalább volt és egy koherens
gondolkodást takart, nem is lett belőle semmi. Most már terv sincs, csak konferencia-elszólások,
ebből rakosgatjuk ki a mozaikot, puzzlet mi, akik azt hisszük, hogy van kép,
vízió.
Ebbe a helyzetbe jött az új bejelentés: „A
daganatgyanús betegnek 14 napon belül időpontot kell kapnia diagnosztikai
vizsgálatokra. Az időpontot a háziorvos asszisztense kérné számára a
területi egészségügyi szolgáltatótól.” A bejelentés része az is, hogy
"volumenkorlát-mentessé válik az egynapos sebészeti ellátás, ami
átalakíthatja a fekvőbeteg-ellátás egy részének finanszírozhatóságát”. Mindez tényleg fontos, és tényleg jó. Hagyjuk figyelmen kívül, hogy gyanús, politikai kommunikációs ízű az
áthallás a horvát kormány hasonló jellegű bejelentése és eközött a hír között.
Nem baj, mert a politika sose akarjon rosszabb eszközzel sikert, másrészt a
magyar tüsténkedés szakmaibb a horvátnál, mert nem az a fontos, a legszűkebb
keresztmetszet, hogy a diagnosztizált betegnél három napon belül kezdődjön meg
a terápia, hanem, hogy időben legyen meg a diagnózis. Ez tehát jó irány. Azt
meg majd meglátjuk, hogyan tovább. Mert ehhez akkor rendet kell teremteni, és
el kel jutni oda, hogy a várólistáknál főbb betegségeknél meg kell határozni a
kritikus várakozási időt, és főleg, hogy mi van akkor, ha ezt az élet túllépi.
De előbb legyen szabály, és majd utána talán megoldás is.
Pár apró kérdés azért van. Kinek a kérésére lehet két héten belüli vizsgálatot kérni? Mindenki kérhet, akiben okkal felmerül a daganat esélye, vagy csak olyan szakorvosok, aki "amúgy is" kérhetnek CT-t, MR.-t. És hogy dől el, hogy ez a beutalás/időpont kérés valóban megalapozottan
daganat megállapítására vonatkozik, vagy nem, mi az alapos
gyanú”. Mi a különbség, hol a határ a daganat
megállapítása és az esetleges rákos megbetegedés kizárása között? Mindegyik a sürgősségi szabály alá esik? És
persze a kis magyar rutin: ha így lehet időponthoz jutni, akkor az a gyanús,
aki nem gyanús…. És ha nem lesz sokkal több pénz a diagnosztikai kasszán, nem
lesz elég kapacitás, akkor a „sima” esetek várólistája fog még elviselhetetlenebbre
nőni.
De mondom: ezek rendezetlen kérdések,
amit el kell rendezni. De az irány jó, és főleg van irány.
Szintén nagyon örvendetes az egynapos
sebészet TVK-jának eltörlése, ami magyar nyelven azt jeleníti, hogy nem lesz
megszabva, hogy egy hónapon hány műtétet végezhetnek a rendelők, hanem amennyit
bírnak, amennyire igény van. Ez jó. Amit tudni kell: pénz nélkül ez se működik,
és főleg hiú ábránd azt gondolni, hogy ez „átalakíthatja a fekvőbeteg-ellátás
egy részének finanszírozhatóságát”. Önmagában nem. Egy kórházi ágy költségének
kis része a betegellátás, a költség jó háromnegyede akkor is ott van, ha nincs
beteg. (A béreket akkor is ki kell fizetni, ha üres az ágy, fűteni, világítani
ugyanúgy kell, őrzés-védés, igazgatás – nem sorolom.) A legdrágább
ágy tehát az üres ágy, mert a költsége majdnem teljes, bevételt viszont nem
hoz. Az egynapos sebészet tehát csak
akkor megtakarítás a kórházi szférában, ha az így kiváltott ágyakat
felszámolják, és ez is csak akkor, ha nem az ágyat tolják ki a kórteremből – ez
csak a takarítónő dolgát könnyíti meg –, hanem részleg, telephely, vagy kórház aktív része zár be. Ez kell, de Tapolcán
láttuk, hogy nem olyan egyszerű ez, és főleg a szakma meg értelem sutbadobva,
ha választás jön.
A hírnek van egy figyelemreméltó mondata, ami elsikkadt. „Ha
a háziorvos a CT-, MR- vagy összetettebb laboratóriumi vizsgálatra nem kapja
meg a betege számára a 14 napon belüli időpontot a területileg illetékes
szolgáltatótól, azonnal jelzi az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP).
Ezt követően az OEP intézkedik, másik
szolgáltatóhoz irányítja a beteget.” Ez azt jelenti, hogy az OEP mintegy 20
éves számlavezetői szerepben eltöltött mélyálom után elkezd egészségbiztosítóként
viselkedni, és ellátásszervezéssel foglalkozni. Egy korábbi írásomban felhívtam
már arra a figyelmet, hogy a 2014 utáni változások fontos eleme, hogy az OEP átveszi
az ellátás-szervezési, kapacitás meghatározási feladatokat, és most az
ellátásszervezés is ide kerül. Ez megint lehet jó, főleg, miután a GYEMSZI gyászos
elkullogó véget ért, és az utódszervezet Állami Egészségügyi Ellátó Központ
(ÁEEK)-nak nincs ilyen ambíciója, mezei fenntartóként bóklászik.
Ettől persze meg lehet kérdezni, hogy a 2012 nyarán létrehozott
Térségi
Egészségszervezési Központok (TESZK)-ek akkor mit is csináltak eddig, kinevezett
vezetőjük miért is kapta a nemkevés fizetését, de rendszerelméletileg én tudok
örülni annak, hogy az OEP végre egészségbiztosításként kezd működni. Az már
csak okvetetlenkedés, hogy akkor miért szüntették meg az egészségbiztosítást,
illetve annak alkotmányos alapját a fülkeforr idején, de nem kell nekem mindent
érteni, és most tényleg dicsérni akartam[1].
Szomorú utóirat
Nem szoktam utólag bele/hozzáírni a bejegyzésekhez, most
mégis kénytelen vagyok.
Mert olyan jó lett volna végre dicsérni, valami jót nyugtázni,
hogy „Naa, végre valami jó irány, végre valami a betegről, életek megmentéséről szól”.
És ha valami végre jó, akkor meg miért ne mondja ki az ember. Ezért írtam meg ez
a blog-bejegyzést.
Sajnos korai volt az örömöm, és fel nem merült bennem hogy ezt is pénz nélkül, illetve a mi pénzünkből, és ráadásul hihetetlenül bután/perverz módon gondolják.
Sajnos korai volt az örömöm, és fel nem merült bennem hogy ezt is pénz nélkül, illetve a mi pénzünkből, és ráadásul hihetetlenül bután/perverz módon gondolják.
Az új hírek szerint a kassza védelme érdekében az új
kéthetes szabály alapján végzett vizsgálatoknál csak akkor fizeti ki az OEP a
CT vagy az MR vagy a speciális laborvizsgálat árát, ha az valóban daganatnak
bizonyult. Hogyis? Valaki (vélhetően zömmel alapos gyanú –de csak gyanú-
alapján) megrendel egy vizsgálatot, és az, hogy aki a vizsgálatot elvégzi, az
nem jut a pénzéhez az elvégzett munkáért, ha a vizsgálat eredménye negatív, azaz
nincs daganat? Ezt még kitalálni is nehéz lehetett. Hogy a Neoprimitív együttes
örökbecsű mondását idézzem: ezek tényleg deréktájon agyközpontúak…
Mert az
egyértelműség kedvéért három dolgot tudni kell. Az egyik, hogy CT-t, MR-t nem rendelhet
üptre bárki (háziorvos pl. egyáltalán nem, és aki rendelhet, az is csak szigorú szakmai szabályok alapján. A
másik: éppen ezért a diagnoszta nem bírálhatja felül a kérést, nem mondhatja,
hogy szerinte ez indokolatlan, nem végzi el. Tehát az viseli a pénzügyi kockázatot,
akinek a folyamatra nincs ráhatása. (Ügyes, mondta annak idején Kohn bácsi). És
a harmadik, amit tudni kell: amennyiben igaz az, hogy egy nemzeti konzultáció
egymilliárd Ft.-ba kerül, akkor ebből 50.000 CT vizsgálatot, vagy 20-25.000 MR
vizsgálatot lehetne elvégezni. Ezzel nemcsak a daganatos betegek
várakozásmentességét lehetne megoldani, de ez a nagyságrend az éves CT-MR
forgalom 10%-a, tehát általában is normális szintre lehetne ilyen kis pénzből
(negyed stadion) csökkenteni a várólistákat.
Egyébként kis rápihenések végiggondolva a szakmailag korrekt
megoldás az lenne, ha a kormányzat az alábbi jellegű célkitűzést fogalmazná meg:
Cél, hogy 2015. október 1. után
- a daganatgyanús betegek 75%-a két héten belül végleges diagnózishoz jusson, és 80%-uknál egy héten belül kezdődjön meg az érdemi terápia
- és a daganatgyanús betegek 90%-a három héten belül végleges diagnózishoz jusson és 95%-uknál két héten belül kezdődjön meg az érdemli terápia.
A százalékok és időpontok a fenti példában maximum kormányzati
pontosságúak, azaz még szakértői becslésnek sem tekinthetők, csupán azt szemlélteti,
hogy milyen jellegű, szerkezetű célkitűzés lenne a korrekt.
Tudom ez nem olyan látványos, de eggyel reálisabb. Mert van olyan, hogy 2 hét alatt nem lehet diagnózishoz jutni, és van olyan hogy egy héten belül nem lehet megkezdeni a terápiát. És nemcsak pénztelenség, vagy emberhiány miatt, de olyan is van, hogy a beteget előbb olyan állapotba kell hozni, hogy kibírtja a műtétet, kezelést. Szóval a szándék jó, de az élet eggyel bonyolultabb.
Tudom ez nem olyan látványos, de eggyel reálisabb. Mert van olyan, hogy 2 hét alatt nem lehet diagnózishoz jutni, és van olyan hogy egy héten belül nem lehet megkezdeni a terápiát. És nemcsak pénztelenség, vagy emberhiány miatt, de olyan is van, hogy a beteget előbb olyan állapotba kell hozni, hogy kibírtja a műtétet, kezelést. Szóval a szándék jó, de az élet eggyel bonyolultabb.
De értem én: kormányzati bejelentésnek ez nem lenne elég ütős és
hosszú. A habonyi kommunikáció nem ismeri az összetett mondatokat, ezért az egyszerű,
ütős, és szakmailag értelmezhetetlen mondatok maradnak.