Kotmányunk ünnepére

Elsak, elsnők! Itten van gusztus huszadika. Estván király, alkotmány, miazmás. Ünnepelünk és passz. Berkaperkelt díszvacsora, fájront után.

Ugye emlékszünk? Tímár Péter örökbecsűjére az államilag kiüresített ünnepről, az ünnep lényegének elhazudásáról, formalizálásáról. Amikor Szent István ünnepét előbb elfoglalta az új hatalom, (Új kenyér és Alkotmány-ünnep) majd formalizálta, és aztán a pangás/kiegyezés éveiben államalapító királyunk is előkerülhetett, de csak szigorúan I. István néven. De a lényeg a berkaperkelt. Az adja a kiegyezést, biztosította a társadalmi békét.

.

És ide jutottunk megint. I. István ugyan már megint Szent István, de csak távolítva, elmosva, marcipán díszként az ünnepen, és marad az azóta hungarikummá tett birkapörkölt, ami amúgy meg esszenciálisan és hűen fejezi ki a humán tárca hitvallását. Nem kellene ebbe a Szentistván ügybe ennyire belemenni… Megvan a szobra, meg a körút, legyen az elég. Mert ugye az igazi istváni tett nem a kereszténység felvétele, hanem a Bizánc és Róma közötti választás. (Lásd még özv. I. Istvánné, születettet Bajor Gizella. És ugye tudjuk, hogy a középkori királyok nem a kémia, vagy a szexuális kisugárzás alapján választottak párt: a házasság nem érzelmi kérdés volt, hanem a szövetségpolitika legfontosabb eszköze.) Tehát Szent István a keleti (múltbeli) kötődés helyett az európai integrációt (a jövőt) választva Európában látta hazánk jövőjét, és ezt pecsételte meg (vagy inkább biztosította be) a házasság szentségével. Nem elég, hogy megtagadta ősei sámánisztikus hitét, de ráadásul olyan leveleket irkált a fiának, amit csak Soros diktálhatott valami időgépes vagy transzcendens trükkel: „Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb- különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.” 

.

Valahogy így. Alkotmány már nincs, így ünnepe se. Szent István meg a fentiek miatt csak módjával. Marad a klasszikus „bézik menü”, amit már a Veri az ördög a feleségét-ben is szerettünk: Zászlófelvonás, tisztavatás, vízi- és légiparádé, majd este a tűzijáték. Hogy ne érezzük magunkat teljesen a Kádár korban, arra ott a körmenet. És persze a jelen is megjött: megtudhattuk, hogy aug. húsz a Soros elleni kiállás nagy ünnepe, és ezt a propagandagépezet szövegkiemelős sorvezetője nem bízza a véletlenre. (Ami nóvum a direktívában, hogy először látom direkt üzenetként: „Nem csak Szent István korában voltak belső ellenségek.” Várom az ürgebőrbe kötött jelentéseket.)

Ennyi. Reméljük, hogy jó idő lesz, és a tűzijáték meg biztos még látványosabb, mint bármikor, úgyhogy minden jó lesz.
.

A baj maximum annyi, hogy pont öt éve, első blog-bejegyzésként már írtam erről, és az akkori sejtések – félelmek sajnos csak erősödtek. Ma egyre reálisabb, hogy sorsfordító kérdés előtt állunk: hagyjuk, hogy egy szűk csoport hatalmi és gazdasági érdekek miatt kipörgessen bennünket Európából és az orosz medve szoftdiktatórikus és hardkorrupt környezetébe sodorjon, vagy mégiscsak az európai kultúrkör a mi utunk. Nem írom le újra, de kérlek, olvassátok, akár újra is. http://www.asztalfiok.hu/2012/08/szent-istvan-unnepe-ele-ha-mar-egy-blog_16.html

Igen, ma öt éve nyitottam ki az asztalfiókom, öt éve indult a blogom. Valamivel 100.000 feletti látogatás: tekintélyes, megtisztelő szám! Évi húszezer klikk: hát, valójában azért szép. Havi 1700: tulajdonképpen ebben a mediatizált térben nem akkora szám.

De azt szoktam mondani, hogy ha olvasóim számát összeszorzom az IQ-jukkal, akkor megnyugtatóan jó szám jön ki!

.

Köszönöm, hogy vagytok!