Hát ezt a bejegyzést biztosan nem fogják annyit olvasni,
mint a szegény Szita Bencéről, vagy Janics Natasáról szólót, pedig több köze
van mindennapi életünkhöz, jobban a saját bőrünkre megy. (A bulváros címadás is
csak egy szerény próbálkozás a „hátha…” érdekében.)
Elöljáróban: Magyarország
egészségügyi ellátása vagy ötven éve arra épült, hogy az állam „ingyen”
mindenkinek biztosítja az elérhető ellátások igénybevételét, és ha valaki
valami személyességet, külön elbánást, soronkívüliséget (vagy csak
visszaköszönést) akar, akkor azt megveszi hálapénzért.
Ennek van/lesz vége. Egyrészt, mert a demográfiai folyamatok
és gyógyítási lehetőségek fejlődése miatt egyre nyilvánvalóbb, hogy az állam
elvben sem tudja technológiakövetően mindenki ellátását finanszírozni
(vigyázat, ez nem magyar specifikum, hanem világjelenség), másrészt különböző
okok miatt – ebben az orvoshiány és a korrupciós lehetőségek csökkenéséig
sok minden benne van – ma már hálapénzért sem kapjuk meg, amit
szeretnénk. Ami bizonyos: nem jól van ez így, hogy Magyarországon – ellentétben
a „normálisabb” országokkal – az igény szerinti ellátást hiteles
információk, fogyasztóvédelem, és kockázatkezelés nélkül vásároljuk meg. Ezt a
tényt mindenki másként fogalmazza meg, de húsz év óta mondja, és gyakorlatilag
hiába. A vágyott „tiszta rendszerhez” (kiegészítő biztosításért legálisan és
számonkérhetően veszem meg, amit szeretnék) csupán két dolog hiányzott: a
látható, minősített, hiteles kínálat (azaz piaci szolgáltatók), és a
szervezett, fogyasztóvédelmet is nyújtó kereslet (azaz a kiegészítő biztosítások).
És a közgazdasági álmoskönyvek szerint azokon a piacokon, ahol se kínálat, se
kereslet, a pezsgés is csak fékezett habzású.
Valami élénkülni, mozdulni készül, és ez a bejegyzés ezt
elemzi. Amikor a múlt év végén egy éjszakai módosító-dömpingben bekerült az
adótörvények közé az a módosítás, ami az adó és járulékmentesen adható körbe
sorolta a munkáltató által vásárolt „betegségbiztosítást”, még nem tudtuk, hogy
mi van emögött: egy önálló kósza ötlet, egy sikeres lobbi, vagy ez egy tudatos (de
titkolt) rendszerértékű átalakítás csendes nyitánya. Az elmúlt év nem sok
kapaszkodót adott: a törvénymódosításhoz nem született semmilyen végrehajtási
rendelet, az egészségügyi tárca
elegáns távolságtartással kezelte a kérdést (a napi bonmot: „a módosítás csak
egy szócska, de a kérdés, hogy mit szól ehhez Szócska). Közben megjelent egy
NAV állásfoglalás, ami tartalmilag legalább orientáló, de egy év alatt ennyi
történt. És most, a jövő évi adótörvények kapcsán Papcsák képviselő úr
benyújtott egy javaslatot, amely szerint az Önkéntes Egészségpénztárak
befizetéséből üzleti betegségbiztosítás is vásárolható.
Mit jelent mindez, milyen
következtetések vonhatók le?
Az első, hogy Papcsák úr nem egy magányos egészségpolitikus,
hanem a FIDESZ felsőbb köreihez tartozó politikus, tehát várhatóan kormányzati akarat
van a dolog mögött. Ebből következik, hogy a tavalyi javaslat nem kósza ötlet
volt, hanem nyitány. Tartalmilag nézve: a javaslat első ránézésre értelmetlen,
hiszen minek adókedvezménnyel venni olyan dolgot, ami adómentesen is vehető? Ez
nem így van. A lényeg: a tavalyi módosítás a munkáltató által vásárolt
betegségbiztosítást tette adómentessé, és hogy ilyet ki kap és ki nem: az
munkáltatói döntés. És biztosítást a cégek általában nem a titkárnőknek, „a dolgozóknak”
vásárolnak, hanem bónuszként vagy prémiumként egy vezetői körnek. tehát egyáltalán
nem munkavállalói döntés, hogy valaki vásárol-e így (adómentesen) egészségbiztosítást.
A cafetéria viszont mindenkinek – vezérigazgatótól takarítónőig – egyformán
jár (vagy nem jár…), innentől munkavállalói döntés, hogy ki mit vásárol belőle.
Az egészségpénztár része a cafetériának, ezért a munkavállaló számára nem
úgy merül fel a kérdés, hogy adómentesen vagy csak adókedvezménnyel vásároljon,
hanem hogy a nettó béréből mindenféle kedvezmény nélkül kell-e megvennie, vagy
az adókedvezménnyel támogatott egészségpénztári
befizetésből vásárolja-e meg ugyanazt.
Akkor ez most jó-e ez nekünk
vagy nem, avagy már megint a bankok, biztosítók lobbija győzött?
A válasz nem igen-nem típusú, hanem „attól függ” jellegű. Hogy
személy szerint mit érdemes választani, ahhoz tisztázni kell ez önkéntes egészségpénztárak és az üzleti
egészségbiztosítások közötti különbségeket. A legfontosabb: a pénztár az
egy egyéni előtakarékosság, saját számlával, az egészségbiztosítás pedig
biztosítás, ami a véletlenszerűen bekövetkező kockázatok kezelésére
szerveződött kockázatközösség. A pénztárnál tehát a befizetésem az
enyém, más ahhoz nem fér hozzá, de nagy baj esetén sem költhetünk többet, mint
amit összespóroltunk. A biztosítás meg egy fordított szerencsejáték:
mindenki fizet valamit, és a bajbajutott viszi el a pénzt. A végkövetkeztetés:
akinek tehát előrelátható „tervezhető” kiadásai vannak, az jobban teszi, ha a
pénztárnál marad, aki viszont a váratlanul bekövetkező nagy kockázatok ellen
keres védelmet, az vegyen biztosítást.
Azt is tudnunk kell, hogy az egészségpénztári befizetések nagyobbik része
ma patikában landol, és
viszonylag kisebb hányaduk kerül egészségügyi szolgáltatókhoz. A
javaslat tehát alkalmas arra, hogy a befizetések egy részét az
egészségbiztosításokon keresztül a komolyabb egészségügyi szolgáltatások felé terelje. A krónikus
betegségekben szenvedők biztonságát ugyanakkor – ellentétben a javaslat
indokolásával – nem ez növeli: a tervezhető kiadások esetében az egészségpénztár ad nagyobb védelmet.
A Papcsák képviselő által jegyzett módosítás tehát vélhetően
egy kormányzati építkezés eleme, ami jó. De két kérdést még nyitva hagy: ez
az éledő finanszírozási kereslet milyen kínálatot talál, és főleg: hogy hat ez
az egészségügyre, az igénybevételi lehetőségekre. A kínálat fejlődő, de ma
még rejtőzködő és egyenetlen minőségű, és elsősorban a magánszférában található. Gomba módra
szaporodnak a modern „Clinic”-ek, de a kifestett előszobájú rendelőcskék is, és
még senki nem tudja, ki mit nyújt és milyen színvonalon. A rendszer, az
esélyegyenlőség, az egészségügy sokat emlegetett
„kettészakadása” szempontjából az a fontos, hogy megtalálják-e annak a
lehetőségét, hogy az üzleti egészségbiztosítások a befizetések egy részét a
közszolgáltatásokat támogatóan költhessék el. Ez komoly szabályozási munkát
igényel a szaktárcától. Egyrészt meg kell teremteni, életszerűvé kell tenni a
beteg választása alapján – nem kötelezően – fizetett kiegészítő díjak
rendszerét (pl.: eltérés az ellátási kötelezettségtől, a kezelőorvos
megválasztása, eltérő anyag- vagy eszköz-minőség), másrészt a várólistás
területeken központilag kell intézményre bontva meghatározni a havi kvótákat,
és lehetővé kell tenni, hogy e felett az intézmények (vagy a kapacitásukat
bérlő, az ott dolgozók jövedelmét növelő vállalkozások) piaci körülmények
között vállalhassanak többletszolgáltatást. Tudjuk a régi elvet: pénzért előre
állni az ingyenes sorban soha, de átállni egy rövidebb, fizetős sorba, azt
igen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése