Végre valami jó irány. Talán.

Gyógypedagógus családból származó fül-orr-gégészként nálunk nagy becsben állnak a süket/némákról szóló viccek. Álljon itt most egy, ha nem is a legjobból.

A grófi család ifjú sarja születésétől fogva néma. Cseperedik, mindent ért, de egy szót se szól. Néma, egy mukkot se.

Már 19 éves múlt, amikor reggelizés közben megszólal:

- Anyám, ez a tojás büdös.

- Kisfiam, hát Te tudsz beszélni??? Hát miért nem szólaltál meg eddig????

- Eddig minden rendben volt.

Valahogy így, csak épp a fordítottja.

Mert én mindig szóltam, semmi nem volt rendben, és minden tojás büdös volt. 2010 óta egyedül a népegészségügy területén történt előrelépés (ezt meg is írtam), de az egészségügyi ellátásban 2010 óta csak a mélyrepülés, nemcselekvés, elbizonytalanodott rögtönzés, és még ahhoz is szegény volt a kormány, hogy legalább ígérjen. (Pedig politikus ehhez sose szokott elég szegény lenni.) A folyamatos pénzkivonás, értelmetlen – szinte a gyógyulást lehetetlenné tevő mértékűre – növekvő várólisták, és főleg a működést veszélyeztető elvándorlás (pontosabban: exodus) ellenére az egészségügyieknek – ellentétben a tanárokkal, rendőrökkel, NAV-osokkal – még beígérve se lett egy életpályamodell, vagy legalább egy többlépcsős és beépülő béremelés. A Semmelweis terv (2010) bár vitatható volt, de legalább volt és egy koherens gondolkodást takart, nem is lett belőle semmi. Most már terv sincs, csak konferencia-elszólások, ebből rakosgatjuk ki a mozaikot, puzzlet mi, akik azt hisszük, hogy van kép, vízió.

Ebbe a helyzetbe jött az új bejelentés: „A daganatgyanús betegnek 14 napon belül időpontot kell kapnia diagnosztikai vizsgálatokra. Az időpontot a háziorvos asszisztense kérné számára a területi egészségügyi szolgáltatótól.” A bejelentés része az is, hogy "volumenkorlát-mentessé válik az egynapos sebészeti ellátás, ami átalakíthatja a fekvőbeteg-ellátás egy részének finanszírozhatóságát”. Mindez tényleg fontos, és tényleg jó. Hagyjuk figyelmen kívül, hogy gyanús, politikai kommunikációs ízű az áthallás a horvát kormány hasonló jellegű bejelentése és eközött a hír között. Nem baj, mert a politika sose akarjon rosszabb eszközzel sikert, másrészt a magyar tüsténkedés szakmaibb a horvátnál, mert nem az a fontos, a legszűkebb keresztmetszet, hogy a diagnosztizált betegnél három napon belül kezdődjön meg a terápia, hanem, hogy időben legyen meg a diagnózis. Ez tehát jó irány. Azt meg majd meglátjuk, hogyan tovább. Mert ehhez akkor rendet kell teremteni, és el kel jutni oda, hogy a várólistáknál főbb betegségeknél meg kell határozni a kritikus várakozási időt, és főleg, hogy mi van akkor, ha ezt az élet túllépi. De előbb legyen szabály, és majd utána talán megoldás is.

Pár apró kérdés azért van. Kinek a kérésére lehet két héten belüli vizsgálatot kérni? Mindenki kérhet, akiben okkal felmerül a daganat esélye, vagy csak olyan szakorvosok, aki "amúgy is" kérhetnek CT-t, MR.-t. És hogy dől el, hogy ez a beutalás/időpont kérés valóban megalapozottan daganat megállapítására vonatkozik, vagy nem, mi az alapos gyanú”. Mi a különbség, hol a határ a daganat megállapítása és az esetleges rákos megbetegedés kizárása között? Mindegyik a sürgősségi szabály alá esik? És persze a kis magyar rutin: ha így lehet időponthoz jutni, akkor az a gyanús, aki nem gyanús…. És ha nem lesz sokkal több pénz a diagnosztikai kasszán, nem lesz elég kapacitás, akkor a „sima” esetek várólistája fog még elviselhetetlenebbre nőni.

De mondom: ezek rendezetlen kérdések, amit el kell rendezni. De az irány jó, és főleg van irány.

Szintén nagyon örvendetes az egynapos sebészet TVK-jának eltörlése, ami magyar nyelven azt jeleníti, hogy nem lesz megszabva, hogy egy hónapon hány műtétet végezhetnek a rendelők, hanem amennyit bírnak, amennyire igény van. Ez jó. Amit tudni kell: pénz nélkül ez se működik, és főleg hiú ábránd azt gondolni, hogy ez „átalakíthatja a fekvőbeteg-ellátás egy részének finanszírozhatóságát”. Önmagában nem. Egy kórházi ágy költségének kis része a betegellátás, a költség jó háromnegyede akkor is ott van, ha nincs beteg. (A béreket akkor is ki kell fizetni, ha üres az ágy, fűteni, világítani ugyanúgy kell, őrzés-védés, igazgatás – nem sorolom.) A legdrágább ágy tehát az üres ágy, mert a költsége majdnem teljes, bevételt viszont nem hoz. Az egynapos sebészet tehát csak akkor megtakarítás a kórházi szférában, ha az így kiváltott ágyakat felszámolják, és ez is csak akkor, ha nem az ágyat tolják ki a kórteremből – ez csak a takarítónő dolgát könnyíti meg –, hanem részleg, telephely, vagy kórház aktív része zár be. Ez kell, de Tapolcán láttuk, hogy nem olyan egyszerű ez, és főleg a szakma meg értelem sutbadobva, ha választás jön.

A hírnek van egy figyelemreméltó mondata, ami elsikkadt. „Ha a háziorvos a CT-, MR- vagy összetettebb laboratóriumi vizsgálatra nem kapja meg a betege számára a 14 napon belüli időpontot a területileg illetékes szolgáltatótól, azonnal jelzi az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP). Ezt követően az OEP intézkedik, másik szolgáltatóhoz irányítja a beteget.” Ez azt jelenti, hogy az OEP mintegy 20 éves számlavezetői szerepben eltöltött mélyálom után elkezd egészségbiztosítóként viselkedni, és ellátásszervezéssel foglalkozni. Egy korábbi írásomban felhívtam már arra a figyelmet, hogy a 2014 utáni változások fontos eleme, hogy az OEP átveszi az ellátás-szervezési, kapacitás meghatározási feladatokat, és most az ellátásszervezés is ide kerül. Ez megint lehet jó, főleg, miután a GYEMSZI gyászos elkullogó véget ért, és az utódszervezet Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK)-nak nincs ilyen ambíciója, mezei fenntartóként bóklászik.

Ettől persze meg lehet kérdezni, hogy a 2012 nyarán létrehozott Térségi Egészségszervezési Központok (TESZK)-ek akkor mit is csináltak eddig, kinevezett vezetőjük miért is kapta a nemkevés fizetését, de rendszerelméletileg én tudok örülni annak, hogy az OEP végre egészségbiztosításként kezd működni. Az már csak okvetetlenkedés, hogy akkor miért szüntették meg az egészségbiztosítást, illetve annak alkotmányos alapját a fülkeforr idején, de nem kell nekem mindent érteni, és most tényleg dicsérni akartam[1].

Szomorú utóirat

Nem szoktam utólag bele/hozzáírni a bejegyzésekhez, most mégis kénytelen vagyok.

Mert olyan jó lett volna végre dicsérni, valami jót nyugtázni, hogy „Naa, végre valami jó irány, végre valami a betegről, életek megmentéséről szól”. És ha valami végre jó, akkor meg miért ne mondja ki az ember. Ezért írtam meg ez a blog-bejegyzést.
Sajnos korai volt az örömöm, és fel nem merült bennem hogy ezt is pénz nélkül, illetve a mi pénzünkből, és ráadásul hihetetlenül bután/perverz módon gondolják.

Az új hírek szerint a kassza védelme érdekében az új kéthetes szabály alapján végzett vizsgálatoknál csak akkor fizeti ki az OEP a CT vagy az MR vagy a speciális laborvizsgálat árát, ha az valóban daganatnak bizonyult. Hogyis? Valaki (vélhetően zömmel alapos gyanú –de csak gyanú- alapján) megrendel egy vizsgálatot, és az, hogy aki a vizsgálatot elvégzi, az nem jut a pénzéhez az elvégzett munkáért, ha a vizsgálat eredménye negatív, azaz nincs daganat? Ezt még kitalálni is nehéz lehetett. Hogy a Neoprimitív együttes örökbecsű mondását idézzem: ezek tényleg deréktájon agyközpontúak… 

Mert az egyértelműség kedvéért három dolgot tudni kell. Az egyik, hogy CT-t, MR-t nem rendelhet üptre bárki (háziorvos pl. egyáltalán nem, és aki rendelhet, az is csak szigorú szakmai szabályok alapján. A másik: éppen ezért a diagnoszta nem bírálhatja felül a kérést, nem mondhatja, hogy szerinte ez indokolatlan, nem végzi el. Tehát az viseli a pénzügyi kockázatot, akinek a folyamatra nincs ráhatása. (Ügyes, mondta annak idején Kohn bácsi). És a harmadik, amit tudni kell: amennyiben igaz az, hogy egy nemzeti konzultáció egymilliárd Ft.-ba kerül, akkor ebből 50.000 CT vizsgálatot, vagy 20-25.000 MR vizsgálatot lehetne elvégezni. Ezzel nemcsak a daganatos betegek várakozásmentességét lehetne megoldani, de ez a nagyságrend az éves CT-MR forgalom 10%-a, tehát általában is normális szintre lehetne ilyen kis pénzből (negyed stadion) csökkenteni a várólistákat.

Egyébként kis rápihenések végiggondolva a szakmailag korrekt megoldás az lenne, ha a kormányzat az alábbi jellegű célkitűzést fogalmazná meg:

Cél, hogy 2015. október 1. után

• a daganatgyanús betegek 75%-a két héten belül végleges diagnózishoz jusson, és 80%-uknál egy héten belül kezdődjön meg az érdemi terápia
• és a daganatgyanús betegek 90%-a három héten belül végleges diagnózishoz jusson és 95%-uknál két héten belül kezdődjön meg az érdemli terápia.

A százalékok és időpontok a fenti példában maximum kormányzati pontosságúak, azaz még szakértői becslésnek sem tekinthetők, csupán azt szemlélteti, hogy milyen jellegű, szerkezetű célkitűzés lenne a korrekt.
Tudom ez nem olyan látványos, de eggyel reálisabb. Mert van olyan, hogy 2 hét alatt nem lehet diagnózishoz jutni, és van olyan hogy egy héten belül nem lehet megkezdeni a terápiát. És nemcsak pénztelenség, vagy emberhiány miatt, de olyan is van, hogy a beteget előbb olyan állapotba kell hozni, hogy  kibírtja a műtétet, kezelést. Szóval a szándék jó, de az élet eggyel bonyolultabb.

De értem én: kormányzati bejelentésnek ez nem lenne elég ütős és hosszú. A habonyi kommunikáció nem ismeri az összetett mondatokat, ezért az egyszerű, ütős, és szakmailag értelmezhetetlen mondatok maradnak.

 

---

[1] Ahogy a népi mondás/dakota közmondás tartja: Dicsérjen meg Téged a Kincses…