Morbus Hungaricus

Friss hír, hogy a kötelező tüdőszűrés rendszerét (pontosabban: annak elrendelhetőségét) meg akarja szüntetni a Kormány.

No, ez megér egy bejegyzést.

Először is: vegyük ketté a kötelező tüdőszűrés és a Tüdőgondozó Hálózat ügyét.

Az első az egyszerűbb: az általános, kötelező szűrés ma valóban nem indokolt, de a bárhol (azaz bárhol, legyen az egy utca, vagy az ország) elrendelhető kötelező szűrés jogi és technikai lehetőségét meg kell hagyni. A TBC valóban visszaszorulóbban van, örvendetesen csökken az új esetek száma. És az is igaz, hogy ilyen alacsony incidencia (új esetszám) mellett már nem sörétes puskával kell lődözni, hanem kisszámú, jól irányzott célzott lövést kell leadni. Ez igaz, de ettől még ez nem az általános leszerelés, a puskák begyűjtésének az ideje, azaz korai triumfálni a legyőzött betegség trófeáján nyugtatva jobbunkat. A szűrést folytatni kell, de célzottan: az általános szűrés csak azokat éri el, akik nem igazán vannak kitéve a kockázatnak, ezért célcsoport-fókuszált szűréseket kell szervezni a halmozottan veszélyeztetett csoportok számára.

A TBC-vel kapcsolatban két dolgot kell tudni:

1, Az új esetek száma szépen csökken, de ezen belül durván nő a „kezelhetetlen”, az ismert gyógyszerekre nem reagáló úgynevezett, multi-rezisztens fertőzések száma. És ezek az agresszív kórokozók már nem szociális szempontok szerint válogatnak, senki nem védett, senki nem érezheti magát biztonságban…

2, Amit tudni kell: a Morbus Hungaricus azért mégiscsak a szegények, a mélyszegénységben élők betegsége. Miután a társadalmi polarizáció nem csökkent, sőt nőtt a gettósodó mélyszegénységben élők száma, növekszik a TBC terjedésének esélye is. Ez bármikor elérhet egy kritikus tömeget, és ez az új, agresszív törzsekkel egy járvány kiindulójává válhat. (És ne feledjük: a tetűjárványok a budai elit iskolákat sem kímélik, nem lesz ez másként a TBC-vel sem.)

Ezek alapján tehát az általános, kötelező szűrés nem célszerű – még egy nagyobb, de körülírt területi egységre elrendelten sem –, de célcsoportra szűkítve (ami nem csak területi fókuszt jelent, hanem közösségeket, élethelyzeteket is) feltétlenül fent kell tartani az elrendelhető szűrések lehetőségét. Ahhoz pedig, hogy ez működjön is: szorosabb együttműködés kell a szociális rendszerrel, az utcán, a szegények között dolgozó hiteles karitatív szervezetekkel, mert ezeket az embereket meg kell találni, el kell érni, és szükség esetén ki kell emelni.

A második kérdés már nehezebb: mi legyen a tüdőgondozó-hálózat sorsa?

Ami biztos: önálló, TBC-t szűrő hálózatra semmi szükség. A klasszikus TBC szűrés, az „ernyőkép-szűrés” – mint teljes körű szűrés – okafogyott és idejét múlta. A hagyományos felszereltségével viszont ez a hálózat nem alkalmas másra, mert számos esetben nem képes a tüdőrákot kezelhető stádiumban felismerni. Ahhoz más eszközök szükségesek.

A „merre tovább”-ról a vita régi. 1990-ben az egyik irányzat vezetőjeként a Korányi Intézet akkori igazgatója, Naszlady professzor a tüdőszűrő hálózatot egy önálló, általános szűrési hálózattá akarta fejleszteni. Az egészségpolitika akkori másik ága – köztük/élén e sorok írójával – a háziorvosi rendszert, az alapellátást akarta a beteg egészségének „ügygondnokává” tenni, aki mögött konzultációs kiszolgáló rendszerek állnak. De a szűréseket ebben a szemléletben nem egy független szervezet végzi, hanem ugyanaz a háziorvos szervezi, aki utána a kiszűrt betegséget kezelni is tudja.

A jövő várhatóan a két álláspont között lesz. Ami biztos: ismerve a háziorvosok korösszetételét és a technológiai trendeket, a hagyományos egy orvosra – egy praxisra alapozott, minden településen jelen levő háziorvosi rendszer nem lesz fenntartható. Ez sajnos nem szándék kérdése. A jelenlegi rendszer helyét várhatóan a mikro-térségi egészségházak veszik át, amelyekben – ma szakorvosi feladatnak tekintett ellátásokkal kiegészítve – valódi csoportpraxis jelleggel működik majd az alapellátás. Ennek a hálózatnak lehet majd egy diagnosztikai – szűrési háttérintézménye az átalakuló hálózat.

A „tüdőszűrők” kora valóban lejárt, de egyrészt még a TBC koránt sincs múzeumba küldve, másrészt a közel 160 intézményes hálózatnak meg lehet, és meg kell találni az új feladatát és helyét a szükségszerűen átalakuló egészségügyben.