Alternatívakeresés az egészségügyben

Az egészségügy ma már a közbeszéd fősodrába ért, és a lakosság ezzel az alrendszerrel a legelégedetlenebb. A Závecz Research által végzett országos reprezentatív közvélemény-kutatás szerint az egészségügy állapota jobban zavarja az embereket, mint a korrupció vagy a migráció, avagy az alacsony bérek. Ugyanezt mutatja a Medián felmérése is. Naponta hallunk rémtörténeteket, naponta szembesülünk az egészségügy működési zavaraival, morális szétesésével, és mindenki látja, hogy bár az egész recseg-ropog, mégsem sejlik kiút. Kormányzati válasz, program nincs, hiszen tudjuk, hogy a szuperkórház minderre nem megoldás, de önmagában a szükséges és örvendetes bérkorrekció sem. Pedig mindenki látja, hogy ez így nem tartható: a szétesés mellett a végletes kettészakadás felé sodródunk, és nincs semmilyen jövőkép, de még az erről való beszélgetés, vita is hiányzik. (Az Oktatói Hálózat „orvosvita” című rendezvénye is jól példázta, hogy mennyire igényli a szakma a kibeszélést). 

.

.

Valamit pedig tenni kell, és azt is tudjuk, hogy nincs visszatérési pont, azaz a 2010 előtti (akkor is csak részben működő) rendszerhez nincs visszatérés: a demográfiai technológiai trendek új, bátor („unortodox”) válaszokat követelnek.

Ezt az űrt, a közös gondolkodás hiányát kívánja betölteni az AlternatívaKör 2016-ban elkészített 12 pontjával. Ez a 12 pont nem program, több okból sem.

Először is: az AlternatívaKör nem párt, hanem szakemberek gondolkodó, alkotó szellemi köre. Így – a hagyományos értelemben és funkcióban – programja sincs.

Másodszor: a 12 pont nem program, hanem egy közös gondolkodás cölöpjei. Ezek azok az alapvetések, amelyek figyelmen kívül hagyása esetén véleményünk szerint nem lehet reális (igazságos és fenntartható) egészségügyet működtetni. De a cölöpök közötti teret – hogy milyen lesz a jövő – a szakmával közösen szeretnénk kitölteni, azaz ezen értékek mentén a szakmával együtt kívánjuk az egyes területek részletes programjavaslatait kidolgozni.

Harmadsorban: nem akarjuk megmondani, mit kell tenni, és mit nem, hanem ajánlásokat teszünk, szakmai alternatívákat vázolunk fel. Ezért – a 12 pont alapelveit figyelembe véve – egy-egy kérdésre többféle jó, vagy reális válasz is adható, bizonyosan nincs kizárólagos, „tuti” megoldás. Ezért nem programot írtunk, hanem a reális, jó alternatívákat keressük.

A fenti szándékok szerint hívunk közös munkára, vitára mindenkit, aki értékrendként, kiindulási pontként elfogadja a lenti 12 pontot. A munka elsődleges célja egy társadalmi érés, a gondolkodás fejlesztése, új gondolatok, megoldási lehetőségek felszínre hozása. Az így készülő termék bárkié. Nincs címzettje a munkának, nem valaki számára készül, de bárki használhatja, meríthet a gondolatokból. Ha a kormányzat tisztel meg bennünket azzal, hogy megfogadja ajánlásainkat, akkor welcome, de azt sem tekintjük lopásnak, ha valamelyik párt programjában bukkannak fel elemek a közös munkából.

Az AlternatívaKör 12 pontja az egészségügyben:

1.  Az egészségügy Magyarország legfontosabb közügye. Az egészség ügyének elsőbbséget kell élveznie a kormányzati stratégiában.
Az egészség a nemzet legfontosabb erőforrása, életminőségünket és a gazdaság teljesítményét alapvetően meghatározó tényező. Ez a legfontosabb alrendszer mára a szétesés szélére jutott, ezért az egészség ügyét és az egészségügyet kiemelt területként kell kezelni. Szervezeti feltételként  azonnal vissza kell állítani az önálló egészségügyi minisztériumot. A megújításhoz biztosítani kell a szükséges erőforrásokat, és új közmegegyezés alapján, új elvek szerint, reális alapokon kell újraépíteni az egészségügy rendszerét.

2.     Az egészségügy működéséhez biztosítani kell a megfelelő forrásokat.  
Az egészségügy csak a belső tartalékok feltárásával nem menthető meg. Az egész­ségügy működképessége csak többletforrás és reformok egyidejűsége esetén bizto­sítható. Rövid távon érdemben kell emelni az állami egészségügyi kiadásokat: az egészségügyre fordított közkiadásokat a következő 4 évben  a bruttó hazai össz­termék (GDP) fél-fél százalékával kell évente emelni, a jelenlegi 5%-ról minimum  7%-ra A működési költség folyamatos fedezete mellett biztosítani kell az átalakí­tás költségeit is, mert a rendszer önerőből nem képes megújulni. A jelentős magánforrások felhasználásának hatékonyságát javítani kell, és el kell érni, hogy a magánforrások egy része a közösségi ellátást erősítse.

3.    Megbecsülést az egészségügy dolgozóinak! A pénzhiánynál mára nagyobb gond a szakemberhiány.    
A növekvő szakemberhiány kezelése komplex programot igényel. Előfeltétel, hogy mindenkire kiterjedővé téve folytatni kell a megkezdett bérrendezést, és garantálni kell, hogy az egészségügyi dolgozók jövedelme 10 évig minden évben az általános bérnövekedést meghaladó módon növekedjen. A tisztességes fizetés nem elég: tiszta, átlátható belső viszonyok, megfelelő munkakörülmények, a jó gyógyítást se­gítő szabályok is kellenek, illetve az ágazat számára speciális szociális programokat kell indítani (lakhatás, előtakarékosság, nyugdíj-kiegészítés). Az egészségügyi dolgozóknak kell eldönteni, hogy a szakmai érdekvédelem megerősödése érdekében el akarják-e törölni a kötelező kamarai tagságot. Az egészségügyi dolgozóknak általában is éreznie kell a társadalom megbecsülését, amit egyéb kedvezményekkel is ki kell fejezni. Az egészségügy átalakításában figyelembe kell venni a kódolt munkaerő-hiányt, és támogatni kell a szakember-kiváltó technológiák, képzések és szabályok terjedését.

4.   Új társadalmi szerződés kell az egészségügy átalakításához, ennek feltétele az őszinte, tiszta beszéd.     
A kollektív hazugságra épített egészségügy Patyomkin-paravánja nem tartható sokáig. Egyre kevesebb ember egyre több beteg egyre drágább ellátását kénytelen fizetni, és a demográfiai, a tudományos-technológiai trendek folyamatosan és kódoltan növelik az egészségügyi szükségleteket. Ezért reális, az igazságosságot és a működőképességet, valamint az egyéni- és a közfelelősséget összhangba hozó egészségügyre van szükség. A szükséges reformok kidolgozása – ellentétben a je­lenlegi gyakorlattal – ne zárt ajtók mögött, hanem a teljes átláthatóság jegyében, az összes érintett érdekcsoport képviselőinek bevonása mellett, teljesen nyilvános módon történjen!

Vissza kell szerezni az egészségügyben a bizalmat, el kell érni, hogy az egészségügy szereplői (ellátottak és ellátók) bízhassanak egymásban.

5.     Vissza kell fordítani az egészségügy kettészakadását!      
Arra kell törekedni, hogy minden magyar állampolgár egyenlő eséllyel, az élet­minőségét befolyásoló anyagi megterhelés nélkül férhessen hozzá a korszerű és általánosan használt, bizonyítottan hatásos egészségügyi technológiákhoz. A cél: senki ne legyen szegény amiatt, hogy beteg, és senki ne legyen beteg amiatt, hogy szegény! Ha az elmúlt 6 év tendenciája folytatódik, a közösségi egészségügy szegényellátássá züllik, és kiépül egy második egészségügy a tehetősebbek számára, ami a közösségi egészségügytől szívja el a munkaerőt. Ez véglegesíti az egészségügy kettészakadását, de nem is működőképes: nincs két egészségügyre való orvosunk és egy minden problémát kezelni képes második egészségügy fenntartásához nem elég számos és gazdag az elit. Az ellátás-biztonság és az igazságosság érdekében a köz és magán szétválasztása helyett a szabályozott együttélését kell megoldani.

6.     Valódi társadalombiztosítást! 
Vissza kell állítani és meg kell erősíteni a társadalombiztosítás intézményét. A kö­zösségi egészségügy működését a társadalombiztosításnak kell fedeznie. A társa­dalombiztosításnak mindenkire ki kell terjednie, de a szolidaritási és biztosítási elemeket egyensúlyba kell hozni. A szolidaritás érvényesülése azt követeli, hogy senki nem maradhasson ellátatlan, de ne is maradjon ki a teherviselésből. A járu­lékfizetésre nem képesek után az államnak kell reális mértékű járulékot fizetnie. A korrekt társadalombiztosító évente közli a biztosítottal, hogy mennyi a befizetése és milyen típusú, milyen értékű ellátásokat vett igénybe. A biztosítási elvből fakadó kötelesség az ellátási csomag meghatározása, ami a hálapénz-mentes egészségügynek is egyik feltétele. Szintén a biztosítási elvből következik, hogy bonus rendszerekkel a biztosítottakat érdekeltté kell tenni az egészségtudatosságban és a gyógyításban való együttműködésben. Az egészségügy meghatározó forrása a közpénz, ezért a közpénzek hatékony felhasználása (a terápiás együttműködés) a betegeknek is kötelessége, érdeke.

7.     Az egészségügy átalakítása nem halogatható tovább!      
Az igazságos hozzáférésű, hatékony és biztonságos ellátást garantáló egészségügy a lakosság-közeli ellátások (újtípusú közösségi ellátásra épülő emelt szintű alapel­látás területi egészségőr szolgálatokkal, egynapos sebészetet és nappali kórházat is magába foglaló rendelőintézetekkel) megerősítésén, a folyamatos ellátást nyújtó báziskórházak rendszerén és a kiemelt ellátások koncentrálásán, szabályozott, át­látható és megkövetelt betegutakon alapul. Ki kell jelölni az év minden napjában 24 órában felvételes báziskórházakat és az ezekre épülő centrumokat. A progresszív ellátás nem egy országos piramis, hanem regionális piramisok együttműködő hálózata. A kórházon kívüli ellátások terjedéséhez meg kell teremteni a szakmai, a szabályozási és szociális feltételeket, azaz a szerkezetet, a működést és az érdekeltséget összhangban, együtt kell átalakítani.

Új alapokra kell helyezni a finanszírozást, ehhez több modellt kell megvizsgálni. Egyik lehetőség a nonprofit térségi gazdálkodási rendszer kialakítása, ahol helyben, a helyi szükségletek és igények alapján döntik el az intézményrendszer szerkezetét és a forrásfelhasználást.

Az ellátórendszer szervezeti – szerkezeti – hatékonysági megújításának, a felesle­ges terhelés elkerülésének kulcsa az informatikai eszközök intenzív alkalmazása.

Véget kell vetni az ötleteléseknek és lobbi érdekű fejlesztéseknek. Az ellátórendszer fejlesztésére évente karbantartott középtávú fejlesztési tervet kell készíteni. Közpénz és OEP befogadás csak a tervben szereplő fejlesztésekre igényelhető. A fejlesztési tervnek tartalmaznia kell szerkezetváltás miatt felszabaduló épületek utóhasznosítási tervét.

8.  Jobb egészséget – hosszú-távú, kormányzati ciklusokat átívelően végrehajtott nemzeti programok kellenek a méltatlanul rossz egészségi állapot javításához.
Tűrhetetlen, hogy Magyarország vezeti a daganatos betegségek halálozási listáját, és életkilátásunk általában is lényegesen rosszabb, mint ami gazdasági – kulturális fejlettségünkből következne. Ezért az egészségügy fejlesztését a legnagyobb társa­dalmi problémákat okozó betegségek leküzdésére irányuló komplex programok köré kell szervezni. (Nem az egészségügy egyes szegmenseit, a háziorvosi rend­szert vagy a kórházügyet kell „rendbe tenni”, nem az „átszűrtséget kell fokozni”, hanem pl. a daganatos megbetegedések megelőzésére, korai felismerésére és stan­dardizált, eredményes gyógyítására kell komplex programot indítani.) A megkez­dett népegészségügyi programokat folytatni kell, de ezekbe a komplex progra­mokba kell integrálni. A prevenciós programok kidolgozásába be kell vonni az életmódot befolyásoló más szakterületek (oktatásügy, környezetvédelem, szociális ágazat) képviselőit. Külön programot kell indítani a gyermekek egészségtudatos­ságának fejlesztésére.

9.     Biztonságos, a beteget tisztelő és partnernek kezelő egészségügyet!    
Az egészségügy működésében a portástól a főigazgatóig egyenszilárdságú rendre és szabályozottságra, protokollszerű működésre van szükség ahhoz, hogy javuljon az ellátásbiztonság és ne szerencsejáték, orosz rulett legyen kórházba kerülni. Eredményesen gyógyítani csak partnerként kezelt, együttműködő beteget lehet. A minőségbiztosítás nem kipipálandó teher, hanem az ellátásbiztonság alapja, ezért a napi gyakorlat meghatározó rutinjává kell tenni.

A társadalombiztosítási elv erősítése garanciákat is követel: le kell fektetni, hogy az egyes ellátások hozzáférésében milyen távolsági és időbeli korlátok (várakozási idők, várólista hosszak, elérhetőségi távolságok) engedhetők meg. (Ellátási garan­ciás standardok kidolgozása.) A várólisták rövidülése és korrupciómentessége érdekében új, a kiskapukat bezáró szabályozást kell bevezetni, melynek előfeltétele, hogy a kiemelt területeken a finanszírozott ellátások száma intézményenként központilag legyen meghatározva.

Az egészségügyi intézmények működésének, eredményességének, gazdálkodásá­nak átláthatónak kell lenni, nyilvános, a laikus értékelést segítő indikátor-rendszerre van szükség.

Vissza kell állítani az Egészségbiztosítási Felügyeletet, melynek dolga az ágazati fogyasztóvédelem mellett azt indikátorok ellenőrzött és „fogyasztható” publiká­lása, a területi ellátás-szervezők metodikai segítése.

Egy egészségügy van, a magánegészségügyre azonos szakmai, ellenőrzési és fogyasztóvédelmi szabályrendszernek és gyakorlatnak kell vonatkoznia!

10.  Az új egészségügy új tudású, megváltozott kompetenciájú dolgozókat igényel.
Az új szerkezetű egészségügy akkor lehet működőképes, ha a benne dolgozók tudása és kompetenciája is igazodik az új szükségletekhez és működéshez. Ez elsősorban a szakdolgozók, diplomás ápolók arányának növelését és új szak­területek (ellátásszervező, „felnőtt védőnő” stb.) belépését igényli. Az orvosok szakképzésében a ráépített szakvizsgák számának gyarapítása helyett a minimum­feltételekkel összhangba hozott licencvizsgára alapozott kompetenciafejlesztésre kell helyezni a hangsúlyt.     
Tisztán kell látni abban, hogy valójában milyen a magyar egészségügy jelenlegi munkaerő-ellátottsága, és a későbbi munkaerő igénynek megfelelően kell alakítani a képzések, szakképzések keretszámait.

11.  Nemcsak az egészségügynek, nekünk, a pacienseknek is változnunk kell.       
Átalakul az egészségügy: a reális jövőképben a beteg nem a gyógyítás tárgya, hanem egészségének felelős gazdája. A jövőben a gyógyítás tere és felelőssége az egyén felé mozdul el, „ketteskéből”, kiszolgáltatott, helyzetünket elfogadó paciensből egészség- és jogtudatos fogyasztóvá kell válni az egészségügyben is. Az egészség alapvetően a beteg érdeke, akinek dolga, felelőssége van egészsége érdekében. A betegektől együttműködést, öngondoskodást várunk, de ehhez meg kell kapnia a megfelelő információs segítséget (Dr.Info), és meg kell teremteni az együttműködést támogató, segítő (Compliance) rendszereket, páciensképző programokat, de növelni kell az oktatásban az egészségtudatos élethez szükséges információk arányát. Ebben támaszkodni kell a civil együttműködésre, a betegszervezetekre. Fel kell készülni az új világra, amiben a legfontosabb orvosi műszer az okostelefon lesz: ehhez fordulunk elsőként bajunkkal, ez vezérli és közvetíti a beteg életébe ágyazott szenzorokat, de a telefon figyelmeztet a szükséges kontrollra és le is szervezi az ellátások helyét, időpontját.

A hiteles információszerzés érdekében ki kell dolgozni a „Hiteles Egészség-információ” elnevezésű tanúsító védjegyet, amelyet csak ellenőrzött tartalmú egészségügyi témájú honlapok használhatnak.

A magyar lakosság sokat költ egészségére, de rossz hatékonysággal. Az egészség­ügyi kiadásoknak közel 40%-át már a lakosság fizeti. Ahhoz, hogy hasznosabban költsük el ezt a sok pénzt, egyrészt információra van szükség (mi hatásos, mi nem, mit hol, milyen minőségben és áron találok), másrészt növelni kell a szervezett magánfinanszírozás (egészségpénztárak és magánbiztosítók) szerepét. Az öngon­doskodás ösztönzése érdekében be kell vezetni az adókedvezménnyel támogatott Egészségszámlát, ami a bónuszok fogadására is alkalmas.

12. A jó egészségügy a gazdaság motorja és nem a költségvetés terhe, nem lehet maradék elven kezelni.    
A jó egészségügy javítja a gazdaság teljesítőképességét is, hiszen egészséges dolgozó nagyobb teljesítményt képest nyújtani, koncentráltabban tud részt venni az oktatásban.          
Az egészségipar, az egészségügyet kiszolgáló háttéripar magas hozzáadott értékű, innováció-igényes, válság-rezisztens húzóágazat, amely a világ GDP-jének növekvő hányadát adja. Jelentősége a hadiiparéhoz mérhető. Hazánkban is folya­matosan fejlődő terület az egészségügyi turizmus, ezen belül az orvosi turizmus. Magyarország ezeken a területeken jó adottságokkal, hagyományokkal és nemzet­közi ismertséggel rendelkezik, de tudnunk kell, hogy jó egészségügy nélkül nincs fejlett háttéripar! Magyarország gazdaság-szervezésében a gyakorlatban is központi gondolattá kell tenni a „GYÓGYÍTÓ MAGYARORSZÁG” eszméjét, és ki kell kihasználni a tágabb értelemben vett egészségiparban, orvos- és szakképzésben, egészségturizmusban rejlő piaci lehetőségeket. Az orvosi – fogorvosi turizmusban fel kell számolni az elmúlt 6 év lobbi-gyakorlatát, és komplex (egészségügyi és turisztikai) programmal, hiteles minőségtanúsítással kell őrizni még meglevő versenyelőnyünket.

Jelszavunk:

Olyan egészségügyet akarunk, amelyben méltó módon lehet gyógyulni és méltó módon lehet gyógyítani!

Aki a fenti alapelveket elfogadva részt akar venni a közös gondolkodásban, az a healthalternativa@gmail.com email címre írjon, illetve jelezze a Google csoporthoz való csatlakozási szándékát a https://groups.google.com/d/forum/healthalternativa című csoportnál.

A munka várhatóan nem a 12 pont szerkezetében fog folyni, hanem munkacsoportokban. Bárki javasolhat és létrehozhat munkacsoportot. Minimum az alábbi témacsoportokkal célszerű lenne foglalkozni, ha nem is önálló munkacsoportban:

1.      Az egészségügy „alaprendszere”, forrásigénye, a forrásképzés módja, elvei.
Az egyéni és társadalmi felelősség határai, a közfinanszírozású és a magánfinanszírozású egészségügy szerepe, viszonya.

·        Biztosítási rendszer (társadalombiztosítás vagy állami egészségügy, egyszintű, kétszintű a kötelező társadalombiztosítás, kik a teherviselők, milyen arányban stb.)

·        Mennyit kell költeni az egészségügyre, milyen a köz- és magán­finanszírozás aránya

·        A magánfinanszírozás szereplői, viszonya a közfinanszírozott egészség­ügyhöz, a magánbiztosítások, egészségpénztárak, MSA, egészségügyi költés visszaigénylése az SZJA-ból stb.

2.      A „finanszírozási”, a megtérítési/elosztási rendszer

·        Maradjon-e (alapelvként) a jelenlegi finanszírozási rendszer, „csak” rendbe kell tenni, karban kell tartani, reális súlyszámok és reális forintérték kellenek mögé, vagy

·        új típusú érdekeltségek, új finanszírozási technikák kellenek.

3.      Az ellátási csomag (ami a társadalombiztosítás terhére jár)

·        Meghatározható-e egyáltalán?

·        Milyen dimenziókkal írható le? (milyen kockázat miatt, milyen célból, milyen technológiával, milyen eljárásrendben stb.)

·        Milyen hozzáférési garanciákat szabad ígérni (térben, időben)?

·        Várólisták problémája

4.      A köz- és a magán egészségügy egymáshoz való viszonya

·        Együttélés, azonos szabályrendszer, átjárhatóság, egymásra-épülés, vagy merev szétválasztás?

·        A köz- és magán együttélésének lehetséges technikái, módozatai

5.      Az egészségközpontúság, az egészség feltételeinek biztosítása beleértve az állampolgárok egészségtudatosságát, öngondoskodási, önellátási képességének növelését.        
A „forráskritikai” képesség erősítése, az alternatív terápiák helyének megtalálása.

·        Prevenció intézményrendszere

·        Ösztönzési rendszerek, bonusz - malusz stb. (bonusz vagy malusz?)

·        Lakossági tájékoztatás (Dr.Info, forráskritika stb.)

·        Egészségtudatosság, önellátás, „öngyógyítás” stb.

·        Szűrési rendszerek problémája

·        A „komplementer” medicina reális helye, szerepe

6.      Az egészségügyi ellátórendszer szerkezete, finanszírozása (elosztási és érdekeltségi technikák), működése, szervezési–irányítási, igazgatási elvei. Az ellátórendszer egyes szintjei, ezek funkciója és kapcsolatrendszere. Fejlesztéspolitikai elvek.

·        Az alapellátás jövőképe

·        A járóbeteg szakellátás jövőképe

·        A kórházi világ jövőképe

·        A rehabilitáció kérdései

·        A fenti szintek együttműködése, feladatmegosztása

·        A gyógyítási tér kitágítása a beteg felé

7.      Hogyan változtatja meg a gyógyítást és az egész egészségügyet a precíziós, a személyreszabott orvoslás?

·        Technológiai trendek, incl. genomika

·       Hogyan (milyen elvek mentén) lehet biztosítani ennek a finanszírozását, mindennek a hozzáférési és igazságossági konzekvenciái

8.      Az ápolási, szakápolási feladatok

·        Önálló intézmények

·        Együttműködés az egészségügyi rendszerrel

·        Együttműködés a szociális rendszerrel

9.      A foglalkozás-egészségügy

·      Van-e így értelme?

·     Lehet-e valamilyen színtér megközelítésű munkahelyi egészségügyi programot indítani, ahol egységben van a fogl.eü, a prevenció és a kuráció.

·       Kihelyezett „üzemi” rendelések részleges társadalombiztosítási finanszírozás mellett?

10. Humán erőforrás kérdéskör

·       Az egészségügyi dolgozók megbecsülési programja (nem csak bér!!!)

·       Bérkérdés (Életpálya modell? Célállapotok?)

·       „Az egészségügy visszavár” program (külföldről és a pályaelhagyóknak)

·       HR kiváltó technikák (a tevékenység-shiftingtől a telemedicináig)

·       Munkaerő import?

11. Képzés-kompetenciák, szükséges új területek, képzések

·       Hogyan lehet átrendezni a kompetenciákat?

·       Milyen új szakterületekre lesz igény?

·       Szakképzés megújítása

12. A betegek jogai és együttműködési kötelezettsége

(A betegjogok felértékelődnek, de a felelősség is!
Úgy a saját egészség tekintetében, mint a közpénz felhasználásában)

13. A hálapénz kérdés – megoldási lehetőségek

14. Transzparencia: az egészségügyi adatok nyilvánossága

·       Melyek azok a mutatók, amelyeket országosan kell közzétenni?

