Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

2015. november 3., kedd

Pásztor Béla, a mi díszpolgárunk



Ötven év egy település élén. És szép szimmetrikusan: 25 kinevezett tanácselnökként, 25 választott polgármesterként. Van ebben valami szimbolikus, mint abban is, hogy pártnak soha nem volt tagja. Persze a függetlenségnek nincs most piaca, a Rétesügyi Minisztérium nem szereti azt, aki nem lép egyszerre. De a veresiek igen. 2010 őszén az ügyészség a kampánycsendet megelőző napon két emberrel szemben jelentett be eljárást: a XI. kerületi Molnár Gyula és a veresegyházi Pásztor Béla ellen. Nagyvárosban működik a politikai befolyásolás, és nem is ismerték eléggé Molnár Gyulát: el is vesztette a választást. A veresiek kinevették a hatalom erőlködését, és válaszul soha nem látott aránnyal választották újra Bélát. A FIDESZ-nek így marad a kicsinyes bosszú. Most például a Pest Megyei Közgyűlés Fideszes többsége nem szavazta meg Pásztor Béla díszpolgárságát annak ellenére, hogy Pest megye 35 településén a helyben választott testületek közül 21-ben Őt javasolták díszpolgárnak. (Ha örül Horger Antal úr… írnám, de mégse, hiszen Horger Antal amúgy egy nagytudású professzor volt, aki ezt leszámítva pozitívan értékelhető, így nem sértem emlékét azzal, hogy a FIDESZ-hez hasonlítom. Az analógia tehát csak a kéj sekélységében áll…)
De ez a kicsinyes történet jó alkalom arra, hogy ismét megemlékezzünk Pásztor Béla kivételes személyiségéről. Álljon itt az az írásom, amit a hivatalos megemlékezésre írtam.





Pásztor Béláról négy dolog jut eszembe. Két fogalom és két emlék.

Az első, ami eszembe jut, az az egyik kedvenc szavam, az organikus fejlődés, ami Veres­egyházon kivételes példaként valósult meg. Ötven évvel ezelőtt Pásztor Béla egy mintegy négyezer fős település ifjú vezetője lett, amelyik mára 18.000 körüli lélekszámnál jár. A település fejlődése még az első 25 évben alapozódott meg az üdülő- és iparfejlesztési területek kijelölésével, fejlesztésével, azaz Veresegyház már 1990 előtt is befogadó volt. A rendszerváltás utáni második 25 évben – az időben ébredésnek is köszönhetően – a település hatalmas fejlődésnek indult. Nem tudom, hogy összességében csökkenő orszá­gos lélekszám mellett van-e még település, amelynek a lakosság­száma alig 25 év alatt közel megháromszorozódott. Az agglomerációban lehet, hogy nem egyedülálló ez a hatalmas mértékű fejlődés, de ami számomra ebben a leginkább megható, hogy Veres­egyház úgy tudott ekkorát növekedni, fejlődni, hogy közben „veresi” maradt. Ha egy kis faluból rövid idő alatt fejlődő város lesz, akkor általában identitását veszti, „felnő”, elfelejti önmagát. Veres nem járt így, fejlődése organikus, egyenes vonalat bejáró, önma­gából következő tudott maradni. Hiába a hatalmas betelepülő tömeg, megérintet ben­nünket a „veresiség”, és ezt vittük tovább. Persze fel nem merül, hogy ez a mostani Veres „az a Veres”, de a lényeget tekintve mégis. Mert Pásztor Béla álma, megvalósult víziója az volt, hogy Veres ne egy legyen – akár a legjobb – a Főváros körüli alvóvárosok – bejáró lakópark-városok közül, hanem a Pest felé élő szűkebb agglomerációs gyűrű mögött legyen egy kistérségi centrum, magyarul: a környező települések központja legyen, ne pedig a Főváros jogilag önálló külvárosa. Ezért volt fontos Bélának mindig a fogalommá vált veresi piac (ami éppen ezért a főtér megújulása ellenére a helyén maradt!) és ezért kellett a Misszió, az iskola, és persze az ipari park, de általában is a munkahelyek. Hogy ne a veresi menjen el a megélhetés, vagy vásárlás miatt máshova, hanem ide jöjjenek a többiek. Ebben látom Pásztor Béla koncepciójának lényegét, és ezért tudott Veresegyház a veresiséget megtartva organikusan fejlődni.
Az organikus fejlődés, a veresiség megőrzésének fontos eleme a második gondolat, az, hogy amíg Magyarországon 1990 után általában csak ingatlanfejlesztés folyt, addig Veresegyházon tudatos településfejlesztés zajlott és zajlik. Nem nagyon tudok olyan tele­pülésről, amelyiknek a vezetése nem csak az egyes ingatlanok profitábilis kihasználásá­ban, minél jobb áron való eladásában gondolkodik, hanem a település vezetőjének fejében van egy város-vízió, és a város fejlődésében az ebbe illeszthető fejlesztések valósulhatnak meg: hol a település pénzéből, hol uniós pénzből, hol pedig piaci elven, magánforrásból, de mindig az egységes koncepció szerint. És ami a legfontosabb: a fejlesztési terv mindig kijelöli a közösségi épületek helyét is, gondoskodva arról, hogy óvoda, iskola, bolt és kocsma is legyen az egyes település részeken. Ez a tudatos településfejlesztés a ’70-es –’80-as évek óta szinte ismeretlen Magyarországon, ahol a terek élhető méretű és szerke­zetű kialakítása, funkciók szerinti tagolása és összekötése a cél, nem csupán az, hogy az adott területen minél több lakást, irodást, boltot lehessen eladni. Az, hogy ez a fajta fej­lesztés hosszú organikus fejlődés révén és piaci környezetben is – nem csak a tervgazda­ságban – létezhet, azt hiszem, az unikális. Itt kell megemlíteni Zsigmond László Ybl díjas építészt is, akinek az érdeme, hogy a város fejlesztése nem csak funkciók szerint élhető, de kinézetében is egységes képet mutat. Az, hogy Veres nem csak élhető, de karakteres, jól beazonosítható, egyedi arculattal lépésről – lépésre egyirányba fejlődik, az Neki is erősen köszönendő. Ettől Veresegyház Veresegyház: a tudatos és organikus fejlődéstől.

