Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

2012. november 5., hétfő

Bitóra, vagy az első fára felsőmocsoládi kisfiú gyilkosait?



Magyarország egyik legembertelenebb bűncselekménye történt: egy nő pártízezer forintért fel tudott bérelni két hajléktalant, akik előre megtervezetten AGYONVERTÉK és elásták a 11 éves gyereket. Erre tényleg nincs szó, csak a döbbenet, majd a felháborodottság. És persze jön a kórus: Feszítsd meg, vissza a halálbüntetést.
Ami biztos: ez nem jól van így, mindez nagyom mesze (és egyre messzebb) van attól, amit valami értékrendnek, normalitásnak hívunk. De a kérdés, az kettős. Mert más a helyzet a „felbujtóval” (az öletővel) és más a gyilkosokkal, az ölőkkel. Az elsőt nem értem. A nő vélhetően a normalitások világában élt, NAV alkalmazottként dolgozott, és képes erre. Ezt nem tudom értelmezni, feldolgozni, így elemezni sem. Egy Facebook kommentoló (amúgy ismert/hírhedt blogger) szerint ez az egész agytörzsi cselekedet (csak mintha valami történelem, evolúció mittudomén, ennek a gátlásáról szólt volna).
De a „feszítsd meg!” nem a nőnek, hanem a gyilkosoknak szól. Amit tudni kell: van a fizikai létezésnek és a reménytelenségnek olyan szintje, amitől egyesek annyira szétesnek, lemondanak emberi mivoltukról, hogy bármire képesek. Nincs az emberi élet szentsége, nincs a gyermek, mint tisztaság és jövő tisztelete, mert nincs semmi, csak a legdurvább túlélésért folytatott harc, és főleg remény/jövő nélküliség. Ezek nem maffiózók, mindre elszánt profi bérgyilkosok, hanem szétesett, elkeseredett embermaradványok. A mai falat kenyér, a mai kanna bor. Ennyi az élet. Írtam már egyszer erről a csepeli hajléktalan gyilkosságok kapcsán, de reménytelenül és visszhangtalanul. Hogy ki lesz ma hajléktalan, az vakszerencse kérdése is, mint ahogy az is, hogy mivé porlad a személyisége. Igen tudom, hogy a gyilkos börtönviselt, visszaeső. De a börtön nem véd sem a mentális, sem a szociális széteséstől.
A lényeg: ezeknél a véglényeknél a halálbüntetés nem visszatartó erő. Nemcsak a más élete nem érték, de a saját sem. A halálbüntetés itt csak a mi „jóérzésünket” segíti (felkötötték végre azt a szemét állatot).

Mielőtt bárki félreértene: egyáltalán nem védem, mentegetem ezt a két brutális gyilkost. Sőt. Csak azt próbálom elmagyarázni, hogy ha az a cél, hogy a mi gyerekünk (feleségünk, anyánk stb.) ne járhasson így, akkor ahhoz nem a halálbüntetést kell visszaállítani, hanem valami normálisabb, koherensebb ország kell. A gettósított, reménytelen szegénységgel kell valamit kezdeni, mert különben martad az egymás kölcsönös kiirtása. A „kaparj kurta”, a „magának kereste”, a „ha dolgozna, nem élne így” ezen egyáltalán nem segít. 1993 óta írom, iskolában tanítom, hogy a szolidaritás nem (csak) alapvető emberi érték, nemeslelkűség, vagy jótétemény, hanem az elit önvédelme. Mert különben hozzá fogunk az ilyen hírekhez is szokni, mint ahogy már ingerküszöb alatti, hogy „éhenhalt”, „megfagyott” meg ilyen apróságok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése