Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

2012. november 12., hétfő

Az üzleti biztosítások hálójában a magyar egészségügy?



Hát ezt a bejegyzést biztosan nem fogják annyit olvasni, mint a szegény Szita Bencéről, vagy Janics Natasáról szólót, pedig több köze van mindennapi életünkhöz, jobban a saját bőrünkre megy. (A bulváros címadás is csak egy szerény próbálkozás a „hátha…” érdekében.)
Elöljáróban: Magyarország egészségügyi ellátása vagy ötven éve arra épült, hogy az állam „ingyen” mindenkinek biztosítja az elérhető ellátások igénybevételét, és ha valaki valami személyességet, külön elbánást, soronkívüliséget (vagy csak visszaköszönést) akar, akkor azt megveszi hálapénzért.
Ennek van/lesz vége. Egyrészt, mert a demográfiai folyamatok és gyógyítási lehetőségek fejlődése miatt egyre nyilvánvalóbb, hogy az állam elvben sem tudja technológiakövetően mindenki ellátását finanszírozni (vigyázat, ez nem magyar specifikum, hanem világjelenség), másrészt különböző okok miatt – ebben az orvoshiány és a korrupciós lehetőségek csökkenéséig sok minden benne van – ma már hálapénzért sem kapjuk meg, amit szeretnénk. Ami bizonyos: nem jól van ez így, hogy Magyarországon – ellentétben a „normálisabb” országokkal – az igény szerinti ellátást hiteles információk, fogyasztóvédelem, és kockázatkezelés nélkül vásároljuk meg. Ezt a tényt mindenki másként fogalmazza meg, de húsz év óta mondja, és gyakorlatilag hiába. A vágyott „tiszta rendszerhez” (kiegészítő biztosításért legálisan és számonkérhetően veszem meg, amit szeretnék) csupán két dolog hiányzott: a látható, minősített, hiteles kínálat (azaz piaci szolgáltatók), és a szervezett, fogyasztóvédelmet is nyújtó kereslet (azaz a kiegészítő biztosítások). És a közgazdasági álmoskönyvek szerint azokon a piacokon, ahol se kínálat, se kereslet, a pezsgés is csak fékezett habzású.

Valami élénkülni, mozdulni készül, és ez a bejegyzés ezt elemzi. Amikor a múlt év végén egy éjszakai módosító-dömpingben bekerült az adótörvények közé az a módosítás, ami az adó és járulékmentesen adható körbe sorolta a munkáltató által vásárolt „betegségbiztosítást”, még nem tudtuk, hogy mi van emögött: egy önálló kósza ötlet, egy sikeres lobbi, vagy ez egy tudatos (de titkolt) rendszerértékű átalakítás csendes nyitánya. Az elmúlt év nem sok kapaszkodót adott: a törvénymódosításhoz nem született semmilyen végrehajtási rendelet, az egészségügyi tárca elegáns távolságtartással kezelte a kérdést (a napi bonmot: „a módosítás csak egy szócska, de a kérdés, hogy mit szól ehhez Szócska). Közben megjelent egy NAV állásfoglalás, ami tartalmilag legalább orientáló, de egy év alatt ennyi történt. És most, a jövő évi adótörvények kapcsán Papcsák képviselő úr benyújtott egy javaslatot, amely szerint az Önkéntes Egészségpénztárak befizetéséből üzleti betegségbiztosítás is vásárolható.
Mit jelent mindez, milyen következtetések vonhatók le?
Az első, hogy Papcsák úr nem egy magányos egészségpolitikus, hanem a FIDESZ felsőbb köreihez tartozó politikus, tehát várhatóan kormányzati akarat van a dolog mögött. Ebből következik, hogy a tavalyi javaslat nem kósza ötlet volt, hanem nyitány. Tartalmilag nézve: a javaslat első ránézésre értelmetlen, hiszen minek adókedvezménnyel venni olyan dolgot, ami adómentesen is vehető? Ez nem így van. A lényeg: a tavalyi módosítás a munkáltató által vásárolt betegségbiztosítást tette adómentessé, és hogy ilyet ki kap és ki nem: az munkáltatói döntés. És biztosítást a cégek általában nem a titkárnőknek, „a dolgozóknak” vásárolnak, hanem bónuszként vagy prémiumként egy vezetői körnek. tehát egyáltalán nem munkavállalói döntés, hogy valaki vásárol-e így (adómentesen) egészségbiztosítást. A cafetéria viszont mindenkinek – vezérigazgatótól takarítónőig – egyformán jár (vagy nem jár…), innentől munkavállalói döntés, hogy ki mit vásárol belőle. Az egészségpénztár része a cafetériának, ezért a munkavállaló számára nem úgy merül fel a kérdés, hogy adómentesen vagy csak adókedvezménnyel vásároljon, hanem hogy a nettó béréből mindenféle kedvezmény nélkül kell-e megvennie, vagy az adókedvezménnyel támogatott egészségpénztári befizetésből vásárolja-e meg ugyanazt.
Akkor ez most jó-e ez nekünk vagy nem, avagy már megint a bankok, biztosítók lobbija győzött?
A válasz nem igen-nem típusú, hanem „attól függ” jellegű. Hogy személy szerint mit érdemes választani, ahhoz tisztázni kell ez önkéntes egészségpénztárak és az üzleti egészségbiztosítások közötti különbségeket. A legfontosabb: a pénztár az egy egyéni előtakarékosság, saját számlával, az egészségbiztosítás pedig biztosítás, ami a véletlenszerűen bekövetkező kockázatok kezelésére szerveződött kockázatközösség. A pénztárnál tehát a befizetésem az enyém, más ahhoz nem fér hozzá, de nagy baj esetén sem költhetünk többet, mint amit összespóroltunk. A biztosítás meg egy fordított szerencsejáték: mindenki fizet valamit, és a bajbajutott viszi el a pénzt. A végkövetkeztetés: akinek tehát előrelátható „tervezhető” kiadásai vannak, az jobban teszi, ha a pénztárnál marad, aki viszont a váratlanul bekövetkező nagy kockázatok ellen keres védelmet, az vegyen biztosítást.
Azt is tudnunk kell, hogy az egészségpénztári befizetések nagyobbik része ma patikában landol, és viszonylag kisebb hányaduk kerül egészségügyi szolgáltatókhoz. A javaslat tehát alkalmas arra, hogy a befizetések egy részét az egészségbiztosításokon keresztül a komolyabb egészségügyi szolgáltatások felé terelje. A krónikus betegségekben szenvedők biztonságát ugyanakkor – ellentétben a javaslat indokolásával – nem ez növeli: a tervezhető kiadások esetében az egészségpénztár ad nagyobb védelmet.

A Papcsák képviselő által jegyzett módosítás tehát vélhetően egy kormányzati építkezés eleme, ami jó. De két kérdést még nyitva hagy: ez az éledő finanszírozási kereslet milyen kínálatot talál, és főleg: hogy hat ez az egészségügyre, az igénybevételi lehetőségekre. A kínálat fejlődő, de ma még rejtőzködő és egyenetlen minőségű, és elsősorban a  magánszférában található. Gomba módra szaporodnak a modern „Clinic”-ek, de a kifestett előszobájú rendelőcskék is, és még senki nem tudja, ki mit nyújt és milyen színvonalon. A rendszer, az esélyegyenlőség, az egészségügy sokat emlegetett „kettészakadása” szempontjából az a fontos, hogy megtalálják-e annak a lehetőségét, hogy az üzleti egészségbiztosítások a befizetések egy részét a közszolgáltatásokat támogatóan költhessék el. Ez komoly szabályozási munkát igényel a szaktárcától. Egyrészt meg kell teremteni, életszerűvé kell tenni a beteg választása alapján – nem kötelezően – fizetett kiegészítő díjak rendszerét (pl.: eltérés az ellátási kötelezettségtől, a kezelőorvos megválasztása, eltérő anyag- vagy eszköz-minőség), másrészt a várólistás területeken központilag kell intézményre bontva meghatározni a havi kvótákat, és lehetővé kell tenni, hogy e felett az intézmények (vagy a kapacitásukat bérlő, az ott dolgozók jövedelmét növelő vállalkozások) piaci körülmények között vállalhassanak többletszolgáltatást. Tudjuk a régi elvet: pénzért előre állni az ingyenes sorban soha, de átállni egy rövidebb, fizetős sorba, azt igen!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése