Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

Fotóalbumaim itt érhetők el: https://gyulakincses.smugmug.com/ Nézzen be hozzám!



2016. július 4., hétfő

BREXIT után HUXIT?



Magyarország első számú minisztere nem magánbeszélgetésben, hanem a kormány hivatalos tájékoztatóján (kormányinfó) közölte, hogy ha népszavazás lenne arról, hogy Magyarország maradjon-e az EU tagja, akkor Ő (magánemberként) nem tudna az EU-ban maradásra szavazni. Ugyanígy vélekedett (természetesen szintén magánemberként) a kormányszóvivő, Kovács Zoltán is. A miniszterelnök példás önuralomról tanúskodik és tiszteletben tartja a véleményszabadságot: fel sem merül benne, hogy konfliktust jelent, hogy miniszterei magánemberként az ellenkezőjét képviselik annak, ami kormányzati politikájának hivatalos princípiuma.
Értem én, hogy pávatánc meg miegymás, és hogy ez nem is komoly, csak hazai használatra, a korrupciós ügyek miatt elveszett szavazatok visszaszerzése céljából mondódik. De a briteknek (is) sikerült túltolni a biciklit: a populista indulatkeltésből olyan eredmény jött, amiből elég nehéz visszatáncolni, merthogy mi amúgy nem is…
Itt is megvan a kockázata annak, hogy a kormány addig lázít az emberektől elidegenedett brüsszeli bürokrácia ellen, hogy a végén nem tudja uralni a gerjesztett indulatokat, és 10 millió ember találja kívül magát az EU határain, persze csak mint magánember.
Két dolgot szeretnék röviden tisztázni ennek kapcsán.
.
1.      Igaza van Orbán Viktornak, a brit kilépésben komoly szerepe volt a migrációs válságnak, illetve, annak, ahogy az EU ezt kezeli.  
A migrációs válság az EU valós kihívása, az EU valóban nem tudott erre egyértelmű, megfelelő, határozott, és főleg: az EU polgárai számára megfelelő biztonságtudatot adó választ adni. Tény.          
De. Azt is tudni kell, hogy ha a migráció valós, és a bevándorlás-elleneseket igazoló súlyú probléma, akkor annak kezelésére a nemzetállamok külön - külön tökéletesen alkalmatlanok. 
Vagy komolyan hiszi Orbán, vagy bárki, hogy a sebbel-lobbal és médiazajjal felépített kerítés megvéd minket bármitől? Magyarország önmagában védtelen, és ráadásul forgalmas helyen fekszik, tehát elemi érdekünk, hogy egy nagy, erős közösség védjen minket. (És ha már tartozni kell valahová, mindenképpen függeni, akkor inkább a brüsszeli könyökvédősekre szavazok, mint az atlétatrikós Putyinra.)



.
2.     Anglia (és Nagy-Britannia) más, Magyarország ehhez nem hasonlítható.

  •  Anglia sziget, mi nem.
  •  Angliában baloldali közlekedés van, Magyarországon jobb oldali.
  •  Angliában egy furcsa mértékegységrendszer van: hüvelyk, láb, könyök és mérföld, pint és miegymás. Nálunk az unalmas metrikus mértékegységrendszer van használatban 100-as váltószámmal. Ugyanez igaz a forintra is: csak a fillér van a forint alatt, az is 100-as váltószámmal. Sehol egy picula, vagy batka.
  • Ott királyság van, nálunk nem tudni mi.
  • Az Egyesült Királyság GDP-je 2.523.216 millió USD, Magyarországé 132.260 (tizenkilencszeres különbség)
  • Az Egyesült Királyság egy főre jutó GDP-je 41.793 USD, Magyarországé 13.465 (háromszoros különbség)

Az első négy pont még megugorható, bár a sziget formátum felvétele picit nehezebb. (De vezetett már minket ellentengernagy.) 

Az utolsó két pont átvétele már problémásabb, és anélkül a vágyott öröm és politikai siker elmarad.
Fel kellene fogni, hogy a belpolitikai haszonszerzés retorikája most TÉNYLEG a bőrünkre mehet. Olyan forgatókönyv ugyanis nem létezik, amiben Brüsszel nem diktál csak fizet, de nem kérdezi miért és mire költjük a pénzét. És mindezek ellenére megvéd bennünket, persze az ő pénzén.
Szembesülni kell azzal, hogy az Unió nélkül gyengék és szegényebbek lennénk. 

És hús (gulyás) nélkül nincs gulyás-kapitalizmus... 
.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése