Alternatívakeresés az egészségügyben

Az egészségügy ma már a közbeszéd fősodrába ért, és a lakosság ezzel az alrendszerrel a legelégedetlenebb. A Závecz Research által végzett országos reprezentatív közvélemény-kutatás szerint az egészségügy állapota jobban zavarja az embereket, mint a korrupció vagy a migráció, avagy az alacsony bérek. Ugyanezt mutatja a Medián felmérése is. Naponta hallunk rémtörténeteket, naponta szembesülünk az egészségügy működési zavaraival, morális szétesésével, és mindenki látja, hogy bár az egész recseg-ropog, mégsem sejlik kiút. Kormányzati válasz, program nincs, hiszen tudjuk, hogy a szuperkórház minderre nem megoldás, de önmagában a szükséges és örvendetes bérkorrekció sem. Pedig mindenki látja, hogy ez így nem tartható: a szétesés mellett a végletes kettészakadás felé sodródunk, és nincs semmilyen jövőkép, de még az erről való beszélgetés, vita is hiányzik. (Az Oktatói Hálózat „orvosvita” című rendezvénye is jól példázta, hogy mennyire igényli a szakma a kibeszélést). 

.

.

Valamit pedig tenni kell, és azt is tudjuk, hogy nincs visszatérési pont, azaz a 2010 előtti (akkor is csak részben működő) rendszerhez nincs visszatérés: a demográfiai technológiai trendek új, bátor („unortodox”) válaszokat követelnek.

Ezt az űrt, a közös gondolkodás hiányát kívánja betölteni az AlternatívaKör 2016-ban elkészített 12 pontjával. Ez a 12 pont nem program, több okból sem.

Először is: az AlternatívaKör nem párt, hanem szakemberek gondolkodó, alkotó szellemi köre. Így – a hagyományos értelemben és funkcióban – programja sincs.

Másodszor: a 12 pont nem program, hanem egy közös gondolkodás cölöpjei. Ezek azok az alapvetések, amelyek figyelmen kívül hagyása esetén véleményünk szerint nem lehet reális (igazságos és fenntartható) egészségügyet működtetni. De a cölöpök közötti teret – hogy milyen lesz a jövő – a szakmával közösen szeretnénk kitölteni, azaz ezen értékek mentén a szakmával együtt kívánjuk az egyes területek részletes programjavaslatait kidolgozni.

Harmadsorban: nem akarjuk megmondani, mit kell tenni, és mit nem, hanem ajánlásokat teszünk, szakmai alternatívákat vázolunk fel. Ezért – a 12 pont alapelveit figyelembe véve – egy-egy kérdésre többféle jó, vagy reális válasz is adható, bizonyosan nincs kizárólagos, „tuti” megoldás. Ezért nem programot írtunk, hanem a reális, jó alternatívákat keressük.

A fenti szándékok szerint hívunk közös munkára, vitára mindenkit, aki értékrendként, kiindulási pontként elfogadja a lenti 12 pontot. A munka elsődleges célja egy társadalmi érés, a gondolkodás fejlesztése, új gondolatok, megoldási lehetőségek felszínre hozása. Az így készülő termék bárkié. Nincs címzettje a munkának, nem valaki számára készül, de bárki használhatja, meríthet a gondolatokból. Ha a kormányzat tisztel meg bennünket azzal, hogy megfogadja ajánlásainkat, akkor welcome, de azt sem tekintjük lopásnak, ha valamelyik párt programjában bukkannak fel elemek a közös munkából.

Az AlternatívaKör 12 pontja az egészségügyben:

1.  Az egészségügy Magyarország legfontosabb közügye. Az egészség ügyének elsőbbséget kell élveznie a kormányzati stratégiában.
Az egészség a nemzet legfontosabb erőforrása, életminőségünket és a gazdaság teljesítményét alapvetően meghatározó tényező. Ez a legfontosabb alrendszer mára a szétesés szélére jutott, ezért az egészség ügyét és az egészségügyet kiemelt területként kell kezelni. Szervezeti feltételként  azonnal vissza kell állítani az önálló egészségügyi minisztériumot. A megújításhoz biztosítani kell a szükséges erőforrásokat, és új közmegegyezés alapján, új elvek szerint, reális alapokon kell újraépíteni az egészségügy rendszerét.

2.     Az egészségügy működéséhez biztosítani kell a megfelelő forrásokat.  
Az egészségügy csak a belső tartalékok feltárásával nem menthető meg. Az egész­ségügy működképessége csak többletforrás és reformok egyidejűsége esetén bizto­sítható. Rövid távon érdemben kell emelni az állami egészségügyi kiadásokat: az egészségügyre fordított közkiadásokat a következő 4 évben  a bruttó hazai össz­termék (GDP) fél-fél százalékával kell évente emelni, a jelenlegi 5%-ról minimum  7%-ra A működési költség folyamatos fedezete mellett biztosítani kell az átalakí­tás költségeit is, mert a rendszer önerőből nem képes megújulni. A jelentős magánforrások felhasználásának hatékonyságát javítani kell, és el kell érni, hogy a magánforrások egy része a közösségi ellátást erősítse.

3.    Megbecsülést az egészségügy dolgozóinak! A pénzhiánynál mára nagyobb gond a szakemberhiány.    
A növekvő szakemberhiány kezelése komplex programot igényel. Előfeltétel, hogy mindenkire kiterjedővé téve folytatni kell a megkezdett bérrendezést, és garantálni kell, hogy az egészségügyi dolgozók jövedelme 10 évig minden évben az általános bérnövekedést meghaladó módon növekedjen. A tisztességes fizetés nem elég: tiszta, átlátható belső viszonyok, megfelelő munkakörülmények, a jó gyógyítást se­gítő szabályok is kellenek, illetve az ágazat számára speciális szociális programokat kell indítani (lakhatás, előtakarékosság, nyugdíj-kiegészítés). Az egészségügyi dolgozóknak kell eldönteni, hogy a szakmai érdekvédelem megerősödése érdekében el akarják-e törölni a kötelező kamarai tagságot. Az egészségügyi dolgozóknak általában is éreznie kell a társadalom megbecsülését, amit egyéb kedvezményekkel is ki kell fejezni. Az egészségügy átalakításában figyelembe kell venni a kódolt munkaerő-hiányt, és támogatni kell a szakember-kiváltó technológiák, képzések és szabályok terjedését.

4.   Új társadalmi szerződés kell az egészségügy átalakításához, ennek feltétele az őszinte, tiszta beszéd.     
A kollektív hazugságra épített egészségügy Patyomkin-paravánja nem tartható sokáig. Egyre kevesebb ember egyre több beteg egyre drágább ellátását kénytelen fizetni, és a demográfiai, a tudományos-technológiai trendek folyamatosan és kódoltan növelik az egészségügyi szükségleteket. Ezért reális, az igazságosságot és a működőképességet, valamint az egyéni- és a közfelelősséget összhangba hozó egészségügyre van szükség. A szükséges reformok kidolgozása – ellentétben a je­lenlegi gyakorlattal – ne zárt ajtók mögött, hanem a teljes átláthatóság jegyében, az összes érintett érdekcsoport képviselőinek bevonása mellett, teljesen nyilvános módon történjen!

Vissza kell szerezni az egészségügyben a bizalmat, el kell érni, hogy az egészségügy szereplői (ellátottak és ellátók) bízhassanak egymásban.

5.     Vissza kell fordítani az egészségügy kettészakadását!      
Arra kell törekedni, hogy minden magyar állampolgár egyenlő eséllyel, az élet­minőségét befolyásoló anyagi megterhelés nélkül férhessen hozzá a korszerű és általánosan használt, bizonyítottan hatásos egészségügyi technológiákhoz. A cél: senki ne legyen szegény amiatt, hogy beteg, és senki ne legyen beteg amiatt, hogy szegény! Ha az elmúlt 6 év tendenciája folytatódik, a közösségi egészségügy szegényellátássá züllik, és kiépül egy második egészségügy a tehetősebbek számára, ami a közösségi egészségügytől szívja el a munkaerőt. Ez véglegesíti az egészségügy kettészakadását, de nem is működőképes: nincs két egészségügyre való orvosunk és egy minden problémát kezelni képes második egészségügy fenntartásához nem elég számos és gazdag az elit. Az ellátás-biztonság és az igazságosság érdekében a köz és magán szétválasztása helyett a szabályozott együttélését kell megoldani.

6.     Valódi társadalombiztosítást! 
Vissza kell állítani és meg kell erősíteni a társadalombiztosítás intézményét. A kö­zösségi egészségügy működését a társadalombiztosításnak kell fedeznie. A társa­dalombiztosításnak mindenkire ki kell terjednie, de a szolidaritási és biztosítási elemeket egyensúlyba kell hozni. A szolidaritás érvényesülése azt követeli, hogy senki nem maradhasson ellátatlan, de ne is maradjon ki a teherviselésből. A járu­lékfizetésre nem képesek után az államnak kell reális mértékű járulékot fizetnie. A korrekt társadalombiztosító évente közli a biztosítottal, hogy mennyi a befizetése és milyen típusú, milyen értékű ellátásokat vett igénybe. A biztosítási elvből fakadó kötelesség az ellátási csomag meghatározása, ami a hálapénz-mentes egészségügynek is egyik feltétele. Szintén a biztosítási elvből következik, hogy bonus rendszerekkel a biztosítottakat érdekeltté kell tenni az egészségtudatosságban és a gyógyításban való együttműködésben. Az egészségügy meghatározó forrása a közpénz, ezért a közpénzek hatékony felhasználása (a terápiás együttműködés) a betegeknek is kötelessége, érdeke.

7.     Az egészségügy átalakítása nem halogatható tovább!      
Az igazságos hozzáférésű, hatékony és biztonságos ellátást garantáló egészségügy a lakosság-közeli ellátások (újtípusú közösségi ellátásra épülő emelt szintű alapel­látás területi egészségőr szolgálatokkal, egynapos sebészetet és nappali kórházat is magába foglaló rendelőintézetekkel) megerősítésén, a folyamatos ellátást nyújtó báziskórházak rendszerén és a kiemelt ellátások koncentrálásán, szabályozott, át­látható és megkövetelt betegutakon alapul. Ki kell jelölni az év minden napjában 24 órában felvételes báziskórházakat és az ezekre épülő centrumokat. A progresszív ellátás nem egy országos piramis, hanem regionális piramisok együttműködő hálózata. A kórházon kívüli ellátások terjedéséhez meg kell teremteni a szakmai, a szabályozási és szociális feltételeket, azaz a szerkezetet, a működést és az érdekeltséget összhangban, együtt kell átalakítani.

Új alapokra kell helyezni a finanszírozást, ehhez több modellt kell megvizsgálni. Egyik lehetőség a nonprofit térségi gazdálkodási rendszer kialakítása, ahol helyben, a helyi szükségletek és igények alapján döntik el az intézményrendszer szerkezetét és a forrásfelhasználást.

Az ellátórendszer szervezeti – szerkezeti – hatékonysági megújításának, a felesle­ges terhelés elkerülésének kulcsa az informatikai eszközök intenzív alkalmazása.

Véget kell vetni az ötleteléseknek és lobbi érdekű fejlesztéseknek. Az ellátórendszer fejlesztésére évente karbantartott középtávú fejlesztési tervet kell készíteni. Közpénz és OEP befogadás csak a tervben szereplő fejlesztésekre igényelhető. A fejlesztési tervnek tartalmaznia kell szerkezetváltás miatt felszabaduló épületek utóhasznosítási tervét.

8.  Jobb egészséget – hosszú-távú, kormányzati ciklusokat átívelően végrehajtott nemzeti programok kellenek a méltatlanul rossz egészségi állapot javításához.
Tűrhetetlen, hogy Magyarország vezeti a daganatos betegségek halálozási listáját, és életkilátásunk általában is lényegesen rosszabb, mint ami gazdasági – kulturális fejlettségünkből következne. Ezért az egészségügy fejlesztését a legnagyobb társa­dalmi problémákat okozó betegségek leküzdésére irányuló komplex programok köré kell szervezni. (Nem az egészségügy egyes szegmenseit, a háziorvosi rend­szert vagy a kórházügyet kell „rendbe tenni”, nem az „átszűrtséget kell fokozni”, hanem pl. a daganatos megbetegedések megelőzésére, korai felismerésére és stan­dardizált, eredményes gyógyítására kell komplex programot indítani.) A megkez­dett népegészségügyi programokat folytatni kell, de ezekbe a komplex progra­mokba kell integrálni. A prevenciós programok kidolgozásába be kell vonni az életmódot befolyásoló más szakterületek (oktatásügy, környezetvédelem, szociális ágazat) képviselőit. Külön programot kell indítani a gyermekek egészségtudatos­ságának fejlesztésére.

9.     Biztonságos, a beteget tisztelő és partnernek kezelő egészségügyet!    
Az egészségügy működésében a portástól a főigazgatóig egyenszilárdságú rendre és szabályozottságra, protokollszerű működésre van szükség ahhoz, hogy javuljon az ellátásbiztonság és ne szerencsejáték, orosz rulett legyen kórházba kerülni. Eredményesen gyógyítani csak partnerként kezelt, együttműködő beteget lehet. A minőségbiztosítás nem kipipálandó teher, hanem az ellátásbiztonság alapja, ezért a napi gyakorlat meghatározó rutinjává kell tenni.

A társadalombiztosítási elv erősítése garanciákat is követel: le kell fektetni, hogy az egyes ellátások hozzáférésében milyen távolsági és időbeli korlátok (várakozási idők, várólista hosszak, elérhetőségi távolságok) engedhetők meg. (Ellátási garan­ciás standardok kidolgozása.) A várólisták rövidülése és korrupciómentessége érdekében új, a kiskapukat bezáró szabályozást kell bevezetni, melynek előfeltétele, hogy a kiemelt területeken a finanszírozott ellátások száma intézményenként központilag legyen meghatározva.

Az egészségügyi intézmények működésének, eredményességének, gazdálkodásá­nak átláthatónak kell lenni, nyilvános, a laikus értékelést segítő indikátor-rendszerre van szükség.

Vissza kell állítani az Egészségbiztosítási Felügyeletet, melynek dolga az ágazati fogyasztóvédelem mellett azt indikátorok ellenőrzött és „fogyasztható” publiká­lása, a területi ellátás-szervezők metodikai segítése.

Egy egészségügy van, a magánegészségügyre azonos szakmai, ellenőrzési és fogyasztóvédelmi szabályrendszernek és gyakorlatnak kell vonatkoznia!

10.  Az új egészségügy új tudású, megváltozott kompetenciájú dolgozókat igényel.
Az új szerkezetű egészségügy akkor lehet működőképes, ha a benne dolgozók tudása és kompetenciája is igazodik az új szükségletekhez és működéshez. Ez elsősorban a szakdolgozók, diplomás ápolók arányának növelését és új szak­területek (ellátásszervező, „felnőtt védőnő” stb.) belépését igényli. Az orvosok szakképzésében a ráépített szakvizsgák számának gyarapítása helyett a minimum­feltételekkel összhangba hozott licencvizsgára alapozott kompetenciafejlesztésre kell helyezni a hangsúlyt.     
Tisztán kell látni abban, hogy valójában milyen a magyar egészségügy jelenlegi munkaerő-ellátottsága, és a későbbi munkaerő igénynek megfelelően kell alakítani a képzések, szakképzések keretszámait.

11.  Nemcsak az egészségügynek, nekünk, a pacienseknek is változnunk kell.       
Átalakul az egészségügy: a reális jövőképben a beteg nem a gyógyítás tárgya, hanem egészségének felelős gazdája. A jövőben a gyógyítás tere és felelőssége az egyén felé mozdul el, „ketteskéből”, kiszolgáltatott, helyzetünket elfogadó paciensből egészség- és jogtudatos fogyasztóvá kell válni az egészségügyben is. Az egészség alapvetően a beteg érdeke, akinek dolga, felelőssége van egészsége érdekében. A betegektől együttműködést, öngondoskodást várunk, de ehhez meg kell kapnia a megfelelő információs segítséget (Dr.Info), és meg kell teremteni az együttműködést támogató, segítő (Compliance) rendszereket, páciensképző programokat, de növelni kell az oktatásban az egészségtudatos élethez szükséges információk arányát. Ebben támaszkodni kell a civil együttműködésre, a betegszervezetekre. Fel kell készülni az új világra, amiben a legfontosabb orvosi műszer az okostelefon lesz: ehhez fordulunk elsőként bajunkkal, ez vezérli és közvetíti a beteg életébe ágyazott szenzorokat, de a telefon figyelmeztet a szükséges kontrollra és le is szervezi az ellátások helyét, időpontját.

A hiteles információszerzés érdekében ki kell dolgozni a „Hiteles Egészség-információ” elnevezésű tanúsító védjegyet, amelyet csak ellenőrzött tartalmú egészségügyi témájú honlapok használhatnak.

A magyar lakosság sokat költ egészségére, de rossz hatékonysággal. Az egészség­ügyi kiadásoknak közel 40%-át már a lakosság fizeti. Ahhoz, hogy hasznosabban költsük el ezt a sok pénzt, egyrészt információra van szükség (mi hatásos, mi nem, mit hol, milyen minőségben és áron találok), másrészt növelni kell a szervezett magánfinanszírozás (egészségpénztárak és magánbiztosítók) szerepét. Az öngon­doskodás ösztönzése érdekében be kell vezetni az adókedvezménnyel támogatott Egészségszámlát, ami a bónuszok fogadására is alkalmas.

12. A jó egészségügy a gazdaság motorja és nem a költségvetés terhe, nem lehet maradék elven kezelni.    
A jó egészségügy javítja a gazdaság teljesítőképességét is, hiszen egészséges dolgozó nagyobb teljesítményt képest nyújtani, koncentráltabban tud részt venni az oktatásban.          
Az egészségipar, az egészségügyet kiszolgáló háttéripar magas hozzáadott értékű, innováció-igényes, válság-rezisztens húzóágazat, amely a világ GDP-jének növekvő hányadát adja. Jelentősége a hadiiparéhoz mérhető. Hazánkban is folya­matosan fejlődő terület az egészségügyi turizmus, ezen belül az orvosi turizmus. Magyarország ezeken a területeken jó adottságokkal, hagyományokkal és nemzet­közi ismertséggel rendelkezik, de tudnunk kell, hogy jó egészségügy nélkül nincs fejlett háttéripar! Magyarország gazdaság-szervezésében a gyakorlatban is központi gondolattá kell tenni a „GYÓGYÍTÓ MAGYARORSZÁG” eszméjét, és ki kell kihasználni a tágabb értelemben vett egészségiparban, orvos- és szakképzésben, egészségturizmusban rejlő piaci lehetőségeket. Az orvosi – fogorvosi turizmusban fel kell számolni az elmúlt 6 év lobbi-gyakorlatát, és komplex (egészségügyi és turisztikai) programmal, hiteles minőségtanúsítással kell őrizni még meglevő versenyelőnyünket.

Jelszavunk:

Olyan egészségügyet akarunk, amelyben méltó módon lehet gyógyulni és méltó módon lehet gyógyítani!

Aki a fenti alapelveket elfogadva részt akar venni a közös gondolkodásban, az a healthalternativa@gmail.com email címre írjon, illetve jelezze a Google csoporthoz való csatlakozási szándékát a https://groups.google.com/d/forum/healthalternativa című csoportnál.

A munka várhatóan nem a 12 pont szerkezetében fog folyni, hanem munkacsoportokban. Bárki javasolhat és létrehozhat munkacsoportot. Minimum az alábbi témacsoportokkal célszerű lenne foglalkozni, ha nem is önálló munkacsoportban:

1.      Az egészségügy „alaprendszere”, forrásigénye, a forrásképzés módja, elvei.
Az egyéni és társadalmi felelősség határai, a közfinanszírozású és a magánfinanszírozású egészségügy szerepe, viszonya.

·        Biztosítási rendszer (társadalombiztosítás vagy állami egészségügy, egyszintű, kétszintű a kötelező társadalombiztosítás, kik a teherviselők, milyen arányban stb.)

·        Mennyit kell költeni az egészségügyre, milyen a köz- és magán­finanszírozás aránya

·        A magánfinanszírozás szereplői, viszonya a közfinanszírozott egészség­ügyhöz, a magánbiztosítások, egészségpénztárak, MSA, egészségügyi költés visszaigénylése az SZJA-ból stb.

2.      A „finanszírozási”, a megtérítési/elosztási rendszer

·        Maradjon-e (alapelvként) a jelenlegi finanszírozási rendszer, „csak” rendbe kell tenni, karban kell tartani, reális súlyszámok és reális forintérték kellenek mögé, vagy

·        új típusú érdekeltségek, új finanszírozási technikák kellenek.

3.      Az ellátási csomag (ami a társadalombiztosítás terhére jár)

·        Meghatározható-e egyáltalán?

·        Milyen dimenziókkal írható le? (milyen kockázat miatt, milyen célból, milyen technológiával, milyen eljárásrendben stb.)

·        Milyen hozzáférési garanciákat szabad ígérni (térben, időben)?

·        Várólisták problémája

4.      A köz- és a magán egészségügy egymáshoz való viszonya

·        Együttélés, azonos szabályrendszer, átjárhatóság, egymásra-épülés, vagy merev szétválasztás?

·        A köz- és magán együttélésének lehetséges technikái, módozatai

5.      Az egészségközpontúság, az egészség feltételeinek biztosítása beleértve az állampolgárok egészségtudatosságát, öngondoskodási, önellátási képességének növelését.        
A „forráskritikai” képesség erősítése, az alternatív terápiák helyének megtalálása.

·        Prevenció intézményrendszere

·        Ösztönzési rendszerek, bonusz - malusz stb. (bonusz vagy malusz?)

·        Lakossági tájékoztatás (Dr.Info, forráskritika stb.)

·        Egészségtudatosság, önellátás, „öngyógyítás” stb.

·        Szűrési rendszerek problémája

·        A „komplementer” medicina reális helye, szerepe

6.      Az egészségügyi ellátórendszer szerkezete, finanszírozása (elosztási és érdekeltségi technikák), működése, szervezési–irányítási, igazgatási elvei. Az ellátórendszer egyes szintjei, ezek funkciója és kapcsolatrendszere. Fejlesztéspolitikai elvek.

·        Az alapellátás jövőképe

·        A járóbeteg szakellátás jövőképe

·        A kórházi világ jövőképe

·        A rehabilitáció kérdései

·        A fenti szintek együttműködése, feladatmegosztása

·        A gyógyítási tér kitágítása a beteg felé

7.      Hogyan változtatja meg a gyógyítást és az egész egészségügyet a precíziós, a személyreszabott orvoslás?

·        Technológiai trendek, incl. genomika

·       Hogyan (milyen elvek mentén) lehet biztosítani ennek a finanszírozását, mindennek a hozzáférési és igazságossági konzekvenciái

8.      Az ápolási, szakápolási feladatok

·        Önálló intézmények

·        Együttműködés az egészségügyi rendszerrel

·        Együttműködés a szociális rendszerrel

9.      A foglalkozás-egészségügy

·      Van-e így értelme?

·     Lehet-e valamilyen színtér megközelítésű munkahelyi egészségügyi programot indítani, ahol egységben van a fogl.eü, a prevenció és a kuráció.

·       Kihelyezett „üzemi” rendelések részleges társadalombiztosítási finanszírozás mellett?

10. Humán erőforrás kérdéskör

·       Az egészségügyi dolgozók megbecsülési programja (nem csak bér!!!)

·       Bérkérdés (Életpálya modell? Célállapotok?)

·       „Az egészségügy visszavár” program (külföldről és a pályaelhagyóknak)

·       HR kiváltó technikák (a tevékenység-shiftingtől a telemedicináig)

·       Munkaerő import?

11. Képzés-kompetenciák, szükséges új területek, képzések

·       Hogyan lehet átrendezni a kompetenciákat?

·       Milyen új szakterületekre lesz igény?

·       Szakképzés megújítása

12. A betegek jogai és együttműködési kötelezettsége

(A betegjogok felértékelődnek, de a felelősség is!
Úgy a saját egészség tekintetében, mint a közpénz felhasználásában)

13. A hálapénz kérdés – megoldási lehetőségek

14. Transzparencia: az egészségügyi adatok nyilvánossága

·       Melyek azok a mutatók, amelyeket országosan kell közzétenni?

·       Milyen intézményi mutatókat kell publikálni?

·       A magánszolgáltatók adatainak nyilvánossága

15. A szakma becsülete, önigazgatása

·       Hogyan lehet visszaszerezni a gyógyítók megbecsülését, az elvesztett bizalmat?

·       Mi a MOK dolga, feladata egy koreszű egészségügyben?

·       Mikor hatékonyabb az érdekvédelem: ha kötelező a tagság, vagy ha fakultatív?

·       A MOK és a nyilvánosság

16. Info-kommunikációs technológiák

·       Az IKT rendszerek alkalmazása az egészségügyön belül

·       Lakossági „életvitelbe ágyazott” eszközök

·       Az E-paciens…

·       Az intézményi honlapok egységesítése?

17. Minőségügy, protokollok

·       A szakmai szabályok fejlesztése, alkalmazása

·     A szakmai szabályok hierarchiája, viszonya (irányelv, finanszírozási protokoll, helyi eljárásrend)

·     Kell-e kötelező minőségbiztosítási rendszer? Ha igen, akkor nemzeti, vagy nemzetközi?

·       Minőségtanúsítás a piaci szolgáltatóknál (ügyfélorientált akkreditáció)

18. Kommunikáció

·      hogyan lehet a szükséges változásokat elfogadtatni, megérttetni?

·      hogyan kommunikálható ez

-  a szakmával,

-  a lakossággal,

-  a betegekkel

19. Gyógyszerügy, de nem önálló független téma, hanem a terápiás rendszerbe ágyazva és a kapacitásokkal összevezetve      
(A gyógyszerügybe tett pénz kapacitást vált ki, akár az IKT)

20. Egészségipar, incl. magánegészségügy és egészségügyi turizmus

·       Hogyan lehet orvosi szolgáltatásokra alapozott egészségügyi turizmust üzemszerűvé, a nemzetközi piacon láthatóvá tenni?

·        Csak a fogászat és a gyógyvíz marad?

·        Informatika, infobionika, AAL rendszerek, mint piac

21. „Gépház” munkacsoport

·    A csoport munkájának technikai szervezési kérdéseivel foglalkozik, incl: hasznosítás, moderálás, szerkesztés, prezentálás, informatikai megoldások.

·    Kitalálja, hogy milyen felületen lehet hatékonyan együtt- dolgozni, hogy lehet nyíltabbá tenni a munkát.

A fenti felsorolás nem tartalomjegyzék csak ötletek, hogy mi mindenről lehetne, kellene beszélni, és jól jelzi a probléma összetettségét. De nem "kötelező" tematika, nem kell mindenről beszélni, és bárki javasolhat és vezethet bármilyen munkacsoportot.

A munkában a jövőre, a megoldási lehetőségekre koncentráljunk. Ezért ne a múlt, vagy a jelen elemzésébe tegyük a nagyobb munkát, hanem a jövő lehetőségeinek feltárásába. Ugyanígy nem célja a munkának a kormánykritika. Nem a jelenlegi kormányzati elképzeléshez, hanem az egészségügy nemzetközi trendjeihez viszonyulunk.

.

Ami még fontos: az, hogy valaki beszáll ebbe a munkacsoportba, nem jelenti azt, hogy az AlternatívaKörhöz csatlakozott. Az egy független szervezet, amelyik csak technikai támogatást ad ehhez a munkához. Persze a „mindenki”-be az AlternatívaKör is beletartozik, azaz meríthet, tanulhat az itt folyó munkából. De a lényeg: aki ehhez a munkához csatlakozik, az ehhez a munkához csatlakozott, és nem valamilyen szervezethez.

Hogy hogy fog mindez működni? Fogalmam sincs. Létrehoztam két zárt teret (egy Google csoportot és egy e-mail címet a google drive-hoz), ahol elkezdhetünk vitatkozni, gondolkodni, dolgozni. De a szabályokat, a kereteket együtt fogjuk kitalálni.

.

Budapest, 2017. január.

Boldog, innovatív új évet kívánva:

Kincses Gyula

Egy korszak vége, és minek kell buknia Gyárfással?

Nem értek a sporthoz. De talán nem is arról írok. És legkevésbé az úszásról.

Amit tudunk: minden olimpián, VB-n újabb és újabb csúcsok születnek, holott az ember genetikai állománya (=képesség-korlátja) érdemben nem változik[1]. Azt gondolom, hogy a 20. század végére a sportolók teljesítménye megközelítette az emberi fizikai teljesítőképesség határait. A győzelemért szélsőségesen ki kellett hozni a sportolókból mindent ami bennük van, akár az életük árán is. (R.I.P. Kolonics György). Tudom, hogy nem illik megkérdőjelezni azt, hogy a magyar a legtehetségesebb nép, de vélhetően statisztikailag nálunk sem több a sport-tehetség, mint máshol, és mégis: az olimpiákon, világbajnokságokon évtizedek óta sokkal jobban teljesítünk, mint ami népességarányosan (vagy GDP arányosan) elvárható lenne. Van (volt) valami titok, valami „magyar csoda”. Azt gondolom, hogy a magyar csoda lényege az, amit talán Szécsi Tamás, az úszópápa ikonizált leginkább: a sportolónak mindent a sportsikernek kell alárendelnie, ehhez meg az edzőnek kell feltétel nélkül alávetnie magát, aki egyrészt fanatizál, másrészt kiveri (szó szerint) belőle az eredményt. Fanatikus hit és emberfeletti munka, és mindenek felett feltétlen bizalom és elfogadás az edző felé. Nincs kérdés, nincs ellentmondás, csak csinálás van, orrvérzésig (sic!). Ez van, és: SIKER. (Egyeseknek, de ez legitimál a többiek előtt is.) Ez a magyar csoda titka, de maga a szemlélet korántsem hungarikum: így működött a sport a világban a 20. század második felében, és ez még ma is tovább él.

Ennek az erősen hierarhizált rendszernek a része a szexuális erőszak/zaklatás is. Nemcsak az állatvilágból, de a történelemből is tudjuk, hogy a szexuális erőszaknak nemcsak a tesztoszteron túltengés lehet oka: a legyőzés, az alávetés kifejezése is. Az enyém vagy, bármit tehetek veled. Igen, el kell tűrnöd bármit, ez a siker ára. És ugye arról is olvastunk jócskán, hogy némely sportágban a nyúlkálás, „simogatás”, kukkolás adó- és járulékmentes cafeteria juttatásnak számít, gyereklányok esetében is. Szép, vagy nem szép mindez, de működött. Megvolt az eredmény, ráadásul az extrém fizikai terhelés endorfin-termelő, (addikciót okoz), úgyhogy pörög a mókuskerék. Lehet (sőt biztos), hogy mindez így túl sarkos és sommás, túl általánosító, de hiszem, hogy főszabályként nem áll mesze az igazságtól. Mondom: ez nem úszás, nem Magyarország, így működött, működik a világ. Erre alapultak a világ nagy tehetség-gyárai, hasonló kitaposó könyörtelenséggel, és a problémák, ráépülő abúzusok is hasonlók, elég a nemrég kipattant angol pedofil focibotrányra utalni, ahol akár 100-nál is több klub érintett az utánpótláskorú labdarúgókat érintő szexuális zaklatási ügyben.

Ennek a világnak van/lesz vége. (Nem Magyarországon, hanem általában.) Két okból is.

Az első: amit már írtam: az eredmények elérték azt a szintet, amit a még komolyabb edzésmunkával, még több alázattal, verítékkel - könnyel el lehet érni. Ezen az úton– eltekintve egy - egy tehetségcsodától – már nincsenek új csúcsok. A korszerű versenysportban ma már nem az nyer, akiből az edzője kitaposta a maximumot, hanem az, aki üzemszerűen működő professzionális csapatban él és dolgozik. Ma multidiszciplináris team tud eredményes lenni, ahol együtt dolgozik az élettudományok több területe a videó-elemző szoftverfejlesztővel, aerodinamikussal és még mittudomén kikkel. És a sportpszichológust ki ne hagyjam, mert már nem az edző a sportoló lelkének kizárólagos idomítója. Tudom, nem lehet jó edző, akinek nincsenek pszichológiai adottságai, de mára már ez egy létező, önálló szakma. Szilágyi Áron pl. elsősorban ennek tulajdonította első olimpiai győzelmét. Igen, mindez pénzbe kerül, de a Forma 1-es csapat se egy szerelőből és egy pilótából áll. És ne legyen félreértés: Shane ugyanúgy kiveri Katinkából ami benne van, de nem ez az egyetlen/fő eszköze. Nem gondolom, hogy holnap kel fel a nap először, tudom, hogy eddig is volt team a versenyző körül, eddig is volt sportorvoslás, miegymás. De mindennek a belső aránya, hierarchiája, ami változik, ha az edzőközpontú működésről üzemszerű működésre áll át. Más a technológiai környezet, mások a szerepek, és nagyon más az üzleti modell.

Ha már a korszerű sportnál, ennek technológiai – tudományos hátterénél tartunk, muszáj beszélni a doppingolásról is. Legalább itt beszéljünk őszintén: a teljesítménynövelés teljesítményfokozás nélkül nem megy. Ebben mi valahogy hagyományosan szégyenlősen bénák vagyunk: szerencsére kihagytuk az NDK-s exlányok atombombáját, de utána is félszegen/botladozva oldalaztunk, elég az egész sportvilág által képmutatóan szemlélt Annus Adrián ügyére utalnunk. Az egyértelműség kedvéért: amikor családom hölgytagjai nem értették, hogy miért nem maradt ott szegény még legalább egy plusz félórát próbálkozni, hiszen sok év munkájának eredménye, élete álma múlt azon a hiányzó pár cseppen, akkor meggyőződéssel állítottam, hogy azért, mert szétrepedt volna a hólyagja. Az egész (nem A. A.) hipokritaságára jellemző, hogy az nem merült fel: ha már nem képes pár csöppet kipréselni, akkor miért nem vettek tőle vért? Egy olimpiai érem csak megér egy szurit, nem??? Hát nem. A vörös-vonalas szabály: van egy lista, hogy milyen szereket nem szabad a megadott ellenőrzési eszközökkel megtalálni, egyébként szabad a vásár. A teljesítményfokozás, optimalizálás (lásd még: időzítés) mára már egy hatalmas tudásbázisra épülő komplex tudományág, benne legális és illegális, illetve ártalmas és hasznos eszközökkel.

Azt hiszem, már sejlik, hogy a Komjádival nem az a baj, hogy koszos vagy törött a csempe, hanem hogy hol vannak a sportlaboratóriumi eszközök, elemzési rendszerek, körülmények. Ez nem csak felújítási és takarítási kérdés. Akarni kell az új eszközöket, nem pedig félni attól, hogy leértékelik a jelentőségemet.

A másik ok: észre kell venni, hogy megváltozik a sportolói szerepkör is. Ma már az üzemszerű professzionális működésben a versenyző az sztár, egy termék, a profitrealizáló szereplő a rendszerben. Ennek megfelelő professzionalizmussal és státusszal. A sztár szerepe és helyzete nagyot változott, főleg mifelénk. (Mi idősebbek) ugye emlékszünk még az ORI-ra? (Országos Rendező Iroda) A sztárok ugyan Koncz Zsuzsa, Levente, Zorán, vagy Korda György és a Neoton voltak, de a főnök az az ORI főigazgató, és persze Erdős Péter elvtárs. A 3 T jegyében ők döntötték el, hogy ki léphet fel, hol és kivel, ki kap lemezt, és főleg: ki utazhat keletre vagy esetleg nyugatra. Nekik hatalmuk volt, a „sztárok” pedig rövidpórázon próbálgatták szárnyaikat, de ha valaki rosszat szólt, egy évig nem volt lemeze. Ezen szerencsére már nagyon túljutottunk mi is. ORI nincs, de próbálta volna a Szigeten Gerendai Károly megmondani Prince-nek, vagy Robbie Williamsnek, hogy mikor is jöhet, mit énekeljen, és hol és kivel öltözik egy öltözőben. De a sztár a menedzserével is maximum kölcsönös függőségben, egymásrautaltságban van, nem pedig alá –fölé rendelt viszonyban Egy cég, egy brend része mindkettő, és tudja mindegyik, hogy a másik nélkül nincs profit. Ez a folyamat elindult a sportban is. (Persze hogy ott, ahol nagy pénz van: foci, tenisz, kosárlaba, hoki stb.) A sztár az itt is sztár, ennek megfelelő élettel és allűrökkel. De amúgy: miért ne gondolhatná Hosszú Katinka azt, hogy az Ő teljesítménye is ér annyit, mint egy szél által felkapott popsztárkáé, és ha nem is ragaszkodik ahhoz, hogy a verseny előtt az aranybudis apartman-kamionjában pihenhessen, de jogos igény, hogy legalább egy 4 csillagos szálloda szintjének megfelelő körülmények között élhesse élete robotos napjait.

A Shane Tusup– Hosszú Katinka páros úgy döntött, hogy az úszásból ugyanilyen – focihoz, teniszhez hasonló – professzionális, üzemszerűen működő sportot csinál Magyarországon is. Brendet építenek, ahol a brend Katinka, az ügyvezető az Shane, és a cég pedig közös tulajdon. Nem szégyellik bevallani, hogy győzni akarnak, ennek megfelelő könyörtelen, célvezérelt profizmussal működnek, és pénzt (sok pénz) akarnak keresni. Ez nem mindenkinek szimpatikus, mások a sztereotip elvárások a sportolóval szemben. (Mi Egérkét szeretjük, aki csak úszott és nyert, nem okoskodik.) Ezzel megy szembe a Katinka Művek, mert ehhez már nem kell a Szövetség gyámsága, jóindulata, nem véletlen, hogy itt vált élővé a kérdés: a szövetségnek vannak úszói, vagy az úszóknak van szövetsége?

Ezt nem értette Gyárfás, ezért sértődött meg Hargitay, hiszen ők jó apák akarnak lenni, és erre tessék… Nem, nem kell Apa, a gyerekek felnőttek, saját új világukat építik. Shane Tusup téved: Hargitay nem egy senki, hanem a múlt. Az „úszó ügy” azért ilyen hangos, mert egy nagy múltú (nem senki) elnök csapott össze egy újgenerációs világklasszissal. De ez nem úszóügy, hanem sportügy, de abban is inkább generációs, pontosabban szemléleti vita, hogy mi ma a siker titka, hogyan fog működni a versenysport a következő 50 évben. Hitegeti-e magát azzal, hogy a sport az olimpiai eszme jegyében még mindig ügyes - okos sportemberek nemes vetélkedése (néha nemtelen eszközökkel), vagy ez már egy új iparág, hatalmas pénzekkel háta mögött, és ennek megfelelő üzemszerű működéssel. Ez a valós kérdés. Amúgy meg: fortyog ez akkor is, ha nem írok ilyeneket: lásd az öttusások, vagy Baráth Etele okos – elektív félreállása. Az sem véletlen, hogy a megfelelő éremszám ellenére Orbán Viktor is elégedetlen volt az olimpiai eredményekkel, mert annyit ő is érez, hogy ez így nem nagyon folytatható.
.

De hogy egyszerűbb legyen, tovább bonyolítom. Ez nemcsak hogy nem úszás ügy, de nem is csak sportügy, hanem kortünet, mert a történet arról szól, hogy a technológiai fejlődés hogyan változtat meg komplett ágazatokat, hogyan alakítja át működését, viszonyait. Nézzük akkor az egészségügyet. Az orvos - beteg viszony tradicionálisan bizalmi viszony, de az egészségügy ezt úgy értelmezi, hogy a beteg feltétel nélkül köteles bízni az orvosában. Nem véletlen a paternalista szemlélet: maga a gyógyítás évezredeken át viszonylag eszköztelen, spirituális tevékenység volt, amelynek feltétele ez a hitszerű bizalom. Azt ugye tudjuk, a szakmánknak két őse van: a borbély és a sámán, és ez utóbbi határozta meg az orvos-beteg viszonyt. Fehérköpenyes varázslók, akik érthetetlen nyelven beszélnek a betegről a beteg feje felett. A 20. század végén valami alapvetően megváltozott az egészségügyben is. Az orvostudomány objektív, tudományos alapokon nyugvó komplex tudományterület lett, és az orvos tevékenységét már nem elsősorban spiritualitás határozza meg, hanem a tudományos bizonyítékokon alapuló szakmai protokollok. A korszerű gyógyítás már nem intuitív - individuális, a csodaorvos képességére építő egyéni tevékenység (amit csak kiszolgál, asszisztál a nővér, a laboros és egyéb népek), hanem a kollektív tudás szabványosított alkalmazása. Jó, tudom, hogy ez is csak trend, és nem a mai valóság, és azt is vallom, hogy a személyes hatás, a „spiritualitás” teljesen soha nem száműzendő a gyógyításból. De a trend, a hangsúly-eltolódás egyértelműen ez. És mióta az orvoslás is „iparszerű”, kollektív, szabványosított tevékenység, azóta indult meg az a folyamat, amelyben alávetett páciensből „ügyféllé”, a gyógyításunkban részt vevő felelős partnerré válunk. Igen, most is Gyárfásról, Hargitayról írok, mert a változás oka és iránya ugyanaz…

Azzal kezdtem, hogy nem értek a sporthoz. Ezért lehet, hogy így, ahogy itt áll, egyetlen állításom se igaz, ráadásul vérig is sértek számos barátomat. Lehet, és sajnálom. De abban biztos vagyok, hogy ha az egyes bekezdések nem is, de az egész azért mégiscsak az igazságot járja körül. Talán pont a kívülről való rálátás segít a tendenciák felismerésében.

.

Ami biztos: a Katinka – Shane páros tudja és teszi a dolgát, érmet éremre halmoz. Azt is tudjuk, hogy a Hargitay család soha sem fogja Shane-t felkérni illemtanárnak, de ez most nem tánciskola, hanem az új profi valóság.

---

[1] Tudom, az akceleráció, meg minden, azaz a mai teenagerek nem olyanok és akkorák mint 20 éve, de a rekordok akkor is jobban nőnek, mint a gyerekeink…

A zavarban levő október 23.

’56-al kapcsolatban bizonytalan viszonyban vagyok. A nálam idősebbeknek – ha más - más módon is – de megvan a saját ’56-uk. Mi, fiatalabbak viszont személyes történetek híján csak reflektálunk és fénytöréses mozaikok alapján rekonstruálunk. ’56-hoz a legtisztább a viszony egyébként még 1990 előtt volt: tilos volt, agyonhallgatott volt, tehát fenntartás nélkül szerettük.

Jött a rendszerváltozás, és azt hittük, ’56 végre a helyére kerül. Az ünnepeltségét tekintve igen, de valójában mégsem. Zászlók kint, Operaházban (ők) bent, de ettől még nem került helyére semmi. Kurzustól függően hol piros-fehér-zöld, hol meg vörös cukormáz fedte el az aktuális hatalom számára kellemetlen részleteket, és maradtak a ki nem beszélt kérdések. Mert kik is voltak Ők? Kik voltak kik? A pesti srácok? A tüntetők? Mindenki felkelő, forradalmár volt, vagy már akkor is voltak ultrák, akik a balhéhoz csatlakoztak? Forradalom volt vagy lázadás, vagy egy ex lex állapotban kinek – kinek kedve szerint a magáé? Nem tudom, nem tudhatom. Mert addig persze tiszta, hogy ruszkik haza, meg hogy fúj ávósok, és Éljen a Haza! De amúgy? Mi lett volna, ha a forradalom túléli a szovjet beavatkozást? Reformszocializmus előrehozott közép-Kádár korral, vagy áttérés egy polgári demokratikus rendre és már rég Ausztria lennénk? Esetleg szélsőjobb vagy szélsőbaloldali restauráció? Ezekről mind nem beszélünk.

Nagy Imre muszájherkulesként vitte végig szerepét, de becsülettel, példaértékűen, az élete árán is beleállt, valóban hőssé nemesedett. Ettől még ő volt a moszkovita padlássöprő Nagy Imre is, és nem tudni, hogy mit csinált volna 1957 tavaszán. És hogy mit csináltak volna vele? Esetleg felfalt gyerekként végzi a forradalmak szokása szerint? Csupa – ünnepi lukas zászlóval eltakart – megnemkérdezett kérdés. Konszenzus ’56-tal kapcsolatban egyedül a megtorlás kegyetlenségében, a bosszújellegében van. Ráadásul a kádári terror egyfajta „Auschwitz szindrómát” hozott a túlélőkben: ők sem beszéltek, még családi körben sem mindig. És sajnos nem segített eleget az amúgy a társadalmi folyamatok megértésében jelentős hatású magyar irodalom vagy a filmművészet se. Nem kerültek elő a fiókból a titkoltnak remélt művek, de az újak is inkább szépek, emberiek, mint feltáróak. Lett viszont rockmusical, és kardozós …szós szélesvásznú, by Andrew G. Vajna.

Most itt tartunk, és a FIDESZ-nek végképp nem könnyű mindehhez viszonyulnia. Mert persze, mint radikális antikommunisták, éltetik ’56-ot. De ugye ez a forradalom dolog mégiscsak ciki. Hátrább az agarakkal. Mert, hogy is volt az az október huszonharmadika? Igen, voltak ellenzéki előzmények: a Petőfi kör, az Írószövetség, meg az oktatási reformot akaró diákok, de a lakosság zöme, főleg vidéken, nem tudott ezekről. Nem volt NET, nem volt Facebook, SMS, csak a pártsajtó. Ha volt országosan érzékelhető előzmény, akkor az az MKP belső hatalmi harcai, és ennek eredményeként Rajk újratemetése. A szembesülés azzal, hogy egy kulisszavilág hazug díszletei között éltünk, hogy hazugság volt minden, és hogy a folyamatos ellenségképzés csak a mi elnyomásunkat szolgálta. Nem voltak ellenzéki pártok, nem volt ezeknek egyeztetett programja és elfogadott vezetője, hanem volt az, amit óvatlanul a kormány is óriásplakátra tesz: „egy nép mondta azt, hogy elég!” Elég volt a hatalom arroganciájából, elég az önhitt fennhéjázásából, elég a folyamatos lelkesítő és félelemkeltő hazugságból. Hát ezért nem őszinte most az ünneplés, ezért kell ’56-ot operettizálni, ezért kell a second hand forradalmi himnusz, ezért mondja Schmidt Mária, hogy az idei 1956-os emlékév legyen fancy, szexi és trendi… 

Én még tanultam marxizmust leninizmust. Emlékeim szerint Lenin mondta azt, hogy „Forradalmi helyzet az, amikor az uralkodó osztály már nem tud, az elnyomott osztály pedig már nem akar a régi módon élni.”

Most ott tartunk, hogy az uralkodó osztály valójában már nem nagyon tud[1], de az elnyomott osztály még akar… Innentől kezdve ez már tényleg szexi, és megértem, hogy nem tudnak, és nem tudunk mit kezdeni ’56-al.

Amúgy én biológia – kémia tagozatos osztályba jártam, és tudom, hogy a telitett oldat ugyanolyan színű, ugyanolyan állagú, mint a híg. De csak egyetlen kristály kell, és az egész kicsapódik.

---

[1] Persze hogy tud. De csak azért, mert még sokan akarják, még tart a hipnotikus álom.