Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

2016. december 12., hétfő

Egy korszak vége, és minek kell buknia Gyárfással?



Nem értek a sporthoz. De talán nem is arról írok. És legkevésbé az úszásról.

Amit tudunk: minden olimpián, VB-n újabb és újabb csúcsok születnek, holott az ember genetikai állománya (=képesség-korlátja) érdemben nem változik[1]. Azt gondolom, hogy a 20. század végére a sportolók teljesítménye megközelítette az emberi fizikai teljesítőképesség határait. A győzelemért szélsőségesen ki kellett hozni a sportolókból mindent ami bennük van, akár az életük árán is. (R.I.P. Kolonics György). Tudom, hogy nem illik megkérdőjelezni azt, hogy a magyar a legtehetségesebb nép, de vélhetően statisztikailag nálunk sem több a sport-tehetség, mint máshol, és mégis: az olimpiákon, világbajnokságokon évtizedek óta sokkal jobban teljesítünk, mint ami népességarányosan (vagy GDP arányosan) elvárható lenne. Van (volt) valami titok, valami „magyar csoda”. Azt gondolom, hogy a magyar csoda lényege az, amit talán Szécsi Tamás, az úszópápa ikonizált leginkább: a sportolónak mindent a sportsikernek kell alárendelnie, ehhez meg az edzőnek kell feltétel nélkül alávetnie magát, aki egyrészt fanatizál, másrészt kiveri (szó szerint) belőle az eredményt. Fanatikus hit és emberfeletti munka, és mindenek felett feltétlen bizalom és elfogadás az edző felé. Nincs kérdés, nincs ellentmondás, csak csinálás van, orrvérzésig (sic!). Ez van, és: SIKER. (Egyeseknek, de ez legitimál a többiek előtt is.) Ez a magyar csoda titka, de maga a szemlélet korántsem hungarikum: így működött a sport a világban a 20. század második felében, és ez még ma is tovább él.
Ennek az erősen hierarhizált rendszernek a része a szexuális erőszak/zaklatás is. Nemcsak az állatvilágból, de a történelemből is tudjuk, hogy a szexuális erőszaknak nemcsak a tesztoszteron túltengés lehet oka: a legyőzés, az alávetés kifejezése is. Az enyém vagy, bármit tehetek veled. Igen, el kell tűrnöd bármit, ez a siker ára. És ugye arról is olvastunk jócskán, hogy némely sportágban a nyúlkálás, „simogatás”, kukkolás adó- és járulékmentes cafeteria juttatásnak számít, gyereklányok esetében is. Szép, vagy nem szép mindez, de működött. Megvolt az eredmény, ráadásul az extrém fizikai terhelés endorfin-termelő, (addikciót okoz), úgyhogy pörög a mókuskerék. Lehet (sőt biztos), hogy mindez így túl sarkos és sommás, túl általánosító, de hiszem, hogy főszabályként nem áll mesze az igazságtól. Mondom: ez nem úszás, nem Magyarország, így működött, működik a világ. Erre alapultak a világ nagy tehetség-gyárai, hasonló kitaposó könyörtelenséggel, és a problémák, ráépülő abúzusok is hasonlók, elég a nemrég kipattant angol pedofil focibotrányra utalni, ahol akár 100-nál is több klub érintett az utánpótláskorú labdarúgókat érintő szexuális zaklatási ügyben.

Ennek a világnak van/lesz vége. (Nem Magyarországon, hanem általában.) Két okból is.
Az első: amit már írtam: az eredmények elérték azt a szintet, amit a még komolyabb edzésmunkával, még több alázattal, verítékkel - könnyel el lehet érni. Ezen az úton– eltekintve egy - egy tehetségcsodától – már nincsenek új csúcsok. A korszerű versenysportban ma már nem az nyer, akiből az edzője kitaposta a maximumot, hanem az, aki üzemszerűen működő professzionális csapatban él és dolgozik. Ma multidiszciplináris team tud eredményes lenni, ahol együtt dolgozik az élettudományok több területe a videó-elemző szoftverfejlesztővel, aerodinamikussal és még mittudomén kikkel. És a sportpszichológust ki ne hagyjam, mert már nem az edző a sportoló lelkének kizárólagos idomítója. Tudom, nem lehet jó edző, akinek nincsenek pszichológiai adottságai, de mára már ez egy létező, önálló szakma. Szilágyi Áron pl. elsősorban ennek tulajdonította első olimpiai győzelmét. Igen, mindez pénzbe kerül, de a Forma 1-es csapat se egy szerelőből és egy pilótából áll. És ne legyen félreértés: Shane ugyanúgy kiveri Katinkából ami benne van, de nem ez az egyetlen/fő eszköze. Nem gondolom, hogy holnap kel fel a nap először, tudom, hogy eddig is volt team a versenyző körül, eddig is volt sportorvoslás, miegymás. De mindennek a belső aránya, hierarchiája, ami változik, ha az edzőközpontú működésről üzemszerű működésre áll át. Más a technológiai környezet, mások a szerepek, és nagyon más az üzleti modell.
Ha már a korszerű sportnál, ennek technológiai – tudományos hátterénél tartunk, muszáj beszélni a doppingolásról is. Legalább itt beszéljünk őszintén: a teljesítménynövelés teljesítményfokozás nélkül nem megy. Ebben mi valahogy hagyományosan szégyenlősen bénák vagyunk: szerencsére kihagytuk az NDK-s exlányok atombombáját, de utána is félszegen/botladozva oldalaztunk, elég az egész sportvilág által képmutatóan szemlélt Annus Adrián ügyére utalnunk. Az egyértelműség kedvéért: amikor családom hölgytagjai nem értették, hogy miért nem maradt ott szegény még legalább egy plusz félórát próbálkozni, hiszen sok év munkájának eredménye, élete álma múlt azon a hiányzó pár cseppen, akkor meggyőződéssel állítottam, hogy azért, mert szétrepedt volna a hólyagja. Az egész (nem A. A.) hipokritaságára jellemző, hogy az nem merült fel: ha már nem képes pár csöppet kipréselni, akkor miért nem vettek tőle vért? Egy olimpiai érem csak megér egy szurit, nem??? Hát nem. A vörös-vonalas szabály: van egy lista, hogy milyen szereket nem szabad a megadott ellenőrzési eszközökkel megtalálni, egyébként szabad a vásár. A teljesítményfokozás, optimalizálás (lásd még: időzítés) mára már egy hatalmas tudásbázisra épülő komplex tudományág, benne legális és illegális, illetve ártalmas és hasznos eszközökkel.
Azt hiszem, már sejlik, hogy a Komjádival nem az a baj, hogy koszos vagy törött a csempe, hanem hogy hol vannak a sportlaboratóriumi eszközök, elemzési rendszerek, körülmények. Ez nem csak felújítási és takarítási kérdés. Akarni kell az új eszközöket, nem pedig félni attól, hogy leértékelik a jelentőségemet.
A másik ok: észre kell venni, hogy megváltozik a sportolói szerepkör is. Ma már az üzemszerű professzionális működésben a versenyző az sztár, egy termék, a profitrealizáló szereplő a rendszerben. Ennek megfelelő professzionalizmussal és státusszal. A sztár szerepe és helyzete nagyot változott, főleg mifelénk. (Mi idősebbek) ugye emlékszünk még az ORI-ra? (Országos Rendező Iroda) A sztárok ugyan Koncz Zsuzsa, Levente, Zorán, vagy Korda György és a Neoton voltak, de a főnök az az ORI főigazgató, és persze Erdős Péter elvtárs. A 3 T jegyében ők döntötték el, hogy ki léphet fel, hol és kivel, ki kap lemezt, és főleg: ki utazhat keletre vagy esetleg nyugatra. Nekik hatalmuk volt, a „sztárok” pedig rövidpórázon próbálgatták szárnyaikat, de ha valaki rosszat szólt, egy évig nem volt lemeze. Ezen szerencsére már nagyon túljutottunk mi is. ORI nincs, de próbálta volna a Szigeten Gerendai Károly megmondani Prince-nek, vagy Robbie Williamsnek, hogy mikor is jöhet, mit énekeljen, és hol és kivel öltözik egy öltözőben. De a sztár a menedzserével is maximum kölcsönös függőségben, egymásrautaltságban van, nem pedig alá –fölé rendelt viszonyban Egy cég, egy brend része mindkettő, és tudja mindegyik, hogy a másik nélkül nincs profit. Ez a folyamat elindult a sportban is. (Persze hogy ott, ahol nagy pénz van: foci, tenisz, kosárlaba, hoki stb.) A sztár az itt is sztár, ennek megfelelő élettel és allűrökkel. De amúgy: miért ne gondolhatná Hosszú Katinka azt, hogy az Ő teljesítménye is ér annyit, mint egy szél által felkapott popsztárkáé, és ha nem is ragaszkodik ahhoz, hogy a verseny előtt az aranybudis apartman-kamionjában pihenhessen, de jogos igény, hogy legalább egy 4 csillagos szálloda szintjének megfelelő körülmények között élhesse élete robotos napjait.
A Shane Tusup– Hosszú Katinka páros úgy döntött, hogy az úszásból ugyanilyen – focihoz, teniszhez hasonló – professzionális, üzemszerűen működő sportot csinál Magyarországon is. Brendet építenek, ahol a brend Katinka, az ügyvezető az Shane, és a cég pedig közös tulajdon. Nem szégyellik bevallani, hogy győzni akarnak, ennek megfelelő könyörtelen, célvezérelt profizmussal működnek, és pénzt (sok pénz) akarnak keresni. Ez nem mindenkinek szimpatikus, mások a sztereotip elvárások a sportolóval szemben. (Mi Egérkét szeretjük, aki csak úszott és nyert, nem okoskodik.) Ezzel megy szembe a Katinka Művek, mert ehhez már nem kell a Szövetség gyámsága, jóindulata, nem véletlen, hogy itt vált élővé a kérdés: a szövetségnek vannak úszói, vagy az úszóknak van szövetsége?
Ezt nem értette Gyárfás, ezért sértődött meg Hargitay, hiszen ők jó apák akarnak lenni, és erre tessék… Nem, nem kell Apa, a gyerekek felnőttek, saját új világukat építik. Shane Tusup téved: Hargitay nem egy senki, hanem a múlt. Az „úszó ügy” azért ilyen hangos, mert egy nagy múltú (nem senki) elnök csapott össze egy újgenerációs világklasszissal. De ez nem úszóügy, hanem sportügy, de abban is inkább generációs, pontosabban szemléleti vita, hogy mi ma a siker titka, hogyan fog működni a versenysport a következő 50 évben. Hitegeti-e magát azzal, hogy a sport az olimpiai eszme jegyében még mindig ügyes - okos sportemberek nemes vetélkedése (néha nemtelen eszközökkel), vagy ez már egy új iparág, hatalmas pénzekkel háta mögött, és ennek megfelelő üzemszerű működéssel. Ez a valós kérdés. Amúgy meg: fortyog ez akkor is, ha nem írok ilyeneket: lásd az öttusások, vagy Baráth Etele okos – elektív félreállása. Az sem véletlen, hogy a megfelelő éremszám ellenére Orbán Viktor is elégedetlen volt az olimpiai eredményekkel, mert annyit ő is érez, hogy ez így nem nagyon folytatható.
.
De hogy egyszerűbb legyen, tovább bonyolítom. Ez nemcsak hogy nem úszás ügy, de nem is csak sportügy, hanem kortünet, mert a történet arról szól, hogy a technológiai fejlődés hogyan változtat meg komplett ágazatokat, hogyan alakítja át működését, viszonyait. Nézzük akkor az egészségügyet. Az orvos - beteg viszony tradicionálisan bizalmi viszony, de az egészségügy ezt úgy értelmezi, hogy a beteg feltétel nélkül köteles bízni az orvosában. Nem véletlen a paternalista szemlélet: maga a gyógyítás évezredeken át viszonylag eszköztelen, spirituális tevékenység volt, amelynek feltétele ez a hitszerű bizalom. Azt ugye tudjuk, a szakmánknak két őse van: a borbély és a sámán, és ez utóbbi határozta meg az orvos-beteg viszonyt. Fehérköpenyes varázslók, akik érthetetlen nyelven beszélnek a betegről a beteg feje felett. A 20. század végén valami alapvetően megváltozott az egészségügyben is. Az orvostudomány objektív, tudományos alapokon nyugvó komplex tudományterület lett, és az orvos tevékenységét már nem elsősorban spiritualitás határozza meg, hanem a tudományos bizonyítékokon alapuló szakmai protokollok. A korszerű gyógyítás már nem intuitív - individuális, a csodaorvos képességére építő egyéni tevékenység (amit csak kiszolgál, asszisztál a nővér, a laboros és egyéb népek), hanem a kollektív tudás szabványosított alkalmazása. Jó, tudom, hogy ez is csak trend, és nem a mai valóság, és azt is vallom, hogy a személyes hatás, a „spiritualitás” teljesen soha nem száműzendő a gyógyításból. De a trend, a hangsúly-eltolódás egyértelműen ez. És mióta az orvoslás is „iparszerű”, kollektív, szabványosított tevékenység, azóta indult meg az a folyamat, amelyben alávetett páciensből „ügyféllé”, a gyógyításunkban részt vevő felelős partnerré válunk. Igen, most is Gyárfásról, Hargitayról írok, mert a változás oka és iránya ugyanaz…

Azzal kezdtem, hogy nem értek a sporthoz. Ezért lehet, hogy így, ahogy itt áll, egyetlen állításom se igaz, ráadásul vérig is sértek számos barátomat. Lehet, és sajnálom. De abban biztos vagyok, hogy ha az egyes bekezdések nem is, de az egész azért mégiscsak az igazságot járja körül. Talán pont a kívülről való rálátás segít a tendenciák felismerésében.
.
Ami biztos: a Katinka – Shane páros tudja és teszi a dolgát, érmet éremre halmoz. Azt is tudjuk, hogy a Hargitay család soha sem fogja Shane-t felkérni illemtanárnak, de ez most nem tánciskola, hanem az új profi valóság.



[1] Tudom, az akceleráció, meg minden, azaz a mai teenagerek nem olyanok és akkorák mint 20 éve, de a rekordok akkor is jobban nőnek, mint a gyerekeink…

2 megjegyzés:

  1. Csak egy kérdés. Biztos, hogy a protokoll szerint gyógyítás a holnapot jelenti? Nem lehet, hogy a genom - kutatás éppen az egyénre szabott gyógyítás irányába visz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A jövő egyértelműen a személyre-szabott gyógyításé!
      De azt is protokoll szerűen kell...

      Törlés