Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

2014. augusztus 18., hétfő

Kinek lesz nyugdíja, kinek lesz gyereke?



Bornirt, szakmailag nonszensz, igazságtalan, a társadalmi különbségeket fokozó, kirekesztő, sőt: az eugenetikára hajazóan rasszista a Botos házaspár nyugdíjszámítással kapcsolatos javaslata. Ennél csak egy szörnyűbb mondat hangzott el ebben a hónapban nyugdíj ügyben: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint 2030-ig semmilyen változás nem szükséges a magyar nyugdíjrendszerben.
Már megint a régi recept.
1.      Születik egy szakértői anyag, ami valós (talán a legégetőbb) problémákra kínál rossz választ.
2.      Az ellenzék és a nemudvari gondolkodók (okkal) szétlövik a javaslatot, de nem fogadják el magát a – jogos – kérdésfelvetést se. Képtelenek átlépni egy másik dimenzióba ami új megoldásokat keres.
3.      A kormány látva és mérve a média, a közösségi oldalak reakcióit, kihátrál a dolog mögül és megnyugtat mindenkit, hogy a nyugdíjrendszer stabil, nem kell semmilyen változás (önkormányzati választások jönnek).

Varga Mihály megnyugtatása azért szörnyű, mert a Botos házaspár valóban a két legfontosabb kérdést – sorskérdést – vetette fel, akár a demográfiai krízisre, akár a nyugdíjrendszer fenntarthatóságára gondolunk. Ez a két reális kérdés, de a kettő összekapcsolása, illetve az összekapcsolás ilyen módja igen kérdéses.
Pontosan és régóta tudjuk: a nyugdíjrendszer egyáltalán nincs rendben, a jelenlegi módon fenntartatlan. Ennek egy megoldási/kárenyhítési módja volt a 1998. január 1-i hatállyal bevezetett hárompilléres öregkori ellátás rendszere, ezen belül a magánnyugdíj-pénztárak intézményének a bevezetése.
A reform logikai alapja az volt, hogy TB rendszerünk úgynevezett felosztó-kirovó elven működik, ami azt jelenti, hogy az aktuális befizetők finanszírozzák a kifizetéseket, azaz a nyugdíjrendszerben a munkaképes korúak járuléka a fedezete az idősek nyugdíjának. A felosztó kirovó rendszer (modell szinten) akkor stabil, ha:
·         nem nő, vagy a nyugdíjkorhatárral együtt nő az áltagosan megélt élettartam,
·         állandó a korfa, azaz nem változik a befizetők és eltartottak aránya,
·         stabil a gazdaság teljesítménye és a járulék-kulcs.
Az első ábra jól mutatja, hogy a nyugdíjkorhatár 1995-ig a nőknél durván elvált a születéskor várható átlagos élettartamtól, majd a 2010-es korrekciós sorozattal a nyugdíjkorhatár élettartam-követőnek mondhatóvá vált, ami őrzi a 2010 előtt felgyülemlett lemaradást. Ez tehát majdnem rendben, de egyáltalán nincs rendben a demográfia, a korfa, azaz egyre kevesebb befizető egyre több nyugdíjas ellátását kénytelen összedobni.
Ha ehhez hozzávesszük azt a tényt, hogy az aktív munkavállalók közel egytizede nem Magyarországon dolgozik, nem Magyarországon fizet járulékot, akkor belátható, hogy ez így nem fenntartható. (Elvben fenntarthatóvá lehetne tenni a járulékok drasztikus emelésével, de egy globalizált piacon a versenyképesség őrzésének kényszere mellett ez nonszensz, főleg egy olyan országban, amelyben az olcsó munkaerőre, alacsony közterhekre akarják alapozni a versenyképességet.)
A magánnyugdíjpénztár ezzel szemben úgynevezett tőkefedezeti elven működik(dött), ami azt jelenti, hogy kompenzálóan magával viszi a generációs torzulásokat: egy széles aktív generáció a saját befizetéseiből látja el a majdani széles idősebb korosztályt, és a szűkebb generációknak kevesebb ember nyugdíjáról kell majd gondoskodni.
A felosztó-kirovó rendszer igazi problémája Magyarországon az, hogy az adott demográfiai struktúra mellett komoly implicit állami adósság-állomány keletkezik, ami 2015 - 2020-körülre explicit adósságként zúdul ránk: a csökkenő munkaképes korú lakosság miatt egyre kevesebb járulék folyik be, ugyanakkor nyugdíjba ér a teljes Ratkó generáció, akik nyugdíját ki kell fizetni, és ez csak a költségvetési pótlással (pillanatnyilag: az államadósság növelésével) lehetséges. A magánnyugdíjpénztárra alapuló reform lényege az volt, hogy ezt az implicit államadósságot akarta (legalább részben előrehozva) explicit adóssággá alakítani, egyúttal részben tőkefedezetivé alakítva a rendszert. Ezért igaz az a vád, hogy a magánnyugdíjpénztár-rendszer növelte az aktuális államadósságot, de ez nem hibája, hanem érdeme lehetett volna: a későbbi rázúduló nagy terhet tudta volna ez a rendszer kisimítani, előrehozva szétporlasztani. Ezért volt bűn ezt a pénzt lenyúlni, MOL részvénnyel, forint-árfolyamveszteséggel elégetni, mert ez az igazi probléma a magánnyugdíjpénztár-rendszer felszámolásával: így feleslegesen vállalta a költségvetés a későbbi terhek előrehozását, most majd egyszerre és fedezet nélkül zúdul mindez a nyakunkba. Az a gyakran elhangzó vád, hogy lenyúlták az emberek megtakarítását, „ellopták a pénztártagok pénzét” szerintem nem igaz. Ez nem magán-megtakarítás volt, mint a hármas pillér, hanem a TB rendszer része, ahol a pénztártagok ebben a formában teljesítették a TB iránti kötelezettségüket. De ettől ez még az „állami” nyugdíjrendszer része volt, hiába hívták magánnyugdíjpénztárnak. A bűn tehát nem ez volt, hanem kettős: egyrészt nehéz helyzetbe hozta az elkövetkező évek költségvetését, másrészt lepofozta, hiteltelenítette a még éppen csak hogy éledő öngondoskodást, ismét az „állam majd mindent megold, Neked semmi dolgod” zsákutcájába terelte az embereket.

De vissza a Botos javaslathoz. A nyugdíjrendszer tehát egyáltalán nincs rendben, de ha erről akarunk felelősen gondolkodni, akkor nem nyugdíjrendszerről, hanem időskori biztonságról kell beszélni. A Botos javaslat egyik alaphibája – a perverz megoldás mellett –, hogy úgy tesz, mintha a probléma egy változatlan nyugdíjrendszer korrekciójával kezelhető lenne. Hát nem.
A megoldáshoz előszöris ki kell lépni abból a leegyszerűsítő, de evidenciaként kezelt gondolkodásból, hogy „időskori biztonság = TB nyugdíj”, azaz nem lehet a jövő (TB)nyugdíjrendszerétől az életminőség-őrző időskor (kizárólagos) fedezetét elvárni.
A jövőben az időskori szociális biztonság várhatóan egy többelemű, többszintű rendszer lesz, ahol az alábbi négy szint együtt adja a biztonságot:
         Egyéni szint (vagyonfelhalmozás, egyéni megtakarítás: értékőrző tulajdonra vagy működő vagyon hozamára alapozott jövő)
         Spontán – kis közösségi szint (a család, mint az öngondoskodás tradicionális és jövőbeli bázisintézménye, és a kisközösségek, mint munkahely, lakóközösség, iskola, egyházi bázis-közösségek, idősotthonok, stb.)
         Szervezett közösségi szint (szervezett egyéni elő-takarékosság: Egészségpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár, NYESZ, és kockázatközösség – élet/nyugdíjbiztosítás, balesetbiztosítás, betegbiztosítás, de a szolgáltatáscserén alapuló „fogyasztói csoportok” ápolási egyesületek is.)
         Államilag szervezett kényszer-szolidaritási szint (ide tartozik a tb nyugdíj, és az állami idősellátás, pl. egy adó alapú állami alapnyugdíj.)
Ezen szintek szerepének részletezése, az arányok pontosabb és megalapozott meghatározása nem ennek az írásnak a tárgya, de a nyugdíjrendszer jövője szempontjából fontos annak tudása, hogy az időskori gondoskodás a jövőben csak ebben a komplex dimenzióban képzelhető el, önmagában a TB nyugdíjrendszerben nem. Szintén tudni kell az alábbiakat:
         A makro-pályák, a külső kényszerek miatt reális közmegegyezés, fenntartható szociális rendszer alapvetően a szubszidiaritás alapelvén állhat.
         Az állam felelőssége – reálisan és megúszhatatlanul - a közszolgáltatások (mint olyan) működtetésén túl az egyének szintjén ott fog kezdődni, ahol az ő öngondoskodási lehetőségük véget ér.
         Az állami felelősség egyre inkább „vis maior” biztosítássá válik, és a kisközösségek, egyének felelőssége, az öngondoskodás fog előtérbe kerülni.
Mindez azt jelenti, hogy a jövőben az állami felelősség megjelenési formája – különösen a kötelezettségvállalás szűkülése miatt – már nem feltétlenül a TB nyugdíj lesz. A társadalombiztosítás ugyanis biztosítás, ahol a befizetések és a járadék között szoros összefüggésnek kell lennie. Egy biztosítási jogviszonyból fakadó járadék kifizetését iskolázottan felnevelt gyermekek számához kötni: biztosítás-szakmai nonszensz. (Azért esett rosszul, hogy Botos József férjként jegyzi ezt a javaslatot, mert Ő nemcsak nagytudású szakférfiú, de TB főigazgató is volt…)
Félreértés ne essék: az államnak joga van társadalompolitikai célokat érvényesíteni a szociális ellátások rendszerében. Ennek nagy hagyománya van a családi pótléktól a GYES-en át a lakástámogatási rendszerekig, de ennek nem a TB rendszer (nyugdíj) a megfelelő formája. Ha valaki ilyen irányba akarja elvinni a nyugdíjrendszert, akkor ki kell mondania, hogy a tb nyugdíj egy állami „alapbiztonság” – „alapjövedelem[1]” rendszerévé alakul, ahol már nem járulékot fizetünk, hanem az állam az adónkból nyújt a prioritásainak és értékrendjének megfelelő támogatást[2].
Ez az írás nem foglalkozik a Botos javaslat technikai fogyatékosságaival, mert nem akarom semmilyen módon elfogadni, vitával legitimálni azt a társadalomfilozófiát, amit a javaslat takar: a szegény, a rászorult legyen még szegényebb, és akinek amúgy is van esélye, azt támogassunk közpénzből is. A javaslatnak – a lenyeshető rasszista, szegényellenes mellékszálak mellett – tudniillik ez a legnagyobb problémája. Bár nem tudható, hogy a jövő valós forgatókönyvei közül melyik fog megvalósulni[3], de a demográfiai torzulás miatt jó eséllyel fog felértékelődni az öngondoskodás, a kisközösségek, a család szerepe. (Nem elsősorban a pénzügyi transzferekre, hanem a személyes szolgáltatásokra gondolok.) A család valamilyen biztonságot, védelmet ad, amiből a gyermektelenek kiesnek: ők pénzért lesznek kénytelenek megvásárolni azokat az alapszolgáltatásokat, amit a család ingyen tud nyújtani. Ezért az egyedülállók, gyerektelenek pénzügyi szükséglete nem kisebb, hanem nagyobb lesz mint a gyermekeseké, és ha a gyermekteleneket nyugdíjelvonással sújtjuk, akkor – figyelembe véve azt, hogy az átlagnyugdíj helyettesítő értéke a jövőben jó eséllyel érdemben csökken – idősek tömegét taszítanánk mélyszegénységbe. (És utólag már szánom – bánom alapon se lehet gyereket csinálni…)
Ez az út tehát nem járható. De ettől még „él a kérdés”, azaz maga a felvetett probléma kibeszélendő és megoldandó, és ez új megközelítéseket követel. A jövőképpel kapcsolatban két dologról kell beszélni: az öngondoskodás felértékelődéséről és az egyéni és közösségi felelősségvállalás újraértelmezéséről. Mert hiába sugallja azt a mai kormányzat: nem tudunk visszamenni a közép-Kádár korba, amikor az állam volt a biztonság, adott mindenkinek munkát, az akkori kor színvonalán megélhetést nyújtó nyugdíjat, olcsó szállást vagy lakást, olcsó áramot, alacsony rezsit, hatósági hús és kenyérárat, így jutott minden (az akkori elérhető szinten és minőségben) öregnek, fiatalnak egyformán. Nem, ez nem hozható vissza. Fel fog értékelődni az öngondoskodás, de ennek nem kizárólagos formája a pénzügyi előtakarékosság. Fontos és felértékelődő lesz a család és más, szolgáltatáscserén alapuló kisközösségek szerepe a bevezető részben leírt többelemű biztonsági rendszeren belül.
És ideje őszintén és másként – a píszí félelmektől megszabadítottan – beszélni az egyéni és közfelelősség újragondolásáról is[4]. Tartozunk-e közösségnek, van-e előírható (pénzügyi vagy biológiai) kötelezettségünk a populáció – így a társdalom – fenntartásában? Kötelezettség-e „járulékfizetőt állítani magunk után”, vagy nagyon másként (és tisztességesen) feltéve a kérdést: aki nem költött, nem kötött le saját erőforrást gyermekek nevelésére, az elvárhat-e nagyobb (és nem kisebb) gondoskodást a közösségtől, mint aki ezt megtette?
A Botos házaspár tehát valós kérdéseket feszeget, de rossz és veszélyes szemléletű választ ad erre.
Én ellenjavaslattal élek. Elfogadva azt a hipotézist, hogy reális lehet olyan forgatókönyv, amely szerint az állam nem képes/nem akarja a gyermektelen idősek ellátásából fakadó többletterhet a nyugdíjrendszeren keresztül magára vállalni, végig lehet gondolni egy olyan megoldást, ahol a gyermektelen munkavállalókat egyéni, saját számlán történő előtakarékosságra kötelezik[5]. Így a gyermeknevelésre – a társadalmi reprodukcióra – nem fordított jövedelemhányadukat az időskori biztonság megalapozására kell költeniük, és emiatt a közösséget nem terhelik majd később a gyermektelenségből fakadó többlet-szükségletükkel. Az alapjavaslat finomítható: a többletbefizetések egy része kerülhet szolidaritási-kockázatközösségi alapba is, illetve később született gyermek esetében az ilyen típusú időskori előtakarékosság részben vagy egészében a gyermeknevelés igazolt költségeire (tandíj, lakás stb.) költhető.
A Botos javaslat tehát szörnyű és igazságtalan, de a fürdővízzel nem kellene kiönteni a gyerekeket és a nyugdíjreformot. Értelmes szakmai és társadalmi vitát kellene erről folytatni, megalapozott forgatókönyv-változatokban végig-gondolva és végig-számolva a makropályás és társadalompolitikai összefüggéseket, mert tényleg a jövőnk a tét.


[1] Akár a nemrég felszínre került Feltétel Nélküli alapjövedelem (FNA) rendszerén belül kezelve a kérdést.
[2] Valójában 2010. óta ez zajlik, csak kimondatlanul/letagadva: a munkáltató már nem járulékot, hanem adót fizet, és az egészségügyi rendszerünk is a szocializmusból ismert állami egészségügyi rendszer felé oldalog.
[3] A nagy kérdés, hogy a technológiai fejlődés indukálta gazdasági növekedés kompenzálja-e a demográfiai – kulturális okok miatt bekövetkező deficitet. Ez dönti el, hogy pozitív, vagy negatív forgatókönyvvel kell számolnunk.
[4] Hogy az állami felelősségvállalás korlátait máshol is újraszabják, dermesztően mutatja a litván példa. Az egészségügyi miniszter asszony humanitárius okokból indítványozta az eutanázia engedélyezést azok számára, akik nem képesek megfizetni életük végső szakaszában a fájdalomcsillapítást, ápolást. A Szép Új Jövőben tehát minden lehetséges. Akár az is, hogy a rászorultakat ingyen viszi fel a hegyre az állam, és senkit nem hagynak az út szélén.
[5] Ebben a modellben nem kell vizsgálni, hogy ki szándékosan, ki véletlenül, és ki önhibáján kívül gyermektelen, hiszen saját számlára megy a megtakarítás. Valójában egy címkézett sajtszámlás különadóról van szó, aminek fizetési kötelezettsége megszűnik gyermekneveléskor.

6 megjegyzés:

  1. Kedves Gyula!

    Az írás nagyon jó, néhány, részben személyes megjegyzést szeretnék hozzá fűzni. A nyugdíjbomba kérdés nem újkeletű, és az is világos, hogy bármilyen megoldás is szülessen a plusz forrás bevonására, az fájni fog, nem kicsit. Botosék ötlete és főleg az érvelés számomra abszurd, sőt bicskanyitogató volt, el is mondtam róla a véleményemet máshol, de itt nem ezen van a hangsúly. Aztán jött Varga Mihály, és én is arra gondoltam, hogy itt bizony megint a hülyének nézés esete forog fenn, hisz még ha nem is tudjuk pontosan, meddig finanszírozható (úgy-ahogy) a jelenlegi rendszer, az nyilvánvaló, hogy a változtatást jóval korábban kell kezdeni, minthogy a probléma élessé válna, vagyis a közeljövőben.
    Két dolog szokott leggyakrabban elhangzani, az öngondoskodás és a korhatár emelés. Nos, erről eddig a következő tapasztalataim vannak: 1998-ban pályakezdőként kötelező volt belépnem magánnyugdíjpénztárba, ezzel a pénzzel (a reálhozamot leszámítva) 2010 után tudjuk, mi lett – miközben az államadósság rekordszinten van. Későbbi munkahelyemen de facto szintén kötelezően lettem önkéntes pénztári tag, mivel a cafeteria-keret egy részét oda utalták. Egy (!) év múlva a cafeteria töredékére csökkent, így nem volt mit befizetni, viszont kilépni se tudok. Kb. ebben az időszakban ugyanakkor kétszer is nőtt a nyugdíjkorhatár, ami nők esetében már nem keveset, tíz évet jelent úgy, hogy a várható élettartam és főleg az emberek egészségi állapota nem javult annyival.
    Előzőek alapján úgy vélem, hogy az öngondoskodás kétségkívül kívánatos, azonban bizonytalan lábakon áll, mert azok tudnak rendszeresen és jelentékenyebb összegeket félretenni, akiknek egyébként is magasabb a jövedelme és elméletileg a várható nyugdíja, míg másoknak kevesebb vagy gyakorlatilag semmi esélyük nincs erre. A konkrét javaslat a gyermektelenek kötelező öngondoskodására, felvet néhány kérdést, de nyilván itt még nem kidolgozott részletekről van szó.
    Ami pedig a másik variációt illeti, a környezetemben azt látom, h hatvan év felé kezd nyílni egy olló az emberek között, és érzékelhetővé válik, hogy míg egyesek fittek szellemileg és fizikailag egyaránt, és elképzelhető, hogy képesek és akarnak is akár hetven évesen is dolgozni, addig mások alig bírják már ekkor is elvonszolni magukat a korhatár betöltéséig. A munkáltatók viszonya az idősebbekhez szintén ambivalens. Mindamellett a jelenleg egyáltalán nem ritka főállású nyugdíjas foglalkoztatás a fiatalok lehetőségei szempontjából szerintem nem tekinthető örvendetesnek. Ma már rengeteg olyan 25-30 éves ember van, aki jóformán nem lépett még be a munkaerőpiacra – és ez nem csak elvi okból kifogásolható, hanem azért is, mert aki nem teremt idejében egzisztenciát, az valószínűleg kevesebb gyereket is vállal, aki később járulékfizető lehetne. Magyarán én a nyugdíjproblematikát legalább annyira munkahelyteremtési (összefüggésben a gazdasági növekedéssel és egyebekkel) kérdésnek látom, mint a demográfiai helyzetből következő ill. újraelosztási kihívásnak. És sajnos ahogy nézem az utóbbi évek fejleményeit, nem tudok optimista lenni.

    Üdvözlettel:

    mbea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bea,

      Szerintem most sincs érdemi vitánk. Ebben a tanulmányomban: http://www.kincsesgyula.hu/dokumentumok/kincses_a_demografia_a_fenntarthatosag_alapja_final%20p2old.pdf leírtam én is, hogy ha nincs gazdaságfedezete a későiekben a rendszernek, akkor teljesen mindegy milyen a rendszer.
      Egyetlen: ha ránéz az első ábrára, akkor lája, hogy a korhatáremelés (főleg a nőknél) elkerülhetetlen volt, lesz. De ezt rugalmasabban kellene kezelni.

