Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

2015. október 23., péntek

FESZtelenül



Ebben a politikailag apatikus térben, amikor a létező pártok nem jelentenek rövid távon semmilyen garanciát (vagy reményt) az életünk megváltoztatására – sőt: a levegőben kifejezetten egyfajta párt-ellenesség zizeg –, a civil mozgalmak jelenthetik az új válaszok, új szervezetek megszületésének reményét. Vagy egyáltalán bárminek, ami kizökkent a kijelölt útról. Persze az apátia köde ezt is belepi: hol van ma már a NETadós tüntetés százezres tömege… A rezsicsökkentés csak a szájakat tömte be, de a menekült-kérdés kezelése tömegekben alakított ki mély érzelmi közösséget az illiberális demokráciával. És ugye, mint Ferenc Jóska, Horthy vagy Kádár alatt: végre megint van apánk, aki erős, és megvéd minket.
Úgyhogy a mai nap (október 23.) csak egy a fizetett szabadnapok közül. Szerencsére jó az idő, lehet kirándulni, kiskertbe menni, avart égetni. Más tűz nincs, nem lesz. Magyarország csendes, újra csendes.
És ugyanígy nem érthető az a belenyugvás, amivel mi (orvosok, betegek, lakosok) viseljük az egészségügy állapotát. Jól tűrjük a növekvő várólistákat, a másod- harmadállásban elgyötört nővér és orvos apatikus hozzáállását, és azt, hogy ma már nem azért megyünk a „magánba” mert ott tisztább a WC és kedvesebb az orvos, hanem mert gyógyulni, élni akarunk. És az ágazatban remény sincs: még hitegetni se hajlandók az egészségügyi dolgozókat egy tisztességes jövőképet megalapozó életpályamodellel, még a retorika szintjén sem deklarált prioritás az egészségügy, marad a maradványelv, maradvány nélkül. És az Orvosi Kamara kulturáltan hümmög, és bár megérti a kormányzat nehéz helyzetét, de időről időre halkan emeltebb hangon több pénzt követel, de azzal a feltétellel, hogy ne változzon semmi. Az elnök meg miniszteri fizetést kap, tehát jól van ez így, hiszen újraválasztják, akár Cser Ágnest, az EDDSZ elnökét. (Az bájos, hogy most a megpuccsolt Gaskó akarta megpuccsolni. De nekünk, az egészségügyieknek jó Ő így is.)
Ebben a helyzetben két szervezet volt, ami reményt adott bármilyen változtatásra[1]. Az egyik a Magyar Rezidens Szövetség, amelynek elnöke okos, precíz, szókimondó, és bár mértéktartó, de konzekvens és abban amit mond, eltántoríthatatlan. Dénes Tamás tehát jó, és szerencsére sokat is szerepel. (Ha nem sokall be, vagy nem jön meg az esze, akkor a jövő jelentős egészségpolitikusa lehet.) De Ő sajnos egyszemélyes vállalkozás. A rezidensek per definitionem sem lehetnek sokan (nem lehet százezres tömegük…), és főleg vagy kézbentartottak a későbbi jobb állások miatt, vagy már a kinti helyeket nézik, és nem érdeklik őket a hazai gondok. Tehát rájuk, mint tömegre, nem lehet számítani.
Így valós és cselekvő érdekérvényesítő szervezetként maradt a Független Egészségügyi Szakszervezet, a FESZ. Új arcok, új elszántság, új eszközök. Tüntetés, összefogás, és a Szegény Kórház a PM bejárata elé. De ami ebben az új volt: az a vidám elszántság, életteliség, amivel a kórházat építették, ügyelték, és a nyitottság, ahogy mindenkivel beszélgettek. Fantasztikus csapat, fantasztikus emberek.
Ebbe a (már létező) térbe robbant be az év elején Sándor Mária, aki fekete pólójában ikonikus alakja lett az egészségügy dolgozók látványos, de nem a betegeket sújtó tiltakozásának. Ő volt az, aki feltette az ismertség, a „médiás lét” térképére a FESZ-t, és ami még fontosabb: aki az országos ismertségét kihasználva el tudta magyarázni mindenkinek, hogy itt nem (csak) az egészségügyi dolgozók bérharcáról, megalázóan alacsony fizetésének javításáról van szó, hanem arról, hogy az egészségügy dolgozói az alacsony bér miatti elvándorlás okozta munkaerő hiány miatt olymértékben kizsigereltek, hogy ez már a betegellátás minőségét, azaz a mi életünket veszélyezteti. Tehát nemcsak magukért, de értünk is szólnak.
És úgy tűnt, hogy az mozdul inkább, akinek nincs vesztenivalója: az orvoskamarával ellentétben a májusi tüntetésen a szakdolgozói kamara (MESZK) is nagy tömeget mozgósítva, bátor kiállással volt jelen. És látványos akcióként tömegek helyezték letétbe felmondásukat arra az esetre, hogy ha szeptemberig nem javul a helyzet.

Ezután jött az elmagyarosodás.
Először a nővérkamara állt ki saját tagjai mögül: kezdődött azzal, hogy etikai vizsgálatot kezdeményezett az Elnök Sándor Mária ellen. Ekkor még békíteni akartam, de kiderült, esélytelenül. Szeptemberben azután a MESZK meakulpázott: elnézést kértek a radikalistásért, visszavonták a letétbe helyezett felmondásokat, és közölték, hogy tovább alkarnak tárgyalni. Az az apróság, hogy nincs kivel és miről, az nem zavarta őket. (Épp a hosszas államtitkártalanság közepén tettek biankó hűségnyilatkozatot.)
És persze mindez a FESZ-en belül is végbement.
A Facebookon (és médiákban) legtöbbet keringő fényképem már nem ismételhető meg. A fekete és fehér ruhás nővér (a FESZ régi és új ikonikus alakja) már sose lesz egy képen fotózható. A FESZ „konzervatív szárnya” a MESZK-hez hasonlóan tárgyaláspárti lett, és egyáltalán nem zavarja őket az a tény, hogy a FESZ nem reprezentatív szakszervezet, és az, hogy egyáltalán az asztalhoz engedték őket, az csak Sándor Mária radikalitásának és Zombor Gábor taktikai bölcsességének volt köszönhető. A lényeget, ami a FESZ létalapját adta és reménnyel kecsegtetett, azt Mária fogalmazta meg a legpontosabban:
„Mi az utcán kikényszerítjük azt, amit a többiek az asztalnál aláírhatnak” (Tehát Mária nem veti el a tárgyalás, a megegyezés fontosságát, csak itt és most kevésnek tartja.) A FESZ-nek fel kellett volna fogni, hogy a langyosság pályája már foglalt: erre ott az EDDSZ és MESZK.
De nem ez történt: A szakszervezet tisztújító közgyűlésére – amelyik dönthetett volna arról, hogy a FESZ elnöksége megújulva továbbviszi a radikális vonalat, vagy besimul a középszerbe – formai okokra hivatkozva be se engedték Sándor Máriát, és azokat, akik Mária miatt léptek be a szakszervezetbe.
Ennyi.
Ma Mária új szervezetet alapít. Akkor október 23.-án a kiskerti avarégetésen kívül mégis van egy pici szikra?


[1] Elnézést azoktól, akiket nem sorolok fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése