Messzebbről kezdem, de ígérem, hogy eljutunk Zalaegerszegre,
sőt az Őrségbe is. De mindent a maga rendjében.
Mit vesztünk: Pénzt, vagy életet?
A Magyar Orvosi Kamara
megújításáért dolgozó Újratervezés Csoport az Orvosi Kamara elnökének írt felhívásában
azt írja, hogy
A magyar egészségügy olyan mély és általános szervezeti, működési,
morális válságba jutott, hogy a megoldás nem halogatható. …. A magyar egészségügy úgy a
humánerőforrás-ellátottság, mint a betegbiztonság tekintetében kritikus
helyzetbe sodródik, miközben az egészségügyi kiadások GDP aránya 6,6%-os
mélypontra csökkent.
Az ATV
Reggeli Startjában ennek kapcsán arról beszélgettünk, hogy mindez
milyen károkat okoz. A műsorvezető azon kérdésére, hogy a szervezeti, működési
hiányosságok kára forintosítható-e, azt válaszoltam, hogy a valós kérdés nem
az, hogy hány millió forint folyik el, hanem hogy miért vesz kevesebb egészséget
az állam a pénzén, mint lehetne. Az
igazi kár nem forint-milliárdokban, hanem elvesztett életek ezreiben mérhető.
Ha valaki ezt patetikus, vagy
hatásvadász mondatnak tartja, annak ajánlom figyelmébe az Eurostat
legújabb jelentését. Eszerint a 75 év alatti elkerülhető, vagy
„felesleges” halálozások tekintetében dobogósak vagyunk, és eszerint a
statisztika szerint a 75 év alatti halálozások 80%-az elkerülhető csoportba
tartozik.
A fogalmazás pontos: nem a betegek
80%-a lett volna megmenthető, hanem a halál-okok 80%-atartozik abba a csoportba,
ahol a halálozások aktívabb megelőzéssel, jobb gyógyítással mérsékelhetők
lennének. Azaz mindez – a felületes, de elterjedt politikai és média
értelmezésekkel szemben – nem
jelenti azt, hogy az elkerülhető halálozás okosabb életmóddal és jó
egészségüggyel nullára lenne lecsökkenthető. (Az EU átlag 68%, és a legjobb
értéket produkáló Franciaországban is a halálozások 60%-a ebbe a csoportba
tartozik, tehát ott sem nulla-közeli.) De ez csak értelmezési segédlet, és ettől
még a helyzet tényleg tragikus, mert ha
az abszolút számok nem is értelmezhetők, a rangsorban elfoglalt helyünket már komolyan kellene venni. Tehát nem 80% a valós veszteség, de az EU átlaghoz képest a 75 év alatti
halálozásban 12% többlethalálozást jelent a magyar adat, és ez egy évben 5600 felesleges sírkereszt,
ami egy temetőbe rakva már látványos lenne. Tehát az abszolút számnál (80%) sokkal
fontosabb a rangsor: az Eurostat adatbázisa szerint a „felesleges” halálozások tekintetében csak Romániában és Litvániában rosszabb
a helyzet.
A másfajta életmóddal,
jobb prevencióval megelőzhető
halálozásokban is dobogósak vagyunk. Itt csak két balti ország, volt
szovjet tagköztársaság, Lettország és Litvánia van előttünk. Azt is
egyértelműsíteni kell, hogy a prevenció, az életmód alapvetően nem az egészségügy sara. (De az
egészségügy terhe.) Ez elsősorban rajtunk, embereken múlik, illetve általában a politika, a kormányzat, a
kultúra attitűdjén.
(Kis kitérő: vajon Német Szilárd
tisztában van-e azzal, hogy az általa sugárzott étkezési kultúra hány száz ember
felesleges halálát okozza a hívei között? Bizonyosan sokét, de miután ez csak
statisztikusan igazolható, és nem lehet tudni, hogy Kovács bácsi vagy Szabó
néni a velőspacal imádat miatt halt meg, így nem számonkérhető. De Fazekas
miniszter úr is deklarálta, hogy a hagyományos
magyar étkezési kultúra (=mértéktelen zabálás egészségtelen és
környezetkárosító ételekből, és a túlsúly tekintélyként, „módosság”-ként való elismerése)
nemzeti identitásunk része, amit őrizni
kell. Akárcsak a házi főzésű pálinka kultuszának nemzeti szabadságjogként
való deklarálása. Szegény Szócska Miklós hihetetlenül fontos irányba indult el
az egészséges életmód terjesztéséért (menzareform, chipsadó, transzzsírok, só
csökkentése). Az úgynevezett primer prevenció tekintetében az elmúlt 30 évben
senki nem tett ennyit, de politikustársai lenullázták munkáját. Kásler miniszter
fontos népegészségügyi programokat készített elő, de ezek indulása egyre
távolabbra kerül. (Valószínű, hogy az őstörténeti, a hun - sumér
prevenciós hagyományok integrálása halad a tervezettnél lassabban az anyag
gazdagsága miatt. )
Valamivel jobb
(valamivel jobb, de ettől még szörnyű) a
helyzet a „kezelhető” halálozások terén,
ami már valóban az egészségügy sara. (Az egészségügyé, de ezen belül
elsősorban az ellátásszervezésé, a hozzáférésé, a várólisták hosszáé, a
betegirányítás szabályait felülíró hálapénzé, és nem az orvosoké, nővéreké.)
Itt a 28 országból négyben is (Románia, Litánia, Lettország, Bulgária) is rosszabb
a helyzet, mint nálunk.
És itt kanyarodunk vissza ahhoz a műsorban
elhangzott állításomhoz, hogy akár 2000 ember felesleges halálát is jelentheti
az egészségügy jelen szétcsúszó, magára hagyott állapota. Meglepően jól becsültem.
Magyarországon
2016-ban 16 209 volt az idő előtti, jobb gyógyítással elkerülhető
halálozások száma. Az EU átlagot meghaladó 12%-al visszaszámolva, ez
azt jelenti, hogy ha a magyar
egészségügy ez EU-ban átlagos eredményességű lenne, akkor 2016-ban
Magyarországon 1945-tel haltak volna meg kevesebben. Ez bizony egy hatalmas
parcella a temetőben.
Zalaegerszeg, mint példa, hogy jobban értsük
Hogy mindez miért? Mint
cseppben a tenger, mutathatja mindezt a zalaegerszegi példa. A
szívsebészeten a közelmúltban meghalt beteg jó eséllyel egy az 1945
feleslegesen meghaltak közül.
És hogy pontosak legyünk: én sem tudom mi történt Egerszegen. Csak találgatok, fantáziálok. Ha
valaki beteg, van olyan, hogy meghal, tehát megalapozatlan vádaskodás lenne azt
állítani, hogy a beteg a kórház belső viszonyai, állapota miatt halt meg. De
legalább ennyire megalapozatlan lenne kizárni ezt a lehetőséget. Sőt.
A tragikus az, hogy a lehetséges történéseket megpróbáltam
egy (vagy több) döntési fára felrajzolni, és mindegyik ág végén az jött ki,
hogy ez több mint elkeserítő: felháborító.
Amit tudunk: a beteg a főorvos intézkedésére, annak szabadsága
alatt került be az osztályára, de a kezelése nem kezdődött meg a főorvos
távollétében, és a beteg meghalt. Ott marad a kérdés, hogy miért nem kezelték, miért nem operálták meg?
Két elvi lehetőség van.
- Az egyik lehetőség az, hogy az osztályon „rend”van: kollegák nem mertek hozzányúlni a főorvos betegéhez, mert a főnök magánbetege érinthetetlen.
- A másik lehetőség az ellenkezője: az osztályon mindenki a saját beteg után szalad, így az ott nem levő főorvos betege senkit nem érdekelt. Mindkét megoldás dráma, és mindkettő mögött ugyanaz az ok van: a mindent leromboló és etikát züllesztő hálapénz.
A következő, amit tudunk: a főorvos drámai hangvételű levélben felmondott.
Fő indoka az volt, hogy a kórház vezetésétől nem kapta meg a tisztességes
működéshez szükséges feltételeket, és ennek a betegnek a halálát sem kezelte
megfelelő alapossággal és konzekvenciával. A kórház hárít, itt minden rendben,
tessék kérem továbbhaladni, nincs itt semmi látnivaló.
De itt nem ült el a történet, mert az osztályon maradt dolgozók írtak egy nyílt levelet, melyben volt főnökük emberi és szakmai alkalmatlanságát részletezték nagy változatossággal. (Csak a videó hiányzott az örömtáncról.)
De itt nem ült el a történet, mert az osztályon maradt dolgozók írtak egy nyílt levelet, melyben volt főnökük emberi és szakmai alkalmatlanságát részletezték nagy változatossággal. (Csak a videó hiányzott az örömtáncról.)
Itt is két lehetőség van.
- Az egyik: hogy sajnos ez az igazság. De akkor ez miért most, utólag derül ki, kértek-e segítséget a kórház vezetésétől, jeleztek-e bármit, bárhova?
- A másik: a kórházvezetés hárító technikájának következménye a sugallat, hogy az ott maradók lojalitásukat bizonyítva határolódjanak el volt főnöküktől.
A legszomorúbb az,
hogy tudtommal az ügyben egyedül a rendőrség indított vizsgálatot.
A kórházvezetés hárít,
tagad, ahelyett, hogy komoly vizsgálatot rendelt volna el. Ne értsük félre: nem
vért akarok látni, hanem rendet. A vizsgálat általam elvárt eredménye nem
fegyelmik vagy kirúgások, hanem az
osztály munkájának újraszabályozása, a helyi protokollok készítése, ami kizárja
azt, hogy ilyen esetek előforduljanak. Mindehhez természetesen indikátorok,
folyamatos monitorozás, visszajelzés. Tehát egy olyan belső működés kialakítása,
ahol nem az dönti el, hogy ki és mikor kerül műtétre, hogy kinek a betege,
hanem az, hogy milyen az állapota.
Úgy tűnik, az ügy nem
ütötte át az egészségügyi hatóságok, az ÁNTSz, illetve a fenntartó, az AEEK
ingerküszöbét sem. Ez is indokolja az írás elején álló erős felütést, az
ágazat magárahagyottságát.
És hallgat az Orvosi Kamara is. Nem kellene, mert jó eséllyel tételezzük
fel, hogy az egyéb rend helyett a hálapénz által irányított belső működésű
rendszer szabályozatlansága és etikai hiányossága is közrejátszhatott egy ember
halálában. Az Orvosi Kamarának ebben lenne dolga. A konkrét ügyben is
– már csak a levél okán is –, de főleg a tanulságokat levonva általános ajánlásokat, normákat megfogalmazva, esetleg
jogszabályi változást követelve. Az én felfogásom szerint a Kamarának sokkal nagyobb szigorúsággal
kellene eljárni az ilyen ügyekben befele, de nagyobb védelmet kellene
biztosítani az orvos-társadalomnak kifele. De az erősebb védelem nem a
szőnyeg alá söprést, „eltussolást” jelent. Mert a valós védelmet – ahogy Nagy Marcell
nemrég írt erről az Újratervezés oldalán – a nyíltság, annak sugárzása, adja,
hogy a Kamara fellép a szakma becsületét, jó hírnevét, a betegbiztonságot rontó
gyakorlatok ellen, és biztosítja, hogy a tisztességes többség méltán érezze a
betegek, a társadalom megbecsülését.
Epilógus
Az augusztusi hosszú hétvégén az Őrségben
jártunk. Gyönyörű.
Ahogy mentünk Kétvölgyből Szentgotthárd felé, látjuk, hogy egy idős bácsi
szaporáz az út szélén. Erős 80-as, de egyenes tartás, határozott járás. Bár nem
stoppolt, még kérőn sem nézett, megálltunk megkérdeni, hogy elvihetjük-e
valameddig. Mondta, hogy az pont jó, mert lekéste a buszt, és 10 km innen
Szentgotthárd, ahova megy. Eddig kórházban volt, előbb műtét, utána
rehabilitáció, most végre kijött megnézni az erdőjét, hogy hogy vannak a fák.
És kiderült, hogy Zalaegerszegen szívbillentyű csere, és hogy nincs még egy
olyan aranyos ember, mint az a külföldi főorvos, akinek az életét köszönheti.
Ennyi. Ez így mind, együtt a magyar egészségügy.
Ebből az asztalfiókból nem kilopok, hanem engedéllyel kérek ki néhány elgondolkoztató számot, amit szeptemberi -szintén önfoglalkoztató és- jótékonykodó-prevenciós szakemberként preventív céllal bemutatok prevenciót követni hajlandó halandó hallgatóknak. A prevencióval a halandóság felső határát feljebb srófolni óhajtom! :D Előadásban legalább is.
VálaszTörlésHa ez sem veri ki a biztosítékot tényleg megérdemeljük ezt a mocskos, tolvaj bandát...
VálaszTörlés