Engem Kincses Gyulának hívnak. Szellemi önfoglalkoztató közgondolkodóként megvásároltam a www.asztalfiok.hu címet, mondván, hogy én már inkább csak az asztalfióknak írok.
Az Asztalfiók tipikusan blognak készül. Szubjektív, reflektív, éppen ezért sarkosabb és lazább. A tanulmány jellegű, kiérleltebb írásaim továbbra is a www.kincsesgyula.hu címen olvashatók.
Fotóalbumaim itt érhetők el: https://gyulakincses.smugmug.com/ Nézzen be hozzám!
2013. június 9., vasárnap
2013. május 15., szerda
Angelina Jolie - bulvár és egészségvédelem
Mai - tegnapi hírekből:
Amputálták
Angelina Jolie melleit – Index - kultúr
A hír fogadtatása
vegyes volt: a mell-levételt többen extravagáns – túlzó és radikális –
reakciónak tartották egy még be sem következett baj miatt. (Márcsak azért is,
mert ugye tudjuk, hogy még az időben felfedezett mellrák esetén sem feltétlenül
kell levenni a beteg mellet… Akkor meg????)
A bulvár, és a híreit, fogalmazásait átvevő csatornák itt
eléggé mellényúltak, mert egyáltalán
nem erről van szó.
Az emlőrák vagy mellrák
az emlő
speciális sejtjeiből
kiinduló daganatos megbetegedése.[1]
Leggyakrabban az emlő tejtermelő mirigyszövetéből, illetve a tejutak falát
bélelő hámszövetből kiinduló rosszindulatú daganat. A rák tehát nem az emlőt kívülről fedő bőrből, és főleg nem a mirigyszövetet
körülvevő zsírból fejlődik, és a bimbóból is csak ritkán, holott mindaz, amit
a férfitársadalom „mellnek” – távolságtartóan emlőnek – hív, az mindez
együtt, nemcsak a tejmirigyek és tejcsatornák.
Éppen ezért Angelina Jolie esetében nem "levették a mellét", főleg
nem "amputálták", hanem vélhetően a mirigyes
"emlőállományt" fejtették ki, és cserélték szilikon protézisre. Rutindolog,
csak itt nem kipótolják az emlőállományt, hanem helyettesítik. Ha nem jelenti
be, észre sem vesszük… Így már nem olyan vad, sőt ésszerű a dolog. És ugye az a
hír, hogy így 5%-ra csökkent (és nem nullára!) a mellrák esélye, ezt igazolja: megmaradt
a bimbó, benne tejcsatornával…
A másik, ami fontos:
itt nem egy sztárallűrről, vagy hisztériás
– beteges félelemről volt szó, ami szokatlan megoldást szült. (Valljuk be, Michael Jackson óta ez sem alaptalan, hiszen Őt orvosai és különcsége együtt vitték
sírba)
Nem. Itt nagyon más
a helyzet. A családi anamnézis magas kockázatra utalt, és az elvégzett DNS
vizsgálat egyértelműen igazolta azt, hogy Angelina Jolie esetében különlegesen magas, 87 százalék volt az esélye
a mellráknak. Ez olyan magas kockázat, ami mindenképpen radikális megoldást
indokolt. (Apró kérdés: ki hallott már olyan orosz rulettről, ahol 10-ből 9 az éles
töltény…)
Vitathatatlan, bátor
és okos döntés volt.
2013. április 30., kedd
A szép trafikosné esete Tóth Marival
1. Ha
jól tudom – és jól tudom –, a trafik-tender értékelésében a legnagyobb
(döntő) súllyal az üzleti terv szerepelt. Nem számit a tapasztalat, vagy hogy
van-e trafikja a pályázónak, és apró segéd-pontocska csak a rászorultság,
család, szociális szempontok. Egy számít: az okos és reális üzleti terv.
2. Ha
jól tudom – és jól tudom, mert Lázár János mondta: – azok nyertek,
akik jobb üzleti tervet készítettek. (Értve: reklamálás, tüntetés helyett tetszettek
volna jobb üzleti tervet írni…)
3. A
pályázat értékelése objektív és igazságos volt. (Ez is igaz, mert Lázár János
mondta)
4. Egy
üzleti terv vélhetően a kiadások és bevételek okos egymásra-építésén alapul, de
mindenképpen meghatározó tétele (mondhatni fundamentuma) a várható és pontosan becsült
bevétel.
5. A
Ha a bevételi kalkuláció alapjául (szinte kizárólag) szolgáló jutalékot utólag
több, mint háromszorosára emelik, akkor a beadott üzleti tervek felborulnak, érvénytelenek.
6. Innentől
egy megoldás van: az összes üzleti tervet érvénytelennek kell nyilvánítani, és
a pályázatok pontszámát az egyéb pontok alapján kell újraszámolni.
7. Ez
alapján ki kell hirdetni az új nyerteseket.
Ugye milyen egyszerű ez? És főleg
korrekt.
Már csak egy probléma marad: hogy
lehet megoldani, hogy így is ugyanazok nyerjenek. De ezen mát törje a fejét
Habony Árpád, meg a helyi alapszervezetek.
2013. április 12., péntek
A gondosan odakészített gereblye, avagy lássuk Uram Isten, mire megyünk ketten
Van olyan, hogy valaki gondosan odakészíti a gereblyét, majd
fütyörészve belelép. De ha jól orrbavágta, akkor csodálkoznia, vagy másra
haragudnia nem nagyon illene.
Írtam már párszor az egészségügyi munkaerőhelyzetről, arról,
hogy ezer oka van annak, hogy baj van
az egészségügyi ellátással, de a harang ma már nem a pénz, hanem a nővér és
az orvos. És arról is írtam már, hogy ez a kényszernyugdíjazás nagy érvágás
lehet a kivérzett betegen.
Úgy tűnik, megint Sándor Györgynek lett igaza: „túúúlzottan optimista minden pesszimista várakozás”,
azaz a vártnál is kevesebben folyamodtak felmentésért. Meglett megint a kétharmad,
de most a távozók oldaláról. A
Világgazdaság írása szerint a mintegy 6000 nyugdíjkorú foglalkoztatottból kevesebb,
mint a harmada, csupán 1910 dolgozó adta be a továbbfoglalkozatási kérelmét. Az
EMMI tájékoztatása szerint 11 főigazgató, 908 orvos, 497 egészségügyi dolgozó,
92 egyéb diplomás, 328 gazdasági-műszaki dolgozó és 74 egyéb dolgozó kért
mentességet a kényszernyugdíjazás alól. Az 1910 továbbfoglalkoztatási kérelem
mellett az intézmények 818 álláshely megtartását is kérelmezték. A hiány ezek
szerint most megint a nővér oldalról lépett előrébb.
Tényleg nem értem. Mindenki egyetért abban, hogy az egészségügyi munkaerőhiánynak mélyebb,
és „páneurópai”
okai vannak. (Mint írtam) nem életszerű az, hogy egy londoni kórházigazgató
felesége hajnalban arra ébred, hogy a férje csatakosan hánykolódik az ágyban,
és átszellemülten suttogja: „Édes jó Istenem, csak egyszer lenne egy igazi
magyar orvosom!” Hát nem. Angliában is azért kell annyira a magyar
(szlovák, szerb, lengyel, cseh, román stb.) orvos, mert ott sincs, azaz a fejlett államokban is általános orvoshiány
van. És a migrációs irány mindig a jövedelmeket, és az ahhoz kapcsolt szakmai körülményeket
követi.
A baj tehát kódolt, nagy társadalmi
összefogással megmentett kórházak sodródnak munkaerőhiány miatt a bezárás szélére, és ebben a
helyzetben adminisztratív eszközökkel küldik el azt, aki még dolgozni akar.
Érthetetlen. És még valami, ami fontos: a Szakma szemében nem csak a pénz, de a megbecsülés is fontos. Most
lett volna egy lehetőség, hogy a Kormány ingyengesztust tesz: megadja az
ágazati kollektív mentességet és kimondja,
hogy az egészségügy egy kiemelt társadalmi fontosságú, külön elbírálást érdemlő
ágazat. De ez elmaradt.
Hogy mi jön ezután? Mi lesz a
4000 egészségügyi dolgozóval?
Az életkori sajátosságok miatt Ők nem fognak tömegesen útnak
indulni. És ismerve azt a tényt, hogy az egészségügyben
a nyugdíj az előző évek átlagához képest érdemi életminőség romlást okoz (a
hálapénztől a gyógyszerkutatásokig terjedő skála miatt), az orvosok kis
eséllyel mennek nyugdíjba (a nővérek már inkább). Marad a tovább-dolgozás. Itt is két eset van. Az egyik a szokásos: hoztunk egy nagy rendelkezést, majd
államilag megteremtjük/elnézzük a kiskaput: vállalkozóként foglalkoztatják
tovább a dolgozókat, és akkor már minden rendben. Majdnem. Mert egyrészt ugye a színlelt szerződés az mégiscsak
színlelt szerződés, másrészt seperc alatt meg-szüntethető, nulla munkajogi
védelem, meg hasonlók.
A másik: az éledő magánszféra
szívja fel a tudásuk, tapasztalatuk csúcsán levő „kora-idős” korosztályt.
Csak ugye ez tovább növeli a veszélyt, erősíti az egészségügy kettészakadásának
esélyét. És innentől nem tudni, kit vág
orrba a gereblye.
PS.: Úgy tűnik, valaki fogja a gereblye nyelét. És az élet (+a Kormány) már megint Sándor Györgyöt erősíti: friss hír, hogy még az 1910 kérelmező sem mind kapja meg a mentességet, sőt.
PS.: Úgy tűnik, valaki fogja a gereblye nyelét. És az élet (+a Kormány) már megint Sándor Györgyöt erősíti: friss hír, hogy még az 1910 kérelmező sem mind kapja meg a mentességet, sőt.
2013. április 3., szerda
Miért nyomják Krahácsot?
Mert nyomják. Tényleg. Mindenféle EU biztosok szórakoznak
velünk, igazságtalanul csicskáztatnak, sehol
semmi egyenlő bánásmód, és még a német gyerekeket is velünk ijesztgetik. A mi
szemünkben a gerendát, de a máséban a szálkát se…
Lássuk be, van ebben valami, azaz túlzott és fegyelmező figyelem övezi amúgy kis hazánkat.
De miért is?
Tisztán kell látni, hogy nem az unortodoxia és a tündérmese
miatt, és még a gazdaságpolitikánk bizonytalansága se igazán érdekes. Méretünknél
fogva nem tudjuk berántani az Eurót, márcsak azért sem, mert nem is vagyunk az Euro
övezet tagja. Nem, nem ez a baj velünk, nagyon
másról van szó.
Mert Orbán Viktor jól érzi, hogy a klasszikus európai érték-
és világrend recseg - ropog, mondjuk ki: az, amit a múlt évezred végén Európának hívtak, az fenntarthatatlan.
Szakértőként régóta mondjuk, írjuk, hogy a demográfiai folyamatok és a világtendenciák
(a gazdaság, de általában az „élet” Keletre tolódása) elveszi hegemón szerepünket,
a világ nem lesz hajlandó tartósan és önként finanszírozni jólétünket, szokásainkat.
A „jóléti állam” a századvégi eszméjében nem tartható, szociális rendszerünk recseg - ropog,
általános és nyomasztó a munkanélküliség, és a szolidaritás csak kényszer-szolidaritás.
Ilyenkor szükségszerű, hogy az önzés az egyetlen hiteles érzés, a kaparj kurta, neked is jut az érthető,
a befogadható filozófia (+ a dögöljön meg a szomszéd tehene is, főleg, ha
zsidó).
Európa nem tud, nem
mer szembenézni mindezzel, a válságot alapvetően még mindig pénzügyi
válságként kezeli, holott ez már rég nem az. Vigyázat: Orbán Viktor – ellentétben
az EU vezetésével – reális, valóban megválaszolandó kérdéseket jár körbe,
a baj ezzel csupán kettő. Egyrészt nem fogalmazza
meg nyíltan a valós kérdéseket, csak kikacsintósan, hunyorítóan népmesei
elemekkel tarkítva körbejárja, mondván, hogy „akinek van füle, érti”, másrészt
nem jó válaszokat ad: munkás megoldás
helyett a politikai könnyebb ellenállás irányába megy. Az ”emberek” persze
tudják – érzik,
hogy itt értékválság és „tarthatatlanság” van, és a maguk módján reagálnak: mindenütt
erősödik a szélsőség, a nacionalizmus, a globalizáció- és EU ellenesség. Mély és
sötét indulatokra alapozott ideológiák, eszmék élednek újra, csoda és bölcs
vezér várásával kombinálva. Működik az entrópia törvénye, mentálisan is, és
egyre nagyobb az igény az erő tiszteletére.
Az, hogy Európa vezetése nem néz ezzel szembe, nem jelenti
azt, hogy ne látnák. Csak tehetetlenek, mint Antall József az MDF-ben Csurka
megjelenésekor. Nem merik beazonosítani, kimondani a problémát, mert félnek,
hogy ezzel legalizálják, eszkalálják a folyamatokat, azt meg tudják, hogy
népszerűségvesztés nélkül nincs megoldás. Tehát nem az a baj, hogy mi hülyeségeket beszélünk, unortodoxak vagyunk, vagy,
hogy Unión kívülre kacsintva pökhendien huzigáljuk az oroszán/medve bajszát/farkát.
Hanem hogy mindaz, ami nálunk felszín-közeli, az máshol is fortyog a mélyben: Magyarország nem zárványszerű hiba, hanem a
leggyengébb láncszem egy szakadozó sorban. Még nem a kormányzati politika
szintjén, de máshol is jelen van mindennek a megválaszolatlansága,
törékenysége. Ha Magyarország kilépne az EU-ból, az nem az EU „tisztulása”
lenne, nem a fekete bárány kiközösítése, hanem az első buzgár. Ha itt valami kipukkan, akkor gátszakadás
jön, és egész Európában felszínre törhet mindaz, amit Magyarországnak esetleg
nem sikerül elnyomnia. Ettől félnek,
ezért kiemelten fontos az ami itt történik, ezért akarja Magyarország szellemét
mindenki visszatuszkolni a palackba. Mert azt is sokan tudják, hogy a
magasabb szervezettségű állam-formációk (birodalmak, államszövetségek stb.)
szétesése általában nacionalista egymásnak esésbe torkollik.
2013. március 15., péntek
Halkan mondom, hogy megértsétek
Ezt tegnap feltettem a Facebookra:
Kedveseim,
Halkan mondom, hogy
mindenki megérthesse.
Ha egy évvel a
választás előtt egy közös ünneplésben nem tudtok megegyezni, akkor hogyan
higgyem el, hogy meg tudtok egyezni közös listában, visszalépésekben, közös
programban? Ne adj Isten, közös kormányzásban.
Szomorúvá tettetek.
Egy hozzászóló szerint Tél Tábornok megoldotta a kérdést. Azt
válaszoltam, hogy Tél Tábornok politikus. Nem megoldotta, csak
"jegelte", elkente a problémát.
Valahogy így.
De megint eszembe jutott egy meg nem írt blog. Hogy a FIDESZ
megint nevetségesen túlbiztosította magát a választási szabályokban. Nem kell
ide fordított kompenzáció, kubatovos körzethatár, nem kell előzetes
regisztráció: elég az egyfordulós választási rendszer. A népek szeretik
– mert ugye olcsóbb –, az ellenzéknek meg ezzel annyi. Hiszen az
egyforduló előzetes megegyezést követel, ami tényleg esélytelen. Egyrészt a
kurucos, egyéni stratégiákra szocializált nemzeti karakter is kizárja ezt, másrészt
új szervezetek megmérettetés (előválasztás, első forduló) nélkül tényleg nem
tudnak korrekt módon osztozni a helyeken, és akkor még ott van az önmegmutatás,
saját imázsépítés (jogos) igénye.
Úgyhogy ki van ez találva, hiszen – mint általában a
FIDESZ politikája – az emberek legmélyebben beégetett elemi ösztöneire
épít.
2013. március 6., szerda
Egy igazi mentor
Fiatalon kötelező (széria)tartozék az ultramodernség és
fékevesztett hetyke önbizalom. Tizenkilenc évesen én sem voltam más: pár hetes
fotózás után természetesen már a fotóművészet megújítójának tartottam magam.
Meg is alkottam a fotóművészet – ma is vállalható – definícióját:
A fotóművészet a fototechnika eszközeivel közlési céllal, konceptuálisan
előállított vizuális jel.
A konceptuálist ugyan már nem
teljesen értem, de a közlési cél minden művészi produktum alapfeltétele, hiszen
a művészi produktum a befogadás, a nézővel való interakció kapcsán nyeri el tényleges
művészi értékét, létét[1]. A valamilyen
fototechnikai eszköz - technika alkalmazása meg nem tűnik indokolatlanul szigorú
kritériumnak.
A magam által felállított kereteket kihasználva akkoriban
éppen vasalóval „fényképeztem” (azaz készítettem) az általam a fotóművészet
tárgykörébe tartozónak gondolt, penészes döglött pók alapú képeimet. (Az elő-exponálás
és hívás után még napfényes „rásegítés”, majd fixálás előtt vasalóval ráégetés
– szín-előcsalás a fekete fehér papírból, és a végén fixálás vasalás mellett…)
-
Jók ezek a
képek, szépek, de ez így nem egyenlő pályás verseny. Mert például hogy tud egy magamfajta
satnya debreceni egyetemista eljutni Schaár Erzsébethez, pedig lehet, hogy ott
én is tudnék hasonló jó képeket csinálni…
A válasz:
- El akarsz menni az Erzsihez?
- Szeretnék.
- Ha vége
van, várj meg, megadom a telefonszámom, és megbeszéljük.
És amikor felhívtam, hogy mikor is, akkor még megkérdezte,
hogy hol fogsz aludni, mert ez késő estig eltart. Mondtam, hogy fogsi, majd
megoldom. Mire Ő: Jó, akkor alszol nálunk. Így is történt, még a József Attila lakótelepen.
Mindezt Magyarország egyik vezető „hivatalos” fotóművésze,
1971-ben, egy senki, arrogáns egyetemistának, akit ott látott – hallott
először.
Schaár Erzsinél a vacsora persze életre szóló élmény
– Vilt Tibor, Körner Éva és mások –, és sok jó fotó kezdete, mert
innentől szabad bejárásom volt Schaárhoz. Demeterrel a mai napig tartom a
kapcsolatot. Hol ritkábban, hol sűrűbben, de a múlt héten is.
Persze sokat tanultam Tőle, de olyasmiről, hogy blende,
világítás, képkivágás: soha, és a képeimet se nagyon nézegette, javítgatta.
Mást tanultam tőle, ami fontosabb: ez a világhoz és önmagunkhoz való
viszonyunkról szólt. És hogy mi fontos és mi nem. Meg talán azt, hogy merni kell látni, és merni kell azt
megmutatni.
Ma sokszor halljuk a szót, hogy Mentor, és általában üzleti környezetben.
Pedig az igazi mentor
az önzetlen, és példa. Demeter nem került be ezzel a tévébe, nem lett celeb,
nem lett több hakniszerű megrendelése, és EU támogatás sem kötelezte a fiatalok
gyámolítására. De példát adott, és remélem, nem hiába.
[1]
Általában is igaz, hogy nem önmagában az objektum a művészi produkció, hanem a
kontextus, a gesztus teszi azzá a (sokszor) hétköznapi tárgyat. Ez sokszorosan
igaz a fotóművészetre, hiszen a fotós valójában a hétköznapi valósággal
dolgozik, azt emeli ki, értelmezi újra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





