Van annyi pénz a számtanpéldában, és tényleg a LÉT a tét

Jókora követ dobott be a magyar közgondolkodás állóvizébe egy szakértői csoport, amikor Bánfalvi István vezetésével kidolgozta a Feltétel Nélküli Alapjövedelem (FNA) egy Magyarországon megvalósítható változatát, a LÉT-pénz koncepciót. A tervezetet élénk helyeslés és még élénkebb elutasítás övezi, tehát elérte célját: „működik”, hat, tematizál. Most tényleg a LÉT a tét, és nem ValóVilág villában, hanem a valós világban.

Rögtön a végén kezdem. Én a javaslat támogatói közé tartozok, méghozzá a „megtért” támogatók közé: a gunyoros elutasításból (persze, örökélet + ingyen sör) jutottam el a támogatók közé. Az ok: azt kellett megértenem, hogy az FNA nem a jóléti állam új szakasza, ködös-álmodozós továbbfejlesztése – előszoba a kommunizmus vagy a paradicsom felé – hanem a XXI század technológiai - demográfiai kihívásaira adott racionális és reális válasz. A tanulmány itt olvasható, én nem ennek részleteiről, hanem tágabb összefüggésekről írok.

Az első, ami fontos: van annyi pénz a számtanpéldában. Számomra hiteles, írni - olvasni (és összeadni) tudó, a költségvetést kívülről – belülről ismerő emberek számolták ki, hogy a javaslat ugyan hihetetlenül nagy pénzt –  közel hatezer milliárdot – mozgat meg, de anélkül, hogy a munkáltatók, munkavállalók rosszabbul járnának (sőt: némileg javul a helyzetük) csupán 353,4 milliárd forint „új” pénzre lenne szükség. A többi átcsoportosítás. Ez így nem fantazmagória, hanem reális döntési alternatíva, hiszen ez kevesebb, mint amit kibírtunk a gazdagokat támogató egykulcsos adó érdekében. A javaslat tehát reális, és ennyit meg kell, hogy érjen a társadalmi béke, a közbiztonság és a nyugodt jövő. (Azért csak ennyi kell, mert az ellenzők vélekedésével ellentétben ez nem mindenkinek adott többletjövedelem, hanem valójában egy „feltétel nélküli garantált minimáljövedelem”: a LÉT pénz felett keresőknek ennyivel csökken a bruttó bére, és az ennél alacsonyabb összegű ellátások pedig megszűnnének.)

Ami a fontosabb, az a szemléletváltás. A XXI század tényleg új kihívásokkal jár. A mindenütt súlyosbodó munkanélküliség oka elsősorban nem gazdasági, hanem technológiai - kulturális: a fejlett technológiák miatt a hatékony és minőségi termelésben (és lassan a szolgáltatásokban is) egyszerűen nincs szükség annyi munkáskézre. Közmunkával persze lehet emelni a foglalkozatást, de csak a munka fogalmának lebutításával. Csak akkor lehet ismét „kvázi-teljeskörű” a foglalkoztatás, ha a Nemzeti Együttműködés Rendszere betiltja a kombájnt, és kaszásokat, marokszedőket, vízhordókat állít közmunkába. Ha nem akarjuk a munka fogalmát visszakényszeríteni egy primitívebb kalodába, akkor meg kell barátkoznunk azzal, hogy a munka, a munkaviszony, a foglalkoztatás fogalma átalakul, és a hagyományos munkaerőpiacról újabb és újabb tömegek szorulnak ki[1]. El kell dönteni, hogy mit kezdünk ezekkel – a jellemzően alulképzett, vagy más hendikeppel rendelkező – emberekkel. Ha elfogadjuk a NER alapüzenetét, hogy „aki nem dolgozik, az ne is egyék”, akkor nincs más út, mint hogy gettósodva növekszik a mélyszegények tömege minden kitörési/mobilitási esély nélkül. El lehet takarni ezt a kellemetlen látványt, ki lehet őket tiltani a fontosabb közterületekről, de a szögesdróttal magasított falak mögött nem alhatunk nyugodtan sem lelkiismereti, sem járványügyi, sem közbiztonsági okokból. A kedves „jobboldali” barátaimnak is meg kell érteniük, hogy a kettészaladt társadalom nemcsak etikailag kínos, de rendészeti - technikai - egészségügyi okokból sokba is kerül, és még így sem garantál teljes biztonságot a nyerteseknek sem. (Éhséglázadások, járványok veszélye…) Igen, a szolidaritás az elit önvédelme, ezt ismerte fel már Bismarck is… Ezért kell a lét pénz, mert ez ad esélyt a gettósodó mélyszegénység visszaszorítására, a területi/térségi és a társadalmi csoportok közötti egyenlőtlenségek csökkentésére, a társadalmi mobilitás újranyitására. (Ne felejtsük: a LÉT pénz pont a legszegényebb területekre visz új pénzt, ott teremt helyi keresletet, ezzel munkahelyet.)

A munkaerő-felesleg a „termelési” szektorban ilyen látványosan növekvő, a szolgáltatási szektor ugyanakkor ma munkaerő-felszívó. Ez tény, de ez tartósan mégsem kompenzálja a termelésből, fizikai munkából kiszorulók tömegét. Egyrészt, mert a szolgáltatási rendszerekben is terjednek az automatizálások – pl. távfelügyeleti - ápolási rendszerek (AAL), telemedicina stb. –, másrészt, mert ezen a területen fognak igazán terjedni az atípusos munkavégzések: önsegítés, önkéntes munka, szolgáltatás-cserén alapuló önellátó közösségek, szívességbankok stb. Ugyanígy szembe kell néznünk azzal a problémával is, hogy a munka (ideál-tipikus esetben) nemcsak jövedelemszerző tevékenység, de szocializációs - mentálhigiéniás jelentőségű is. Többen azért aggódnak, hogy a LÉT miatt csökken a munkavállalási hajlandóság, és az emberek elesnek ettől a szocializációs lehetőségtől. Újra mondom: a tömeges munkanélküliséget nem a LÉT fogja okozni – az jön magától –, mert a LÉT pénz legfeljebb ott demotiváló, ahol a munka kizárólag jövedelemszerző funkciójú, és kicsi a különbség a LÉT pénz és a munkajövedelem között. Ezért a LÉT az esélye egy új munka-szocializációnak is: lehetővé teszi az önkéntes munkát, részmunkaidőt stb. A LÉT pénz tehát legalább olyan mértékben lehetővé teszi a munkavállalást, munkakeresést, az értelmes, az egyénnek és közösségnek hasznos elfoglaltságot, mint amennyire demotivál a munkavállalásban.

A tanulmánynak vannak persze vitatott, és vitatandó részletei – pl. hogyan hat ez az egészségbiztosítási rendszer fenntarthatóságára –, de a tényleges vita valójában nem erről, nem a részletekről szól. Az igazi kérdés a világképek kérdése. Hogy van-e válasz a jelenlegi múltba révedő, az egyenlőtlenségeket növelő, a szegényeket büntető rendszerre (ahol a NER legfontosabb szerve a Rétesügyi Minisztérium, hiszen aki nem lép egyszerre…) és át tudjuk-e programozni a közgondolkodást egy olyan világ igénye felé, ahol egy tudásalapú, igazságos táradalomban nő a szolidaritás, a kohézió és a biztonság. Mert tudjuk: a FIDESZ 2010-ben nem programmal, hanem új világképpel nyert. Egy világképpel szembe nem lehet pragmatikus – technokrata programot állítani alternatívának, ahhoz egy új vízió, új társadalomkép kell. Ennek lehet alapja a LÉT koncepció.

---

[1] Mindennek ellentmondani látszik a közvetlen tapasztalás: ma a diplomás munkanélküliség a jellemző, és szakmunkásokat keresnek leginkább felvételre. Ez igaz. De a jólképzett szakmunkás-réteg nem a klasszikus „munkásosztály”, csak egy jóval szűkebb munkás-elit. A régen nagyszámban dolgozó alulképzett tömegek, a segédmunkások, betanított munkások (lásd még: fekete vonat) alapvetően kiszorultak a munka világából. A diplomás munkanélküliség egyik magyarázata lehet annak a tömeges felismerése, hogy a „termelés”, a „dolgozó - munkás lét” nem perspektíva a fent említett okok miatt, és ezért a fiatalok és az adaptációra képesek más élet-stratégiát, a tudás alapú megélhetést választották. De túl sokan, ekkora változást nem bírt el a munkaerőpiac.

Az egészség - egészségügy 2014 – 2020

Már megint a „segítek/falra hányt borsó” sorozatból.

Két dolgot ugye tudunk :

-         Hazai (önálló) fejlesztési forrás gyakorlatilag nincs és nem is lesz, hiszen a fejlesztések uniós pénzből történnek, a hazai források pedig az önrészre mennek el. (így többszörözhető a hazai forrás)

-         2014 - 2020 a következő EU fejlesztési - költségvetési ciklus, és 2014 már nem a távoli jövő…

Gondom, hogy már minden kész, a gőzerő rég el is múlt, most már legfeljebb a hátradőlés/polírozás folyik. Biztos, de én azért mégis leírom, hogy mit gondolok erről. Hogy milyen megközelítéssel, milyen célrendszerrel, mit kellene tervezni az egészségügyben ebben a fejlesztési ciklusban.

Még valamit elöljáróban: ez nem egy alternatív program (főleg nem politikai) , hanem egy fejlesztési terv vázlata, aminek célja minél több EU forrás megszerzése és ésszerű elköltése az egészségügyi ágazatban. Ehhez azt a gondolatkísérletet végeztem el, hogy az eredeti Semmelweis tervből hogy lehetne valami használhatót csinálni az EU források segítségével.

Íme.

 

Az egészségügy kiemelt prioritás voltának indokolása

(Ezzel kell kezdeni, mert a forrásokért erős harc van, és az egészségügy, az egészség hagyományosan rossz érdekérvényesítő pozícióval rendelkezik.)

Az alapállítás tehát, hogy az egészség felértékelődő érték, mert

-         az egészség az egyének számára a jövedelemszerző képesség és az életminőség leg-meghatározóbb faktora,

-         a munka-alapú társadalomban a munkaerő a nemzet legnagyobb ereje, legfontosabb erő­forrása,

-         az egészségügyi szolgáltatásrendszer és az ezt megalapozó - erre épülő egészségipar a magyar gazdaság reális kitörési pontja (az egészségipar a hadiiparral vetekedően innováció-igényes terület, ami tartósan növekvő piacként a világ GDP-jének egyre nagyobb hányadát adja).

Mindez ismert tény, és ugyanakkor

-         a magyar lakosság egészségi állapota még mindig lényegesen rosszabb, mint ami az ország fejlettségéből következne,

-         az egészségügyi ellátórendszer fejlettsége és minősége egyenetlen, hatékonysága nem megfelelő, számos diszfunkcióval küzd, és a hálapénzrendszer a napi működés szintjén minden kormányzati szándékot felülír,

-         az egészségügyi ellátás finanszírozhatósága a költségvetés fenyegető tétele,

-         az ágazati munkaerő elvándorlása – a tendencia megfordulása nélkül – ellehetetle­níti az egészségügy működését,

-         az Új Széchenyi Terv I. számú prioritása ellenére nem realizálódott megfelelően az egészségipar, az egészségügyi turizmus gazdasági potenciálja,

-         a rendszer egyre kevésbé kezeli az elöregedésből fakadó határterületi ápolási szak­ápolási problémákat.

Ezért az egészség karbantartása, az ezt kiszolgáló egészségügyi rendszer költséghatékony működtetése és az erre épülő egészségipar hatékony működése alapvető társadalompolitikai, gazdaságpolitikai és politikai kérdés.

Mindez forrásbővítést igényel, ami a költségvetési források korlátos volta miatt - a fejlesz­tési források mellett -, a magánforrások hatékony és ellenőrzött becsatornázását is igényli.

 

A szemléletváltás

Az ágazatban rejlő potenciál és hatékonyságjavulás csak szemléletváltás esetén realizálható. Tisztán kell látni, hogy ahogy nincs egészség egészségügy nélkül, ugyanúgy nincs egészségipar sem működő egészségügy nélkül, tehát az egészséget, az egészségügyet és az egészségipart egységes rendszerként kell kezelni, nem pedig önálló, külön fejlesztési területként.

A másik megúszhatatlan következtetés: a megfelelő színvonalú, az orvosokat itthon-tartó egészségügyi ellátórendszer ma már csak a közösségi egészségügy és a magánszolgáltatások szabályozott együttélésével biztosítható. A közösségi egészségügy (mint a teljes populációt ellátó konszolidált szervezet) önmagában olyan invesztíciót kívánna, aminek rövidtávon egyetlen lehetséges politikai konstellációban sincs esélye.

A tervezési alap-metodika

Az egészségügy fejlesztési prioritásai nem kezelhetők Uniós fejlesztési kérdésként: csak többcsatornás finanszírozásnak van esélye. A kérdés az, hogy ezek a csatornák szinergizmusban építenek-e egy működő rendszert, vagy önálló, de diszfunkciókkal küzdő önálló részrendszerek vegetációját készítik elő.

Ezért általában kell egy, az ágazat működési zavaraira, adaptációkészségének növelésre, az innováció támogatására szolgáló tervvel rendelkezni, és ezt kell az alábbi források szinergizmusában megvalósítani:

-         uniós fejlesztési pénzek,

-         hazai (állami - önkormányzati) közforrások,

-         vállalkozói források, befektetések (ideértve a nonprofit szférát, az egyházakat is),

-         lakossági magánfinanszírozás.

Az általános egészségügyi fejlesztési terv

A fejlesztési prioritások, projectek meghatározása az alábbi metodika szerint végezhető eredményesen:

-         a célmodell meghatározása (milyen – szerkezetű –működésű – egészségügy kialakulását szolgálják a fejleszté­sek?)

-         ehhez (kormányváltás után, kormányprogram folyományaként) általános egészség­ügyi fejlesztési terv készítése

-         a tervben

o       fejlesztési prioritások meghatározása, erre épülő pályázati prioritások/–forrásallokációk meghatározása

o       a kiemelt kapacitások konkrét kijelölése/kontingálása (érvényes ez a közfinanszírozásra aspiráló magánberuházásokra is!)

A célmodell

A fejlesztéseknek az alábbi célmodell kialakulását kell szolgálniuk:

-         az egészségügyi ellátórendszer bázisát egy erős, egységes, az állam által irányított közszolgáltatási rendszer adja,

-         erre épül egy, az állami ellátórendszert (a közszolgáltatásokat) tehermentesítő és az egészségügyi turizmus bevételeit realizáló magánszolgáltatási rendszer,

-         az egyéneket erős kiegészítő biztosítási rendszer segíti egészségük érdekében kifejtett erőfeszítéseikben,

-         a prevenció osztott felelősségű és feladatú rendszer: a közegészségügyi – járvány­ügyi kérdések kizárólag állami kompetencia, de az „egészségszolgáltatások”, a szű­rések és az életmód-edukáció már sokszereplős összetett rendszer része (alapszűré­sek, védőoltások, járványügy: állam, e felett együttműködő rendszerekben egész­ségpontok, info-kommunikációs (IKT) támogatás, programok, szűrőbuszok stb.),

-         az egészet „beburkolja” az egészségipar, ami nemcsak a kiszolgáló, háttéripar, de maga az egészségügyi szolgáltatási rendszer is: a K+F kitelepülése a kulcsintézmé­nyekbe (klinikai vizsgálatok, kutatási együttműködések), és az egészségügyi turiz­mus, mint bevétel-realizáló terület.

-         az ápolásban megerősödik a család, a laikus szint szerepe, felelőssége, a szakápolás az egészségügy feladatköre marad, és a szociális szférával való együttműködést erős infó-kommunikációs támogatás egészíti ki.

Prioritások

A javasolt célmodellből fakadóan a prioritások

1.      Hatékony, igazságos hozzáférést és alap-biztonságot adó állami/közösségi egészségügyi rendszer kialakítása;

2.      Az ellátórendszeren belül piacképes szolgáltatási rendszer fejlesztése, ami

a.       tehermentesíti a közszolgáltatásokat,

b.      legális szolgáltatás-vásárlássá alakítja (becsatornázza) a hálapénzt,

c.       többletbevételt biztosít az ágazatnak – így a közellátás szereplőinek is – a gyógyturizmus bevételeivel,

3.      A fenti eszközöket is kihasználva, az ágazat munkaerő-ellátásának biztosítása;

4.      Az „egészségszolgáltatások” (az egészségügyi ellátórendszeren kívüli egészség­fejlesztő eszközök) kontrollált fejlesztése;

5.      Attitűd-átalakítás és képességfejlesztés: az egyének felelősségérzetét kialakító, a prevenciót ösztönző rendszer kialakítása és ennek az új értéktrendnek a közgondolkodásba vitele;

6.      A magán-erőfeszítéseket – család-szolgáltatásokat – szociális szférát integráló, IKT eszközöket jobban kihasználó gondozási - ápolási rendszerek kialakítása -  fejlesztése;

7.      Az egészségiparban rejlő potenciálok jobb kihasználása, kiemelten ideértve a magyar tudásra alapozott K+F realizációkat a gyógyszer- és műszeriparban, klinikumban;

8.      A turizmus (általában) egészég-orientálttá tétele, ezen belül az egészségturizmus fajlagos bevételének növelése a magasabb hozzáadott értékű szolgáltatások arányának növelésével.

Javasolt programcsoportok

A javasolt programcsoportok a prioritásokhoz rendelhetők, azok megvalósulását segítik elő.

1.   Hatékony, igazságos hozzáférést és alap-biztonságot adó állami egészségügyi rendszer kialakítása;

Fejlesztési prioritások a közösségi ellátórendszerben:

1.      A szerkezetátalakítás támogatása (a teljesítmény-tömegnek a lakosság-közeli ellátások felé eltolása, az egyenletes hozzáférést biztosító, a szükségetekhez igazodó szerkezet kialakítása, a progresszív ellátásnak megfelelő intézmény-koncentráció kialakítása)

Ennek eszközei:

a)     Infrastruktúra

-         A kiemelt ellátások/kapacitások koncentrálása a kulcsintézményekbe, centrumokba (egyenletes térbeli és minőségi hozzáférés)

-         Általános technológiai fejlesztés: korszerű technológiák implementálása, kiemelten a korszerű diagnosztikai és az infó-kommunikációs eszközök használatának általánossá tétele

-         Kistérségi – mikrotérségi egészségházak (újtípusú alapellátás – csoport­praxis) fejlesztése a vidék minőségi alapellátásának biztosítása érdekében

-         A fejlesztett járóbeteg-ellátás és a korszerű technológiák által kiváltott hagyományos kórházi kapacitás átalakításának támogatása (krónikus ellátás és szociális intézmények, valamint piaci hasznosítás)

-         Egyes kórházakon belüli szerkezetátalakítás: telephely-felszámolás, tömbesítés, energia­hatékonyság.

b)     Működés

-         Metodikai és szervezeti megalapozás:

o       technológia-értékelés (kiterjesztve a non-konvencionális ellátásokra is)

o       ellátási csomag karbantartási rendszerének elvi és technológiai fejlesztése (csomag-mamegment)

o       ellátásszervezés – betegút-management

-         Szervezetfejlesztés

2.   Az ellátórendszeren belül piacképes szolgáltatási rendszer fejlesztése

Fejlesztési prioritások:

-         A közszolgáltatások piacképességének (és ezzel bevételteremő- és munkaerő-megtartó képességének) javítása

§        elkülönült részlegek (profitcentrumok) fejlesztése,

§        a közkórházakra épülő, azoktól szolgáltatást vásárló magánkórházak építése („partnerkórház”),

-         önálló piaci szolgáltatók (magánkórház, magánrendelő centrumok) létesítése (kiemelt prioritás a volt egészségügyi kapacitások hasznosítása, vagy a turisztikai létesítményhez/kiemelt gyógy-térséghez kapcsolás.

3.  Az ágazat munkaerő-ellátásának biztosítása

Kiemelt feladat, mert enélkül az összes többi fejlesztési prioritás értelmezhetetlen. Főbb programcsoportok:

-         „Az egészségügy visszavár”: Visszailleszkedési, „át- és újraképzési” támogatá­sok, programok

-         Jövedelem (nem csak bér) felzárkóztatási program

-         A munkaerőt kiváltó technológiák és szervezeti megoldások támogatása

4.  Az „egészségszolgáltatások” (az egészségügyi ellátórendszeren kívüli egészségfejlesztő eszközök) fejlesztése;

Három kiemelt terület:

-         Egészséginformációk, tudásközvetítés kiemelten WEB3-as felületek fejlesztése (egészségtudatosság, életmód, öngondoskodás, ellátórendszer tehermentesítése, igénybevétel adekvanciájának javítása)

-         Szűrési rendszerek fejlesztése, becsatornázása az ellátásba

-         Munkahelyi egészség fejlesztése

o       a munkahelyi egészségkockázatok hatékony kezelése, ebben a munkáltató érdekeltté tétele,

o       munkahelyközpontú egészségprogramok, ellátások támogatása.

5.   Attitűd-átalakítás és képességfejlesztés: az egyének felelősségérzetét kialakító, a prevenciót ösztönző rendszer kialakítása, és ennek az új értéktrendnek a közgondolkodásba vitele;

Enélkül nem lehet hatékony és fenntartható ellátórendszert kialakítani.

Főbb fókuszpontok:

-         Komplex stratégia készítése, amely koordinálja az új szemléletű egészségügy kialakítását

-         Szervezetfejlesztés:

o       az egyéni érdekeltségeket integráló finanszírozási rendszer kialakítása (bónusz - málusz rendszerek),

o       beteg-együttműködés támogatása,

o       ellátók együttműködésének és költségérzékenységének ösztönzése.

-         A magánfinanszírozás legális szolgáltatás-vásárlásba terelő rendszerek támogatása

-         Kommunikáció

6.  Az egészségiparban rejlő potenciálok jobb kihasználása, kiemelten ideértve a magyar tudásra alapozott K+F realizációkat a gyógyszer- és műszeriparban.

Gyártás, és ehhez kapcsolt K+F (kiemelt fontosságú, hogy a K+F és a gyártás nem elválasztott terület!)

Főbb területek:

-         Gyógyszer

o       innovatív terület K+F dominanciával (biológiai terápia, genomika alapú kutatások)

o       Generikus program továbbvitele/fejlesztése

-         Info-kommunikációs technológia fejlesztése

o       Az ellátórendszer modernizálása (telemedicinától az ágymelletti rendszerekig)

o       Életvitelt támogató rendszerek (ALL – integráció a távfelügyelettel, szociális biztonsággal)

o       Info-bionika

-         Műszergyártás (orvostechnikai termékek)

o       Innovatív integrálás az előző területekkel (info-bionika, AAL, gyógyszerkibocsátó és automata adagoló eszközök, IKT alkalmazások stb.)

o       Hazai tömeggyártás az olcsó és biztonságos ellátásért („orvostechnikai generikumok”)

7.  Az egészségturizmus fajlagos bevételének növelése a magasabb hozzáadott értékű szolgáltatások növelésével;

Kiemelt fejlesztési területek:

-         Koncentrált kínálat kialakítása (manegelhető gyógytérség alapú megközelítés)

-         EBM alapú megközelítés és magas hozzáadott értékű egészségügyi szolgáltatások a gyógyvízhasznosításban

-         Minőségtanúsítási és betegtájékoztatási rendszer kialakítása

-         Erre épülő központi marketing és ügynökségi támogatás kialakítása

Hát, valahogy így.

Komolyan gondolom, hogy nem ez az egyetlen fejlesztési irány. Lehet (és jó lenne) ezzel vitatkozni, de valami hasonló komplexitású alternatívát kérnék szembeállítani.

Erről az irányról pedig azt gondolom, hogy jobb lenne egészség és az egészségügy, nem nőnének a betegek terhei, de nőne a biztonságuk, és több orvos és nővér maradna itthon.

Addig is:

Az egészségügy egy reális jövőképe

A segítek sorozatból.

Azt mindenki a saját bőrén érzi, hogy az egészségügy a társadalom legalapvetőbb infrastrukturális eleme, amin valóban az életünk, nemcsak a jókedvünk múlik. Ráadásul az 1000 milliárdos közforrás és a több száz milliárdos magánforrás miatt az egészségügy gazdasági jelentősége is hatalmas, nem is beszélve az egészségiparban rejlő valós (és a kormányzat által csak jelszó szintjén kihasznált) piaci, ipari és turisztikai potenciálról.

Ennek ellenére az elmúlt (majdnem) négy év forradalmi/unortodox lendülete valójában érintetlenül hagyta ezt az alapvető fontosságú nagyrendszert. Szócska Miklós egy nőgyógyász megnyugtató mosolyával tartja fent a békét a folyamatos forráskivonás mellett, de ebben a kormányzati ciklusban érdemi, a rendszer működését átállító, a hatékonyságot, minőséget javító változás nem történt. A ciklus elején a Semmelweis terv még lágy kontúrokkal ugyan, de érdemi változásokat ígért, de ezek a kontúrok nem erősödtek, hanem szétmállottak az eltelt időben. A térségi ellátásszervezésről (TESZK) ma is csak annyit tudni, hogy mennyi a TESZK vezetők fizetése, de tevékenységük hatása nemcsak nem látható, de semmiben nem is érezhető. A ciklus „igazi” változása az az államosítás, a központosítás, a társadalombiztosítás állami egészségügyi rendszer felé sodrása. De könyörgök: ezek nem reformcélok, csak eszközök! Az államosítás lehet hatékony a szerkezetátalakításban, a működés, az ösztönzési rendszerek átalakításában, a betegirányításban, de ilyen az elmúlt négy évben nem történt. Így maradt az, hogy az elrontott közbeszerzésekkel és pályázati kiírásokkal bíbelődünk, és jobban értünk a gázárakhoz, mint bárki eddig a honi egészségpolitika történetében. De ennyi. Ettől nem lettek rövidebbek a várólisták, nem lett jobb sem a beteg, se az egészségügyi dolgozók közérzete, és főleg nem szűnik az elvándorlás fájó, már az alapműködést veszélyeztető hatása.

És a baj nagyobb: a kormányzati egészségpolitika halovány színére nincs reakció a „másik oldalról” se. Azaz az ellenzék még annyit se mond az egészségügyről, mint a jelenlegi kormányzat. Úgy tűnik, a politika szintjén párt- és oldal-semleges konszenzus van abban, hogy az egészségügy az a terület, ahol jó drágán lehet balhét venni, de a problémákat politikailag sikeresen megoldani semmiképpen nem lehet. Így akkor hagyjuk, hátha nem miránk dől. Pedig dőlni fog. A boldog emlékezetű Éger István a minap is elmondta, hogy Molnár Lajos reformja milyen szociális katasztrófát okozott volna – azaz nem kell reform, nem kell szabályok szerinti átlátható működés, betegjogok, csak több pénz –, de azt nem veszi észre, hogy most sodródunk a tényleges kettészakadás felé: egy munkaerőhiányos, szegényellátássá züllő ingyenes közellátás, plusz egy magánbiztosításra épülő rendszer az egykulcsos adó nyerteseinek.

Az egészségügyben annyit változik a „tudomány”, azaz annyit fejlődik a gyógyítás technológiája, és úgy változnak a megbetegedések is, hogy ezzel lépést tartani csak radikális átalakítások árán lehet. Különben felgyorsul az erózió, és jön a definitív kettészakadás. A kettészakadást pedig mindenképen el kell kerülni. Ehhez a magánt nem utálni, démonizálni kell, hanem a „köz” szolgálatába kell állítani. Hogyan? Fizetőképes politikai kereslet híján marad az, hogy pályán kívülről, az Asztalfióknak írom le, hogy mi lehet egy (nem „A”) megoldási irány.

Íme.

Alapvetések

Ma az egyik legnagyobb veszély a társadalom kettészakadása „normálisan” élő rendes emberekre, és gettósodott, sorsukra hagyott szegényekre, akik előtt becsukódik a társadalmi mobilitás, a kilábalás esélye. Az egészségügyben is komoly a veszélye a kettészakadásnak, hogy a folyamat végeredményeként lesz egy fokozatosan romló közellátás ami szegényellátássá züllik, és egy másik, fizetős, „rendes” egészségügy az egykulcsos adó nyerteseinek. Ez nemcsak igazságtalan, de durva hatással lesz a populációs szintű mutatókra: mert míg az átlag alatti jövedelműek nem jutnak – elfogadható időn belül – megfelelő, korszerű ellátáshoz a népbetegségek terén, addig a magas jövedelműek sem jutnak (Magyarországon) minden betegségben megfelelő ellátáshoz a kis esetszám és magas fajlagos költség miatt.

A fentiek mellett új, reális veszély, hogy a közellátásból történő munkaerő-elvándorlás miatt (külföld + belső piaci szféra), a jelenlegi tendenciák mellett érdemi fordulat – beavatkozás nélkül a közszolgáltatások a kellő tömegben, kapacitásban fenntarthatatlanok lesznek.

Ezért meg kell akadályozni a kettészakadást, ezért

-      egyrészt a magánforrásokat (legalább részben) a közellátásba kell csatornázni,

-      másrészt a magánszolgáltatásokat – erősebb kontroll mellett – be kell vonni a közellátásba.

A megoldás technikája

Az állam által fenntartott egészségügyi kapacitások politikailag elfogadható csökkentése (a másodlagos egészségügyi piac kialakítása) akkor lehetséges konfliktusmentesen és politikai­lag is értelmes időn belül, ha a díjtalanul (de erősen szabályozottan) igénybevehető közellátás alternatívájaként a beteg saját döntéseként elmehet ellenőrzött, erre szerződött magánszolgáltatókhoz, akik piaci áron kezelik őket, de a beteg a kezelés OEP árának 70%-át az OEP-től utólag visszaigényelheti.

A piaci körülmények között igénybe vehető ellátók lehetséges köre:

§  a szakmai –pénzügyi ellenőrzést vállaló, erre akkreditált magánszolgáltatók,

§  a közszolgáltatások számára le nem kötött kapacitásokat áruló közszolgáltatók,

§  a közszolgáltatások számára le nem kötött kapacitásokat a közszolgáltatótól bérlő és azt működtető vállalkozások.

Fontos, hogy közszolgáltató csak olyan kapacitását árulhatja piaci körülmények között, amelyek központi pénzhiány miatt szabadok, azaz a piaci igény miatt intézményi döntésként nem tehető fizetőssé a kapacitás egy része. Ennek feltétele, hogy az OEP a várólistás szolgáltatások esetében intézményszintű kontingálást végezzen, azaz mondja meg, hogy hány beavatkozást kezelést (csípőprotézist, szívműtétet, CT-t, sugárterápiát stb.) finanszíroz egy hónapban az adott osztályon, és az e feletti műtétszám lehet piaci alapú szolgáltatás. (Ez azért fontos, mert így nem intézményi döntés a tisztán közfinanszírozott esetszám, tehát az intézmény nem tolhatja el az ellátást piaci irányba.)

A javaslat előnyei

-        Politikailag korrekt, mert:

o   szolidáris, hiszen a magasabb jövedelműek változatlan hozzájárulás mellett így kisebb támogatást vesznek ki a közösből,

o   a beteg csak saját választása alapján fizet (ahol fizet), így megmarad az ingye­nes egészségügy lehetősége mindenki számára. (A betegek úgy fizetnek hozzá­járulást, hogy még örülnek is neki…)

-        Politikailag sikeres, mert:

o   rövidülnek a várólisták, csökken a közszolgáltatásokra nehezedő nyomás,

o   gyorsan, érdemi szakmai előkészítés nélkül megvalósítható, nem előfeltétele semmiféle csomag-meghatározás (fizetni azért a szolgáltatásért kell, amit nem az ellátási kötelezettséggel rendelkező közfinanszírozású szolgáltatónál veszünk igénybe),

o   megteremti a kiegészítő biztosítások piacát,

o   érdemben csökkenti a hálapénz szerepét.

-        Szakmailag sikeres, mert:

o   segít Magyarországon tartani az orvosokat,

o   innovációt és más ellátási kultúrát hoz a rendszerbe,

o   a magánszolgáltatókat behozza a szakmailag ellenőrzött körbe,

o   a magánforrások egy részével támogatja a közszolgáltatásokat.

-        Gazdaságilag sikeres, mert:

o   csökkenti a közszolgáltatásokra nehezedő nyomást:

§  a szolgáltatások egy részénél csak 70%-os kifizetés van, tehát csökken az OEP kiadás / ugyanabból a pénzből több szolgáltatást vásárolhat az egészségbiztosítás / jobban meg tudja fizetni a szolgáltatókat,

§  a magas önrész (ez várhatóan az OEP támogatási rész 100% körül lesz) csökkenti az ún. moral hazard kockázatát, azaz a kinyitás ellenére nem lesz érdemi kiáramlás-növekedés.

o   a Határon átnyúló ellátásról szóló direktíva ennek alapján több pénzt hoz a közellátásba: miután a külföldi beteg saját választása alapján veszi igénybe a magyar ellátást, tőle önrész és kiegészítő díj kérhető,

o   a magánszolgáltatások számlakötelessé tevése miatt növeli az állami bevételeket (a vásárlói érdek megteremtése a számlakérésben).

Ugye milyen egyszerű és logikus? Nem csoda, hogy egyik párt se meri megcsinálni.