Friss hír, hogy a kötelező tüdőszűrés rendszerét (pontosabban:
annak elrendelhetőségét) meg akarja szüntetni a Kormány.
No, ez megér egy bejegyzést.
Először is: vegyük ketté a kötelező
tüdőszűrés és a Tüdőgondozó Hálózat ügyét.
Az első az egyszerűbb: az általános, kötelező szűrés ma valóban nem
indokolt, de a bárhol (azaz bárhol, legyen az egy utca, vagy az ország) elrendelhető kötelező szűrés jogi és
technikai lehetőségét meg kell hagyni. A TBC valóban visszaszorulóbban van,
örvendetesen csökken az új esetek száma. És az is igaz,
hogy ilyen alacsony incidencia (új esetszám) mellett már nem sörétes puskával
kell lődözni, hanem kisszámú, jól irányzott célzott lövést kell leadni. Ez
igaz, de ettől még ez nem az általános leszerelés, a puskák begyűjtésének az
ideje, azaz korai triumfálni a legyőzött betegség trófeáján nyugtatva
jobbunkat. A szűrést folytatni kell, de célzottan: az általános szűrés csak
azokat éri el, akik nem igazán vannak kitéve a kockázatnak, ezért célcsoport-fókuszált
szűréseket kell szervezni a halmozottan veszélyeztetett csoportok számára.
A TBC-vel kapcsolatban
két dolgot kell tudni:
1, Az új esetek száma szépen
csökken, de ezen belül durván nő a „kezelhetetlen”, az ismert gyógyszerekre nem
reagáló úgynevezett, multi-rezisztens fertőzések száma. És ezek az agresszív
kórokozók már nem szociális szempontok szerint válogatnak, senki nem védett,
senki nem érezheti magát biztonságban…
2, Amit tudni kell: a Morbus
Hungaricus azért mégiscsak a szegények, a mélyszegénységben élők betegsége. Miután
a társadalmi polarizáció nem csökkent, sőt nőtt a gettósodó mélyszegénységben
élők száma, növekszik a TBC terjedésének esélye is. Ez bármikor elérhet egy
kritikus tömeget, és ez az új, agresszív törzsekkel egy járvány kiindulójává
válhat. (És ne feledjük: a tetűjárványok a budai elit iskolákat sem kímélik,
nem lesz ez másként a TBC-vel sem.)
Ezek alapján tehát az általános, kötelező szűrés nem
célszerű – még egy nagyobb, de körülírt területi egységre elrendelten
sem –, de célcsoportra szűkítve (ami nem csak területi fókuszt jelent,
hanem közösségeket, élethelyzeteket is) feltétlenül
fent kell tartani az elrendelhető szűrések lehetőségét. Ahhoz pedig, hogy
ez működjön is: szorosabb együttműködés kell a szociális rendszerrel, az utcán,
a szegények között dolgozó hiteles karitatív szervezetekkel, mert ezeket az
embereket meg kell találni, el kell érni, és szükség esetén ki kell emelni.
A második kérdés már nehezebb: mi legyen a tüdőgondozó-hálózat sorsa?
Ami biztos: önálló, TBC-t szűrő hálózatra semmi szükség. A
klasszikus TBC szűrés, az „ernyőkép-szűrés” – mint teljes körű
szűrés – okafogyott és idejét múlta. A hagyományos felszereltségével
viszont ez a hálózat nem alkalmas másra, mert számos esetben nem képes a
tüdőrákot kezelhető stádiumban felismerni. Ahhoz más eszközök szükségesek.
A
„merre tovább”-ról a vita régi. 1990-ben az egyik irányzat vezetőjeként a Korányi
Intézet akkori igazgatója, Naszlady professzor a tüdőszűrő hálózatot egy önálló,
általános szűrési hálózattá akarta fejleszteni. Az egészségpolitika akkori másik
ága – köztük/élén e sorok írójával – a háziorvosi rendszert, az alapellátást
akarta a beteg egészségének „ügygondnokává” tenni, aki mögött konzultációs kiszolgáló
rendszerek állnak. De a szűréseket ebben a szemléletben nem egy független
szervezet végzi, hanem ugyanaz a háziorvos szervezi, aki utána a kiszűrt betegséget
kezelni is tudja.
A jövő várhatóan a két álláspont
között lesz. Ami biztos: ismerve a
háziorvosok korösszetételét és a technológiai trendeket, a hagyományos egy
orvosra – egy praxisra alapozott, minden településen jelen levő háziorvosi
rendszer nem lesz fenntartható. Ez sajnos nem szándék kérdése. A jelenlegi
rendszer helyét várhatóan a mikro-térségi egészségházak veszik át, amelyekben – ma
szakorvosi feladatnak tekintett ellátásokkal kiegészítve – valódi csoportpraxis
jelleggel működik majd az alapellátás. Ennek a hálózatnak lehet majd egy
diagnosztikai – szűrési háttérintézménye az átalakuló hálózat.
A „tüdőszűrők” kora valóban lejárt, de egyrészt még a TBC koránt sincs múzeumba küldve, másrészt
a közel 160 intézményes hálózatnak meg lehet, és meg kell találni az új
feladatát és helyét a szükségszerűen átalakuló egészségügyben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése