A gyászmunka elvégezve

Igaza volt G. Fodor Gábornak, amikor cinikusan, de találóan azt mondta a választások után az ellenzéki vélekedésekre, vádakra: Ő megérti, hiszen a gyászmunkát el kell végezni.Igen, mert valóban sokkszerű trauma volt, kinek - kinek vérmérséklete és bigottsá­ga/megingathatatlansága szerint. Számomra az volt a legfontosabb és legnehezebben feldolgozható, hogy ez most a tudatos népakarat volt. Mert 2010-ben még meg tudtam adni azt a nemzeti felmentést, hogy az istenadta nép nem tudta mire adja a kétharmados felhatalmazást a FIDESZ-nek. A hagyományos értelemben ugyanis nem volt program, csak cinkos össze­kacsintás, hogy nyugi, mi tudjuk és majd tesszük. A szavazók a változásra, a ’90 és 2010 között eltéblábolt időszak leváltására szavaztak, mert csalódtak a „rendszerváltásban”,  de nem tudták, nem tudhatták, hogy mit fog kezdeni a FIDESZ a kétharmaddal, és nem sejthették se az alaptörvényt Kerényistől, se azt, hogy főszabállyá válik, hogy akinek semmije sincs, az annyit is ér, és azt sem tudhatták, hogy talicska helyett Nyergesvontatóval fogják kitolni a (köz)pénzt. De 2014-ben már az emberek igenis Orbán Viktorra és politikájára szavaztak, nem volt félreértés, nem volt átverés vagy titkolózás. 2014.-ben évértékelő címen Orbán elmondta a valós 2010 és 2014 közötti programot, és innentől már a FIDESZ egyszavas programja (FOLYTATJUK) teljesen elegendőnek és kellően részletesnek tekinthető. Hosszan lehetne azon is értekezni, hogy milyen szabályrángatással törvénykezték össze a kétharmadot, de felesleges. A kétharmad ténye valószínű, hogy a manipulációk segítségével jött megint össze, de ennél sokkal fontosabb, hogy a 2014-es két választás legfőbb üzenete a FIDESZ politikájának nagy és széleskörű társadalmi támogatottsága. És ha figyelembe vesszük azt is, hogy „társadalmi érzület”, nemzeti közérzet szempontjából ide vehetjük a Jobbikra adott szavazatokat is, akkor azt kell mondani, hogy a magyar lakosság nagyobbik fele egyetért azzal, amit a FIDESZ csinál. Pont. Ezt végre szembesülendő tényként kellene kezelni, és abba kell hagyni azt az önámítást, hogy az „emberek nem mondják meg”, „félnek, ezért szavaztak így”, „a közvélemény-kutatók rosszul mérnek” (vagy csalnak), és effélék. Nem. (Azaz igen, de ettől még a meghatározó, hogy a mostani politikának mély és nagy a társadalmi támogatottsága, beágyazottsága.) És a békemenetet se tessenek lebecsülni. Igen, Széles Gábor összes busza, az álcivilek sok - sok pénze, de ettől még talán 1957. Május elseje óta a legnagyobb vonuló tömeg Budapesten. El kéne hinni, hogy nem mindenki kényszerből és félelemből, hanem mert úgy gondolja, mert HISZ.

Mindebből két dolog következik.

Az első, hogy hibás az a gondolkodás, amelyik a baloldal vereségét személyi kérdésként (ki lett volna a jó/jobb vezető) vagy szövetségkötési kérdésként kezeli. Nem. Ez gondolati, tartalmi kérdés. Majtényi László mondta szépen és alaptalanul optimistán 2010-ben: a dal majd megszüli énekesét. Ma már egyre többen látják: azért nincs énekes, mert nincs dal, azaz nem vezetőt kell keresnie a baloldalnak, hanem gondolatot, üzenetet, filozófiát, társadalmi ajánlatot. Mert a mai demokratikus ellenzék nem fogja fel: a FIDESZ új világképet hozott, és világképre csak világképpel lehet válaszolni, technikai módosításokkal nem. De továbbmegyek: azt gondolom, azért nincs dal, mert nincs rá fül. Etekintetben ma még hiányzik az „igény pedig vóna rá”, azaz a társadalomban nem érett meg tömegében a változás igénye, még jól elvan az új rend befogadásával, bűvöletével. Nem ennek a bejegyzésnek a kerete, de úgy tűnik, ez nem (csak) a magyar baloldal sajátos problémája, hanem a baloldal Európában általában nem tud új válaszokat találni a megváltozott politikai környezetre.

A másik elvégzendő feladat: megérteni azt, hogy min alapul a FIDESZ komoly és valós támogatottsága, miért működik ilyen jól Orbán Viktor politikai rendszere. Erre a megértésre teszek most egy, a teljesség igénye nélküli kísérletet, kihagyva pár közhelyszerű választ, miszerint jól és profin kommunikálnak, okosan, tudatosan és mindent lesöprően építik a hatalmat stb. Nem a manipuláló, hanem a manipulált, a befogadó oldal érdekel most, hogy miért kell az embereknek az új rend. Íme néhány válasz.

Az első:

Ők tényleg tudták, merték, tették.

Az alapérzés: az erő végre tényleg velük/velünk van. Az emberek okkal érezhetik, vége van annak a demokráciára fogott, sehova nem vezető tökölésnek, hogy „ezt nem lehet, azt nem lehet, mert a jog, az alkotmány meg az EU, vagy a fékek ellensúlyok + konszenzus-kényszer”, meg ilyenek. Mert nehogymár egy alkotmánybíró mondja meg egy miniszterelnöknek, hogy merre van előre. Nem. Ami jó, azt meg kell tenni, és pont. És megtették, moralizálás és fenntartás nélkül, lazán élnek a kétharmaddal, át- és kiírnak bármit és bárkit. Komcsik megzabolázva, bankok kussban, és akinek ez nem tetszik, ráküldjük a NAV-ot. De a cselekvés, az erő, a tett, nemcsak szimbolikus, hanem konkrét és kézzelfogható: hosszú évek téblábolása (más szóval: spontán és evolutív fejlődése) után csomó minden láthatóan épült. Saját képükre formált Ország Főtere, Várbazár, átadott négyes metró, és persze sta­dionok, stadionok szanaszét. Lehet finnyogni az üzeneten és stíluson, számon lehet kérni a prioritásokat (stadionok versus mélyszegénység), ki lehet számolni, hogy mennyit kaszált ezen a KÖZGÉP, de egy vitathatatlan: EZ MIND OTT VAN. (És amúgy szép az a debreceni stadion, tényleg, és oda talán kellett is.) A károgók azt is hozzáteszik, hogy mindez az ellenség pénzén, és sok esetben még a gyűlölt előd által eldöntve és indítva, de ez lényegtelen. A professzionális kommunikáció megoldja ezeket az áthidalásokat, fényképről kiretusálásokat. Ez a határozott, el nem rettenő produktivitás azért fontos, mert számtalan, ideológiákra kevésbé fogékony embert ez vonz: a cselekvő erő[1], ami nem szisszen minden szilánkhoz…

A második:

Apa védj meg

1990-ben az emberek jelentős része nem kiteljesedett, hanem árva lett a rájuk szakadt államtalanító szabadságtól. 40 évig arra voltunk szocializálva, hogy van apánk, aki ha néha érthetetlen és igazságtalannak tűnik, de erős és megvéd, és rendet tart. Beosztja, elrendezi az életünk, nekünk nincs erre gondunk. A ’90-es rendszerváltás elhozta azt, hogy szabad lett bírálni, bántani, korlátozni, gyengévé tenni az Államot, a Hatalmat. Igen, de akkor ki véd meg, ha Ő gyenge, és nem kell Őt tisztelnem, félnem? Külön blogban írtam egy éve, hogy a rezsicsökkentés nem arról a nyamvadt havi 900 vagy 2500 Ft-ról szól, hanem hogy végre (23 év után) az állam megint minket véd. Van apánk, aki kiáll értünk, aki rászól arra aki bánt, nem vagyunk magunkra hagyva, azaz van aki megvéd és ERŐS. És ez mindennél fontosabb ebben a kilátástalan, magunkra-utalt világban. Úgy tűnik, ez működik.

És persze Apa nemcsak megvéd, de meg is mondja, mit kell tennem. Rögzített pályák vannak, és egyszerű (ha nem is mindig legális) szabályok. A „megmondják, mit kell tennem” nemcsak mentesít az egzisztencialista szabadság felelősségétől, de egyszerűvé teszi az igazodást: tudom miért jár korbács és miért jutalomfalat, és főleg: ezzel a közösség része vagyok, tehát duplán erős.

A harmadik

A Nemzeti büszkeség

Nagy hiba ezt alul/lebecsülni. Mert nemcsak kenyéren és vízen él az ember (egyre többen tényleg ennyin) hanem az öntudat, az önértékelés is fontos. Sőt, sokszor: a legfontosabb.

Erről is írtam már. Hogy igen, végre megint jó magyarnak lenni. A bal/liberális oldal alábecsüli a nemzeti büszkeség, az önbecsülés és az irigység erejét. Egyrészt, mert az egészséges nemzettudat nemcsak koherencia-képző, de GDP termelő is, másrészt az önbecsülésre kiéhezett tömegek igenis kihúzzák magukat, hogy végre jó magyarnak lenni, nem vagyunk a világ kapcarongya, kiebrudaltuk a Világbankot, móresre tanítottuk az EU-t, elűztük a külföldi (=multi=zsidó) bankokat stb. Ez az érzés sok mindent kompenzál, sok nehézségen átvisz. És ne feledjük: Ceaușescu Romániájában is tartósan jó volt románnak (nem romániainak, hanem románnak) lenni, hiszen megvolt a nemzeti büszkeség a dákó-román kontinuitástól, a csehszlovák bevonulás szabotálásán keresztül az adósság visszafizetéséig, és persze kék-sárga-piros szalag minden alsónadrágon.

Igen, lehet erről némi cinizmussal írni, mert belénk nevelték, hogy a nemzeti büszkeség a nacionalizmus előszobája, és egy ilyen történelmű és szomszédságú országban igen vékony a határ és a jég. Mert: Magyarország a magyaroké! Jó. De akkor Románia a románoké, és Szlovákia a szlovákoké? Szóval nem egyszerű ez, legalább is itt nem. Pedig milyen jó lenne ugyanolyan természetesen kitenni a magyar zászlót, mint az USA-ban az amerikait[2], vagy felhang, „üzenet” nélkül úgy hordani a kalocsait, ahogy a sógorok a bőrgatyát. Ettől még messze vagyunk.

De ami a fontosabb: az emberek nem moralizálnak ezen, hanem örülnek és büszkék, hogy megmondjuk az EU-nak, nem kell szégyelleni, hogy lenézzük a szőröstalpút, és persze azért ha jól megnézzük, van abban valami, hogy Szűz Mária magyar…

A nemzeti büszkeség, integritás magyarázza azt, hogy az emberek igen elnézőek a nemzeti burzsoázia kialakításának eszközrendszerével kapcsolatban. Ezért nem haladja meg az ingerküszöböt a trafik vagy a földmutyi, a KÖZGÉP vagy Mészáros Lőrinc közpénzből konvertált hatalmas osztaléka.  „Érted lopunk elvtárs, nem ellened” címmel írtam erről már. 

A negyedik:

Ellenségkép, ami összetartja a nyájat

Apa akkor tud megvédeni, ha van kitől, ki ellen. Ha nincs ellenség, akkor kreálni kell, és lehet, hiszen a nemzetközi helyzet fokozódik… De jó ez, mert a folytonos háborús retorika összetartja a nyájat, és elnyomja az apró sérelmeket, egyéni fájdalmakat, sérüléseket. Itt nem rólam van szó, nem az én kicsinyes boldogságom, egyke légypiszkos életem a tét, hanem az a kérdés, hogy mi lesz a Nemzettel. És ahol faragnak, ott hull a forgács, tehát belefér. A folytonos hadiállapot ugyanakkor mentesít bizonyos formaságok alól (lásd még: jogállamiság, nyilvánosság kontrolja meg ilyenek), hiszen itt nagyobb dologról van szó, mint pár elszánt jogvédő individualista magamutogató ambíciójáról.

És persze a háború pénzbe kerül, mindenkinek meg kell értenie, hogy ezért áldozatokat kell hozni.

Az ötödik

Kimondják a valós problémákat

Ahogy a baloldalt ideológiai gátak akadályozták meg az egészséges nemzeti büszkeség, nemzettudat „használatában”, ugyanúgy nem illett bizonyos kérdésekről beszélni, mert nem píszí. Pedig ezek a kérdések nagyon benne voltak/vannak az emberek mindennapi gondolkodásában, és nem kaptak rá választ, sőt: a kérdést is letagadták előlük, mondván, hogy ilyet még gondolni sem szabad. Tipikusan ilyen a cigánykérdés, vagy a mélyszegénység és a „megélhetési/cigánybűnözés” és hasonlók. (Mert attól, hogy a szó nem PC, még van cigánybűnözés, mint ahogy van orvos-bűnözés, politikai bűnözés stb, azaz vannak egyes társadalmi csoportokra jellemző elkövetési formák. Ezt szégyellően tagadni majdnem akkora bűn, mint általánosítani, hogy akkor minden cigány – vagy inkább roma? -, minden orvos, minden politikus bűnöző lenne.) A baloldali politikának minderre nem volt érvényes válasza.

Ezeknek a kimondhatatlan kérdéseknek (cigánykérdés, a trianoni sokk, a „rend” a demográfiai trendek és halálbüntetés visszaállítása stb.) pedig a magyar társadalom élő, sokakat foglalkoztató alapkérdései. Ennek ellenére az emberek nem érezték azt, hogy a hatalom megoldja ezt, sőt: a baloldali politika sok esetben még a megfogalmazástól; a kérdésfeltevéstől  is ódzkodott. Most ezek a kérdések az asztalra kerültek, legalábbis a Nagy Közmondásos beszédek szintjén. Valójában persze ezeknek a kérdéseknek a kimondását sok esetben a FIDESZ is átengedi a Jobbiknak, de az ügyesen ellejtett összekacsintós pávatánc itt is működik. És ugye a tettek, a szegényellenes politika, a „dolgozzanak, ha enni akarnak, ne a markukat tartsák”, a hajléktalanok eltakarítása stb, mind összevágó üzenet.

És mindez átvezet egy másik kérdéscsoportba.

Hatodik:

A primitív/aljas ösztönök kihasználása.

Elsőre majdnem kiszolgálását írtam, pedig nem. Nem kihasználja, de használni használja mindezt a FIDESZ. Nemrég írtam arról, hogy a társadalom entrópiája az önzés. A szolidaritás szép dolog, de itt

és most se elvként, se szervezetként nem jön be. Az viszont bejön, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér, és hogy nem mi fogjuk eltartani a társadalom szemetét. A szemét nemmagyar (multi, oláh vagy tót, de inkább cigány vagy zsidó) meg húzza meg magát, vagy fizessen, és örüljön, hogy egyáltalán szóba állunk vele, hogy megtűrjük. De ebből a mély-zsigeri ösztönből jön a halálbüntetés igenlése is (amit a FIDESZ pontosan mért kommunikáció alapján nem elutasít, csak nem tartja visszaállíthatónak) és ugyanerre épül a tényleges életfogytig védelme is. Mert kerül amibe kerül a nehezített tartás, legyen inkább drágább, de rohadjon el vasban az a szemét… Vissza a szemet szemért-fogat fogért etikához. De az önzés felszabadítása ennél fontosabb. Ez legitimálta egyes csoportoknak adott pofonok társadalmi elfogadottságát kezdve a törvényes (újmagyarul: pofátlan) végkielégítések utólagos visszafizettetésétől a rokkantak vegzálásán át a hajléktalanok megregulázásáig. Azért lehet ezeket megtenni politikai kockázat nélkül, mert erősebb bennünk az önzés, mint a szolidaritás.

A hetedik:

A tévedhetetlen vezető (elég, ha Ő tudja)

Az orbáni politika sikerének van még egy fontos eleme: Orbán Viktor személyisége, ami az igazi, Kiválasztott Vezető képét mutatja. Fontos ebben a mindenki számára érthető plebejus érthetőségű közmondások amúgy üres-semmitmondó rendszere, de fontosabb a népmesék legkisebb furfangos fiának néppel való cinkos összekacsintása. (A mi fiúnk ez, akármilyen magasra is tette az Isten.)

De van egy még fontosabb: Ő tudja, Ő tévedhetetlen, ezért nem köteles beavatni, nekünk ezt nem is kell érteni. Majd időben megtudjuk, de úgy lesz minden jól, ahogy elrendezi. (És a Kádár-korszakban szocializált többségnek ez ismét otthonos érzés, lásd fent.)

Ez a technika a 2010-es választások előtt vált meghatározóvá: nem kell program, csak annyi, hogy én tudom, bízzatok bennem. Kimondta: viharos tengeren hánykolódik a hajó, ezért biztoskezű kapitány kell, aki tudja, merre van a part. Most nem az a dolgunk, hogy megvitassuk, jó felé megyünk-e, elég, ha tudjuk, hogy Ő tudja, nekünk csak bíznunk és engedelmeskednünk kell. A mi dolgunk nem a tépelődés, hanem a kötelek feszítése, szivattyúk pumpálása, utasítás szerint.

Ezért 2010-ben, a nyertes választás után sincs program, csak puzzle elemek szanaszét lerakva. Az okosok és okoskodók kárognak, hogy mi ez, ez káosz, ez lehetetlen, itt mindjárt bedől a forint, kivonul a tőke, jön az összeomlás, elsöprő népharag stb. Minderre egyszavas válasz van és magabiztos mosoly: Ez unortodoxia. És telik az idő, az összeomlás késik (sőt!), ugyanakkor az újabb és újabb puzzle elemek kerültek előbb le, majd a helyükre. És kiderül, hogy van (tér)kép, amit kirajzol, és a NAGY TERV az elejétől ott rejtőzött a Hivatott Fejben, Ő végig tudta, hogy hogyan áll ez majd össze rendszerré! Majd 2014.-ben összefoglalóan el is mondta, mi volt a terv 2010-ben. Tehát Ő tudta, teszi, nekünk meg bízni kell, nem kérdezni vagy érteni. Különben is: már Nostradamus is megjövendölte Orbán Viktor eljövetelét. [3]

Tanulságok

Mindebből két tanulság van.

Az első: a FIDESZ népszerűsége megfejthető, de eszközeinek nagy része a baloldal számára nem alkalmazható, nem másolható, mert ellenkezik (az amúgy sem tisztázott) identitásával. Tehát a saját pályáján, saját eszközeivel nem lehet megverni a FIDESZ-t. Ugyanakkor érdemes a dolgok mélyére nézni. Azaz a baloldal nem lehet rasszistább a jobboldalnál, de meg kell értenie például, hogy a nacionalizmus mélyén (akár a stadion lelátóján) a közösségi élmény, a közösség erejének megtapasztalása húzódik meg. Ez (mármint a közösségi érzés, a közösség erejének, védelmének megélése) már vállalható cél a baloldal számára is. (Azon gondolkodok, hogy a baloldali pártok kulcsszakértői közé nem csak politológusokat, kommunikációs szakembereket kellene választani, hanem etológust is…)

A másik: a baloldalnak újra kell építenie magát, ideértve megfelelő gondolat, megfelelő személy és szervezeti forma megtalálását, de szembesülnie kell azzal, hogy erre bőven van ideje. Most még maga a társadalom nem alkalmas a befogadásra, érési folyamaton kell keresztül mennie.

Az ellenzék (nem a pártokra, hanem az önállóan gondolkodó, véleménnyel rendelkező polgárokra gondolok most) dolga ennek az érési folyamatnak a segítése, gyorsítása. Ebben egy igazi szövetségesük van ma: maga a FIDESZ. Mert a kontroll nélküli hatalom kötelezően mindenkit elbizakodottá, pökhendivé, arrogánssá, gátlástalanná, látszatra se ügyelővé tesz. És ez (ahogy közben amúgy is múlik az új örömök varázsa) erodálni fogja a FIDESZ-t is.

A politika (politikusok számára) legvacakabb tulajdonsága, hogy nem tudni mikor és mitől bukik meg valaki vagy valami. Persze, a tendenciák láthatók, mérhetők, de a konkrét pontok, hogy hol van az „elég”, az nem[4]. Olyan ez, mint a túltelített oldat kikristályosodása. Egy darabig mehet bele az újabb kristály, semmi változás, aztán egyszer csak egy egyetlen pici, jelentéktelen újabb kristálydarab, és az egész átalakul, összeáll, és tovább már nem az, ami volt[5]. A lényeg: nem lehet látni a pontot, mert a telített és túltelített oldat ugyanolyan színű, állagú. A felcsúti kisvasutas stadion, Rogán hátizsákja, lakása, jegyzőjének 300.000 Ft-os cipője, Mészáros Lőrinc és a KÖZGÉP tündöklése, a civilek vegzálása, a jog kormányzati eszközzé silányítása: mind egy - egy adag só a vízbe.

De a kikristályosodási pontra még várunk kell, mert túltelítettségről még szó sincs. Addig pedig műveljük kertjeinket, kertészeinket.

---

[1] Gondolatok V. szakasz, 298. - Igazságosság, erő.

„Az igazság azt követeli, hogy az igazságost kövessük, a szükség meg azt, hogy a legerősebbet. A jog erő nélkül tehetetlen; az erő igazságosság nélkül zsarnoki. Az erőtlen jogrenddel szembeszállnak, mert mindig akadnak gonoszak; …

Össze kell tehát kapcsolni az igazságosságot az erővel, ezért vagy az igazságost kell erőssé, vagy az erőset igazságossá tennünk. Az igazságosság vitatható, az erő azonban nagyon jól felismerhető és vitathatatlan. Így aztán nem volt rá mód erőt adni az igazságosságnak, mert az erő szembeszállt vele, kijelentvén, hogy ô az igazságos. Mivel nem tudták elérni, hogy ami igazságos, egyúttal erős is legyen, úgy intézték az emberek, hogy az legyen igazságos, ami erős.”

Mindezt Blaise Pascal francia matematikus, fizikus, vallásfilozófus írta, aki 1623. június 19-én született, és 1662. augusztus 19-én halt meg. Semmit nem változtunk. És az igazság egyre halványodik, marad tehát az erő.

[2] Vigyázat: USA-t írtam, nem Texast, Illinoist vagy Utah-ot…

[3] Ötven esztendő lejártán új világ lesz,

a magyarok végre kézbe veszik sorsuk.

Nem a pénz lesz az úr, hanem a munka,

a törvény az uzsorásokat sújtja.

Az ország még sokáig nem lesz gazdag,

de többé senki sem hal éhen,

a néppel új királyt is választatnak,

s kezdődik elölről minden, mint régen.

http://www.mindenegybenblog.hu/gondolatmorzsak/nostradamus-joslatai-magyarorszagrol#.U6SXGnjvXhs.facebook

[4] Régóta készülődik egy írás bennem a politika és a szerelem analógiáiról, közös irracionalitásáról, megfejthetetlenségéről.

[5] Ezért van az, hogy a politikusok zömmel jelentéktelen dolgokon buknak meg, miközben nagyokat megúsztak. De ott, azzal az aprósággal vált túltelítetté az oldat, és innentől kész.