És akkor most két személyes emlék, élmény. Az első, ami meghatározza a képet, az rög­tön az én veresi történetem elejéről, 1999-ből való. Életem egyik büszkesége, hogy részese lehettem a „Misszió Modell” megszületésének, kialakításának. Hihetetlenül izgalmas szakmai légkör volt, nagyon jó társakkal, szabad gondolkodással. (A megvalósí­táshoz persze kellett, hogy a két tulajdonos, Pásztor Béla és Somody Imre tudjon velünk szárnyalni, merjen új utakra indulni.) Ebben az időben egyébként még pesti voltam, a Misszió tervezése is Pesten, Somody Imre irodájában folyt. Történt, hogy az előkészítés fázisában a Misszió alapító igazgatója Dr. Mesterházy József és feleségem valamiért tárgyalni ment Pásztor Bélához. Beszélgetés közben megszólal a telefon, Béla felveszi, és tiszteletteljes hangon csak ennyit mond: „Igen, értettem. Jó. Úgy lesz. Intézkedek. Viszont hallásra.” Majd Beáékhoz fordul, hogy „Ugye megbocsájtjátok: a főnököm telefonált, és sürgősen el kell intéznem valamit”. Mondták, hogy persze. Béla felveszi a telefont, és kiszól: „Laci, azonnal menjetek ki az ilyen utca ennyi alá, és vigyétek el a szemetet Kati néni háza elől, mert reggel ottmaradt.” Mesterházy Jóska – aki épp másoddiplomásként jogot tanult – megszólalt: „Polgármester úr, elnézést, tudom, hogy semmi közöm hozzá, de most épp közjogot tanulok és ezért érdekes nekem, hogy ki telefonált, azaz ki a Te főnököd? Egy polgármesternek van egyáltalán főnöke? Ha van, akkor ki? A megyei közgyűlés elnöke? A köztársasági megbízott? (merthogy akkor volt ilyen) A belügymi­niszter tudom, hogy nem lehet, akkor esetleg maga Göncz Árpád?” Béla gyermeki ártat­lan természetességgel válaszolt: „Hát Kati néni! Ő a főnököm, Ő választ, érte dolgozok.” Ekkor dőlt el, hogy kiköltözünk, Veresen akarunk élni. 

És az utolsó élmény az idei, 2015-ös városünnepről való.
Nem írok róla sem­mit, ez a kép magáért beszél. Mert az egy dolog, hogy valaki 50 éven át sikeres telepü­lésvezető, de hogy 78 évesen ilyen ellenállhatatlan és megfellebbezhetet­len sármőr, az már igen!
 

1 megjegyzés:

  1. Kedves Kincses Gyula!
    Debreceni vagyok és félig meddig már veresegyházi is. És nagy tisztelője az Ön édesapjának, akihez - lehet mondani - több évtizedes ismeretség és barátság fűz. Így talán ismeretlenül is ismerősök lehetünk, annál is inkább, mert írásával , amelyet saját fb.oldalamon is megosztottam, nemcsak hogy egyetértek, de ahol csak lehet, népszerűsítem is. Ami pedig veresegyházi kötődésemet illeti, most már feleségemmel együtt a személyi igazolványunkba be van jegyezve tartózkodási helyünk: Veresegyház Liszt Ferenc utca a Ligetekben. Kisebbik gyermekünk, lányunk, férjével és a négy unokánkkal már egy évtizednél hosszabb ideje Veresen élnek, és mi is szemtanúi voltunk annak a bámulatos fejlődésnek, ami Veresegyházon végbement. És annak is szemtanúi voltunk, amikor az iskolai koncerteken meg az utcán meg az új templom alapkőletételén és folytathatnám, láttuk Pásztor Bélát, és éreztük azt a szeretetet, amely körülvette. Valami hasonlót éreztem kívülállóként is. És -bár tudom, hogy ez nem sokat jelent- eggyel több csodálója van a polgármesternek úrnak. Kívánok neki és természetesen Önnek is jó egészséget és köszönöm az írását.
    Gerencsér Attila

    VálaszTörlés