Nem a fociról írok, csak annak kapcsán. Mert a (magyar) focival
egyébként semmi bajom, azt gondolom, amit minden toleráns, nyitott gondolkodású
ember: semmi bajom a focival, amíg azt felnőtt
emberek, szabad elhatározásukból a négy fal között művelik (és nem veszik
videóra).
Ennyi, ne többet róla, mert ami Magyarországon futball címén a négy falon kívül történik, az szóra
sem érdemes. Nem botrányos, hanem említésre se méltó. A botrányos nem a játék, hanem ami a játék körül van: a töménytelen közpénz eredmény nélküli
beleöntése, a pártvezetők sütkérező és gusztustalanul lobbizó/kijáró involválódása,
de főleg a rasszista randalírozó szurkolók vérlázító és országblamáló
viselkedése. Ez az, ami már megér egy blogot. Az út közben tett konyári
kitérő, a vonatozás, a kinti balhé, a külügy minden történésen kívül álló faarcú
kinyilatkozása. És persze az azóta is tartó síri csend, hiszen jól
van ez így. Mégegyszer mondom: sok ország egész jól elvan, pedig ott se
jobb a foci. Nem ez a szégyen, hanem ami a foci körül zajlik (vagy épp nem
történik) Magyarországon.
A foci nem a fixre vehető 0:3 miatt ütötte át az ingerküszöböm,
hanem korábban, a Csatári molinó ügy
miatt. Hogy Kubatov Gábor (aki a
Fradi elnöksége mellett szabadidejében a
FIDESZ pártigazgatója) nagyon nem siette el az elhatárolódást saját szurkolóitól
(pontosabban: attól a maroknyi és nagyon ártalmas csoporttól, amelyik ezeket
műveli). Későn, és csak külső nyomásra szólalt meg, és akkor is csak arról
beszélt, hogy az ilyen szurkolói magatartás mennyi anyagi kárt okoz a klubnak,
tehát Kedves Fiúk, ne csináljátok, illetve fizessétek ki. Semmi olyan, hogy aki zsidózik, vagy náci propagandát folytat, annak
nincs helye köztünk, vagy hogy nem
tűröm, mert ez ellentétes a Klub erkölcsiségével. Nem. Csak az a szaros 800.000 Ft.[1], az
fáj, tehát ne csináljátok. Ennyi.
És itt jött az igazi történet: a Ferencváros szervezett szurkolói
csoportjai (mondom: közös csoportjai, és nem egy szélsőséges ultra-mag) közös
közleményben reagáltak a klubelnök pénteki videó-üzenetére, melyben ezt írják: Elszomorít minket, hogy Kubatov Gábor sokadszorra
nem védi meg a Clubot és szurkolóit, nem áll ki az MLSZ szisztematikus,
kizárólag a Ferencvárost és szurkolóit sújtó boszorkányüldözésével szemben.
Ehelyett, ahogy korábban is, most is asszisztál a büntetéshez, szurkoló- és
labdarúgás-ellenes rendelkezéseket vezet be, szembefordul a Ferencváros és
táborának évszázados hagyományaival…”
És innentől hoppá van, és Kubatovnak (pártigazgatói
szerepkörben is) szembesülnie kellett a kutya és a farok viszonylatának inverzbe
fordulásával. Hogy a B közép az használható
– lásd még Wittner Mária 2006-os hőseit –, de nem uralható.
A jobbikkal való konkurenciaharcban, szavazatszerzésből, taktikai okokból, – mert a FIDESZ lényegét tekintve tényleg nem szélsőjobbos, nem fasisztoid, és még csak nem is nacionalista párt – lehet „nacionalista húrokat pengetni”, ki- és összekacsintani, kettősbeszélni, tudottan félreérthető gesztusokat tenni, és lehet használni a radikális csoportokat, de ezek a fiúk nem jártak kutyaiskolába, így nem értik az „Enged!”, a „Vissza!” és az „Ül, fexik!” parancsokat.
A jobbikkal való konkurenciaharcban, szavazatszerzésből, taktikai okokból, – mert a FIDESZ lényegét tekintve tényleg nem szélsőjobbos, nem fasisztoid, és még csak nem is nacionalista párt – lehet „nacionalista húrokat pengetni”, ki- és összekacsintani, kettősbeszélni, tudottan félreérthető gesztusokat tenni, és lehet használni a radikális csoportokat, de ezek a fiúk nem jártak kutyaiskolába, így nem értik az „Enged!”, a „Vissza!” és az „Ül, fexik!” parancsokat.
Innentől kétesélyes, hogy ki fektet kit, és a kiengedett szellemek örök tulajdonsága,
hogy nagyon nehéz visszatuszkolni őket.
Hát, ezt történt mostanság a fociban (a focitól függetlenül folyó
stadionőrületen kívül).
[1] Az
összeg lekicsinylő minősítése az óriási átigazolási pénzek függvényében
értelmezendő. De egy élvonalbeli csapatnál ez tényleg a kerekítési hiba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése