Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

2013. augusztus 20., kedd

Megint Szent István, de most a jövő



Egy éve nyílt ki az asztalfiókom, egy éves a blog. Akkor első bejegyzésként az ünnepnek megfelelően Szent István ma érvényes üzenetét elemeztem, némi erős felütéssel. Eltelt egy év, de István nekem azóta újat nem üzent, sem látomásként, sem SMS-ben.
Így most kellő illetődéssel nem a múltról, hanem a jövőről. Ennek megfelelően a legfontosabb kérdésről, a demográfiai válság megoldásáról írok, hiszen a jövő alapja a gyerek, mert ha a jövőnknek nincs emberfedezete, akkor csak Selmeczi Gabriella erős ígéretei nem teszik működőképessé (azaz finanszírozhatóvá) se a nyugdíjrendszert, se az egészségügyet.
Írtam már egyébként itt a blogban is – szülni pedig kell –, hogy a demográfiai helyzet miért a legfontosabb sorskérdés, és érdemi tanulmányom is jelent meg erről a Kritikában, amit a NOL online is lehozott. Persze a „felfedezés” nem az enyém, ezt már sokan mondták és mondják. De ennek ellenére a kérdés zömmel megmarad a „mondják” szintjén, és nem vált tényleges, egyéni és közösségi prioritásokban is realizálódó központi kérdéssé. Az elmúlt évek nagy tanulsága, hogy nem igazak azok a vélekedések, hogy amíg a liberális (=individuális=önző) időszakban az emberek nem csinálnak gyereket, mert ehelyett önkifejeznek, szabadságjogokat gyakorolnak meg önzenek, addig a jobboldali eszmék dominanciája alatt nemzetféltésből és keresztényi alázatból, a család szentségének felismerésével örvendetesen nő a népszaporulat. Nem így történt. Ugyanígy nem működik érdemben a „pénzért gyereket” elv se: egyrészt történetileg és szociálisan se igaz ez, (lásd háborúk alatt és után, illetve az egy főre jutó GDP és a reprodukciós ráta globális összefüggése), de látjuk, hogy az új adórendszer igen jelentős gyermek-kedvezménye elsősorban Matolcsi György vágyserkentő és koraszülötten kinyilvánított statisztikájában hozott eredményt, nem a valóságban. (Ez a blog a jövőről akar szólni, tehát ne bonyolódjunk bele abba, hogy ez a családtámogatási rendszer a „rendes emberek” kinevelését, és nem általában a népszaporulat növekedését célozza.)
Mielőtt bárki félreérti: azt gondolom, hogy a népszaporulat növeléséért (nem a demográfiai helyzet normalizálásáért, mert az tágabb fogalom) az elmúlt egy – két évtizedben ez a kormány tette a legtöbbet. Ez fontos, és tény, de: egyrészt ez még nem elég (nem én állítom, hanem a tények, azaz a gyatra eredmény), másrészt nem elég jó szellemben teszi mindezt, mert mindez kirekesztő, túlidelogizált. Tehát változatni kellene, mégpedig két szinten.

Az első: el kellene végre fogadni és fogadtatni, hogy ez a legfontosabb sorskérdés, és nem csak a „ki beszél itt 50 év múlva magyarul” miatt, hanem a társadalom alaprendszerei és a gazdaság működőképessége miatt is. Ebben a demográfiai struktúrában, ezzel a szokásrendszerrel, a most működő családmodellel, az öngondoskodás üldözésével (lásd: a II-es, III-as pillér démonizálása, az „állam mindet megold” jellegű hitegetés) nem lehet az elöregedést társadalmi szinten kezelni, és akkor a fokozódó ápolási igényt még nem is érintettük… Tehát a problémát súlyának megfelelően kellene kezelni, úgy a kormányzati munkában, mint a közgondolkodásban. Ez ma csak politikai szándék kérdése, mert ugye a Habony Művek bármit megold, és plakáthely, irányítható média meg szerencsére kéznél van…
A másik: a nemzeti sorskérdéseket össznemzeti (nem kétharmados) kérdésként kellene kezelni, azaz tényleges párbeszéd és közmegegyezés kellene.
Ennek előfeltétele a kirekesztő – leszűkítő túlideologizáltság megszüntetése. A gyermekvállalás magától értetődő, az élethez tartozó természetes dolog, öröm legyen, ne pedig nemzetmentő vagy keresztényi kötelesség. És főleg: minden gyermek egyaránt értékes, akár a hagyományos, akár egy ’”másságos” családmodell terméke. A család (mint olyan, bármilyen) a lényeg, nem pedig annak Semjénnek tetsző volta. Tehát le kellene vetni minden kirekesztőt erről a kérdésről. És persze nem kellene állami monopóliumhoz (és persze jólfizető koncessziókhoz) kötni a nemzet jövőjéért való aggódás jogát.
A másik: érdemi kutatás kellene ahhoz, hogy miért nem elég az, amit a mostani kormány tesz, de azt gondolom, hogy a gyermekvállaláshoz valamiféle stabilitás-érzés, jövőkép (jövőben bízás) is kell. A jövő: hogy bízhatok a "linearitásban": azaz lesz munkám, lesznek közművek, biztosan igénybe vehető közszolgáltatások, és persze, hogy becsületes eljárásokkal megtámasztott jogállamban élek, azaz egy tartósan kiszámítható, élhető ország vesz körül.
De ma a jövő kiszámíthatósága egyetlen pilléren alapul: Orbán Viktor tudja mit miért, és nyugi, majd időben megtudjuk… Ez a jövőkép sok embernek (lásd a Békemenet nem lebecsülendő tömege) biztonságot ad, de egyre többen érzik, hogy a NER az NEKR-ként a (Nemzeti Együttműködési Kényszer Rendszere) működik, és a Rétesügyi Minisztériumban a Kubatov listákból pontosan tudják, ki nem kap rétest estére. De a lényeg: a direkt politikától elfordultak jelentős tömegében él valamiféle kiegyezés vágy, hogy ne csak a kétharmad legyen az ország, hanem az egész, úgy ahogy van.
Ezért Szent István ünnepe jó alkalom (lenne) arra, hogy a legfontosabb sorskérdésben elinduljon valami tényleges nemzeti együttműködés. Milyen elegáns lenne azt mondani, hogy ugyan mást gondolunk a világról, de van pár alapkérdés, amit függetleníteni kellene a politikától, amit hosszú távon és tényleges konszenzussal kezelünk. Ezt a népesedéspolitikával kellene/lehetne kezdeni, hiszen magában az alapkérdésben (TÖBB GYERMEKMEK KELLENE SZÜLETNI) nincs nézetkülönbség az oldalak, pártok, felekezetek között.
Ezért kérném szépen, próbálja meg a Kormány, hogy tényleges konszenzussal, valós párbeszéddel fogad el az ország (és nem csak a kétharmad) egy hosszú távú népesedési programot, ami az alábbiakat tartalmazza:

  •  melyek azok az alapelvek, amik mentén fog minden kormány dolgozni ebben az ügyben,
  • mi az a közép és hosszútávú minimál-program, eszközrendszer, aminek végrehajtását mindenki vállalja, támogatja,
  • melyek azok a konkrét rövid és középtávú programok, amit minden szereplő garantál, hogy kormányváltástól függetlenül folyatja, végrehajtja.


Nem vagyok naiv. Azaz nagy valószínűséggel ez is csak hibahatáron belül javítaná a születési mutatókat. De valami talán elindulna ami mutatja, hogy van remény. Mert tényleg ünnepi (és XXI. századi) lenne, ha István és Koppány valamiben egyetértene és együttműködne.
Ennyit most ünnepről, múltról és megbűnhődött jövendőről.

2 megjegyzés:

  1. Hogy lehet Önnek e-mailt küldeni? Milyen címre?

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm érdeklődését
    kincses.gyula@t-email.hu

    VálaszTörlés