Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

2014. május 15., csütörtök

Már megint az orvos-elvándorlásról



„Mérséklődött az orvos elvándorlás” címmel győzelmi jelentést közölt a Magyar Nemzet. Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár a lapnak hangsúlyozta, mostanra lett meg az ágazatban végrehajtott intézkedéseknek az eredménye.
Hát nem.
Egyrészt egy hosszabb tendenciából 3 hónapot kiragadni és egy előző három hónappal összehasonlítani, és 10-20 fős változásból trendfordulós következtetéseket levonni: ez nem a statisztika, hanem a politikai marketing szabályai szerint történő dolog.
Másrészt nem nagyon látszanak azok az ágazatban végrehajtott intézkedések, melyek eredménye lenne ez a mostani javulás. A rezidensek ösztöndíjprogramja az egyetlen fontos, pozitív történés, de ez nem „az ágazatban végrehajtott intézkedések” (reformok) közé tartozik, hanem az okos, hasznos, de tartós forrás nélküli kármentéshez sorolható. És nem valószínű, hogy az ábrán is látható 14 orvos azért maradt itthon, mert a kórházakat végre átvette a GYEMSZI, vagy, mert eredményes volt (tényleg az volt) a vaklicit a gyógyszer fronton. Más meg (pl. életpálya modell, jövőkép, tartós bérfelzárkóztatási ígéret, javuló munkakörülmények) nem nagyon történt. A Magyar Orvosi Kamara elnöke sem arról beszél mostanában, hogy mennyivel jobb a helyzet, vagy hogyan nőtt az ágazat munkaerő-megtartó képessége.

Akkor két dolog erről a folyton rágható csontról.
Egyrészt elég régen leírtam, hogy miért kódolt a globális (nem csak európai, és főleg nem hungarikum) orvoshiány, másrészt írtam egy blogot annak idején Minden vérzés eláll egyszer... címmel, mondván, hogy az elvándorlás előbb utóbb csökkenni fog, beáll egy egyensúly: nem lesz aki elmenjen, mert aki mobil, az már elment, és aki maradt, az jó eséllyel marad is. Maradnak, mert van egy létező – viszonylag széles, kicsit idősebb – réteg, amelyik a családi-társadalmi beágyazás, kötődés és a nyelvtudás hiánya miatt nem könnyen – vagy csak végszükség esetén – indul útnak. Ugyanígy kevésbé mozdul az is, aki a hálapénz nevű piramisjátékban már a csúcsra jutott, és neki termel a rendszer. Tehát ahogy az elvándorlás ténye, úgy a „javulás” is szükségszerű, és az egyensúly beálltát jelzi csupán.
De ami miatt ez a blog megszületett, az a bajt fedő kommunikáció, győzelmi jelentés a süllyedő hajóról. A helyzet komolyságát az adja, hogy a Magyar Nemzet ábráján szereplő 246 kivándorlási engedélyt kérő orvos száma meghaladja egy átlagos orvosegyetem éves képzési kibocsátását. (Magyarul: az első negyedévben többen mentek el, mint ahányan egy egyetem orvoskarán egy év alatt végeznek…) És ha figyelembe vesszük, hogy ez egy negyedéves adat, valamint hogy négy negyedév és négy orvosegyetem van, akkor rögtön láthatjuk, hogy még mindig többen mennek el, mint ahányan egy évben végeznek. És akkor még nem ment senki nyugdíjba, nem halt meg dologidőben, és minden végzett orvostanhallgató a gyógyításban, nem pedig a gyógyszeriparban, vagy a vendéglátásban (pl. Ötkert) helyezkedett el. A helyzet tehát komoly, és ezen az se segítene, ha az a pici, de kedvező irányú hullámzás trenddé szilárdulna. (És akkor még mindig szemérmesen hallgattunk arról, hogy ma már nemcsak külső munkaerő-elszívás van, hanem az itthon maradóknak egyre nagyobb csábítás az éledő magánszféra. Tehát a közszolgálat szakszemélyzet-ellátása egyre kritikusabb lesz.)

És innen megint a „segítek” sorozatból. A helyzet tehát komoly, és az ország működőképességének legfontosabb prioritásaként kellene ezt elismerni. (Áramot lehet olcsón importálni, de egészséget nem kapni a tőzsdén.) Ehhez egyrészt mindent meg kell tenni az ágazat munkaerő-megtartó képességének javításáért, és a „minden”-be a pénz, a kiszámítható perspektívát adó béremelés, bérfelzárkóztatás is beletartozik. Kiemelten fontos ez olyan időben, amikor az egészségügyre nem szolgáltatási rendszerként (piaci kategória), hanem állami közellátási rendszerként gondolnak. Itt csak a központi akarat és központi forrás segít. A pénz mellett fontos az ágazat becsületének, presztízsének visszaadása, ami nem csak pénzkérdés (de az is). Számtalan ágazat-specifikus kedvezményt lehetne és kellene kidolgozni a hazatelepülési támogatáson, az ágazati bérlakás programon át az ágazati nyugdíjkasszáig.
.
Többször leírtam már, hogy ez a kérdés kizárólag HR kérdéskén (azaz a jelenleg szükségesnek gondolt létszám biztosításaként) nem kezelhető. Ezért elengedhetetlen és komoly munkát igényelne a szükségszerűen hiányzó egészségügyi munkaerő kiváltása, más eszközökkel való pótlása, azaz a szükséglet csökkentése. Itt a feladat hármas:

  •  A párhuzamosságokat felszámoló ellátásszervezéssel, ésszerű, HR oldalról fenntartható struktúra és működési modell kialakításával (pl. egy pesti, és egy budai képalkotó központ, vagy területileg összeszervezhető kórházcsoportok számára szervezett közös aneszteziológiai szolgálat) csökkenteni kell a szakemberigényt az ágazatban. Magyarul meg kell csinálni azt, amit minden utóbbi kormány ígért, és a Semmelweis terv is tartalmazott: elkerülhetetlen az úgynevezett szerkezetváltás újabb lépésének megtétele.  (A teljesítmény-tömegnek a lakosság-közeli ellátások felé eltolása, az egyenletes hozzáférést biztosító, a szükségetekhez igazodó szerkezetű szakellátás kialakítása, a progresszív ellátásnak megfelelő intézmény-koncentráció kialakítása.)
  •  Az egészségügyi kompetenciák átrendezésével, a szakdolgozók jogosítványának, önálló munkavégzési lehetőségének növelésével, informatikai és adminisztratív támogatással csökkenteni kell az orvosok terhelésért. A kompetencia-átrendezésnek nemcsak az ellátórendszeren belül kell megtörténnie, de az egészségügy és az egyének között is, azaz támaszkodni kell az egyének asszisztált öngondoskodási képességére, egészségtudatosságára.

  • A telemedicina intenzív alkalmazásával kell a fenti két problémán segíteni, azaz egyszerre kell támogatni és kiváltani az orvosi tevékenységet, illetve távmunkában biztosítani a szükséges munkaerőt a fenntartható szolgáltatás érdekében. A klasszikus telemedicináis rendszerek fejlesztése mellett támaszkodni kell az életvitelbe ágyazott ALL (ambient assisted living) technológiák távfelügyeleti rendszerére épülő önellenőrző és emlékeztető rendszerek fejlődésére és a compliance szolgáltatásokra is.


Valahogy így. Mert egy halványra sikerült győzelmi jelentés önmagában nem oldja meg ezt.

2 megjegyzés:

  1. Ez jó írás, mert ugyan nem mondod ki, de a "segítek" blokkon látom, Te is azt gondolod, hogy egy ilyen több kormányon átívelő folyamat nem oldható meg azonnal. Jó a tennivalók számbavétele horizontjának kiszélesítése a HR-n túlra, egyet is értek a hármassággal, fog ez még bővülni ha lesz érdemi kidolgozás, pl. a magán és a köz szimbiózisa felé mozgást intézményesítő lépésekkel. Nem is kéne az éledő magánszférát itt sem csak mint csábmosolyú fogadott lánykát emlegetni. Társ lesz az (a hozománya már most is az eü ráfordítások 37%-a), ahogy írod korábban, "szinergiákat" megmozgató társ.
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze.
      De csak az tud átívelni, amit legalább elkezdenek...
      :)

      Törlés