Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

2012. október 30., kedd

Hova tűnnek a magyar orvosok, és miért?



A csuklózott válasz: külföldre, mert ott megfizetik.
Igen, de azért ez nem ennyire egyszerű. Mert miért is tudnak külföldre menni, miért ilyen kelendőek ott a magyar orvosok? Némi önmérséklet mellett gondoljunk csak bele: életszerű-e az, hogy egy londoni kórházigazgató felesége hajnalban arra ébred, hogy a férje csatakosan hánykolódik az ágyban, és átszellemülten suttogja: „Édes jó Istenem, csak egyszer lenne egy igazi magyar orvosom!” Hát nem. Angliában is azért kell annyira a magyar (szlovák, szerb, lengyel, cseh, román stb.) orvos, mert ott sincs, azaz a fejlett államokban általános orvoshiány van. Tehát nem magyar átok, nem Krahácsot nyomják. (Persze a rosszon lehet még rontani.) A XXI. század Európájában tehát általános az orvoshiány. Miért is? Ebben a bejegyzésben ezeket az okokat szedem sorba.

Az első és a legfontosabb: a szükségletek növekedése. Egyre tovább élünk, egész Európában nő a születéskor várható átlagos élettartam, de ez nem azt jelenti, hogy egyre egészségesebbek is vagyunk és egyre kevesebb gyógyítás kell a világban. Minél tovább élünk, annál többször leszünk betegek, és az élettartam kitolódásával nő a betegséggel élők, a tartós kezelésre szorulók aránya. A diagnosztika és a terápia versenyt fut: új betegségeket „találnak fel”, arra új gyógymódokat kreálnak. És hát a több beteg, több betegség több orvost kíván.
A második: Az egészségügyben a technológiai fejlődés – ellentétben más ágazatokkal – nem vált ki élőmunkát, ellenkezőleg: növeli a szakember-igényt. A klasszikus példa: a kombájn nagy és drága, de azzal, hogy feltalálták, csomó vízhordó, kaszás, kévekötő és egyéb béres munkája vált feleslegessé. Megvan az új gép (az új technológia) és máris tizedannyi ember ellátja. No, az egészségügyben nem így van. Feltalálták a CT-t, de ugyanannyi röntgenes kell, jött az MR és a PET, de ez csak elvitt röntgenest, CT-st, de a felvétel-szám nem lett kevesebb, és akkor még nem is beszéltünk az ultrahangról. Tehát hatalmas fejlődés, új gépek, de a röntgen nem került múzeumba, sőt. És a leletezéshez ugyanúgy orvos kell, itt is ott is, tehát nő a hiány.
A többi ok nem ennyire súlyos, de hozzájárul a hiányhoz. Az ágazati irányítás és az egészségipar számos új területe orvosi képzettségű szakembereket igényel, és a piaci/ipari szektor is lényegesen jobb kereseti lehetőséggel csábítja az orvosokat. Sok jó kollégát vesztettünk el, mert beálltak orvos látogatónak csak azért, mert ott egyből autót raktak a feneke alá. (És persze a nagyobb pénzhez kisebb felelősség, plusz nincs ügyelet, tehát jó ez…) Az EU munkaidő direktíva alapvetően jószándékú: ha egy kamionos nem vezethet 32 órát egyben, akkor egy orvos miért dolgozhat annyit? (24 órás ügyelet, majd másnap a napi munka tovább.) Jogos, de akkor vagy az ügyeletből, vagy a munkából valaki hiányozni fog. Ráadásul nagyon merev a képzés is, ezért az ágazat igen nagy késéssel reagál a munkaerő-piaci változásokra. Az „Anyám, én orvos szeretnék lenni” felkiáltás után minimum 9 év telik el az önálló gyógyításig, és mindegy, hogy valaki előtte nagyrutinú és fiatal orvosokat lemosó tudású intenzíves nővér volt: 6 évig csak iskolapad, se gyógyítás, se fizetés… Így nem könnyű.
A baj tehát nagy. Az alábbi ábra mutatja, hogy mennyire elöregedett az orvos-társadalom, és mennyire hiányzik a fiatal- és középkorú korosztály. (A csíkos oszlop a gyógyításban dolgozó orvosok számát mutatja, a tele kék a „hadra-foghatókét”, azaz a működési engedéllyel rendelkezőkét.) A 30 és 60 év közöttiek számának kb. egyformának kellene lennie, és a piros háromszög mutatja a hiányt.


A helyzet tehát rossz, de egyes szakterületeken (altatóorvos, kórboncnok, röntgenes stb.) viszont katasztrofális. És van még egy dolog, amivel nem nézünk szembe: a jó öreg háziorvosok szó-szerint vétele… Vegyük észre: ma több 60 és 70 év közötti háziorvos dogozik a rendszerben, mint 40 és 50 év közötti. És nincs remény: a 30 és 40 év közöttiek fele annyian vannak, tehát ez csak romlik. Még az a szerencse, hogy az idős Kollégák zöme vállalkozó, így nem kell elmenniük kényszer-nyugdíjba.

A baj tehát nemcsak nagy, hanem kódolt, azaz tartós és növekvő. Ebből következik, hogy ezen nem szabad meglepődni, és bár mindent el kell követni a hiány csökkentésért, de legalább ilyen fontos, hogy meg kell tanulni vele együtt-élni, alkalmazkodási stratégiát kell kidolgozni.
Kétirányú mozgás-teret kell kihasználni: csökkenteni kell a szakember hiányt az egészségügyben (munkaerő-megtartás, visszatérés segítése), és olyan intézkedés-sorozatot, szemlélet- és szerkezeti és működési váltást kell megtervezni, ami csökkenti a szakember igényt, azaz alkalmazkodik a kialakult helyzethez. Mindez nem egy blog kerete, már így is félek, hogy túlszakmáztam. Álljon itt annyi, hogy: pénz nélkül ezt nem lehet megoldani (azaz meg kell fizetni az orvosokat), de aki azt hiszi, hogy ez csak pénzzel megoldható, az legalább akkorát téved. Amúgy meg a megoldási irányokról itt olvashat többet. http://www.kincsesgyula.hu/dokumentumok/HR_2011.pdf. Itt most csak annyit, hogy nem megy komolyabb informatikai támogatás és erőforrás-koncentráció nélkül, de itt az ideje, hogy felülvizsgáljuk a kompetencia-határokat, azaz mi orvosi monopólium, és mi nem.

Erről az picit bővebben és értelmesebben itt lehet  hallani, látni: http://www.youtube.com/watch?v=cDiobWSNQ8Q

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése