A gondosan odakészített gereblye, avagy lássuk Uram Isten, mire megyünk ketten

Van olyan, hogy valaki gondosan odakészíti a gereblyét, majd fütyörészve belelép. De ha jól orrbavágta, akkor csodálkoznia, vagy másra haragudnia nem nagyon illene.

Írtam már párszor az egészségügyi munkaerőhelyzetről, arról, hogy ezer oka van annak, hogy baj van az egészségügyi ellátással, de a harang ma már nem a pénz, hanem a nővér és az orvos. És arról is írtam már, hogy ez a kényszernyugdíjazás nagy érvágás lehet a kivérzett betegen.

Úgy tűnik, megint Sándor Györgynek lett igaza: „túúúlzottan optimista minden pesszimista várakozás”, azaz a vártnál is kevesebben folyamodtak felmentésért. Meglett megint a kétharmad, de most a távozók oldaláról. A Világgazdaság írása szerint a mintegy 6000 nyugdíjkorú foglalkoztatottból kevesebb, mint a harmada, csupán 1910 dolgozó adta be a továbbfoglalkozatási kérelmét. Az EMMI tájékoztatása szerint 11 főigazgató, 908 orvos, 497 egészségügyi dolgozó, 92 egyéb diplomás, 328 gazdasági-műszaki dolgozó és 74 egyéb dolgozó kért mentességet a kényszernyugdíjazás alól. Az 1910 továbbfoglalkoztatási kérelem mellett az intézmények 818 álláshely megtartását is kérelmezték. A hiány ezek szerint most megint a nővér oldalról lépett előrébb.

Tényleg nem értem. Mindenki egyetért abban, hogy az egészségügyi munkaerőhiánynak mélyebb, és „páneurópai” okai vannak. (Mint írtam) nem életszerű az, hogy egy londoni kórházigazgató felesége hajnalban arra ébred, hogy a férje csatakosan hánykolódik az ágyban, és átszellemülten suttogja: „Édes jó Istenem, csak egyszer lenne egy igazi magyar orvosom!” Hát nem. Angliában is azért kell annyira a magyar (szlovák, szerb, lengyel, cseh, román stb.) orvos, mert ott sincs, azaz a fejlett államokban is általános orvoshiány van. És a migrációs irány mindig a jövedelmeket, és az ahhoz kapcsolt szakmai körülményeket követi.

A baj tehát kódolt, nagy társadalmi összefogással megmentett kórházak sodródnak munkaerőhiány miatt a bezárás szélére, és ebben a helyzetben adminisztratív eszközökkel küldik el azt, aki még dolgozni akar.

Érthetetlen. És még valami, ami fontos: a Szakma szemében nem csak a pénz, de a megbecsülés is fontos. Most lett volna egy lehetőség, hogy a Kormány ingyengesztust tesz: megadja az ágazati kollektív mentességet és kimondja, hogy az egészségügy egy kiemelt társadalmi fontosságú, külön elbírálást érdemlő ágazat. De ez elmaradt.

Hogy mi jön ezután? Mi lesz a 4000 egészségügyi dolgozóval?

Az életkori sajátosságok miatt Ők nem fognak tömegesen útnak indulni. És ismerve azt a tényt, hogy az egészségügyben a nyugdíj az előző évek átlagához képest érdemi életminőség romlást okoz (a hálapénztől a gyógyszerkutatásokig terjedő skála miatt), az orvosok kis eséllyel mennek nyugdíjba (a nővérek már inkább). Marad a tovább-dolgozás. Itt is két eset van. Az egyik a szokásos: hoztunk egy nagy rendelkezést, majd államilag megteremtjük/elnézzük a kiskaput: vállalkozóként foglalkoztatják tovább a dolgozókat, és akkor már minden rendben. Majdnem. Mert egyrészt ugye a színlelt szerződés az mégiscsak színlelt szerződés, másrészt seperc alatt meg-szüntethető, nulla munkajogi védelem, meg hasonlók.

A másik: az éledő magánszféra szívja fel a tudásuk, tapasztalatuk csúcsán levő „kora-idős” korosztályt. Csak ugye ez tovább növeli a veszélyt, erősíti az egészségügy kettészakadásának esélyét. És innentől nem tudni, kit vág orrba a gereblye.

PS.: Úgy tűnik, valaki fogja a gereblye nyelét. És az élet (+a Kormány) már megint Sándor Györgyöt erősíti: friss hír, hogy még az 1910 kérelmező sem mind kapja meg a mentességet, sőt.