Miért büntetik börtönnel azt, amit az igazgató engedélyezett? Már megint a hálapénzről

Bár azt hittem, hogy a hálapénzről már mindent elmondtam, muszáj megint írni erről. Két okból is.

1.      A téma sajnos semmit nem vesztett az aktualitásából, azaz újraindított egészségügy ide, GYEMSZI átszervezés oda: a hálapénz, mint probléma nem csökkent.

2.      A BTK módosítás kapcsán megint felkapott téma lett, lásd a szalagcímek: „Mostantól börtönnel is büntethető a hálapénz”, vagy "Borítékolt börtön".

Az olvasó kapkodja a fejét és tényleg nem érti: ha egy éve törvény alapján az igazgatók engedélyezhették a hálapénzt – ami le is adózandó, mint legális jövedelem –, akkor miért jár érte börtön???

A zavar oka kettős. Egyrészt: a közbeszéd (és az erre alapuló újságírás) a hálapénzt valami egységes, létező és érthető fogalomnak tekinti, holott nem az. Másrészt: az új szabályozás minimum aggályos és pontatlan.

Először a fogalmi tisztázásról. Azt, amit a köznyelv (és a közvélemény-kutatók egy része is) hálapénznek hív, azt az orvosi köznyelv pongyola - pontos megfogalmazással paraszolvenciának (a „para”) nevez, ami ugye egyszerűen csak mellékjövedelmet jelent. Ez pontos összefoglalója annak a sokféle, a betegtől a gyógyítás során, számla nélkül szerzett orvosi többlet-jövedelemnek, amit leegyszerűsítve hálapénznek hívunk. Hibásan, mert a paraszolvencia minimum az alábbi csoportokra bontható:

1)      A „hálapénz”, ami jogszabály szerint kizárólag utólag adható, és

a)      vagy ténylegesen a hála kifejezése,

b)     vagy a szokás alapján adott borravaló jellegű hálapénz, aminek nem sok köze van a hálához.

A kettő közös jellemzője, hogy a beteg nem „vásárolt” semmit, nem kapott előnyt, az orvos, a nővér „csak” tette a dolgát, és a beteg ezt honorálta, vagy belső indíttatásból, vagy a szokásjognak megfelelően.

2)      A más érdekeit nem sértő számla nélküli szolgáltatásvásárlás. Ez az az általánosan ismert eset, amikor orvost „fogadunk”. Ő azt a szolgáltatást nyújtja nekünk, ami a társadalombiztosítástól amúgy is jár nekünk, de mindezt személyes közreműködéssel, személyes odafigyeléssel. Tehát itt egy jogos, akceptálandó igény kielégítéséről van szó, ami másnak hátrányt nem okoz. (Ki operáljon, kinél szüljön a feleségem stb.)

3)      A más kárára történő előny vásárlás. Minden olyan „hálapénzes” történet, ahol korlátos erőforrás elosztásába szól bele a hálapénz: előrébb kerülni a várólistán, hivatalos felár nélkül, a főorvossal „megalkudva” kétágyas szobába kerülni stb.

Ahogy a hálapénz nem egységes, úgy nem azonos a jogi megítélése sem. A jogi megítélés, illetve a lehetséges „elkövetések” az egyes csoportokban az alábbiak.

A „hálapénz” jellegű hálapénz (előny nyújtása nélkül utólag kapott pénz) az, aminek elfogadása a törvények alapján ma is lehetséges. Itt két együttes feltétel van: csak akkor szabad elfogadni, ha az intézményvezető előre, írásban engedélyezte, és az SZJA bevallásban a borravaló kategóriában be kell vallani. A Munka Törvénykönyve kapcsán a félreértés itt az volt, hogy ez a szabályozás nem megengedő volt, hanem szűkítő: a főigazgató csak a hálapénz jellegű hálapénzt engedélyezheti, ami addig is legális volt, tehát nem általában a „parát” engedélyezi. Itt az orvos akkor marasztalható el, ha nincs engedélye hálapénz elfogadására, vagy ha nem szerepeltette az adóbevallásában. Egyébként nem.

A számla nélküli vásárlás – a kriminalitás szempontjából – nem különbözik a más szektorok hasonló cselekményeitől. Fontos, hogy az SZJA bevallás itt nem „legalizál”, mert az az ellenszolgáltatás nélkül kapott jövedelem adózására szolgál, és a szolgáltatások után nem csak SZJA-t, de egyéb közterheket is kell fizetni. A történetet tovább árnyalja, hogy számla kiállítására a közintézményekben általában az orvosoknak nincs is lehetősége. Ma az intézmény (és nem az orvos) állíthat ki a kezelőorvos megválasztásáért számlát, de az OEP ekkor kevesebbet fizet a kórháznak, így a kezelőorvosnak ebből nem jut semmi.

A harmadik csoport, a jogtalan előny vásárlása egyszerű kérdés: sima vesztegetés, ahol egyaránt bűnös a vesztegető és a vesztegetett.

Ami a mostani BTK változást illeti, előszöris tisztázni kell azt, hogy nem ágazati szabályozás született, hanem általános érvényű. A 291. § (1) bekezdése szerint: „aki gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében végzett tevékenységével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja (...) bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Ez más ágazatokban lehet, hogy kevésbé problematikus, de az egészségügy szempontjából a helyzet valóban „veszélyes”, és hivatalos értelmezést igénylő. A kérdés innentől fogva az, hogy mi is tekinthető jogtalan előnynek? Egy tábla csokoládé? 10.000 Ft feletti boríték? Soron kívüli kiszolgálás a boltban? Hol a határ, és van-e, illetve kell-e határ?

Jogszabály értékű jogértelmezésre van tehát szükség, mert a nélkül akár általában is (minden formájában) bűncselekménynek értelmezhető a hálapénz. A hálapénz jellegű paraszolvenciánál ez abszurd lenne, hiszen ennek elfogadása törvény alapján engedélyezhető, így minimum jogütközés lenne bűncselekményként értelmezni. Szintén egyértelmű az is, hogy a korruptív, vesztegetés jellegű hálapénz bűncselekmény. De a hálapénz zöme az nem utólagos, illetve számla nélküli vásárlás (orvosválasztásért fizetett hálapénz) jellegű, aminek megítélése már lehet problematikus. A száraz jogelmélet alapján a munkaköri kötelességként nyújtott, a betegnek a TB szerint járó ellátásáért kapott többletpénz már lehet jogtalan előny, és akkor ez már bűncselekmény.

A baj tehát nagy, mert egy általános, széles körben végzett – és egyik napról a másikra felszámolhatatlan – gyakorlatot fenyeget börtönnel a törvény. Rendet kell csinálni, ehhez hivatalosan is értelmezni kell a „jogtalan előny” fogalmát, méghozzá úgy, hogy ez az egészségügyben két esetben jelenthessen kriminalitást: ha más kárára nyújt, ígér előnyt az egészségügyi dolgozó (várólista megkerülés, más beépített anyagminőség stb.), vagy ha más erőforrását árulja saját zsebre (VIP szoba, zsebbe felárral). E nélkül a szűkítés/pontosítás nélkül az orvostársadalom nagyobb felét tényleg börtön fenyegetheti.

Azt is tudjuk, hogy egyre vadabb hálapénzes történetek látnak napvilágot. De aki kicsit is szakmai módon közelít, az azt is tudja, hogy mint ahogy csak béremeléssel nem lehet megoldani a kérdést, ugyanúgy börtönnel se. (Ugye emlékszünk a Szakma régi mondására: tisztességesen -azaz többszörösre- megemelni az egészségügyi béreket, és aki ezután is kér, elfogad, arra csapjon le a törvény szigora. De ez a mondat a "tisztességesen megemelni"-vel kezdődik, amiről szó most nincs.) A megoldás lényegi eleme a hiány megszüntetése, illetve a valós igényel legális, számla alapú kielégíthetősége. Ehhez tisztességesen meghatározott szolgáltatási csomag, ehhez kötötten legálisan megvásárolható többlet/kiegészítő szolgáltatások, és átlátható, transzparens döntési mechanizmusok kellenek. Fel kell fogni, hogy a feketepiac rendőrrel, börtönnek nem számolható fel, csak a legális (kínálati) piac kialakításával. Ne feledjük: a hálapénznél nincs fogyasztóvédelem, nincs számon-kérhetőség, és sokszor még azt sem tudjuk, valójában mit is vettünk. ("Doktor úr, ugye tetszik vigyázni")

Hogy akkor most mi lesz? Tudjuk, hogy nem eszik olyan forrón a kását, és ilyen égető orvoshiány mellett nem lehet az orvosok felét bezárni, tehát a nyomozó szervek, ügyészség és bíróság bizonyos értelmes önmérsékletet fog tanúsítani. És különben is: hálapénz nélkül szétesne a rendszer, mert annyi pénz meg még a választások előtt sincs a számtanpéldákban, hogy azt bele lehessen tenni.  Így marad az orrhúzogatás és a hálapénz, meg a fenyegetettség, hogy azért akire nagyon akarunk, le lelet csapni.

Én nem ilyen világot szeretnék. Ne az legyen a főszabály, hogy elnézőek vagyunk, de aki nem tetszik, arra azért vonatkozik a törvény – hiszen írva vagyon –, hanem legyen egy betartható, a valóban kriminális eseteket kiszűrő, de csak azokat sújtó szabályozás!