Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

2016. március 19., szombat

Ki az igazi vesztese a cafeteria eltörlésének?



A Miniszterelnök – bejelentése szerint – miután az EU szétzúzta a magyar cafeteria rendszert, kénytelen a kettős bérezés rendszerére áttérni. (Mármint Ő, személyesen. Hm…) Az sokaknak átjött, hogy az uniós bürokrácia nem a (magyar) cafeteria rendszert zúzta szét, hanem arra mondtak nemet, hogy Orbán Viktor döntse el, hogy ki vehet ebben részt és ki nem, kizárva az étkezési jegy piacáról az addig piacvezető nagy nemzetközi cégeket. Tehát a cafeteriával semmi baja az EU-nak, csak a piactorzító állami beavatkozást, a verseny kizárását tartotta szabálytalannak. A miniszterelnök tehát nem mond igazat, de ez már nem megrendítő érzés.
A baj ennél nagyobb. Orbán Viktor a cafeteriát most úgy állítja be, mintha az az alapcéljait tekintve egy legális adóelkerülési (adó-optimalizáló) eszköz lenne, aminek a segítségével úgy lehet nettó jövedelmet emelni, hogy közben nem (annyival…) nő a munkáltató terhe. Ez a versenyképesség miatt akár jó is, de a cafeteria egyáltalán nem erről szól, ez a cél számtalan, kiskaput nem felkínáló eszközzel is elérhető. (Nemrég írtam is erről). A cafeteria lényege az „irányított/preferált fogyasztás” azaz a jövedelem elköltésének ösztönzéssel (adókedvezménnyel) való befolyásolása. Vannak elfogadott pozitív társadalmi célok – pl.: a tömegközlekedés preferálása az autó helyett, a jövedelem megfelelő hányadának étkezésre, rekreációra költése, előtakarékosság öregségre, betegségre – és a cafeteria arra való, hogy adó és járulék-kedvezménnyel támogassa azt, hogy jövedelmünk egy résztét ezekre a célokra költsük. Az orbáni „reform” ezt szünteti meg: az általános járulékcsökkentett jövedelem szabadon felhasználható, nincs késztetés, többletmotiváció arra, hogy jövedelme meghatározott részét a fenti célokra költse a dolgozó. A lényeg: a dolgozó nettó bérben, és nem járulékolt, meg nemjárulékolt bérben fog gondolkodni, tehát egy bér lesz, és azt osztja be arra, mire kell.
Enni persze kell, akár van Erzsébet utalvány, akár nincs, és akinek nincs autója, vagy nem bírja megfizetni a magas parkolási díjat, az a bérletet is meg fogja venni cafeteria nélkül is. Az üdülés, nyaralás már más. Ha már ott van a pénz azon a gyönyörű vagy szép kártyán, akkor menjünk el, ne vesszen kárba, de enélkül lesz, akinél hátrasorolódik, és az idén sajnos nem, meg jövőre is „idén” lesz, tehát akkor se.
Az igazi vesztesek a nyugdíj és egészségpénztárak lehetnek. Az öngondoskodásnak Magyarországon nincs belénk ivódott kultúrája, ráadásul a magánnyugdíj pénztárak einstandolása is tovább gyengítette azt a vékonyka, lassan erősödő bizalmat. Így komoly az esélye annak, hogy ha már megszűnik a cafeteria általi ösztönzés, akkor  a változás igazi vesztesei az önkéntes pénztárak lesznek.
Illetve dehogy. Az igazi vesztesek mi, az úgynevezett emberek leszünk. Azt mindenki tudja, hogy a demográfiai trendek miatt a nyugdíjrendszer ebben a formában már középtávon is fenntarthatatlan. A felosztó kirovó rendszerekben (azaz a jelenleg nyugdíjrendszerben) az eltérő nagyságú generációk egymásról gondoskodnak (jaj szegény gyerekeinknek…), míg a tőkefedezeti rendszerben – az egyéni számlás előtakarékosságban – nincs meg ez a generációs egymásnak uszítás: a befizető és ellátandó generáció azonos nagyságú, azaz míg a széles generáció sok befizetése később sok embert tart el, addig a szűkebb generációk tagjainak majd kevesebb embert kell ellátnia. A nyugdíjrendszer így most két pofont is kap: egyrészt a magánnyugdíj pénztárak bedarálása után az öngondoskodás, a jövő-építés, a generáció-kiegyenlítés második pillérét is meggyengíti a kormány, de miután a kettősbér-rendszer „második” része után nem kell járulékot fizetni, ezzel a jelenlegi és a közeljövőbeli nyugdíjak fedezete is csökkenni fog, illetve kevesebb lesz (ha lesz) a mai befizetők nyugdíja is.
Legalább ekkora a potenciális kár az egészségpénztárak esetében is. Tudjuk, hogy Magyarországon nemzetközi viszonylatban is igen alacsony az állam részvétele az egészségügy finanszírozásában. A legutóbbi (2013) KSH adat szerint minden 100 Ft,-ból 64-et fizet az állam, és 36-ot mi, betegek. Minden szakértői becslés szerint a helyzet azóta tovább romlott: az arány ma már 60%-40% körül van. És ami még rosszabb: ennek a pénznek a nagy részét „zsebből” (nem zsebbe, hanem saját pénztárcánkból, az aktuális fizetőképességünk terhére) fizetjük, így nemzetközi mércével is igen alacsony az öngondoskodás, a kockázatkezelt magánfinanszírozás aránya Magyarországon ezen a területen. 2013-ban összességében 2199,1 milliárd forintot fordítottunk egészségügyi kiadásra, és ebből csak 60 milliárd volt az, ami mögött a magánfinanszírozásban harmadik fizető és kockázatkezelés (egészségpénztár vagy magán-egészségbiztosítás) állt. Ez a teljes egészségügyi kiadás 2,73%-a…

Ez a vékonyka segítség mehet most a levesbe, pedig mindenki látja, hogy a közellátás elégtelensége miatt egyre többen és egyre nagyobb mértékben kényszerülünk a magánellátásban költeni. Ez ellen védelmet csak az előtakarékosság és a magánbiztosítás nyújt, de félő, hogy a cafeteria fürdővizével a politika sértődöttsége ezt is kiönti, sajnos velünk együtt... 


2 megjegyzés:

  1. 1. azt írod: "a szűkebb generációk tagjainak majd kevesebb embert kell ellátnia". Eszerint a tőkefedezeti rendszert nem egyéni számlákon alapuló rendszernek teknted? Mi lesz azzal a befizetéssel, aminek befizetője meghal, mielőtt részben-vagy-egészben felélné?
    2. a kétfenekű bérrel megint a szegények járnak rosszul, ők bérük egésze után vagy a jobban fizetetteknél nagyobb része után adóznak majd.
    És a magas bért fizető bankok is többet spórolnak bérköltségeiken, mint a minimálbért fizető oktatás- és egészségügy.
    Szóval cui prodest
    Igazi orbáni szuper-neoliberális gondolkodás. Szerintem Varga is rosszul van tőle (a gazdmin).
    Üdv weltner

    VálaszTörlés
  2. Thanks for sharing, nice post!

    Chia sẻ các mẹ loại sản phẩm pediakid tăng sức đề kháng cho trẻ cực tốt kem chống hăm sebamed của Đức cho bé, hay giải đáp thắc mắc mua hàng xách tay mỹ cho bé ở đâu tốt nhất, hay địa chỉ mua hàng trên aliexpress hay địa chỉ nhận đặt mua hàng trên taobao cho bé ở đâu uy tín tốt nhất hay tổng hợp những công việc làm thêm tại nhà buổi tối phù hợp cho dân văn phòng

    VálaszTörlés