      Törlés
    2. Köszönöm, elolvastam, a kérdés valóban nagyon komplex. Csak egyetlen dologra szeretnék most kitérni, ami személy szerint felháborít a tekintetben, ahogy a kormányzat ezt a problémát (is) "kezeli". Pontosabban két dolog: 1. Hogyan lehet a társadalomtól felelős és előrelátó gondolkodást várni, ha egyébként folyamatosan hülyítik, "kiskorúsítják"? 2. Az előbbivel is összefüggésbenm, szerintem ma a kiszámíthatatlanság a legnagyobb gond. Az emberek elviselnék a megszorítást, a változást, ha tudnák, minek érdekében kerül rá sor, és ténylegesen eredményt hoz. Azonban az eddigi húzd meg-ereszd meg gazdaságolitika csak hiteltelenné tett minden elképzelést. És itt jön az, amire ki akartam hegyezni, nevezetesen, hogy a nők felé kvázi erkölcsi kérdésként és minősítésként prezentálják a gyerekvállalás ügyét, ami nem csak abszurd, de úgy vélem, nem is érzékelik a lényeget. Ugyanis - bár nem reprezentatív minta természetesen - a környezetemben azt tapasztalom, hogy az érintett korosztály megkockáztatom nagyobbik részének nincs még gyereke, de nem azért, mert bármilyen okból így döntöttek, hanem mert az életkörülmények összességében úgy alakultak, hogy a szándék érdemben fel sem merülhetett! Vagyis mindenki örül annak, hogy van munkája (diplomásként), van hol lakni, ellenben nincs (tartós) párkapcsolat, senki sem tudja, öt, x év múlva mire számíthat, innentől kezdve a kérdésfeltevésig sem jut el. A régebbi időszakokhoz képest a különbség talán ebben látszik: akkor sem feltétlenül jó körülmények közé születtek gyerekek, de valószínűleg - több okból is - kevésbé volt mérlegelés tárgya. Még egy utolsó gondolat, bár nem szorosan ide tartozik, de a cikk érintette: Szintén kettős beszédet látok az élethosszig tartó tanulás vonatkozásában, mivel ez csak elvárásként fogalmazódik meg, gyakorlatban viszont közel sem támogatott.

      Törlés
  2. Thanks for sharing, nice post!

    Máy đưa võng hay vong em be tu dong hay gia may dua vong tu dong giúp bé ngủ ngon mà võng đưa tự động không tốn sức ru võng. Võng tự động hay võng đưa tự động chắc chắn, gọn gàng, dễ tháo xếp, dễ di chuyển và may dua vong ts dễ dàng bảo quản. Lợi ích mà máy đưa võng tự động vô cùng thiết thực.
    Chia sẻ các bạn làm thế nào để trẻ thích đọc sách hay Collagen trị mụn được không hay chữa mất ngủ bằng gừng đơn giản, bí quyết làm trắng da bằng cà phê và dầu dừa hiệu quả hay cách giúp trẻ không đái dầm ban đêm hiệu quả hay giảm cân nhanh bằng gạo lứt hq hay mẹo giúp tăng cường trí nhớ hiệu quả, kinh nghiệm trị tiêu chảy cho bé bằng cà rốt hiệu quả, những thực phẩm giúp cải thiện trí nhớ hiệu quả, mẹo hay giúp trẻ thích ăn rau hay cách giúp trẻ hạ sốt nhanh hiệu quả, bệnh viêm khớp không nên ăn gì hay mẹo giúp giảm độ cận thị cho bạn, bí quyết chống nắng với cà chua cực hiệu quả, cách giúp bé ngủ ngon giấcthực phẩm giúp bé ngủ ngon mẹ nên biết, chia sẻ cách làm trắng da toàn thân bằng thực phẩm, những món ăn chữa bệnh mất ngủ hay mách mẹ mẹo giúp bé không sốt khi mọc răng hiệu quả
    Chăm sóc da mặt ở http://chamsocdamato.blogspot.com/
    Cách chăm sóc da mặt bằng http://cachchamsocdamatbang.blogspot.com/
    Dạy trẻ sơ sinh tại http://daytresosinh.blogspot.com/
    Bí quyết giảm cân hay tại http://biquyetgiamcanhay.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés