Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

2017. október 22., vasárnap

Ki tette fizetőssé az egészségügyet?




Rétvári államtitkár úr megtisztelt azzal, hogy egy parlamenti válaszban azt a nem valós állítását, hogy a tízpárti összefogás fizetőssé akarja tenni az egészségügyet, azzal indokolta, hogy a dokumentum mögött én állok, aki büszke a vizitdíj bevezetésére. Mint minden Fideszes állításnak, ennek is van valóságmagva, hiszen ha nem is „büszke” vagyok a vizitdíj bevezetésre, de akkor és ott valóban helyes, célszerű, előremutató döntésnek tartottam. Ezzel ki is merítettük az állítás vékonyka valóságtartalmát. Ezért mielőtt rátérnék a bejegyzés tárgyára, két dolgot tisztázni kell.
1.      A tízpárti megállapodás semmiképpen nem egy „fizetős”, azaz piaci egészségügy bevezetését készíti elő, hanem egy szolidaritás elvű, mindenki számára elérhető, de fenntartható egészségügyet ígér.
2.      Bár a Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság nagyobb része „visszasírná” a vizitdíjat a jelenlegi rendszer alternatívájaként, de én sem támogatnám itt és most a bevezetését. 2007-ben a vizitdíj egy komplex reform részeként került bevezetésre, önálló eszközként nem alkalmazható hatékonyan és politikailag tolerálhatóan. A 2007-es reformot a szociális népszavazás demagógiája olyan mélyen égette be negatív kontextusban a közgondolkodásba, hogy esélytelen annak a gondolatnak az újratárgyalása.
De akkor vissza a tárgyhoz.
Meghallva az államtitkári intelmet azt gondoltam, hogy érdemes lenne megvizsgálni a KSH adatsora alapján, hogy a vizitdíj jelentett-e nagyobb terhet a lakosságnak, vagy a mostani „ingyenes” egészségügy, amiben az egészség nem üzlet. A KSH adatsora az alábbi meglepő képet mutatta:

A lakosság kiadásai a vizitdíj bevezetésével – ellentétben az előzetes várakozásommal –nem nőttek, hanem átmenetileg csökkentek. Bevallom, ez engem is meglepett. A magyarázat-kereséshez először tisztázni kell, hogy mit is takar ez a sor a KSH STADAT 2.4.1-es táblájában. Először: járóbeteg-ellátásról szól, azaz nemcsak a járóbeteg-szakellátás adatait tartalmazza, hanem az alapellátásét is. (Ennek a vizitdíj miatt van jelentősége.) Másodszor: nem az „ambuláns” (=nem kórházi) ellátásokat tartalmazza, mert az egynapos sebészet (ami alapvetően „aznapi” sebészet) nincs benne. Tehát ez a sor azt mutatja, hogy mennyit költött a lakosság a saját pénzéből az így meghatározott ellátásokra. Hogy mennyire pontos ez az adatsor? Fogalmam sincs. Illetve tudjuk, hogy ebben a szektorban alapvetően szürkezónás adatokat (a magánellátás bevételei) adunk szürkezónáshoz (hálapénz), tehát az eredmény minimum közelítőleges. De azt is tudjuk, hogy a metodika azonos, tehát ha torzít is a mérés, az idősorok, a változások ebből is jól értékelhetők.
Hogy mit, milyen kiadásokat takar ez az adatsor? A lakosság magánkiadásai a járóbeteg-ellátásban az alábbiak lehetnek:
1.      A piaci körülmények között vásárolt magánszolgáltatások
2.      A közszolgáltatóknál fizetett kötelező önrész (vizitdíj)
3.      A közszolgáltatóknál önként vásárolt kiegészítő szolgáltatások
4.      A közszolgáltatóknál igénybevett szakvélemények, hatósági igazolások díja (látlelet, orvosi vizsgálat jogosítványhoz, fegyverviseléshez stb.)
.
A magánkiadások zömét az első kategória teszi ki. A vizitdíj összege 19 milliárd Ft volt, és hozzávetőleges becslésem alapján 6 milliárd Ft körül lehet a szakértői díjakból származó bevétel. (Ez lehet akár + –50%, de még így is 10 milliárd alatt vagyunk, valamint a lejárt jogosítványok száma nem változik durván az egyes politikai ciklusoknak megfelelően, tehát fix összegnek tekinthető.) A 3. pont, a közszolgáltatóknál önként vásárolt kiegészítő szolgáltatások bevétele, az gyakorlatilag nullával írható végig. Tehát két valós és változó tétel van, a magánszolgáltatások díja és a vizitdíj.
Akkor a kérdés az, hogy ha a vizitdíj hozzáadódik a magánellátások kiadásához, akkor miért nem nőtt, hanem csökkent a lakosság kiadása? És főleg: ha a vizitdíj miatt csökkent, akkor miért tartott ki a csökkenés még két évet a vizitdíj kivezetése után?
Valós, kutatásokkal alátámasztott válaszaim nincsenek. Inkább amolyan papír (azaz felhő) alapú hangos gondolkodás, ami egy blogbejegyzés keretei között megengedhető.
Az első feltehető állítás az, hogy a vizitdíj ténye és az ehhez kötött kampány csökkentette a hálapénz mennyiségét. A lakosság egy része elhitte/megértette, hogy ha már fizetett a pénztárnál, akkor nem kell a doktornál is. És aki nem adott hálapénzt a vizitdíj miatt, az nem 300 Ft-ot adott volna hálapénzként, tehát az összkiadása csökkent. A Tárki 2007. novemberi közvéleménykutatása szerint a legfontosabb kórházi ellátások terén (szülész, sebész, gyerekorvos, belgyógyász, szemész, pszichiáter) 2003-hoz képest szignifikánsan csökkent a hálapénzt adók aránya.
A második magyarázat-lehetőség: miután a vizitdíj csökkentette az ellátórendszerre nehezedő nyomást, a zsúfoltságot, a várólistákat, a lakosság kevésbé kényszerült a magánellátás igénybevételére. Ezt támasztják alá az akkori közlések: az egyik beszámolás 26 százalékra tette a felnőtt háziorvosi praxisok forgalomcsökkenését és 10-12 százalékkal csökkent a járóbeteg-szakrendelések forgalma.
Arra végképp nehéz objektív magyarázatot adni, hogy miért tartott ki a csökkenés (sőt: fokozódott!) két évvel a vizitdíj kivezetése után is. Erről max. annyit tudok gondolni, hogy általános megfigyelés, hogy a társadalom reakciói bizonyos spéttel követik a szabályozási lépéseket. Idő kell a megtanulásukhoz, az alkalmazkodáshoz, és úgyszintén idő kell az elengedéséhez is. Azaz a szokások változása önjáróan kitart az ok elmúltával is. A 2009-es emelkedés elmaradásába belejátszhatott az is, hogy akkor már érezhetően jelen volt az emberek mindennapjaiban a gazdasági világválság, általában kevesebbet költöttek.
.
Térjünk vissza a bejegyzés címéhez: ki tette fizetőssé az egészségügyet?
Mert a KSH adatsorából egyértelmű, hogy a vizitdíj nem növelte a lakosság kiadásait, és az is tisztán látszik, hogy az ingyenes egészségügy korszaka durván növelte, és növeli.
Mondhatjuk azt persze, hogy megváltozott a világ, a válság után prosperitás jött, ezért többet költenek az emberek mindenre, így az egészségügyre is. A következő ábra nem ezt igazolja: az egészségügyi ellátás terhei jóval nagyobb mértékben nőttek, mint a GDP. 2008 és 2015 között a GDP 26%-ot növekedett, a lakossági költés a járóbeteg ellátásban pedig 72%-ot nőtt, ami majdnem a háromszorosa a gazdasági növekedésnek. És ha végigmegyünk az utcán, akkor láthatjuk, hogy azóta gomba módra szaporodnak a magánrendelések, és megjelentek a professzionális, üzemszerűen működő nagy magánrendelők, magánkórházak is. Tehát 2015 után vélhetően még meredekebb lesz az emelkedés.

Mint az alábbi ábra mutatja– összességében is durván nőttek a lakossági terhek, azaz a gyógyszerkiadások, gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos kiadások is növekedtek, 2015-ben az összes lakossági költés már 700 milliárd felett volt. A Primus Magán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesülete közlése szerint 2017-ben ez az összeg már 904 milliárd. És ha hozzávesszük azt a tényt, amit a minisztérium háttérintézete publikált a MÉRTÉK elnevezésű tanulmányban: "Az ellátásokhoz való egyenletes hozzáférést nehezíti, hogy a magánfinanszírozott ellátók összes engedélyezett járóbeteg-kapacitása meghaladja a közfinanszírozott kapacitásokét", akkor nincs okunk csodálkozni a kiadások drámai emelkedésén.

Ennek az emelkedésnek, a 2010 utáni piacbővülésnek több, párhuzamosan jelen levő oka van. A magánegészségügy hagyományosan választékbővítő, „kényelmi” fogyasztás, ahol kulturáltságot, betartott időpontot, „beszélgetést” (korrekt felvilágosítást) veszünk. De mindez a kettészakadó társadalomban egyfajta presztízsfogyasztást is jelent: az egykulcsos adó nyertese, a „rendes ember” ha nem fontos, nem keveredik az SZTK várójában a járókeretes tömeggel. És – egy bizonyos szint felett – ahogy van fodrászom, kozmetikusom (ráadásul mindegyik híres) ugyanígy van nőgyógyászom, bőrgyógyászom is. A második: ma már egyre nagyobb számban a korszerűbb technológia, jobb műszerezettség miatt, azaz az ellátás (vélt) szakmai minősége miatt választják a magánegészségügyet. A magánegészségügy innovatívabb, „technológiakövetőbb”, nem terhelt a köz lassú döntési mechanizmusaival, és főleg: nem köti az igazságos hozzáférés biztosításának kötelme: ha úgy gondolja, hogy egy beruházás megtérül, akkor elkezd korszerű szolgáltatást nyújtani, és nem törődik azzal, hogy van-e hivatalos regisztrálása az adott technológiának, és hogy a szegényebbek hozzáférnek-e. Ez leginkább a fogászatban volt tetten-érhető: a magánellátás ott technológiailag lényegesen előrébb jár, sokkal korszerűbb, mint a közellátás. A harmadik: ma már sokszor kényszerből választjuk a magánellátást, azaz nem kényelmet, hanem életet veszünk a pénzünkért. A gyors, jólszervezett kivizsgálás nem csupán szabadidőt szabadít fel, hanem a gyors diagnózissal, azonnali kezeléssel a beteg életet (a jobb túlélés esélyét) kap a pénzéért. Ez a három dimenzió együttesen hozta a magánellátások (és a magánkiadások) drámai növekedését.
.
A „ki tette fizetőssé az egészségügyet” kérdésre tehát a válasz egyértelmű. És az igazi gond nem az, hogy egyesek többet költenek az egészségükre, egészségügyi ellátásra, hanem hogy ma már az emberek nem kényelmet, komfortosabb ellátást, emberibb szavakat és tisztább vécét, hanem életet veszek a pénzükért. Tehát a magánellátás ma már nem kiegészítője, hanem sok esetben kényszerből választott alternatívája a közösségi egészségügynek.
.
Úgyhogy kedves Rétvári államtitkár úr, nem nagyon kellene bolygatnia azt a kérdést, hogy ki is tette fizetőssé az egészségügyet Magyarországon.

1 megjegyzés:

  1. Ha maradt volna a vizitdíj, ma nem lenne a háziorvosok kétharmada (de szép arányszám!) 60 éven felüli, nem kéne vérnyomásmérő holter miatt szakrendelésre menni, alapvető labor vizsgálatra (p. INR) sok kilométerre utazni - inkább nem sorolom. De a "kedves" kollégák is a "NEM"-re buzdítottak. Mert megérdemeljük. Orvosok és betegek egyaránt. "éljen a fidesz" - vagy nem? Dr. Csehpál Etelka

    VálaszTörlés