Nem gondolnám, hogy dolgom bárkinek világnézetét, párt-preferenciáját
befolyásolni. (Meg esélytelen is, akkor meg tűnjek legalább korrektnek.)
Abban próbálok csupán segíteni,
hogy a jelen választási és politikai helyzetben az érzületek hogyan hatnak, és az
egyes magatartásformáknak mik a hatásai, vagy az egyes szándékok hogyan
realizálhatók.
1. Ha valakinek az a legfontosabb, hogy a jelenlegi kormány le legyen
váltva, annak egyetlen lehetősége, hogy a megnevezhetetlen/folyton
változó nevű MSZP Együtt-PM – DK stb. konglomerátumra szavaz.
Minden más szavazat és a nemszavazás is a FIDESZ kormányon tartását erősíti.
2. Akinek a legfontosabb a politikai térkép újrarajzolása, a jelenlegi kormány
hatalmának némi kontrollálása, az új pártok megmérettetése, az szavazzon, akire
akar. (Kivéve a FIDESZ-t, és persze a Jobbikra se kéne…) Aki így szavaz, az
tulajdonképpen már 2018-ra gyúr.
Tudnia kell, hogy ezzel a
FIDESZ kormányon maradására (is) szavaz, de azon túl, hogy kifejezi
pártpreferenciáját és biztatja az újakat, némileg a FIDESZ túlhatalmát is
csökkentheti. Mondom: némileg. Nem a mandátumokban, mert az Új Rend perverz
választási rendszere ügyesen van kitalálva, és ezért szavazata nominálisan
FIDESZ mandátumot fog eredményezni, de a FIDESZ a sok „nem rá
szavazás” miatt veszít a társadalmi legitimációjából, kénytelen szembesülni
azzal, hogy a társadalmi támogatottsága lényegesen kisebb annál, mint amit
mandátumokban összetörvénykezett, és ez megfelelő arány esetén már lehet
(némileg) korlátozó, vagy legalábbis pökhendiség-lohasztó.
Ez igaz az LMP-re leadott
szavazatokra is: az LMP deklarálta, hogy megfelelő konstelláció esetén sem
hajlandó koalícióra lépni a demokratikus ellenzékkel, és egyedül, illetve a
parlamenti pártokkal együtt pedig kizárt, hogy kormányváltó erő legyen.
3. Aki úgy dönt, hogy elege van ebből az egészből, át van verve,
vagy nem érdekli, mert lefutott meccs, és senki nem kell, így nem megy el
szavazni, az
a. a FIDESZ hatalomban maradását támogatja (akár az újabb
kétharmadot is elérve),
b. és a FIDESZ politikai – társadalmi legitimálását (legitimitás-érzését)
is erősíti, mert magas szavazati aránnyal lesz parlamenti többségük.
A legrosszabb „nemkormánypárti” magatartás tehát a
nemszavazás. Úgyhogy akinek nem határozott célja a 3. pont elérése, ehhez
tartsa magát.
Obviously, credit/debit playing cards and financial institution wire start the menu off – but some standouts embody money orders, MoneyGram, 헤븐카지노 and an enormous variety of cryptos, from Bitcoin to Dogecoin and Ripple. If you’re organizing a particular event like trivia, improv comedy, or a debate, spin a wheel of classes to contain the viewers extra and break the monotony of a linear expertise. Replace lost board recreation tools like spinners, cube, and half in} playing cards. You also can use it to build groups and decide who goes first. The wheel is a flexible device could be} solid into fun group games like Catch Phrase, Truth or Dare, Celebrity, or Cards Against Humanity.
VálaszTörlés