Szent István ünnepe elé

Ha már egy blog indul, akkor legyen ünnephez kötött és emelkedett. Vagy ha azt épp nem lehet, akkor legalább jóakaró. Tehát:

Hárman utaznak egy kupéban a vonaton: két ifjú hölgy és egy nagyon idős úr. Az egyik, a szőke így szól a barnához:

-          Te, ez itt velünk szemben olyan ismerős. Nem lehet, hogy Szent István?

-          De hülye vagy. Szent István már ezer éve halott.

Telik az idő. A fülke előtt egy hasonlóan koros úr megy el. Benéz, felvidul és beköszön:

-          István! Ezer éve nem láttalak!

Mire a szőke:

-          Na, ki a hülye???

Nem profán, nem tiszteletlen, nem ünneprontó akartam lenni, csupán arra akartam utalni, hogy nemcsak a kormánynak vannak értelmezési gondjai Szent Istvánnal kapcsolatban. Mert a kormányváltás óta az új kurzus számára kiemelt hivatkozás Szent István (pontosabban a koronája), de a szellemét nem követik, csak a jobbját. Pedig most, amikor – ki tudja miért – újradefiniáljuk Magyarországot, akkor Szent István valóban jó viszonyulási pont lenne. Nemcsak a neve, a koronája, hanem a tettei, a szellemisége. Mert ma Szent Istvánt, keresztény Magyarországot hirdetünk, de a pávatánc lépéseit összekacsintva Koppánytól lessük.

Szent István szerepének félreértelmezésében komoly hagyományaink vannak. Az iskolai ünnepségen az új kenyér és az alkotmány mellett augusztus 20. kapcsán szó esett arról, hogy I. István hozta el a kereszténységet az addig pogány Magyarországra.

Nem.

Hogy népszerű forrást idézzek: „Pogánynak tartanak, pedig Bizánc jelét magamra vettem” énekli Koppány. Szent István (pontosabban: Géza és István) nem a pogányság és a kereszténység között választott, hanem Bizánc és Róma, a kelet és nyugat között. Az igazi tett annak a felismerése volt, hogy ha nem szakítunk a „magyarok nyilaitól ments meg uram minket” büszke uralomra-törésével, a mindenkivel hadakozással, akkor előbb utóbb mi is eltűnünk a népvándorlás felhőjében. Hogy a túlélést az új évezredben csak a közösséghez tartozás adja, egy kalandozó, portyázó nép egymagában veszélyeztetett. Az igazi döntés az volt, hogy a fennmaradást nem a nemzeti hagyományokhoz, „a történelmi gyökerekhez” jobban igazodó keleti kultúrához tartozás, hanem a történelmileg korszerűbb államformában működő Európához tartozás biztosítja. Tehát: a túléléshez tartoznunk kell egy fejlettebb közösséghez, de ehhez el kell fogadni annak szabályait, szokásait.

És persze van mást is tanulni Szent Istvántól. Álljon itt néhány idézet a politikai végrendeletnek is tekinthető Imre fiához írt leveléből.

„Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb- különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.” Csurka István óta komoly aktualitása van ennek a mondatnak egy Nyirőt újratemetni akaró országban. És hogy mennyire a „történelmi alkotmányon” alapulna a hatalmi ágak szétválasztása és a bírói függetlenség: „…és ne ítélkezz te magad, nehogy királyi méltóságodban a hitvány ügyben forgolódva folt essék, hanem az efféle ügyet inkább bírákhoz utasítsd, az ő megbízatásuk, hogy törvény szerint döntsenek.” És persze a X. intelem: „….ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz…. légy kegyes…”

Hát, valahogy így. Ezt üzeni államalapító első királyunk.

Persze vélhetően Orbán Viktor is tudja, ismeri mindezt. És az is lehet, hogy úgy érzi, hogy az „istváni tett” nem a hagyományokhoz, régi szövetségekhez ragaszkodás, a kontinuitás őrzése, hanem az új helyzethez való alkalmazkodás, a váltani tudás, az új szövetségek kötése. Lehet, hogy Orbán Viktor azt gondolja, érzi, hogy a „klasszikus Európa” komoly válságban van, és ma a történelmi túlélést az Európáról való leválás, a visszatalálás a fejlődő kelethez jelenti. Még ez is lehet, hogy lehet. De annyi biztos, hogy miközben Szent István Rómától kért koronát és német lovagokat hívott be, nem arról szónokolt, hogy Ő a pogány hit utolsó védelmezője, aki visszavezeti az országot az ősi gyökerekhez, és kipaterolja a németeket.

2012. augusztus