Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

Fotóalbumaim itt érhetők el: https://gyulakincses.smugmug.com/ Nézzen be hozzám!



2015. július 16., csütörtök

Igény pedig nem vóna rá



Mottó1:
„Szép asszonyt kemény szerszámmal, ügyvédet perrel, a magyar népet jobboldallal, diktatúrával megijeszteni nem lehet!”
(egy klasszikus ráncfelvarrása)
Mottó2:
„Ma már egyre többen látják, hogy a Király meztelen. És úgy gondolják: jól áll Neki!”
(én)

Emlékeztetőül – és viszonyítási pontként – három tény:
  •  A vakkomondoros Baloghot Fülöpháza hálás népe újraválasztotta
  •   Ásotthalom Polgármestere Toroczkai László (szintén szabad és tiszta, manipuláció-mentes választáson)
  •  A FIDESZ-KDNP és a Jobbik együttes támogatottsága[1] a MEDIAN 2015. júniusi felmérése szerint a biztos pártválasztók között 68%. (Igaz, hogy mindez 35%-nyi „nincs pártja” mellett, de ne higgyük azt, hogy ez a jelentős tömeg mind a ballib uszályában vergődik, és csak azért nincs pártja, mert nem tudja, hogy az MSZP vagy a DK, vagy valamelyik újbaloldali új.)
A bajom a következő. Az általam tisztelt és/vagy szeretett barátaim éjt nappallá tesznek azért, hogy kitalálják, hogyan lehet a demokratikus kereteket, intézményeket visszaállítani Magyarországon. Szegények. Mert azt hiszik, hogy a keretek, az intézmények hiányoznak. Kell majd egy régi-új alkotmány, tisztességes választási törvény, és megint boldogság (szabadság, demokrácia, igazságosság, korrupciómentesség stb.) lesz kies e hazában. De szép is lenne. A dolog sajnos bonyolultabb.
Mi – a demokraták – időnként nagyon okosan és kulturáltan elmondunk ezt-azt az ATV-ben, Klubrádióban, cikket vagy blogot írunk. A barátaink lelkesen bólogatnak, gratulálnak, jól elvagyunk ezzel, magunk közt. De az országot a fenti három tény írja le, mert kormányunk szájbarágóan primitív és aljas ösztönökre építő gyűlöletkampánya kiválóan működik, mint már annyiszor a történelemben. És ne becsüljük alá: a gyűlölet közösségépítő, önbecsülést adó, nyomort feledtető, így kis (csonka)hazánk népe szereti ezt. És persze azt, hogy húsz év téblábolása után végre megint van ki után menni, lehet kit követni. Mindent megér, hogy végre megint jó magyarnak lenni! Nem vagyunk az EU vagy Amerika kapcája, megmutatjuk nekik! - bár a „mit”, az még bizonytalan. Ne felejtsük: Ceaușescu Romániájában is sokáig jó volt románnak lenni. (Románnak, és nem magyarnak, nem szásznak, nem zsidónak.) A végén persze ki is végezték, de ez most nem aktuális részlet, hiszen még a vörösre tapsolt tenyereknél tartunk. Ami tény: menekültáradat nem jött még ilyen jókor Finkelstein eminens tanítványainak.

Nemrég egy kedvelt ismerősömmel volt egy vitám a Face-n. A zseniális kisgyermek és macska-etológus hölgy kifakadt (okkal) azon, hogy olyan aljas emberek is léteznek, mint akik… Azt válaszoltam, hogy ez nem jó megközelítés. Nem arról van szó, hogy az emberiség egy kis hányada aljas állat, aki szörnyű és rettenet, a többi pedig a „rendes ember”, hanem az aljas és állat (szinte) mindannyiunkban benne van. (A különbség csak annyi, hogy kiből milyen könnyen hívató elő, és milyen kéjjel éli meg az új szerepet.) Persze vannak kivételek, akik nem, akik hősök és utcanév-táblaként végzik, de a többségtől ez nem elvárható. Ami a fontos: az aljas állat nem az, aki aljas állat, hanem aki előhozza ezt az átlagemberből. A Mein Kapmf-ot Hitler írta, de tömegek (mennyiségi értelemben: egy nép) álltak mögé. Utólag persze mindig tisztul a kép, kiderül, hogy én nem is, meg nem láthattam, hogy mi lesz ebből, meg zsaroltak és másokat védtem, de Anna Frank családjának rejtekhelyét se a fasiszta élcsapat, az SS kutatta fel, hanem helyi rendes emberek érdeknélküli feljelentése miatt füstöltek el. (Ennyit a most tömegesedő idegengyűlöletről, bevándorló-ellenességről, és rólunk, magyarokról.)

Kedves Demokráciát Vágyó Barátaim,
A helyzet tehát sokkal rosszabb, mint véljük. A FIDESZ lerombolta/névlegesre züllesztette a demokratikus intézményeket – kereteket, és ledörzsölte magáról a fékek és ellensúlyok rendszerét. Tette, mert tehette. Mert hagytuk, sőt, valójában sokan egyetértettek ezzel. A valós (és nehéz) feladatunk tehát nem (csak) a demokratikus keretek helyreállítása, hanem a demokrácia (becsület, szabadság, tisztesség, korrupciómenteség, szolidaritás stb.) iránti igény újra-felkeltése, a közgondolkodásban egy normális értékrend dominanciájának visszaállítása. A hipnotikus álomból kell valahogy felébreszteni az embereket, mielőtt valami nagyon nagy csattanás kelti fel őket.


[1] Ez számít, hiszen a két párt csak a konc tekintetében konkurens, az értékrend, a társadalomlélektan, a zsigeri érzet szintjén azonos.

4 megjegyzés:

  1. http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=261%3Aaz-el-nem-mulo-feudalizmus

    VálaszTörlés
  2. Kicsit megkopott már ez az írásom, de azért úgy érzem, nem állunk túl messze... :-)
    Üdv!

    "Az emberi civilizáció és gondolkodás lemoshatatlan szégyene (bár a fejlődés adott szintjének része), hogy faji, világnézeti alapon egymást megbélyegezzük, táborokba zárjuk, megkínozzuk, megöljük. Akár keresztes háborúként, reformációként, hutu-tuszi, hindu-keresztény-muzulmán, … címkék alatt követjük el. Így nem fogok vitázni arról, hogy a holokauszt volt-e, milyen volt, mennyi volt, stb.

    Azt állítom: ha Arma szövegét ugyanez a hümmögés, bólogatás sokáig kíséri, LESZ következő!

    És ezért nem ő a hibás, mert az ő “kérlelhetetlen, feltáró, igaz térítő” tevékenysége és hozzáállása szükségszerű része MINDEN társadalomnak, MINDEN ideológia mentén (pánszláv, óromán, ősi szlovák föld, … hogy csak a helyi folklórt emlegessem), így ha úgy tetszik, megtartásra érdemes néphagyomány.

    A tűzvészt nem az eldobott gyufa okozza, hanem a rendetlenség, szerte hagyott szemét és az oltási szabályok, eszközök, rutin hiánya. Társadalmi tragédiák, válságok oka pedig a “tömeg”, a TI gondolkodásotok felületessége, rendetlensége, következetlensége – SZERtelensége és szeretetlensége. Enélkül az eldobott gyufa csupán felszedendő szemét, a harcos zsidóellenesség érdekes kultúrtörténeti jelenség és egy konkrét terület valóban részletes, megbecsülésre és elemzésre érdemes adatforrása.

    RAJTUNK MÚLIK, mindannyiunk egyéni, személyes felelőssége, hogy mi lesz holnap, és ez nem játék.

    Ennyit szerettem volna még hozzátenni. "

    http://hajnalvilag.blogspot.hu/2012/06/zsidoztam.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "A tűzvészt nem az eldobott gyufa okozza, hanem a rendetlenség"
      Ez jó.

      Törlés
    2. Ha tetszik, van ott még, például ez:
      http://hajnalvilag.blogspot.hu/2012/03/jovo-erdeklodes-hianyaban-elmarad.html

      Ez nekem olyasmi, mint az "asztalfiók", csak én a saját jövőképemnek címeztem, amit "kiérleltebb formába" 2008-ban öntöttem: http://hajnalvilag.hu/books/MondoAurora_hu.pdf
      A blog a kommunikációs kísérleteim, pontosabban kudarcaim naplójává vált.

      Törlés