Játék tőlem, karácsonyra

Kaptok tőlem egy játékot karácsonyra. Pontosabban: egy 1987 körül született, és közben megsemmisült játék leírását próbálom rekonstruálni és közreadni. „Annakidején” ez a játék fizikailag is létezett, jónéhány estét/ügyeletet végigjátszottunk vele. Ezt is, mint több fontos dolgomat elsodorta a Pestre költözés, és sajnos a leírás, játékszabály még a Commodore-os korszakomban készült, tehát a játék leírása sincs meg. Sajnálom, mert talán életem legszellemesebb ötlete volt ez a játék. És a fiatal idealizmusé. Most megpróbálom – legalább egy blogbejegyzés erejéig – rekonstruálni ezt a társasjátékot.

Az előzményekről. A ’80-as éveknek volt egy izgalmas és idealista személyisége: Liska Tibor. Világképét otthon „UtóLiska Szocializmusnak” hívtuk: a létező szocializmus társadalmi igazságosságát, tulajdon-nélküliségét akarta működőképessé, versenyképessé tenni a piacgazdaság motivációs rendszereinek átültetésével[1]. Pontosabban: a magántulajdon alapú társadalmat (kapitalizmus) elvetette, de a tulajdon magánérdekeltségű működtetésének racionalizáló, versenyösztönző, „evolúcióserkentő” szerepét mindenek felett elismerte és vágyta. A működtetett tőkét be akarta vezetni, annak minden érdekeltségével, hasznával együtt, de a tulajdont a társadalmi vagyon, a társadalmi örökség részének tekintette, ami nem örökölhető, azaz nem privatizálgató, csupán a működtetése magánosítható piaci alapon. Tibor, akivel családi kapcsolatok révén jó beszélgetésekbe keveredtem, nagy hatással volt rám abban az időben. Ha Debrecenben adott elő, akkor nálunk aludt, fél éjszakákat beszélgettünk át.
Amennyit akkor felfogtam a modellből, és amennyit abból ma vissza tudok adni: születésekor mindenki megkapja társadalmi örökségét, annak rá jutó részét egy (virtuális) számlán. Ezt a tőkét nem lehet fogyasztással felélni, csak a jövőbe való beruházásra lehet használni és vállalkozni lehet belőle, illetve a kamatait lehet (bizonyos esetben és megszorításokkal) folyó kiadásokra költeni. Innentől minden piaci alapon megy, még az általános iskola is fizetős, piaci áron. Van pénz a számlán, abból telik erre is, meg a kötelező (?) egészségbiztosításra, és az én döntésem, hogy a pénzemen befektetésként tudást vásárolok (fizetős továbbtanulást), vagy beszállok egy vállalkozásba, céget alapítok stb.[2] Ha ez nem megy nekem, akkor alkalmazottként dolgozok, és a tőkém kamata a jövedelem-kiegészítés, vagy az időskori biztonság. De azt is lehet, hogy semmit nem csinálok, csak élek a társadalmi tőkém kamataiból, valahol a létminimum környékén. (Az FNA elődje…)[3] De mindennek (valós!) ára van, nincs a szocializmus piactorzító árszabászata, és van értelme tanulnom, befektetnem, vállalkoznom, jól dolgoznom, mert enyém a haszna (meg a kockázata). Enyém, míg meg nem halok, mert utána a vagyon visszaszáll a társadalomra, a gyerekem csak a kedvenc személyes tárgyaimat öröklik, a vagyonomat nem. A családi (kis)vállalkozást persze a társadalmi örökségéből kivásárolhatja a fiam, de ez csak egy bizonyos méretig működik, tehát a vagyonkoncentráció kizárt. Így mindenki elölről kezdi a saját karrierjét, de engem is korlátoz az értelmetlen felhalmozásban: úgysem örökíthető, inkább csak annyit dolgozzak, szerezzek, amit még élvezni is tudok. Valami ilyesmi rajzolódott ki nekem belőle, aminek a lényege az önszabályzás volt az állami kézi vezérléses irányítás helyett. Engem ez fogott meg az egészségügy (akkori) anomáliái miatt. Abban az időben ismerkedtem az úgynevezett homogén betegségcsoportok elvű kórházfinanszírozással, a teljesítmény/szükséglet alapú, alulról vezérelt forrásallokációval. Tisztán láttam, hogy a felülről vezérelt tervutasításos móka sem az országban, sem az egészségügyben nem életképes[4], illetve hogy ez hatalmas holt-teher. Nagyjából ekkoriban készült Liska főműve, az Ökonosztát, és ez adta az alapötletet, inspirációt. Szeretném egyértelműsíteni: ennek a bejegyzésnek nem Liska életművének az elemzése a célja, hanem egy társasjátékot szeretnék ismertetni, amihez le kellett írni, hogy milyen filozófiai-életszemléleti háttér motiválta. De ennyi. És elnézést minden közgazdásztól és Liska-rajongótól a szubjektív és pontatlan interpretációért. 

.

Az ötlet az volt, hogy ennek a filozófiának a megértettetése, terjesztése érdekében kellene egy társasjátékot csinálni a „Gazdálkodj Okosan” mintájára (mert akkor még a Monopoly ugye zömmel ismeretlen volt), de attól teljesen eltérő értékrenddel, filozófiával. Így született meg az Ökonosztát gazdasági –életszemléleti társasjáték.

.

Maga a játék – mint a Gazdálkodj Okosan – táblajáték, de csak 12 mezővel (egy – egy hónap), és 3X4-es osztásban. A négyes blokkok (nem emlékszem hogy hívtam őket) egy - egy termelési fázist, szektort jelképeztek: az alapanyag-termelés, a feldolgozás és a „realizálás”, azaz értékesítés, végfelhasználás. Ha már táblajáték, akkor dobókocka is van, ráadásul rögtön három.

A játékhoz tartoztak a „beruházások” illetve a vásárolható dolgok, és persze pénz. (Volt valami jó neve, de elfelejtettem. Jobb híján legyen most Nikkelbatka, a továbbiakban NiBa.) A beruházások kártyáin ilyesmik voltak, mint földterületek, mondjuk 5 -10 – 20 hektáronként, olajkút, szénbánya vagy egyéb naturáliák. A második szektorban feldolgozóipar volt: malom, olajfinomító, textilüzem, gyógyszergyár stb. A harmadik szektor volt a kereskedelem és szolgáltatás: a pékség, kórház, étterem, benzinkút, ruhaszalon, gyógyfürdő stb.

Ezekből fel lehetett építeni termelési láncot is, mint például: földterület – malom - pékség, vagy olajkút -  olajfinomító – benzinkút és kőfejtő –aszfaltüzem – autópálya üzemeltetés, föld­terület – textilüzem - ruhaszalon, vagy akár a hőforrás - gyógyfürdő páros. (Ezeket kapcsolt vállalkozásnak hívtam.)

Vásárolni sok mindent lehet: autót, házat, színházbérletet, vacsorát, egyetemi tanulást, ebédet, ösztöndíjat roma gyerekeknek, nyugdíj- vagy egészségbiztosítást, síelést, nyaralást vagy kutyát, de még Sting vagy akár Mága Zoltán koncertet is. Bármit, ami nekem tetszik, épít, vagy csak örömet okoz. A jótékonykodás (adományozás, CSR kiadás) is vásárlásnak számít.

Induláskor minden játékos kap, mondjuk 20.000.000 NiBa nemzeti örökséget, ebből gazdálkodik, ezzel játszik. Eddig ez akár egy Monopoly klón is lehetne. De itt jön a csavar.

Bár a játék táblajáték és van dobókocka, mégis minden játékos mindig csak egyet lép, nem pedig annyit, amennyit dobott. És minden lépésnél minden játékos dönt:

•  vagy beruház,
• vagy „termel” (azaz dob),
• vagy vásárol.

Aki a termelést választja, az 3 kockával dob, és ha az év adott hónapján (ahol áll) van valamilyen beruházása, akkor nyereségként annak annyi %-át kapja, ahány pontértéket dobott. (Értelemszerűen: ha az adott mezőn nincs még beruházásom, akkor a termelést nem választhatom, vagy beruházok, vagy vásárolok, vagy passzolok.) Tehát, ha van azon a mezőn egy játékosnak egymillió értékben egy olajkútja, és a három kockával összesen 12-t dobott, akkor ez 120.000 Nikkelbatka nyereség. De ha van olajfinomítója is, szintén egy milláért, akkor ennek is számít a negyede, és ez újabb 30.000. Ha ehhez még van 400.000-ért benzinkútja is, akkor az még újabb 12.000, tehát ebben a szerencsés esetben egy dobással 162.000 Nikkelbatka nyereséget termelt. Jobb dobás (15) esetén ez már 202.500 NiBa, de egy gyenge 7-es dobás esetén csak 94.500. (A kapcsolt vállalkozás csak „előre” termel, visszafelé nem, azaz a benzinkútnál nem fizet az olajkút.)

Van rosszabb eset is: ha a 3 kockából kettő 1-es lett. Akkor bizony „balsorsjegyet” kell húzni. Ebben mindenféle rosszak vannak: „Nem permetezte mezőgazdasági területét, 500.000 NiBa kár érte”, „Autóját 150.000 NiBa kár érte, és nincs CASCO biztosítása”, „Vegyi üzeme környezetszennyező, 1.500.000 NiBa büntetést fizet”, és pl.: „Könyvelője „kreatív” volt, így az adóhatóság 2.000.000 NiBa büntetést szabott ki”, és hasonlók. (Ha nincs földem, autóm vagy vegyi üzemem, akkor azt megúsztam). És ne feledjük: lehet olyan büntetés is, hogy „öt mezőt előre lépsz”, mert ezzel 5 hónapnyi termelés – beruházás - költés lehetősége esik ki, változatlan adófizetési kötelezettség mellett…

Év végén jön az elszámolás. Realizálom a hasznaimat, és a termelőeszközeim (vállalkozásaim) után egységes 5%-os „használati díjat[5]” kell fizetni. A vásárlások után nincs adófizetési kötelezettség.

Ha elfogytak a banktól megvásárolható vagyonelemek, vagy a kapcsolt vállalkozások miatt nagyon kellene egy bizonyos (a banktól már nem vásárolható) vagyonelem, akkor egymástól is lehet vásárolni. A banktól vett beruházások névértéken vásárolandók, a játékostárstól vásárolt javak már piaci árúak. De lehet „rablóultit” is játszani, ez a hardcore Liska: ha egy lépésnél a vásárlást választottam, akkor bárki vagyonelemére licitálhatok. Ha az eredeti tulaj tartja a licit összegét, akkor az övé marad, ha nem: vittem.

A „költés” is lehet szofisztikált. Két csoportra bontható: társadalmilag hasznos, és hedonista. „Hasznos” költés a tanulás, a kulturális költés, a síelés, az előtakarékosság, a biztosítás, vagy hasonló költések. Hedonista a sportautó, a buli stb. A hasznos költések után adókedvezmény érvényesíthető. (A hedonizmus egyáltalán nem büntetendő, de adókedvezményt se érdemel…)

Ez így nagyon bonyolultnak tűnik, de már 1988-ban írtam erre a C-64re egy programot, ami intézte az elszámolást. És ma lehet, hogy eleve számítógépre, telefonra írva kellene megcsinálni az egész játékot.

Hogy meddig tart a játék? Nincs fizikai korlát, mert egymástól is lehet vásárolni, és csak nagyon lassan és ritkán történne meg, hogy a játékosok – egy kivételével – becsődölnek, vagy valaki mindenkit kivásárol, kilicitál. De ez nem is lehet a játék célja. Ezért előre meg kell állapodni, hogy hány év (ciklus) a játék. Emlékeim szerint a játék 20 -30 év körül volt izgalmas és játszható. A játék eleje alapvetően deficit-termelő, kb. 5-10 év után mentünk át kollektív nyereségbe. A játék nehézsége, hossza, gyorsasága az alapparaméterek (a társadalmi örökség nagysága, a kapcsolt vállalkozások többletnyeresége, a vagyonadó mértéke) tologatásával finom-hangolható. 

.

És most jön a lényeg.

.

Ki nyer?

Nem az, akinek a játék végén a legtöbb pénze van, nem akinek a legtöbb gyára vagy legnagyobb vagyona van, hanem az, aki a játék során a legtöbbet költött, azaz a legtöbbet élt. Ez a játék (kicsit szájbarágós) üzenete, hogy a történet (az élet) nem a felhalmozásról, a hörcsög üzemmódról szól, hanem a megszerzett javak használatáról, az életről. De ha nem termelek, akkor nincs mit elkölteni, és ha nem fektetek be, akkor hiába termelek, kicsi a haszon. De ha nem tudom élvezni, akkor minek ez az egész. Tehát ennek a háromnak az ideális egyensúlyát kell megtalálni, hogy a költésre, azaz az életre tudjunk optimalizálni.

Ennyit tudok Nektek Karácsonyra adni. Legyen ez az élet-elvetek a jövő évre!

.

---

[1] Egyébként Liska Tibor a GMK-k atyja.

[2] Az eredeti Liska modell ennél sokkal szofisztikáltabb. Életműve lényegéről, szemléletéről ifjú Liska Tibor tanulmányát ajánlom http://epa.oszk.hu/00000/00017/00042/pdf/fliskatibor.pdf

[3] Tibor válasza: Nyugi. Beáll ez. A társadalmi örökség nem élhető fel, csak beruházásra való, csak a kamatai élhetők fel. Ha túl sokan választják ezt, csökken a GDP, csökken az örökség hozama, egyre kevesebbet ér. Egyre kevesebben akarnak csak ebből (egyre rosszabbul) élni, ezért munkát keresnek, vállalkoznak. Tehát működik az önszabályozás…

[4] Magának a szemléletnek volt később egy társadalmi megvalósulása: ezen a szemléleten alapult az úgynevezett Irányított Betegellátási Rendszer, az IBR is.

[5] Az eredeti Liska modellben nem tulajdonom van, hanem a közösségi tulajdont működtetem, „bérlem”. Ez is megvalósult a ’80-as években, ez volt a „szerződéses üzlet”, amikor egy étterem, kocsma működtetésére lehetett licitálni. A licit arról szólt, hogy mennyi nyereség befizetését vállalom a tulajdonosnak.

A Magyar Orvosi Kamara álomszerepe

Az én koromban az ember már ne egyen sokat lefekvés előtt, mert megviseli. És valószínű, hogy az új, MOK-kal kapcsolatos hírek is felzaklattak, mert furcsát álmodtam. Reggel, felébredve gyorsan le is írtam. Íme.

Pályázat

Alulírott dr Kincses Gyula fül- orr-gégegyógyász szakorvos ezennel benyújtom pályázatom a MOK időközben megüresedett elnöki pozíciójára.

A pályázatom célja

A magyar orvostársadalom a körülöttünk zajló társadalmi és gazdasági, illetve az egészségügyön belüli szerepváltozások miatt az elmúlt negyedszázadban érdemi presztízsveszteséget szenvedett el. Célom a magyar orvosi kar megbecsültségének és becsületének, szakmai és társadalmi súlyának visszaszerzésre. Ehhez ki kell kényszeríteni, hogy az orvosok társadalmi (anyagi és erkölcsi) megbecsültsége a szakmánknak a társadalom működésében elfoglalt súlyának megfelelő legyen. A megbecsültséget ki lehet kényszeríteni, de a becsületet, tiszteletet nem lehet visszakövetelni, azt csak kemény munkával lehet visszaszerezni.

A MOK-nak mind a két célt, a megbecsülést és a becsület visszaszerzést egyaránt szem előtt kell tartania, de tudni kell, hogy az anyagi megbecsülést, a nyugodt, kiszámítható szakmai létet biztosító szabályozási környezetet ki lehet, és ki is kell követelni, de a magyar orvosi kar rangja, presztízse nem az elnök miniszteri fizetésén, hanem az egészségügyről kialakított társadalmi képen, az orvosok példaértékű működésén, illetve az orvosok önérdek-érvényesítő képességén múlik. Ennek javítása viszont csak a MOK önkormányzatisági, önellenőrzési és öntisztulási folyamatainak megerősítésével lehetséges.

A tisztességes többség érdekében nagyobb szigorral, és kifele is hitelesen kell eljárni a szakma becsületét, jó hírét sertő igen kis számú kollégával szemben, másrészt a szakmánknak nagyobb nyíltsággal kell a közvélemény felé fordulnia. El kell érni, hogy a betegek elhiggyék: kivetjük magunk közül a pár méltatlant, tehát okkal és joggal bíznak a többségben. A rosszul értelmezett defenzív, hárító, szőnyeg alá söprő magatartás helyett elébe kell menni az elkerülhetetlen változásoknak, és nyilvánossá kell tenni orvosi működésünket és annak eredményességét, illetve elszánt fellépésünket az etikai ügyekben.

És főleg: el kell érni, hogy olyan szakmai és finanszírozási körülmények között dolgozhassunk, ami lehetővé teszi a tisztességes, megbecsülést kivívó munkát. Ehhez minimálisan az alábbiakat kell követelnünk:

·         Kiszámítható, az átlagos bérnövekedést 10 éven át mindig meghaladó jövedelem-növekedést biztosító bértábla

·         Kiszámítható, biztonságos működést szavatoló szakmai-jogi környezetet, betartható szakmai szabályokat (incl. a hálapénz kérdés komplex és valós rendezése)

·         Ágazati nyugdíjpénztár és egészségpénztár létrehozása, kiemelt állami támogatással vagy ágazati adókedvezménnyel. Az ágazati nyugdíjpénztár a feltétele annak, hogy érdemi életminőség-vesztés nélkül egy orvos is nyugdíjba mehessen

·         A közszolgáltatások mentesítése az IPA alól

·         A praxisjog kérdésének rendezése

Az orvostársadalom alapvető érdeke a belső hierarchikus viszonyokat fenntartó, az orvosok társadalmi megítélését erősen rontó, az ellátás modernizálását és ésszerűsítését megnehezítő hálapénz-rendszer felszámolása. A MOK-nak a végsőkig elmenve követelnie kell a hálapénzrendszer felszámolását lehetővé tevő pénzügyi és jogi-szabályozási keretek kialakítását.
.

A MOK méltó szerepben

A fenti követelések elengedhetetlenek, de akár szakszervezeti célok is lehetnek, hiszen a tisztességes munkavégzés/megélhetés feltételeit biztosítják, de nem hoznak minőségi változást a MOK szerepkörében. Ehhez a Magyar Orvosi Kamarának, mint hivatalrendi köztestületnek valós szakmai és önigazgatási feladatokat, hatásköröket kell kapnia. Ez elengedhetetlen, mert tudjuk, látjuk, hogy az egészségügy hatalmas átalakulási folyamat közepén tart, és ennek még koránt sincs vége. Saját bőrünkön érezzük ennek hatásait, beleértve az orvosi szerep megváltozását. A MOK-nak nem a védhetetlen (és rossz) pozíciók, a kis különalkuk védelme, a reformok lassítása, „kivédése” a feladata, hanem a MOK-nak az átalakítás érdemi szereplőjévé, az EMMI egyenrangú, szakmailag, kompetens partnerévé kell válnia. El kell dönteni, hogy mit szeretnénk: a változások elszenvedői, vagy résztvevői, esetleg proaktív irányítói akarunk lenni?

Ahhoz, hogy a MOK megfelelő súllyal vegyen részt az egészségügy előttünk álló átalakításában, szükség van a szakmaiság formális és informális megerősítésére. A megváltozott világban a szakma méltó pozíciójának visszaszerezésére ebben az új és aktív szerepben van nagyobb esély. Ehhez a MOK-nak, mint a jól működő kamarák többségének az alábbi jogosítványokat kell megszereznie, illetve visszaszereznie:

1.  A kötelező tagságnak akkor van értelme, ha a MOK vezeti az orvosok nyilvántartását (úgy az alapnyilvántartást, mint a működési nyilvántartást), és a MOK határozza meg és szervezi, végzi a szakképzési - továbbképzési feltételeket, és adja ki a „jóhírnév igazolást”. (Ugye tudjuk: a jó hírnév nem egyenlő pusztán a működési nyilvántartásban való szerepléssel.)
2. A finanszírozási és szakmai szabályok, protokollok kidolgozása, karbantartása tekintetében a minisztérium szakpolitikai egyeztető partnere a MOK, és ennek érdekében a MOK működteti a szakmai Kollégiumokat.
3.  A finanszírozási szabályok ármeghatározó szerepként is felfoghatók. A MOK tagságának kell döntenie arról, hogy akar-e a minimális díjtételek meghatározásával árszabályzó szerepet betölteni a magánfinanszírozású szolgáltatásoknál?
4.  A MOK-nak kell kidolgoznia és működtetnie az egészségügyi  intézmények (ideértve a magánfinanszírozású szolgáltatók) nyilvános értékelésének indikátor-rendszerét.
   A társadalomtól csak akkor várhatunk méltóbb elismerést, ha bizonyítjuk, hogy méltók vagyunk rá!

A fenti feladatok természetesen meghaladják a MOK jelenlegi képességeit és kompetenciáját. Az adminisztratív közfeladatok (nyilvántartások vezetése) feltételei könnyen megteremthetők, de a MOK szakmai kompetenciájának, társadalmi súlyának a visszaszerzésének egy lehetséges módja, ha egyesül a MOK és a MOTESZ, ezáltal az orvosi köztestület megfelelő szakmaisággal és legitimált kompetenciával bír. A MOTESZ integrálásánál meg kell hagyni a MOTESZ szervezeti és pénzügyi önállóságát, de ebben a javasolt új szervezeti formában a MOTESZ elnök egyúttal MOK alelnöke is. Ezzel az integrációval a MOK legitim szakmai tudást és kompetenciát kapna, a MOTESZ viszont köztestületként (a köztelező államigazgatási egyeztetések hivatalos szereplőjeként) a MOK-on keresztül nagyobb hatásfokkal tudná képviselni a szakmai szempontokat. Ugyanez az integráció biztosítaná a MOK szakmai – szakképzési továbbképzési funkciójának szakmaiságát.

A megnövekedett feladatok természetesen többletforrást igényelnek. Ennek fedezete ugyanakkor nem a tagdíj, mert a közfeladatok ellátásának forrását az államnak kell biztosítania. Át kell tekinteni a MOK feladatait és gazdálkodását, meg kell vizsgálni, hogy a modernizálás, ésszerűsítés milyen tagdíjcsökkentési lehetőségeket teremt meg. Alapelv, hogy egyensúlyt kell teremteni a MOK szolgáltatásai és a tagdíj mértéke között.
-

Végezetül: A MOK elnöke nem végezheti munkáját társadalmi munkában, tisztességes fizetést kell kapnia. Bére annak érdekében, hogy minden hónapban szembesüljön kollegái helyzetével, a mindenkori orvosi átlagjövedelem legyen.

Budapest, 2017. 11. 25.

Dr. Kincses Gyula

* * *

Nagyjából ennyire emlékszem az álomból. De felébredtem, és minden megy a maga útján. A Magyar Orvosi Kamara a 2017. évi rendes közgyűlésére készül és leszögezi, hogy a Magyar Orvosi Kamara mindenben a rá vonatkozó jogszabályok maradéktalan betartásával – és minden alaptalan állítással szemben – transzparensen működik. Én meg élem a nyugdíjasok gondtalan életét, és várom az emelt tagdíjról szóló csekket.

A kérdés – mint mindig – az, hogy ez a mostani felbolydulás csak a tagdíjemelésről, vagy a MOK szerepének, feladatának, attitűdjének a megújításról szól-e.

.

P.s.

Mielőtt bárki félreértené: nem jelentkeztem be semmiféle funkcióra, és nem kívánom Éger Istvánt megbuktatni. Célom egy korszerűbb, élhető egészségügy kialakítása, és ebben az orvostársadalom, illetve az őket képviselő MOK méltó szerepének a megtalálása. Ha ezt Éger István valósítja meg: welcome. Én leszek a legfőbb segítője.