Orwell most dörzsöli a tenyerét, de nem elégedetten. Hiszen valójában
nem jó érzés az, ha előre megmondjuk, hogy baj lesz, és íme… (Lásd még: Sovány
vigasz nekünk Kövér)
De a Páneurópai Pikniket szervező debreceni MDF tagjaként 1989 nyarán el nem tudtam volna hinni, de még
elképzelni se, hogy a vasfüggönyt elsőnek lebontó országból alig 25 év alatt
vasfüggönyt építővé válunk.
Félek, ez a nap bekerül a történelemkönyvbe, és ha a világ
ilyen hülye marad, akkor nemcsak a magyar történelemírás tartja majd számon, de
az európai országok iskolai történelemkönyveinek is egy lapja lesz. Igen, félek,
hogy a 175 km hosszú és 4 méter magas fal korszakhatár lesz, egy boldognak
akart, békés, megbékélés-vágyú, határ-légiesítő korszak lezárása. Jön a
falhúzás, az első 175 km-t jó néhány ezer kilométeres fal, aknazár, lézercsapda
követheti Európa szerte.
A hír kapcsán két dolog.
Az egyik, hogy megint
az öt év óta visszatérő játszmát játsszuk: Orbán Viktor hamar (mondhatni
korát megelőzően) felismer és kimond egy valós problémát, és erre rögtön választ
is ad, de rossz, igazságtalan, embertelen, önzésre alapozott, saját
aktuálpolitikai céljainak megfelelő (ál)megoldást talál. A válasz
elfogadhatatlan, ezért a „demokratikus ellenzék” visszatámad, és magát a
kérdést se ismeri el.
Most is ezt játsszuk. Mert a migráció (munkaváltozatként
maradjunk most ennél a gyűjtőfogalomnál) valóban Európa megmentőjéből jó
eséllyel Európa fenntarthatósági – identitási problémájává válhat. Valóban megvan
annak a reális veszélye, hogy olyan ütemben áramlanak más kultúrájú, más
identitású tömegek Európába, hogy nem képesek integrálódni egy multikulti
Európába, és onnantól Európa nem lesz még az se, ami (nemhogy az, ami lenni
szeretne). Ez, ha nem is egyértelmű fenyegetettség, de kibeszélendő, reális kérdésfelvetés.
A kérdés, a
problémafelvetés tehát megint időben jött és jogos, de a válasz tűrhetetlen és aljas,
és főleg nem válaszolja meg a kérdést. A kormányzati válasz nem a probléma
megoldására, hanem politikai haszonszerzésre és gyűlöletkeltésre irányul. Jól jelzik
ezt a „konzultáció” tematizáló, gyűlölet-megrendelő kérdései és a kizárólag
belpolitikai, táborerősítő, a Jobbiktól szavazatot visszacsábítani akaró magyar
nyelvű óriásplakátok. (Ráadásul olyan aljas indulatokat, ösztönöket szabadítanak fel, melyek kérdésesen gyömöszölhetők vissza a palackba és önjáróvá válhatnak.) Az új vasfüggöny alkalmatlan a migránsok távoltartására, így
csak két funkciója van: a tevékeny, határozott állam látszatának erősítése és a
házi beszállítói kör megrendeléshez juttatása.
Sajnos a politikai gesztus politikai választ szül: a kormányzati
válaszok bornírtsága miatt az ellenzék a kérdést, a problémát is elutasítja, a
civilek pedig a pártoktól való finnyás távolságtartásra ügyelnek igazán, de nem
mozdulnak. Pedig ez a kérdés (azaz ez a helyzet) – ha érdemben szeretnénk
kezelni – alkalmas lehetne egy valódi párbeszéd kezdetére.
A másik: a politikai játszma leköti az energiákat és a figyelmet, a
valós megoldással senki nem foglalkozik. Pedig az okok mélyebbek, és főleg ismertek,
csak épp a súlyuk miatt nem foglakozik velük senki: az önkorlátozás nem hoz rövidtávú
politikai hasznot, a többit meg majd oldja meg a hálás utókor. Tisztán kell
látni, hogy a kérdést nem lehet idegenrendészeti és határvédelmi kérdésként
kezelni, nincs akkora fal amit égigérő létrával, idomított vakondokkal vagy
korrupcióval nem lehet megkerülni. És ne nyugtassuk meg magunkat: a migráció
nemcsak a vallási-etnikai villongások fenyegetettségének, erőszakhullámának
szülöttje: a fizikai megélhetés is túlélési kérdés, erőszak nélkül is. A
megélhetési bevándorlás is túlélési kérdés, az éhenhalók számára nem
értelmezhető a hivatali kategóriák szétválasztása. És egyébként is: picit nehéz
tartósan elmagyarázni, hogy a világban egyedül nekünk van jogunk jól élni. Nekünk
– a fehér ember kultúrájának – önvédelmi okokból is szembesülnünk
kell ezzel. De kerítést építeni látványosabb, még ha tudjuk is, hogy nem old
meg semmit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése