Internet rezsicsökkentést!

Németh Szilárd

rezsibiztos úrnak

Helyben (vagyunk)

Tisztelt Rezsibiztos Úr!

Megköszönve állhatatos munkáját amivel eddig harcolt a rezsim (a szót most nem a politikai berendezkedés értelmében használva) visszaszorítása érdekében, tisztelettel arra kérem, hogy továbbra is hasonló határozottsággal és eredményességgel küzdjön a zemberek rezsijének csökkentéséért.

Ennek szellemében kérdem, hogy haladéktalanul intézkedjen a telefon és internet díjak radikális csökkentése érdekében. Felszólítom, hogy az eddigi határozottsággal lépjen fel Kormányánál a bejelentett Internet adó bevezetése ellen, és követelje a távközlési szektor különadójának eltörlését.

.

Kérésem indokolása.

A „rezsi” szó köznapi értelmében azokat a rendszeres és nélkülözhetetlen kiadásokat jelenti, amelyeket azokért a szolgáltatásokért (pl.: fűtés, világítás, ivóvíz, csatorna, kéményseprés) fizetünk, melyek életvitelünk alapvető feltételei. Ebbe a körbe ma – alapszükségletnek tekintve – szorosan beletartoznak a kommunikációs díjak is. Ma a kommunikáció átszövi az egész társadalom életét, elengedhetetlen létszükségletté vált.
Tudom, hogy a FIDESZ szívén viseli a leszakadtak, a szegények sorsát, így emlékeztetem Önt arra, hogy – lakás híján – emberek tömegét nem érintette a rezsicsökkentés, hiszen megfelelő lakás hiányában nem tudtak világítani, gázzal vagy villannyal főzni, (medencét) fűteni. Számukra a társadalomhoz tartozás egyetlen szálát a kommunikáció (mobil, és sok esetben Internet) jelenti. Így végre ezt a réteget is elérheti a rezsicsökkentés. (És persze biztos azt is meg lehet valahogy oldani, hogy megint a gazdagok járjanak jobban.)

Eredményes munkájához sok sikert kívánva üdvözli:

Kincses Gyula

Mit és kinek üzenjünk az önkormányzati választással

Nemrég TGM mellet mentem párszáz métert, és beszélgettünk. Elmondtam, hogy érdekes az élet és a viszonyunk: ha az ország konszolidált, „normális” állapotban van, akkor mi nagyon nem értünk egyet, ha az ország megborul, rossz irányba megy, akkor nézeteink egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Másrészt arról is beszéltem, hogy az öregség az emberek zömét bölcsebbé, higgadtabbá teszi, engem – legyen szó politikáról vagy szakpolitikáról –, radikalizál. (Amúgy most sem kutyasétáltatás közben találkoztunk össze.)

Akkor most ennek a radikalistásnak a jegyében.

A legutóbbi blog-bejegyzésemben (Mesterházy, mint Tarlós bebetonozója, azaz hogyan jutottunk ide) arról írtam, hogy az önkormányzati választás valós tétje az, hogy üzenünk-e valamit, hogy jelezzük-e, hogy elég sokan vagyunk, akik azt gondoljuk, hogy ez így nem mehet tovább.

Igen, üzenni kell. De tévedtem: nem Orbánnak kell üzennünk (olyan hangosak, hogy meghallja, még úgy se tudunk lenni), hanem az ún. „baloldalnak”, az „összefogás” szereplőinek, vezetőinek kell megüzennünk, hogy elég volt ebből a bénázásból, méltatlan hozzánk amit ebben a bóvli-szappanoperában művelnek, és ebből nem kérünk. Elvekhez tudunk hűek maradni, de alkalmatlan emberekhez, alkalmatlan csapatokhoz nem. Ezt úgy tudjuk megüzenni, ha minél többen – deklarálva ezt a szándékot, célt – NEM MEGYÜNK EL SZAVAZNI, pontosabban: mi fővárosiak, nem szavazunk főpolgármester jelöltre. (A kerületi jelöltekre ettől még természetesen lehet, ha ott helyi emberekről, helyi politikáról és nem pártfegyelemről van szó.)

Bajt – sajnos – nem okozunk ezzel, hiszen egyrészt a jelen helyzetben, megosztott jelöltállításban, az MSZP pávatáncával úgysincs semmi esélyünk, másrészt maga az önkormányzatiság áll felszámolás alatt, így teljesen mindegy, hogy hány közepesen fizetett bio-díszletet tudunk odaküldeni. Ezért most ne szavazzunk a főpolgármester jelöltre, ebből talán a jelenlegi pártvezetők is megértik, hogy ezt így nem lehet tovább. Vagy legalábbis hátha fel tudjuk gyorsítani azt az önfelszámolási folyamatot, ami előfeltétele egy politikai zöldmezős beruházásnak.

Bokros Lajossal egyébként semmi bajom, inkább a „sőt!” felé hajlok, azaz AMÚGY alkalmas embernek tartom.

Ez a proteszt felhívás tehát nem neki, hanem a folyamatnak, illetve az őt jelölőknek/nemjelölőknek szól.

*

P.s.:

Külön köszönet Tóbiás Józsefnek, aki állhatatos munkájával sokat tett ennek a bejegyzésnek a megírásáért.

---

Mesterházy, mint Tarlós bebetonozója, azaz hogyan jutottunk ide

Szeretném remélni, hogy az az abszurd bénultság, ami rajtam és az ún. demokratikus ellenzéken úrrá lett Falus Ferenc visszalépése/visszaléptetése kapcsán, csak átmeneti.

De azért, hogy így legyen – és főleg: ne ismétlődjön –, megpróbálom feltárni a folyamatokat.

Hogy az ősbűn mi és mikor, azt nem tudom, tehát nem tudom, hol a vég kezdete. De abban biztos vagyok, hogy ez a mai bukta közvetlen folya-matként egyér-telműen a tavaszi választások Mesterházyjának akarnokságával kezdődött. 

A helyzet világos volt, hiszen akár képességben, akár társadalmi elfogadottságban Bajnai volt az alkalmasabb jelölt, de az MSZP, mint az „összefogás” – akkor még – egyértelműen legnagyobb pártja ragaszkodott az első éjszaka jogához, és nem adta át a miniszterelnök jelölés jogát az alkalmasabb jelöltnek. A pontosság kedvéért: akkor még megvolt a joga, oka és ereje ehhez. (A mondat határozottan múltidőt használ.)



De hogy ez a ragaszkodás mihez vezetett, azt láttuk a kétharmados eredményen, és az EP választás azt is megmutatta, hogy korántsem átütően és magától érthetődően egyértelműen igaz az, hogy a „baloldal” utcahosszas vezető ereje az MSZP.

Ebben a helyzetben érte utol az önkormányzati választás az ún. baloldalt.

Az MSZP a két pofon és a Mesterházys történet után már nem mert/tudott beleállni saját jelöltjének védelmébe, különösen, hogy a jelöltet Horváth Csabának hívták. Nem vállalta be, hogy egy vereség arra legyen fogható, hogy megint kierőszakolta a saját jelöltjének elfogadását. Így került elő Falus Ferenc, aki „pillanatnyilag jó ötletnek tűnt”. Feri régi kedves barátom, így tudom, hogy megfelelő munkával felépíthető lett volna, hiszen nem megosztó személyiség, így alkalmas lett volna minden Orbánellenes (proteszt, és nem pártra adott) szavazat begyűjtésére. De ehhez tényleg fel kellett volna építeni, meghagyva a nem pártpolitikus – becsületes „civil szakember” arculatot, de mindezt professzionálisan, korszerű kampánytechnikákkal eladva. Nem ez történt, hiszen Gőgös Zoltán volt padtársam jól mondta, hogy Falust beviték a makkosba és otthagyták. Csupán azt nem értem, hogy miért nem többes-szám első személyben beszél, hiszen közös jelölt volt, akitől Tóbiás a kezdettől fogva finnyás orrhúzogatásokkal, kínos kiszólásokkal tarkítva húzódott el.

Falus visszalépése új helyzetet teremtett, amelyben minden magát demokratikusnak állító párt előtt két lehetőség áll. Az egyik, hogy (csendben) beismerve a várható vereséget már nem a győzelemre hajt, hanem önmaga felépítésre – megkülönböztetésére, saját jövőépítésére használja ki a hátralevő kampányidőszakot. A másik lehetőség, hogy összeállnak a lehetséges és markáns, de széles politikai platformot képviselő demokratikus jelölt mögött, és megpróbálnak Orbánnak üzenni, hogy mégse lehet mindent.

Itt tartunk, és ha ebben a vitában valaki mégegyszer "baloldalozik" meg jobboldalozik", az kiiratkozott a hiteles ismerőseim közül. A bal – jobb dichotómia ma már értelmezhetetlen, és kb. 2004 óta ennek semmi értelme, 2010 után meg már végképp. Gyurcsány kormányzása felülírta a klasszikus baloldali terminológiákat, – és aki egy pártban vagy kormányban volt Vele, annak nem tudom mi baja Bokrossal –, és Orbán (rendszerének) archetípusa államszervezésben, rezsicsökkentésben, állami piacellenes politikai beavatkozásokban legalább annyira Kádár, mint Horthy.

Ma tehát nem a jobb – bal között húzódik a valós és át nem léphető határ, mert ezek relativizálódó, szoft fogalmak. Így végre tisztán kellene látni mindenkinek (okos)Tóbiástól Schifferig, hogy az egyetlen, valós törésvonal a demokraták és az etatista/felülről vezénylők (majdnemdiktatúrások) között húzódik. Kérem, hogy mindenki ennek megfelelően helyezze el magát.