Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

Fotóalbumaim itt érhetők el: https://gyulakincses.smugmug.com/ Nézzen be hozzám!



2017. február 13., hétfő

Momentán a Momentum



Értetlenséggel vegyes szomorúsággal látom, hogy kor- és értékrendtársaim egy része, illetve egyes éltes ballib körökhöz köthető médiumok defenzív gyanakvással, idegenkedő kioktatással tekintenek a Momentum Egyesületre/Pártra.
 .
A „vádak” (az utálkozási alapok) két csokorba szedhetők
  •  hogyhogy összemossák az elmúlt 27 évet, hogyhogy az egészet ki akarják dobni?
  • mi az, hogy le hazátlanozzák a baloldalt????
Az elmúlt hónapban több alkalommal volt lehetőségem részt venni olyan fórumon, rendezvényen, ahol magukról, céljaikról, eszméikről beszélhettek. Fogadatlan prókátorként ezek alapján írom le, hogy miért (pontosabban: mit) ért félre, torzít néhány „ballib” média/személyiség.
Az elmúlt 27 évről
Az első: igen, ezek a gyerekek az elmúlt 27 évet egyben dobnák a kukába. Pontosabban: vállalhatatlannak, folytathatatlannak, újrakezdhetetlennek tartják. Etekintetben nem differenciálnak, múltidőbe teszik az egészet. A fórumon kérdésre válaszolva elmondták: nem mossák egybe, éles különbséget tesznek a 2010 előtti és utáni korszak között, pontosan látják a különbséget. De ettől még a 2010 előtti korszakot sem tartják folytathatónak, visszatérési, újraindítási pontnak. Korszakokról, és nem emberekről beszéltek. Azaz elmondták, hogy nem arról van szó, hogy karanténba mindenkivel, aki bármilyen párt- vagy állami funkciót vállalt, hanem, hogy mindenkit szakpolitikai tudása alapján ítélnek meg, és önmagában azért, mert funkciót vállalt az elmúlt 27 évben, senkit nem diszkreditálnak.
A nincs visszatérési ponthoz két dolog. Az első, a lényegtelenebb: de most őszintén, azon kívül, hogy fiatalabbak voltunk és hittel, jóakarattal csináltuk, mire is vagyunk olyan büszkék? Nekem is nehéz volt szembesülnöm azzal, hogy a 2010 utáni új rendhez kellett az „elmúltnyócév” is, azaz az eltéblábolt 20 év következménye is a fülkeforradalom sikere, széleskörű befogadása. De akkor csak a magam nevében beszélek: az csak az én egyéni szociális problémám, hogy mi mindent tettem 20 év alatt az egészségügy átalakításáért, reformjáért, igazságosságáért, mert aki ma nézi az egészségügyet, okkal mondja, hogy hát öreg, ezért kár volt ennyire törnöd magad. Meg kell érteni, hogy 26 évesen onnan így, és ezt látják. De a fontosabb: a 2008-as világválság óta megváltozott a világ. Új kérdések és új válaszok kellenek. (Sokszor írtam már, hogy vigyázat: Orbán jól és jót kérdezett, csak rossz válaszokat adott. De a rossz válaszok miatt nem szabad a kérdéseket is kidobni.) A lényeg: tényleg azt érzem, hogy egy megváltozott világ új kihívásaira csak új emberek új gondolatai adhatnak új válaszokat, nem pedig a nagy idők nagy tanúi.

És akkor a baloldal nemzetietlenségéről.
Először is: a mondás az, hogy a kialakult sémák szerint „a baloldal nem elég nemzeti, a jobb oldal nem elég szolidáris, és ezen akarnak változtatni”. A mondás arra született, hogy elvetik a klasszikus jobb-bal dichotómiát, helyette valami olyat akarnak, ami a jelenlegi „hivatalos” baloldalnál felvállaltan nemzetibb, a jobboldalnál pedig szolidárisabb. Minden új formáció köteles kijelölni a helyét, és köteles valami megkülönböztetést tenni, hogy mitől is mások. Ők azt találták ki, hogy az eddigi vagy-vagy helyett egyszerre akarnak szolidárisak és nemzetiek lenni. Ennyi. Lenne, de ha összességében, a politikai deklarációk, programok szintjén nem lenne ebben valami igazság. Csak azt kell hozzátenni, hogy a baloldal nem azért nem „hazafi”, mert kozmopolita, meg a liberalizmus kizárja a nemzethez tartozást, hanem mert a jobboldal kisajátította a nemzet fogalmát. Sikerült belevinni a baloldalt abba a játékba, hogy csak az a nemzeti, aki a NER része, és miután a baloldal nem akar a NER része lenni, ezzel felvállalja a nemzetietlenség bélyegét. (Lásd még: aki nem támogatja az olimpiát, az hazaáruló.) Tehát itt és most nem a baloldaliságból fakad a „nemzettelenség”, hanem a kirekesztettségből.
A jobboldal szolidárisdeficitét én is szigorúbban ítélem meg. Mert igen, a jobboldal is szolidáris, de csak csoporton belül. (A „rendes” magyar a rendes magyarral, katolikus a katolikussal stb.) Épp ez a lényeg: a baloldali vagy liberális ember akkor is tud valakivel szolidáris lenni, ha nem érez vele valamilyen ideológiai, politikai vagy gazdasági érdekközösséget. (Lásd: a menekültek. Nem közösséget éreztünk a „migránsokkal”, egyszerűen csak szolidárisak voltunk velük.) A jobboldalra – mint csoportra, és főszabály szerint – ez nem jellemző. Az, hogy a jobboldal antiszolidáris, az nem vád, hanem öndefiníció. A szolidaritás leépítése kormányprogram az egykulcsos SZJA-tól a gázár-támogatáson át a családtámogatási rendszerig. Mind antiszolidáris, pro-rich rendelkezés, az „akinek nincs semmije, az annyit is ér” szellemében.
Ezt gondolom erről, illetve még azt, hogy a FIDESZ okozta megosztottságban csak nacionalizmus van vagy kozmopolitizmus, nincs egészséges, másokat nem kirekesztő patriotizmus. A Momentumosok arra a kérdésre, hogy milyen a magyarságtudatuk, egy fórumon ezt válaszolták: Mi büszke magyarok vagyunk! És tiszteljük a büszke szlovákokat, a büszke románokat is. Ennyi, ennek megfelelően tessenek háborogni.

Mielőtt félreértenék: fogalmam sincs, hogy a Momentum a jövő záloga, a megújulás zászlóshajója, vagy csak az ügyeletes reményformáció, méghozzá tiszavirágzása delén. Azt tudom, hogy egy tudatosan készülő, okosan építkező, elszánt társulatról van szó, akik talán a legígéretesebbek 2010 óta. Hogy ez mire elég, azt nem tudom, nem tudhatom. Amit tudok, az kettő. Az egyik, hogy a generációk összefogása nélkül, új erők, új szereplők nélkül nem lehet a NER-t leváltani. Ha az MSZP-s és DK-s barátaim félni akarnak a konkurenciától, akkor kezdjenek az új nyugdíjas párt ellen fenekedni, de azt be kell látniuk, hogy a fiatalokat nem tudják megszólítani. A másik: nem tudjuk, hogy mi a történet vége, hova fut ki, de az belátható, hogy rajtunk, idősebb demokratákon is múlik. Ha nem vagyunk elég toleránsan odafordulók, segítők, akkor kisebb az esély. Az esély pedig nem az övék, hanem az országé.

16 megjegyzés:

  1. Jót írtál, igazad van...
    Az a kérdés elmillásodnak-e vagy egy isteni csoda eredményeként nem...
    Szimpatizálok velük - bár nem nagy kunszt: kivel lehetne???
    Ami nem tetszik, a bennük bujkáló zsigeri koalícióellenesség = ha LMP-2, akkor 18-ban a Fidesz malmára hajtják...
    Üdv: Irma

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudhatjuk.
      A valós kérdés az, hogy HA lesz kivel koalíciót kötni, (és HA Ők is tényezővé növik magukat) akkor mit lépnek.

      Törlés
  2. Nem tudom, olvastad-e Bartus (szokás szerint) gyűlölködő cikkét az Amerikai Népszavában. Érdemes. Minden benne van, amit a státuszukat féltő "öregek" művelnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, olvastam, az volt a végső lökés, hogy megírjam.
      De valójában a Sztárklikk esett rosszabbul. Nem B.L. a tulajdonos?

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Ez az egykulcsos SZJA ez miért fáj annyira?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mert a 100.000 ft ból levont 16% ból tellene kenyérre, az 1.000.000 ft ból levont 16% viszont nem fáj ...

      Törlés
    2. mert a 100.000 ft ból levont 16% ból tellene kenyérre, az 1.000.000 ft ból levont 16% viszont nem fáj ...

      Törlés
  5. Remek írás - köszönjük, Gyula.

    VálaszTörlés
  6. Én is nagyon egyetértek, és persze magamban meg azt gondolom, hogy nem lehet újrakezdeni az elmúlt 27 évet, zárójelbe lehet tenni, tudomást nem venni róla: no, azt nem szabad. Mert a Momentumnak -kívánom nekik- több szavazat és támogatás jön -27 évvel. És én is szívesen nyomnám rájuk a gombot majd. De azt tudni kell nekik is, hogy mitől nem lesz az ő rendszerük ismétlés. Én mindenesetre sejtem: ha új emberek jönnek, legalább a beidegződések, a bandák, a kötelékben való tolvajlás nem lesz. A ballib morgolódásra igazán nem kell figyelni, sok a morgós, hozzám hasonló korú öreg, és annyiszor csalódtak ők is- egymásban. Úgyhogy: hajrá Momentum. (De a munkát el kell végezni.)

    VálaszTörlés
  7. Ha a tisztességes "öregek", meg a lelkes fiatalok összefognak akkor van remény. A megoldás az önkormányzatokból jön.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó írás. Két megjegyzésem van csak.
    1. A momentumosok tulajdonképpen azért hibáztatják a baloldalt, mert kiközösíti őket a NER, és ők olyan egészséges nemzettudatot akarnak képviselni, amellyel a NER - tehát a Fidesz - is befogadja őket?
    2. Nem értek egyet azzal, hogy az egykulcsos adó pro rich intézkedés lenne: A magyar adófizetők fizetik messze a legtöbb adót egykulcsossal együtt is Európában. Olyan adófizetők, akik már jól jártak az egykulcsossal tőlünk nyugatabbra csórónak számítanak, és támogatást kapnak. Az egykulcsos nem a gazdagoknak jó (gondoljunk csak bele, Csányi Sándort vajon érdekli, mennyi az szja?), hanem az átlaghoz képest sokat adózó bérből és fizetésből élőknek. Márpedig az ilyenek - kivéve azt a nagyon kevés embert, aki vagyont tudott felhalmozni - egyik naptól a másikra elveszíthetik a megélhetésüket, tehát nem gazdagok.

    VálaszTörlés
  9. Szerintem a lehető legrosszabb dolog elfogadni, hogy a baloldal nemzetietlen, mivel a jobboldal ezt állítja róla.Ez abszurdum. Ezzel elfogadjuk, hogy az a "nemzeti", aki ezt harsogja magáról? Vagy aki szavazókat vásárol?

    VálaszTörlés