Gondolom, a botrányok miatt gőzerővel folyik a trafiktörvény
újraírása, de valahogy nem haladnak. Példát adva a konstruktív ellenzékiségből,
felajánlom segítségemet.
Íme a cölöpök, melyek mentén kell megírni az új trafik törvényt.
1) Élvezeti
célból használt, magánfogyasztásra szánt dohánytermék csak
a) dohányboltban[1] és
b) e
törvény alapján kijelölt kiskereskedésben[2]
forgalmazható.
2) E
törvény alkalmazásában dohánytermék:
a) szűz-dohány,
feldolgozott dohányalapú termék, és vagy
b) élvezeti
célból használt nikotint tartalmazó termék, ideértve az e-cigaretta utántöltő
patronját[3].
3) Dohánybolt
árusíthat[4]
a) dohányterméket,
b) ezek
használatához szükséges eszközöket, kellékeket,
c) a
Szerencsejáték Zrt. által fogalmazott szerencsejátékokat.
4) Nem
létesíthető dohánybolt
a) olyan
épületben, amiben iskola vagy egészségügyi
intézmény működik,
b) ilyen
épület/telephely bejáratának 100 méteres körzetében.
5) Dohányboltot
működtetni csak közbeszerzésen elnyert koncesszió alapján lehet.
6) A
koncessziós pályázat fő feltételei:
a) Pályázni
konkrét, a pályázatban megjelölt helyen működtetendő dohánybolt üzemelétetésére
lehet[5].
b) Pályázni
csak az árusításban való személyes közreműködésre épülő működtetésre lehet.[6].
c) Egy
pályázó több pályázatot is beadhat, de csak egy dohánybolt működtetését nyerheti
el[7].
7) A
pályázat elbírásánál a pályázókat az alábbi sorrendben kell előnyben
részesíteni:
a) aki
a pályázat kiírásakor már működtet a térségben trafikot,
b) aki
a pályázat kiírásakor bárhol trafikot működtet,
c) aki
megváltozott munkaképességű,
d) aki
tartósan munkanélküli.
8) A
pályázatok adatai (beleértve a vesztes pályázatokat, az elbírálás szempontjait,
azok eredményét és a bírálók személyét) nyilvánosak, és ezeket az interneten
külön kérés nélkül közé kell tenni.
9) A
dohánytermékek árusításánál 6% haszonkulcs alkalmazható[8].
10) Dohányboltot reklámozni kizárólag csak a bejárat felett elhelyezett szabványosított reklámtáblával lehet[9].
10) Dohányboltot reklámozni kizárólag csak a bejárat felett elhelyezett szabványosított reklámtáblával lehet[9].
[1] A
Dohánybolt esetében a nemzeti jelző „nemzetgyalázó”, hiszen negatív,
társadalmilag káros fogalmat kapcsol a nemzet fogalmához.
[2]
Bizonyos településszerkezet mellett a dohánytermékekhez való hozzáférés másként
nem biztosítható.
[3] Az
e-cigaretta a dohányzás egyik – kulturáltabb, a környezet számára
veszélytelen – formája, ezért forgalmazása is az egyéb dohánytermékkel
azonos módon indokolt.
[4]
Alkohol árusítása csak akkor lenne indokolt, ha annak forgalmazását egyéb kereskedésekben
betiltanák. A szerencsejátékok forgalmazása kivitatandó.
[5]
Egyrészt csak így értékelhetők reálisan a pályázatok, másrészt ne az
áruházláncok, kúthálózatok válogathassanak utólag a koncesszió tulajdonosok között.
[6] A
pályázat célja a kis egzisztenciák támogatása, munkához juttatása. Ezért csak
olyan pályázhat, aki maga is a pult mögött akar állni.
[7] A
személyes közreműködés kötelme kizárja azt, hogy valaki több trafik
működtetését is megkapja.
[8] A
dohányboltok az eredeti 3% mellett a szűkített termékpalettával bizonyosan nem
működtethetők rentábilisan. A személyes közreműködés kötelme ugyanakkor
feleslegessé teszi a tulajdonosi haszon garantálását, mert munka nélkül így senki
nem visz ki pénzt a rendszerből.
[9] A ma tapasztalható óriásplakátok, illetve a dohánybolttól elválasztott egyéb reklámok támogatják a dohányzást és ellentétesek a törvény szellemével.
[9] A ma tapasztalható óriásplakátok, illetve a dohánybolttól elválasztott egyéb reklámok támogatják a dohányzást és ellentétesek a törvény szellemével.
Tisztelt Kincses Gyula!
VálaszTörlésÉn még ilyen igaz és finom megfogalmazását még nem olvastam eme
szinte közönségtelenül piszkos nemzetellenes úgymond nemzeti ügyben. Részemről a 7 és 8-as javaslat az, ami reálisan tükrözi ezt a mutyi ügyet!