Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.

Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.

2014. december 17., szerda

Év-összegző helyett – egy fontos új esztendő elé



Nemrég arról írtam, hogy a FIDESZ-nek egyetlen komoly ellenfele van: önmaga. Tehát, ha bukik – és a történelem szigorú szakmai szabályai szerint bizonyosan bukik – akkor annak egyrészt a korlát nélkül hatalomból fakadó szükségszerűen elkövetett hibák, másrészt az újraosztható konc elfogyása miatti belharcok kiélesedése lesz az oka. Az elmúlt fél év szépen igazolta ezt.
De azóta megjelent a valós, külső ellenfél is. (Persze, ez is a korlát nélküli hatalom hibahalmozásának a következménye.)

Ebben a bejegyzésben két dolgot próbálok meg körbejárni. Az egyik, hogy mi lehet az oka a közhangulat megfordulásának, miért indult meg a „jegecesedés”, a túltelített oldat kicsapódása, miért van az, hogy innentől a vajas kenyér már mindig a vajas oldalára esik a FIDESZ-nél. A másik: jó, de mi lesz azután.

Mitől változott meg egyszerre minden?

Először tehát a trendfordulóról[1]. Mert az van, hiszen eddig működött a NER hipnotikus bűvölete, az „érted lopunk elvtárs, nem ellened” modell, és elfogadtuk, hogy minden „rossz” valami magasabb rendű cél, nemzeti érdek eszköze. Így aztán sem Simicska osztaléka, sem Rogán hátizsákja, de még a trafikmutyi sem vitte át az ingerküszöböt. Most viszont már nem nyelik le a futsal villát, Lázár óráját, Kósa zeneszeretetét.
De mi is történt? Nem tudom – mert amúgy semmi olyan, ami eddig nem –, de mégis. Ehhez a „mégishez” írok most egy adalékot.
Egy be nem fejezett bejegyzésben az év elején arról elmélkedtem, hogy valójában Horthy vagy Kádár Orbán Viktor igazi archetípusa? Arra jutottam, hogy mindkettő, mert világképében, társadalomképében horthysta, de a hatalomgyakorlás technikájában, államszervezeti elveiben sokkal inkább kádárista. (Bővebben lásd még: teljes foglalkoztatottság és a Megyei Tanács VB Közigazgatási Hivatala, a mindent központosító és államosító kisgömböcsége.) De a békés késő Kádár kornak volt egy ki nem mondott – de tudott – társadalmi konszenzusa: ha betartják/nem vitatják a rendszer princípiumait (egypártrendszer, szövetségi rendszer, érdemi magántulajdon kizárása) akkor békén vannak hagyva. Nem kötelező politizálni, nem kötelező felállva tapsolni, menetelni, egybeforrni, de lehet GMK-zni, kiskertet szerezni és oda kivonulni, békén el-lenni. Tehát aki nem volt sötétben bujkáló (azaz nem került a titkosszolgálat látókörébe), az békén volt hagyva. A lakásokba, hálószobákba, a mindennapi szokásokba nem nyomult be a politika/hatalom.
No, ezt az elvet szegte meg most sorozatban a FIDESZ, és úgy tűnik, Orbán mégse tanult eleget Kádártól. Mert 2010 után a frissen kapott nemzeti – közösségi élmény, a háborús retorika, a nemzeti büszkeség sok mindenen átsegített, és jól gondolta Orbán: a fékek és ellensúlyok rendszere – mint absztrakt fogalom – a tömegeknek nem fáj, sőt: az erő szerethető, ráadásul mindez a „ballib” jelzővel jól lejáratható. Hogy az újak is lopnak? Hát istenem. Az előzőek is loptak. De legalább nem a kommunisták híznak, és nem viszik ki az én verejtékem gyümölcsét az országból. (Ha meg kiderült, hogy mégis, akkor jó oka lehetett annak…) És persze azért láttuk – éreztük, hogy a különadó áthárítva, de ugye egyrészt a mocskosmultik, másrészt ennyi különadót megér a szabadság.
De most valami más jött. Mert törvényszerűen fárad a békeharc a lendülete, már nem pótol mindent a nemzeti büszkeség, és jó egy kicsit a saját védvonalunk mögé vonulva élni a magunk módján. A NET adó ezért volt fordulópont, mert itt nem a kommunisták, vagy a multik ellen adóztunk, nem ők voltak célkeresztben, hanem saját intim szféránkba hatoltak be, a szokásainkat akarták korlátozni és vagy kontrollálni. Itt esett le, hogy mit jelent a mindennapokra lefordítva a jogállam szétzilálása, az állam korlát nélküli hatalma. Hogy ők figyelhetik, korlátozzák az életünket, hogy beleszólhatnak. Mert lehet, hogy a NET, a Facebook csak homokozó/játszótér volt, és lehet, hogy a közélet helyett a neten éltük ki magunkat, de a mienk volt, saját szféránk, és ezt nem adjuk. És ilyenkor kezd összeállni a mozaik a drogteszttől a bevásárlás szokásaink megszabásáig. A vasárnapi zárvatartás újabb kiterjesztő fordulópont lehet, mert a NET az rétegműfaj – de lebecsülni se szabad, hiszen az úgynevezett véleményvezérek, közhangulat-formálók, és általában a fiatalok mind ott vannak –, de hogy a vásárlási, a szabadidő eltöltési szokásainkat egy ideológiai hóbortnak alárendelni: na ezt már nem, és nemcsak a netezőktől.

És még valami történt. Valamiért az emberek most döbbentek rá arra, hogy a nemzeti burzsoázia hizlalásának az eredménye nem új munkahely, nem a magyar áruk védelme, és mindez nem olcsóbb árakat eredményez, hanem napról napra táguló lakásokat, milliós Rolex órákat, félmilliós (és kicsit ciki) Guzzi laptop-táskát, és persze a 23 milliós fácánvadászatot. Ezek zömét eddig is tudtuk, de most ért össze a felismerés: a NER igazi célja a barátok ízlésficamos és kontroll nélküli kivagyi gazdagodása, ahol minden milliárdot még a miniszterelnök barátja se tarthat fejben, hiszen kicsire nem adunk… De a repedések szétszaladnak, újabb és újabb területeken eszmélünk: jódarabig a dakota-székely mondásokra alapozott kalandor külpolitika is a nemzeti büszkeséget hizlalta, de most – pl. Amerika megleckéztetése és a rubel beszakadása óta – egyre többen aggódnak saját jövőjükért, pénzükért, mozgás-szabadágukért. Tehát egyáltalán nincs könnyű helyzetben a FIDESZ: ha megegyezés-kész, ésszerű kompromisszumokat köt, akkor gyengeségét bizonyítja, és aktivizálja az ellenfeleket, ha meg „beleáll”, akkor újabb ellenszenvet szít.
Szóval valahogy így.

De akkor hogyan tovább?

Nem tudom (és nem is tudni), de két dologban biztos vagyok. Az egyik: ugyan nincs biztosan jósolható kimenetel, de vannak reális forgatókönyvek. A másik: az, hogy melyik forgatókönyv valósul meg, nagyban függ a külső környezettől.  Egy sérülékeny gazdaságot nem tart egyben a nagyotmondás, és egy esetleges – és nem kizáró – recessziós hullám kemény összeomlást is hozhat. És ugye azt se tudjuk, hogy az USA meddig tekinti szórakoztató cicaharcnak keménykedésünket, és mikor mondja azt, hogy jó, most már elég. (Ezt majd onnan vesszük majd észre, hogy 400 Ft. felett az Euro, a külföldiek kivonják a pénzük és nincs is honnan kérni hirtelenjében). Tehát az, hogy milyen radikalitású és tempójú változások lesznek, nemcsak (vagy nem is elsősorban) rajtunk múlik.

De akkor – felvállalva a tévedhetetlenség kizárását – lássuk, milyen forgatókönyveket tartok reálisnak a következő négy évre. (S mindezt csak elnagyoltan, vitaindítóként, helyet hagyva a későbbi érdemibb elemzésnek)

1.       A tüntetések erősödnek, exkalálódik, általánossá válik az elégedetlenség: Bukik a Kormány és előrehozott választás jön.
Ez a legkevésbé valószínű, és gyors eredményként általam nem is igazán vágyott forgatókönyv. Ebben is két nagyon eltérő út lehetséges:
  • Az elindult folyamatok kontrollálhatatlanul felgyorsulnak és a népharag elsöpri a kormányt. Kvázi forradalom (reméljük vér nélkül), és most nem a fülkében.
  • A Kormány belátja a helyzete tarthatatlanságát és a külső és hazai nyomásra előremenekülésből lemond.
Mindkét változat (főleg a második) veszélyes. Mert a most erősödő „nem”-ből még nem következik bármilyen egységes „igen”, és akkor még ott van a Jobbik és a Békemenet szétszéledő serege. Nagy a veszélye (és esélye) annak, hogy kormányzásképtelen helyzet áll elő, amit főleg a második esetben ("demokratikusan”) nem is lehet feloldani. Kormányzásképtelenség – teljes kiábrándultság – anarchia, és akkor mi ment meg bennünket egy jobboldali válaszcsapástól, vagy a FIDESZ radikalizálódó visszatérésétől.

2.      A jelenlegi koalíció kibekkeli a négy évet (mint a szocik 2006 és 10 között)
Ez egy reálisabb változat: új célok nélkül a tüntetések is elülnek, de a kormány a nép szemében már bukott, és béna kacsaként végigcsinálja a ciklust. Vezéráldozattal vagy a nélkül, de van még 3 év, hogy kicsit óvatosabban, de töltögessék a kamrát. Az ellenzéknek meg van ideje kitalálni magát. Hogy kik is ők, mit is akarnak, és milyen struktúrában. Választáson sima győzelem, de ugye a Jobbik, mint kérdőjel azért itt is itt van.

3.      Orbán bekeményít, és megmutatja, hogy milyen erős a NEKR
Ne feledjük: Orbán az egyik legtehetségesebb, kimagasló politikai kvalitású szereplője a mai közéletnek. Nem szabad alábecsülni. És ugye az inga effekt, tehát lehet ebből még vissza/visszább jönni, és Orbán ilyenkor van elemében, mert van igazi ellenség, van háború, kell vezér. És a NER NEKR-é (Nemzeti Együttműködési Kényszer Rendszere) alakulhat, és a vezér „rendet rak” a centrális erőtér mentén. Lehet. A bukás ugyan így később jön, de mégdurvább és akár könyörtelenebb lesz. (Mindenesetre a tegnap elfogadott – durva hatásokkal telezsúfolt, társadalmi csoportok érdekeit mélyen sértő – törvény-tömeg egy nagyon elszánt és tántoríthatatlan Orbán képét mutatja.)

4.      Elnöki rendszerbe megy át, így biztosítja a hatalmát hosszabb távon
Egy (Orbán számára) pozitív forgatókönyv szerint az átmeneti megerősödés kihasználható az elnöki rendszerre való áttérésre. Hogy milyen hatáskörrel, milyen kimenettel, ez még sokismeretlenes egyenlet.

Hogy melyik jön be, vagy valamelyik más: fogalmam sincs. Az az egy biztos, hogy valami megváltozott. Abban a be nem fejezett írásban a Kádár rendszer analógiái között leírtam a rendszer megdönthetetlenségének mítoszát is, mint újrateremtett analógiát. Az elmúlt négy évben sokan úgy éltünk, mint a Kádár rendszerben: nem szerettük, de adottságnak tekintettük mint az időjárást, amihez ki kell fejleszteni az önvédelmi és alkalmazkodási stratégiákat. Ez a mítosz és belenyugvás most megszűnt, és innentől bármi lehetséges.

Nagyjából ennyi, a többit majd meglátjuk. Most az a fontos, hogy az emberek kezdenek kikerülni a hipnotikus körből, elindult egy kijózanodási, szembesülési folyamat. És vannak aki ezt – jól-rosszul, így vagy úgy – artikulálják.
Változatlanul azt hiszen, hogy mi (rendszerváltók) anno 1989-ben nem voltunk egy kiválasztott, speciális adottságú nemzedék, hanem volt egy történelmi helyzet, amelyik megtalálta, kitermelte a maga vezetőit, mozgalmait.
Nyugi, ma is így lesz!









[1] Sokan és jól megírták már ezt. Nem is törekszek teljességre, de egy eddig nem kiemelt szempontot – magyarázatot szeretnék behozni.

4 megjegyzés:

  1. Lehet, hogy bukik. Lehet, hogy kialakul egy kormányképes ellenzék. De valószínűbb, és kezelhetőbb egy ideiglenes technokrata kormány, majd alkotmányozó nemzetgyűlés, az alkotmányt legalizáló népszavazással.
    Aspirin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, egyetértünk.
      Ez az 1. forgatókönyv kedvező változata. Azaz a szakértői ügyvivő kormány, és ez alatt kialakítani az új kereteket. Csak ugye ott van a Jobbik, és az LMP se egy kooperációról elhíresült párt...

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  2. Lényegében egyetértek. Abban is, hogy a változások sebessége attól is függ, mikor elégelik meg az euroatlanti integrációban Orbán kakaskodását. Nem lehet egyszerre szűznek maradni és szexelni a politikában sem. Nem lehet egyszerre Putyinnal flörtölni és közben uniós pénzekre ácsingózni. Orbán ma biztonsági kockázat Kelet-Európában, s ez nem jelent jót. Főleg egy sérülékeny és kiszolgáltatott gazdaság számára.
    Azt nehéz megmondani, hogy mi lesz az esetleges bukás után. Bizonyára szükség lesz a Fidesz mérsékelt figuráira is. A demokratikus ellenzék ma nem kormányzóképes állapotú, hogy újra azzá váljon legalább három dolgot kell csinálnia: 1. ellesnie és az országosan alkalmaznia a helyben sikeres modelleket (Szeged, Nyírbátor, Salgótarján...); 2. szakpolitikai alternatívát kell nyújtania; 3. fel kell mutatnia hiteles csapatot (ha nem is feltétlenül karizmatikus embert).
    Kökény Mihály

    VálaszTörlés