Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

Fotóalbumaim itt érhetők el: https://gyulakincses.smugmug.com/ Nézzen be hozzám!



2014. július 10., csütörtök

Kohn bácsi államosított kóla-automatája – adóztassuk az adózott jövedelmet



Bréking nyúz:
„A jövedelemszerzéskor hatályos személyi jövedelemadóval és az egészségügyi hozzájárulás összegével csökken a 98 százalékos különadó visszafizetendő összege a kormány döntése értelmében – olvasható a kormány honlapján.

Hogyis?

  • Egy közszolga a hatályos törvények alapján egy végigdolgozott élet után 2008-ban kapott bruttó X Ft. végkielégítést.
  • Ez munkabér jellegű jövedelem volt, tehát a munkáltató befizette az x millió után a járulékokat, levonta az akkori (a mainál magasabb) személyi jövedelemadót, így a (köz)szolga felvett nettó y milliót.
  • Örült, elköltötte, magára, családjára, bármire mert tehette: jogszabály szerint járó (nem adható, hanem járó) jövedelme volt.
  • 2010-ben megtudta, hogy (Ő?? A munkáltatója? A törvény, ami alapján kapta?) pofátlan volt, és visszafizettették vele az Y-2 millió Ft- 98%-át. Hogy miből adja vissza az elköltött pénzt: az állam itt teljes szabadságot hagyott neki.
  • Merthogy ilyen egy kultúrállamban, az EU-ban nincs: az érintettek Strasbourgig mentek, és ez a strasbourgi döntés alapján ez a pénz visszajár nekik.
  • Erre jön az, hogy a jogtalanul elvett pénznek csak a személyi jövedelemadóval és az egészségügyi hozzájárulás összegével csökkentett részét akarja visszaadni a kormány. Megadóztatja az adózott jövedelmet. Ez ügyesebb, mint Kohn bácsi kóla-automatája[1]

 Tegnapi, és ma már cáfolt hír (de ugye a harasztok tudnak valamit), hogy egy előterjesztés szerint  a nettó árbevételből számított 15 százalékos különadót kellene fizetni minden cégnek, amely az elmúlt hét évben 100 millió forint feletti útépítési megbízást nyert az államtól. Az adót a 2007. január 1. és 2014. december 31. között elnyert közbeszerzések után kellene megfizetni”.
Engem egyáltalán nem tenne boldoggá az, hogy ezen a KÖZGÉP bukná a legnagyobbat, mert nekem a jogbiztonság fontosabb, mint hogy szívjon a KÖZGÉP is. (Valahogy engem nem zavar a szomszéd tehene, engem az enyém érdekel.)

De viccen kívül: ha ezeket lehet RTL-estől, akkor bármikor be fogják vezetni, hogy a bankszámlámról felvett pénz (mondjuk pl. a munkabérem) nekem jövedelem, ezért SZJA és járulék terheli…


[1] Ugye ismert a történet? A’80-as évek enyhülésében Kohn bácsi hazalátogat, először '44 óta. És látja, hogy épül itt minden: Ferihegyen fények, tax free shop és kóla automata. Megszomjazik, odamegy az automatához. Látja, hogy elfogad forintot, dollárt és márkát. Ez igen! Bedobja a pénzt, megnyomja a gombot, kóla sehol. Mégegyszer bedobja más pénznemben: kóla sehol. Harmadik kísérlet, az eredmény ugyanaz. Kohn bácsi elismerően csóválja a fején: , ez ügyes!

3 megjegyzés:

  1. Kedves Gyula! (ha szólíthatom így)

    Mondandójával teljesen egyetértek, csak szeretnék jelezni valamit, ami ennél is rémisztőbb, bár nyilván Ön pontosan tisztában van vele. A végkielégítésekről csak annyit, hogy azért tudható, hogy ezzel lehetett mindig is játszani, hogy mennyi az annyi, és biztosan vannak olyanok, akik érdemtelenül túlzott pénzeket vettek fel. Ugyanakkor a jogbiztonsághoz valóban hozzátartozik, hogy amennyiben ez nem volt jogszerűtlen, úgy ezeket az összegeket ne lehessen utólag visszakövetelni, főleg nem duplán adóztatva. (A bankok megint megérnek egy misét, ebbe most nem mennék bele.) De az igazi probléma az, hogy mint ahogy a sajtó szintén megírta, az államosított magánnyugdíj befizetések - mely célja az államadósság csökkentése lett volna, a többi aspektust most nem részletezném - gyakorlatilag elfogytak, miközben a makropénzügyi helyzet nem lett jobb, gazdasági növekedést, munkahelyteremtést nem is említve. Viszont a kormány ragaszkodik az olyan populárisnak szánt intézkedésekhez, mint pl. az 1 kulcsos szja, akár egyes adónemek, közterhek csökkentése. Namármost a pénzt pedig valahonnan be kell szedni, és a jelenlegi kondíciókat muszáj lenne javítani. No innentől kezdve nagy kérdés, hogy ez hogyan fog történni, mert a fantáziájuk határtalan, az én (mi) zsebem (-ünk) ellenben nagyon is véges.

    Üdvözlettel:
    Molnár Bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bea,
      Itt kavarodás van, amit a FIDESZ is populistán kihasznált.
      Az utólag megadóztatott végkielégítések zöme (esetszámban, nem összegben) közalkalmazott vagy köztisztviselő törvényben meghatározott végkielégítése volt.
      A cégeknél meg a munkaszerződés szabja meg, tehát nem játéktér. A cégeknél volt jó-néhány eset, ami gusztustalan. De akkor ott azokat a szerződéseket tessék felülvizsgálni mint jó erkölcsbe ütközőt, és nem közszolgákat utólag vegzálni.

      Törlés
  2. Igen tudom, de tapasztalatom szerint ez esetben is lehet vele játszani, főleg ha nem felmentéssel, hanem közös megegyezéssel válnak meg egymástól, netán más jogcímen történik a kifizetés (nem tudom, hogy a visszatérítési kötelezettséget pontosan hogyan szabályozták), ezért is fordulhat elő, hogy ami jogszerű, az nem biztos, hogy erkölcsös is. És itt értelemszerűen nem a "mezei" közszolgákra gondolok, akik 30 év jogviszony után kaptak magasabb összeget, hanem inkább vezetői szintre. Miközben természetesen van aki úgymond áldozatnak tekinthető, mert mondjuk ledolgozta volna a felmentési időt, de inkább gyorsan kifizették, helyére ültették az új embert, így az államnak dupla költség, viszont utána ha az illetőtől visszakövetelik, az jogsérelem és igazságtalanság.

    VálaszTörlés