·       Milyen intézményi mutatókat kell publikálni?

·       A magánszolgáltatók adatainak nyilvánossága

15. A szakma becsülete, önigazgatása

·       Hogyan lehet visszaszerezni a gyógyítók megbecsülését, az elvesztett bizalmat?

·       Mi a MOK dolga, feladata egy koreszű egészségügyben?

·       Mikor hatékonyabb az érdekvédelem: ha kötelező a tagság, vagy ha fakultatív?

·       A MOK és a nyilvánosság

16. Info-kommunikációs technológiák

·       Az IKT rendszerek alkalmazása az egészségügyön belül

·       Lakossági „életvitelbe ágyazott” eszközök

·       Az E-paciens…

·       Az intézményi honlapok egységesítése?

17. Minőségügy, protokollok

·       A szakmai szabályok fejlesztése, alkalmazása

·     A szakmai szabályok hierarchiája, viszonya (irányelv, finanszírozási protokoll, helyi eljárásrend)

·     Kell-e kötelező minőségbiztosítási rendszer? Ha igen, akkor nemzeti, vagy nemzetközi?

·       Minőségtanúsítás a piaci szolgáltatóknál (ügyfélorientált akkreditáció)

18. Kommunikáció

·      hogyan lehet a szükséges változásokat elfogadtatni, megérttetni?

·      hogyan kommunikálható ez

-  a szakmával,

-  a lakossággal,

-  a betegekkel

19. Gyógyszerügy, de nem önálló független téma, hanem a terápiás rendszerbe ágyazva és a kapacitásokkal összevezetve      
(A gyógyszerügybe tett pénz kapacitást vált ki, akár az IKT)

20. Egészségipar, incl. magánegészségügy és egészségügyi turizmus

·       Hogyan lehet orvosi szolgáltatásokra alapozott egészségügyi turizmust üzemszerűvé, a nemzetközi piacon láthatóvá tenni?

·        Csak a fogászat és a gyógyvíz marad?

·        Informatika, infobionika, AAL rendszerek, mint piac

21. „Gépház” munkacsoport

·    A csoport munkájának technikai szervezési kérdéseivel foglalkozik, incl: hasznosítás, moderálás, szerkesztés, prezentálás, informatikai megoldások.

·    Kitalálja, hogy milyen felületen lehet hatékonyan együtt- dolgozni, hogy lehet nyíltabbá tenni a munkát.

A fenti felsorolás nem tartalomjegyzék csak ötletek, hogy mi mindenről lehetne, kellene beszélni, és jól jelzi a probléma összetettségét. De nem "kötelező" tematika, nem kell mindenről beszélni, és bárki javasolhat és vezethet bármilyen munkacsoportot.

A munkában a jövőre, a megoldási lehetőségekre koncentráljunk. Ezért ne a múlt, vagy a jelen elemzésébe tegyük a nagyobb munkát, hanem a jövő lehetőségeinek feltárásába. Ugyanígy nem célja a munkának a kormánykritika. Nem a jelenlegi kormányzati elképzeléshez, hanem az egészségügy nemzetközi trendjeihez viszonyulunk.

.

Ami még fontos: az, hogy valaki beszáll ebbe a munkacsoportba, nem jelenti azt, hogy az AlternatívaKörhöz csatlakozott. Az egy független szervezet, amelyik csak technikai támogatást ad ehhez a munkához. Persze a „mindenki”-be az AlternatívaKör is beletartozik, azaz meríthet, tanulhat az itt folyó munkából. De a lényeg: aki ehhez a munkához csatlakozik, az ehhez a munkához csatlakozott, és nem valamilyen szervezethez.

Hogy hogy fog mindez működni? Fogalmam sincs. Létrehoztam két zárt teret (egy Google csoportot és egy e-mail címet a google drive-hoz), ahol elkezdhetünk vitatkozni, gondolkodni, dolgozni. De a szabályokat, a kereteket együtt fogjuk kitalálni.

.

Budapest, 2017. január.

Boldog, innovatív új évet kívánva:

Kincses Gyula