Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

Fotóalbumaim itt érhetők el: https://gyulakincses.smugmug.com/ Nézzen be hozzám!



2018. október 19., péntek

Végleges és hivatalos az egészségügy kettészakadása?


Kásler Miniszter úr az „egészség nem üzlet” címmel magyarázta el, hogy hogyan tolják az üzleti szféra karmaiba a betegeket.

Most csak rövid, gyors reakció, mert remélem, a kormány a fű alatti beterjesztés ellenére nem ússza meg az ezzel kapcsolatos széleskörű vitát. Tekintsük ezt a rövid bejegyzést gyors vitaindítónak.
Látszólag apróság, és jelentéktelen/logikus az a most nyilvánosságra került módosítás, amely szerint „108/B. § A közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató közfinanszírozással lekötött kapacitásai terhére nem nyújthat nem közfinanszírozott ellátást”

Ez a rövidke módosítás végre tisztázza azt, hogy mit is ért a Kormány a „köz- és magán” szétválasztásán. 
Ez a módosítás véglegesíti az egészségügy kettészakadását gazdag és szegény egészségügyre, hiszen az állami (közfinanszírozott) egészségügy nem nyújthat legálisan többletpénzért többletszolgáltatást.
Egyszerű példa, hogy értsük. Tételezzük fel, hogy bérletünk van a MÁV-nál, de csak a személyvonat másodosztályra. Ha valamiért éppen nem jó nekünk a fapados, vagy nem is jön, akkor nem vehetünk kiegészítő jegyet a gyorsra, vagy ugyanazon a vonaton az első osztályra. Tessék átszállni egy magántársaság magán vonatára. Ott persze nem fogadják el a bérletet, nem kiegészítő jegyet kell vennünk, hanem a magánvonatra szóló többszörös árú "magánjegyet". Ha másként akarok utazni, akkor kétszer fizetek ugyanazért.
Ez jön az egészségügyben is:
Nem vásárolhatok kiegészítő szolgáltatást, és ha mást, máshogy, máshol akarok, akkor menjek el a magánba, és fizessem ki még egyszer magasabb áron azt, ami amúgy a társadalombiztosítás terhére ingyen jár nekem.
A pontosság kedvéért. Valós többletszolgáltatást eddig sem nagyon lehetett vásárolni a közintézményekben, de ez eddig nem aktív szándék, hanem a politikai gyávaság miatt volt, hiszen egyik kormány sem merte érdemben pontosítani az ellátási csomagot. A mostani sem, de legalább kimondja: Nem is fogom, hanem ha rendes ellátást akarsz, akkor tünés innen a magánellátásba.
A javaslat fő problémai kifejtés nélkül:

  • A betegeket a magánegészségügy felé tereli, véglegesíti az egészségügy kettészakadását.
  • Elvonja a magánforrásokat az állami egészségügytől, tovább élezi a finanszírozási és munka-erőmegtartási feszültségeket.
  • Miután kizárja a legális piacot, a tisztességes, számla szerinti megoldásokat, konzerválja a hálapénzt, a korrupciót az állami egészségügyben
  • Ha nem lehet kiegészíteni a társadalombiztosítás terhére nyújtott ellátásokat, akkor erre nem is lehet kiegészítő biztosítást szervezni, miniszterelnöki óhaj ide vagy oda: marad a párhuzamos, duplikáló magánfinanszírozás, ahol kétszer fizetünk ugyanazért.


Ne értse félre senki: a köz-és magán mai, orvos-érdek szerinti mutyizós, szürkezónás együttműködését fel kell számolni. De az együttműködés szabályozottságával, transzparenciával, a legális megvásárolhatóság megteremtésével, nem pedig az egészségügy kettészakításával, amerikanizálásával.


Persze, amit Miniszter Úr mond, az is működhetne, sőt: jó is lenne. Csak annak feltétele egy jóminőségű, az igényeket súlyos várakozási idők nélkül kielégítő közösségi egészségügy, és sajnos nem arrafelé oldalazunk mostanában.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése