A reformhattyú halála

Őszintén drukkoltam és drukkolok Ónodi Szűcs Zoltánnak, mert az elvesztegetett 5 (+2) év után égető szükség lenne reformra, vagy pontosabb szóhasználattal: az egészségügyi rendszer működésének, szerkezetének hozzáigazítására a megváltozott szükségletekhez, a folyamatosan fejlődő, változó technológiai, szakmai és kulturális környezethez.

Az államtitkár első nyilatkozatai ezt sejttették: hogy hozzáfog, végre átalakítja a szerkezetet, a működést és az érdekeltséget. Ezzel jobb megbecsülést ér el a nővérek és orvosok számára, lassul az elvándorlás, javul az ellátás biztonsága, minősége. Helyes. Ebben bíztam. Valójában ennek drukkolok most is, egyrészt mert életem utóbbi 25 éve erről szólt, másrészt a személyes érintettség okán: most érek abba a korba, amikor az egészségügy nem csak rendszerként érdekel, hanem egyre nagyobb eséllyel betegként is. Tehát: Hajrá!

Ez a reményem foszlott szerte, amikor elolvastam Dr. Haidekker Bence példásan megírt, a kiutalt vitriollal nem takarékosan bánó cikkét, amelyben tövig próbálja mártani levélbontó papírkését a „fekete ruhás nővérbe”, Sándor Máriába és a most alakult Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének egyik alapítójába, Dénes Tamásba. (Önjelölt forradalmárok az egészségügyben). Az egyértelműség kedvéért: Dr. Haidekker Bence az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak – előző vezetője: Ónodi Szűcs Zoltán –, a kórházak „KLIK”-jének (pontosabban: fenntartójának) a felsővezetője. Pontos titulusa: az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) Intézményigazgatási, Ellenőrzési és Ügyfélkapcsolati Igazgatóságának igazgatója. Note! intézményigazgatási és ellenőrzési Igazgatóság (csak óvatosan azokkal a háborgásokkal, Facebook bejegyzésekkel!). Ha bárkinek is kételye lenne, és egy ifjonc lelkes és kontrollálatlan túlmozgásának tartatná a cikket, akkor azt megnyugtathatom, hogy egy ilyen cikket ilyen pozícióban két esetben jelentethet meg valaki: vagy ha előtte bemutatja a főnökének – jelen esetben az államtitkárságnak –, vagy ha felkérik, utasítják rá.

Itt fogyott el a reményem. Mert többszörös személyes tapasztalás, hogy a reformhoz, a szükséges változások végig viteléhez nem elég a felkészült, okos elgondolás, hanem ehhez minimum még 3 dologra is szükség van:

1.      A balhét elvivő politikára

2.      Többletforrásra (ha vannak is a rendszerben feltárható tartalékok, az átalakítás költségeit a kormányzatnak kell beletenni)

3.      támogatókra, szövetségesekre, azaz potenciális „nyertesekre”.
.

Hogy is állunk ezzel a három feltétellel?

Ad 1)

A politika ma, ha akarja, akkor erős, beleáll, elviszi a balhét, leveri az ellenzőket és a poharat. Ebben (erőben) tehát nincs hiány. A kérdés csak az, hogy ebbe bele akar-e állni, akar-e valamit kezdeni az egészségüggyel a politika, vagy abban érdekelt inkább, hogy szép csendben menjenek végbe a spontán folyamatok, a leépülés, és magára hagyja az ágazatot, beáldozva annak politikailag nem elég fontos felsővezetőjét.

Ad 2)

Többletforrásra márpedig szükség van. Két okból is.

Egyrészt, mert ennek a meggyötört és hitehagyott, a politika által elárult ágazatnak olyan alacsony a reform-compliance-e, hogy érdemi többletforrás, béremelés nélkül nehéz bármilyen együttműködésre bírni. Ráadásul, amikor Magyarország az az ország, amelyikben a legalacsonyabbak között van az EU-n belül az egészségügyi közkiadások GDP-n belüli aránya, akkor tényleg érthető az ágazat és a betegek elkeseredése. (Hiába dübörög a gazdaság, ez egy hangszigetelt ágazat.)

Másrészt: bár én is azt állítom, hogy az egészségügyi ágazatban vannak feltárható tartalékok – elsősorban a torz és redundáns struktúrák miatt –, de Münchausen elmegy az anyjába: ez a rendszer a belső tartalékokból nem újítható meg. Még az is kérdés, hogy egy hatékonyabb rendszer működtethető-e ennyiből, de a tranzíciós költségek nem úszhatók meg, azt bele kell tenni. (Senki nem vitatja, hogy a kondenzációs kazánra való váltás és a nyílászárók cseréje megtérülő beruházás, de attól, hogy megtérül, még ki kell fizetni…).

Ad 3)

Szövetségesek márpedig kellenek. De kik is lehetnek azok?

A potenciális szövetségesek:

·         a lakos/beteg

·         a szakma

A beteg elvben megnyerhető szövetséges, de mint itt is olvasható, ez csak elvi lehetőség. Mert a reform a technológiai fejlődés miatt mindig szokásokat sért, kapacitásokat rendez át, jogokat korlátoz. Ezek a korlátok, jogszűkítések jól érzékelhetők és azonnal jelentkeznek, az egészségügyi ellátás minőségének megítélése (a kórházi vacsorát leszámítva) bizonytalan, és nem promt hatás. Tehát a lakos nem igazi szövetséges ma.

A szakma nem homogén massza. Gondolhatná a tárca vezetése, hogy nyugi, nincs baj, hiszen a Kamara „megvan”, azzal majdcsak elleszünk. És tényleg: Éger István nemcsak kikérte magának a sztrájk esetleges lehetőségét, de kedvesen még „elmúltnyócévezett” is. Hiba azt hinni, hogy Éger lojális a kormányhoz. Ő a változatlansághoz, az érdekek sérthetetlenségéhez lojális, „harcának” lényege, hogy „több pénz kell, csak ne változzon semmi.” A Molnár Lajos elleni dühödt utálat oka nem politikai volt a MOK-nál: attól féltek, hogy jön egy új, racionális, valós érdekek mentén működő tulajdonos, aki rendet tesz, privilégiumot, érdeket sért. Tehát a MOK addig lesz partner, amíg nincs valós, szokás-sértő reform. Akkor Éger István ismét (fel)támadni fog.

Két réteg van ma az egészségügyben, amelyik partner lehet: a szakápolók, és a fiatal orvosok, akik még nem hálapénzből élnek, akik szeretnének egy korszerű, „normális” egészségügyben élni és dolgozni, akik nem akarnak beszállni a hálapénz nevű piramisjátékba. (Még egyszer mondom: aki már feljutott a piramis csúcsára, az ellenérdekelt a változásban.) A nővérek méltó körülmények között tisztességes munkából szeretnének megélni, és ha ezt megkapják harmadik állás vállalása nélkül, akkor csendben teszik a dolgukat tovább a beteg mellett. Méltó, biztonságos munkakörülményeket, megélhetést biztosító béreket akarnak, nem mást, nem többet, nem politizálnak. A”fiatalok”, a rezidens szövetség, a „64-ek” levelének aláírói, az 1001 orvos a hálapénz ellen Facebook csoport tagjai ennél többet akarnak: olyan egészségügyet szeretnének, amilyenről Ónodi Szűcs államtitkár első nyilatkozataiban beszélt. Amit meg kell érteni: a hálapénz kérdés számukra nem jövedelemelosztási kérdés, hanem a rendszer torzulásainak a fenntartója, minden ésszerűsítés, szabály- és protokollkövetés legfőbb gátja, ezzel a betegbiztonság fő ellensége. Szeretném itt is Dr. Haidekker Bence (azaz Ónodi Szűcs Zoltán) figyelmét felhívni arra, hogy mindenek ellenére ma a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének nyilvános bemutatkozásán a Kollegák nem arról beszéltek, hogy kormányt akarnak buktatni, hanem hogy szigorúan politikamentesen a jobb ellátásért, a nyilvános minőségügyi indikátorokért, a tiszta, átlátható szakmai szabályokért és a megfelelő munkát lehetővé tevő bérezésért harcolnak.

Magyarul: változás, átalakítás és többletpénz nélkül az egészségügy nem tudja a magyar lakosság ellátását biztosítani. De a változáshoz nem elég a pénz, partnerek is kellenek. Akkor meg nem abba a rétegbe kellene belerúgni, amelyik felajánlja szakmai segítségét, és az egyetlen reális szövetséges egy jobb egészségügyért.